Észak-Magyarország, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-09 / 58. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1975, március 9,, vasárnap BORSODI GYULA: Egy kastély előtt Bősz patak rohan, — ő lázadhatott, de a falu csak hangtalan nyögött. Százados harsak, öreg akácok illatoznak a kőfalak mögött. Szép ívelt hidak, keskeny hintóút. barokk palota s mily magas falait! Még álmában sem nézhetett át az, ki szakadt ingben várta a nyarat, bár az ö vére, a zord parasztok zsírja fog össze itt minden csücsköt, OI: építették, hogy dicsértessék az Űr, — s nyaraljon benne a püspök. Pártában lányok Pártában lányok nem maradnak, — nem tudják, mi a párta, Mert volt egy lány, ki úgy maradt volna, de ezt a vackot odavágta, Csalódott lett és bizony vesztes, De végül Ö volt, aki merte kérdezni: Vajon ennek, vagy a pártának van-e terhe? Jegyzetek e fatssisői JUH ASZ JÓZSEF: Megyénkben ma már nemigen akad kocsi , nélküli község. Gépkocsi'nélküli. Néhány embernek, a nagyobb községekben pedig nem is néhánynak már régóta megvan a gépkocsija, rendszeresen jár vele, használja, gondozza. És díszíti. Mert ez is hozzátartozik a kocsihoz. Benn, a visszapillantó tükörre szerkesztett kis mütyür, nagy mütyür; a műszerfalra ragasztott fényképkiállítás; a hátsó ablakban helyet foglaló bólogató kutya, miegymás. A hátsó ablakokban különösen a korábbi évek divatjaként sokszor valóságos állatkertet lehetett megszemlélni oroszlánból, tigrisből és egyéb, félelmetes ragadozókból, de ezek most már el-eitü- nedeznek. Főként azért, mert minél nagyobb volt az állat, annál kevésbé lehetett kilátni az ablakon, márpedig az ablaknak inkább ez utóbbi a funkciója. A „falusi” kocsikon látható azonban ezektől merőben elütő, egynéhány sajátos dísz is. Ha szabad így fogalmazni: táj jelegű dísz. Mezőkövesd környékén például az egyik kocsitulajdonos a műszerfal tetejét matyóterítővei takarta be. Pontosan a műszerfal tetejére szabott, kicentizett, díszes terítővei. Neki ugyanis nagyon tetszik a matyóhímzés, büszke is rá, hogy szűkebb hazájában ilyen szép dolgokat készítenek, hát hadd lássák amerre jár-kel: szép ez még kocsidíszként is. Egy másik kocsi visszapillantó tükréből pedig szépen' faragott, festetlen fakanál himbálózott. Apró, fényes patkót is lehet látni, de nem igazi lópatkót, hanem szerencsepatkót. A legszokatlanabb díszt viszont éppen egy lószerszám, illetve ennek része szolgáltatta. Egy, a lovakat nagyon szerető ember ki- szidolozott, kifényesített zablát akasztott a tükörre. Szép zabla volt, végein egy-egy karikával és állandóan ott himbálózott a pilóta előtt, aki akarva- akaratlan gyakran látta, megnézte és hallhatta fémes csörrenését, zörgését is. Hallotta, látta, éppen ezért hamarosan le is vette, eldobta. Eleinte ugyan maga sem tudta megmagyarázni, miért idegesíti ez a különben eredeti és szép dísz, egyszer azonban be- i lévillant a felismerés: a zabla félelmetesen hasonlít a karperecre. Ama bizonyos karperecre, melyet a rendőrök alkalmakként rá-rátesznek a gépkocsivezető csuklójára is. Pedig nem volt rossz ötlet ez a zabla. Különösen néhány hónapja időszerű: a sebesség megzabolázása óta... (Pt) Számonkérés Nem akartam megváltani a világot, erre más Krisztus született, meg is halt. Csak úgy kívántam tiszta szívvel: bírjuk el — ha ránk szakadt — a bajt. Holnap, talán holnapután Számon kéred tőlem — ha nem te, magam — Mit tettem tegnap, tegnapelőtt, s amit tettem hasznos-e, vagy haszontalan? Lcnkcy Zoltán rajza A Bükk déli oldalán, kedvére nyújtózkodó, kanyargós völgyben épült Sály. Egykor terméketlen vidék, szegényes életmód, nehéz élet, ma hírneves település, amelynek jellemzője: a jómód ... Falujáráson A jómód, amelynek gyökerei a messzi múltba nyúlnak vissza. Az idő há- róm évtizedet számlál, annak is az első éveit, amikor a felszabadulást követően nagyot fordult a világ ebben a hegyek közé zárt faluban is. A község neve a minap sűrűn szóba került egy megbeszélésen, ahol a jelenlevők kivétel nélkül mind asszonyok voltak. Emlékeket idéző asszonyok, akik első munkásai, élenjárói, kezdeményezői voltak a nőmozgalomnak. Egyikük, Baláis Dezsőné (ma már nyugdíjas) sokadmagával felkerekedett egy napon, s mint falujáró, jutott el Sályba. — Emlékszem rá — mondja — hűvös volt a reggel. Nyitott platójú te-- herautón utaztunk, férfiak, nők vegyesen. Segítséget vittünk és értő szót ide, és máshová is, amerre jártunk ... S, ahogy az első gondolattal rábukkant a 30 év előtti történetre, úgy mondta el, mintha nem is olyan régmúltból, régmúltról beszélne: — Eléggé hűvösen fogadtak bennünket. A rémhírek hatása alatt.... azt hitték: azért mentünk, hogy ... Szóval egyszer- csak élénk lépnek vagy hárman, s honnan, honnan nem: előmutatnak néhány csajkát, miközben -barátságtalan hangon azt kérdezik: „Ezt akarjátok?...” (és régmúlt) Szó szerint már nem rakódik össze az emlék, de a lényeg, amit visszaidéz, ugyanaz. — Hol volt még akkor a tsz-mozgalom! Mi magunk sem igen tudtuk mi az, hogyan is lesz az. De egyben biztosak voltunk: az összefogás, a közös munka csak az önkéntesség elve alapján lehetséges. Ezt magyaráztuk, erről beszélgettünk, s közben lepakoltunk az út melletti árokszélre mindent. Szerszámot, anyagot, s mindazt, ami egy fazék vagy vasaló megjavításához, vagy bármilyen más kívánság teljesítéséhez szükséges volt. A falujárók késő estig dolgoztak Sályban, nehezen oldódó hangulatban és helyzetben, de nagy-nagy ügyszeretettel, lelkesen. — Manapság sokat olvasok Súlyról — mondja a vasas szakma nyugdíjasa —, s ha ma találkoznék az egykori partnerekkel... Szóval lenne miről beszélni. Beszélni tudnának például arról, hogy a felszabadulást követő ötödik esztendőben 34-en megalakították a Szabad Föld Termelőszövetkezetet, önszántukból, önakaratukból. S azóta?! __ A zóta naggyá nőtt a falu. Nem elsősorban terjedelmében, hanem a közös munka alapján elért, országos hírű tettekben és eredményekben. Egyesülve a borsod geszti élekéi Bükk- alja néven dolgozik, és gyarapszik a tsz, a szövetkezeti mozgalom itt is, ahol annak idején a falujárókat annyi bizalmatlansággal fogadták. Sályban található az ország egyik leglátogatottabb tsz-gazdasága. Évente 5— (iOO-an keresik fel őket, sa látogatók egynegyede külföldi. Van is itt látnivaló, tapasztainivaló bőven. Víztározót építettek, földjeiket szakszerűen öntözik és művelik, messzi földön / híres a szőlő és gyümölcsös. Jómódban élnek az emberek. Egyetlen régi ház sem található már itt. Egyszóval, ha valaki megkérdezne Sályban bárkit, hogy felcserélné-e a jelent azzal a régivel, egészen biztosan így felelne: nemi... üvegcserepek *• Nem világra szóló epizódot említ egy beszélgetés alkalmával Ducsai Jolán, a nőmozgalom régi harcosa sem, aki közvetlenül a fel- szabadulás után az egyik szervezője volt a romeltakarításnak. Az a csoport, amely gondjaira volt bízva, a Tiszai pályaudvaron tevékenykedett. Szorgalmasan dolgoztak, amikor jött a hír: a Miskolci Üveggyárban már tudnának dolgozni, de nincs elegendő alapanyag. — Ettől kezdve az üveg- hulladékot és törmeléket külön válogattuk és elküldtük a gyárba — mondja. Pedig könnyebb lett volna a többi törmelékkel együtt egy kupacba rakni. Ebből a szorgalomból és gondosságból néhány helyen nem ártana ma is... A férfínap A felszabadulás utáni első nőnapon a férfiak valahogy szégyellősek voltak. Az asszonyok a maguk módján figyelmeztették őket az DKM-ben is, hogy illenék — akár egy szál virággal vagy anélkül — megtisztelni az asszonyokat, lányokat. De nem tették. Egyfajta szokás és előítélet táplálta bennük az idegenkedést, a húzódo- zást. -.. Egy napon aztán az asz- szonyok szervezkedni kezdtek. Majd mi megmutatjuk — mondták. Csinálunk férfinapot, de emlékezeteset. Kirándulást szerveztek, ahová meghívták a férjeiket, a lányok pedig az udvarlókat. S, amikor már letanyáztak egy előre kiválasztott helyen, egyikük, egy talpraesett, szókimondó asszony előlépett és azt mondta: — Kedves férfiak! Engedjék meg, hogy köszöntsem önöket... S kikerekített egy kis beszédet, majd minden férfinak átnyújtott egy hamutálcát, egy szál virág kíséretében. Ha abban a pillanatban a föld alá lehetett volna bújni, bizonyára egyedül maradnak a nők ezen a kiránduláson. Egy dolog azonban biztos: ezután egyetlen év sem telt el úgy, hogy a nőnapon elmaradt volna az asszonyok, lányok köszöntése ... Jó lecke volt. T. F. SZERÉNYEN meghúzódó műhely. Valósággal elbújik a Miskolci Kertészeti Vállalat épülettömbjében. A látogató csak az ajtón belépve tapasztalja — valójában, hol is jár. A perdülő korongok, a száradó cserepektől roskatag polcok árulják el: fazekas műhelybe léptünk. Kicsi a műhely, kp vés a munkás. Mindössze négyen dolgoznak itt, közülük csak ketten fazekasok. Hírmondói ők egy évezredes mesterségnek, hisz nemcsak a vállalatnál, de a városban is csak ketten maradtak. Egyikük Légrádi Mihály bácsi. 52 éves, a vállalatnál 15 éve dolgozik. Híres fazekasokat termő vidéken, Karcagon tanulta a mesterséget, a korongozás titkait. Az évek folyamán sok tonna agyagba „lehelt életet”, keze alatt cserepek, kancsók, kerámiák ezrei nyertek formát. — Melyek a fazekas mesterség titkai? — Kézügyesség, türelem, no, meg sok évi gyakorlat. Szeretni kell az agyagot, a földet. El sem hiszi, menynyi mindent lehet megformálni. Nincs annál csodálatosabb, mint amikor az élettelen, alaktalan massza formává éled ... ősi szakma, szép mesterség. A korong sebesen pördül, az ujjak, a háromszögletű formázókés pillanatok alatt tárgyakat „teremtenek'’, aztán a metsződrót — mint kés a vajat — leszeli a korongról az elkészült cserepeket. Innen polcra kerülnek, ahol katonás rendben sorakozva szárad a megmunkált agyag. A műhely belső termében fával fűtött két kemence trónol. Hetente kétszer égetik a szürkére szikkadt cserepeket, általában 4—5 ezer darabot egyszerre. A mennyiség a tárgyak méretétől függ. — Elsősorban cserepeket készítünk. Ez a vállalat és a többi megrendelő igénye. Ebből különböző méretűek készülnek, 6—30 cm átmérőig. Kerámiákat néha, elsősorban, a saját szórakozásunkra készítünk .. 1 Az alapanyagot, amely téglagyári selejtanyag, a vállalat ingyen kapja a téglagyáraktól. Ezt áztatják, törik, őrlik, hogy a formáláshoz alkalmassá váljék. A FELDOLGOZÁS, a mesterség régi. Ma’ is ugyanazok a fogások, mint évszázadokkal azelőtt. Ez a mesterség átmenti a múltat. Újszerű talán csak a ■ korong villanymeghajtása. — Milyen az utánpótlás? — tudakolom. — Kik váltják fel Mihály bácsiékat? — Látja, ezt nem tudom. A fiatalok nem nagyon kedvelik ezt a pályát. Bizony itt sáros, piszkos lesz az ember keze... — Pedig megrendelés van bőven. A vállalat ösz- szes virágüzlete, n kohászat, a gépgyár, a kórház kertészete állandóan igényli a cserepeket... — Van ugyan ilyen jellegű szakmunkásképzés Sárospatakon, de az ott végzett — főleg az érettségizett fiatalok — a ke- rámiakészítés felé vonzódnak. — A fizetés? — Darabbérben dolgozunk. 3000 forint körül keresek. A normát ’óval túlteljesítem. Például a 8 cm-es cserepekből 400 darabot készítek naponta, holott a norma 320 darab körül van ... AZ OSI SZAKMA idős mesterei fiatalos hévvel dolgoznak. Munkakedvük, az agyag szeretete pótolja az elröppent ifjúságot. Magyarázat közben tekintetük állandóan az anyagot figyeli, kezük — mely agyagtól sáros — nem áll meg ■egy pillanatra sem. A formázó mellett az „agyaghe- gvek” észrevétlen gombóccá zsugorodnak, a polcokon pedig egyre több és több cserép szárítgatja „agyagruháját”. Hajdú Imre Ketten maradiak
