Észak-Magyarország, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-12 / 290. szám
— ■" ÉS2AK-MAGYARORSZAG 2 r Uj áruházakat kap Miskolc és Leninváros Az ágazat beruházásai jö1975, a IV. ötéves terv utolsó esztendejének feladataihoz elegendő fedezetet nyújtó, életszínvonal-politikánk elveit, fejlődésének meghatározott ütemét mesz- szemenően szem előtt tartó pénzügyi prognózisként értékelte mind a belkereskedelmi, mind a külkereskedelmi tárca jövő évi költségvetés-tervezetét szerdai ülésén az országgyűlés kereskedelmi bizottsága. A Palkó Sándor elnökletével megtartott tanácskozáson a képviselők a jövő esztendei állami költségvetés, közelebbről a Belkereskedelmi, illetve a Külkereskedelmi Minisztérium tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulását elemezték. Baczoni Jenő külkereskedelmi államtitkár tájékoztató előadásában utalt rá, hogy 1974-ben tervszerűen alakul a forgalmunk a szocialista országokkal, gazdaságunk idei stabilitásához messzemenően hozzájárult a testvérállamokkal, ezen belül is alapvetően a Szovjetunióval folytatott külkereskedelmünk. A tőkés piacokon viszont az 1973 végétől kibontakozó energiaválság, az alapanyagok rendkívüli ütemű áremelkedése az inflációs hatásokkal felerősítve, igen nagy mértékben növelte a magyar importot meghatározó termékek árát. Külkereskedelmi árstruktúránkból adódóan ezt exporttermékeink árában nem tudtuk teljes mértékben ellensúlyozni. Az 1975. évi népgazdasági terv irányelvei szerint az alapvető feladat a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása. Ennek érdekében a belföldi felhasználás nem haladhatja meg a nemzeti jövedelmet. Dr. Sághy Vilmos belke- kereskedeimi államtitkár tájékoztatójában rámutatott: az idén a kiskereskedelmi forgalom valamelyest gyorsabb ütemben emelkedik a népgazdasági tervben számítottnál, s a lakosság áruellátása általában kielégítőnek tekinthető. Jövőre úgy számítják, hogy a forgalom az ideinél valamelyest mérsékeltebben, mintegy 8—9 százalékkal emelkedik. Élelmiszerekből és élvezeti cikkekből növekvő kereslet várható, a kínálat nem lesz rosszabb az ideinél. Húsból és húskészítményekből 3—4 százalékkal több árut küldenek az üzletekbe, baromfiból 3—5 százalékos forgalomnövekedést terveznek, tej- és tejtermékekből az értékesítés további növekedése és az ellátási színvonal további javulása várható. Miután az ipari kapacitás is bővül, tovább javul a ruházati ellátás, főként méterárukból, harisnyákból és harisnyanadrágokból, lábbelikből. vőre elérhetik a 4,7 milliárd forintot. 1000 négyzetméter alapterületet meghaladó ABC-áruház épül egyebek között Csepelen, a budapesti Déli pályaudvarnál, Kaposvárott. Vácott, Miskolcon, Hódmezővásárhelyen, Salgótarjánban és Békéscsabán. Vegyesiparcikk-áruházakat hoznak tető alá Budapesten a XI. kerületben, Pécsett, Békéscsabán, Kaposvárott, Szolnokon, Balatonfüreden, Balassagyarmaton, Leninvá- rosban, Mezőkovácsházán és Móron. Lakberendezési áruházát nyitnak Miskolcon, Székesfehérvárott, Szolnokon, Egerben, Szombathelyen és Kecskeméten. 1975 végén nagy önkiszolgáló éttermek fogadhatják vendégeiket Budapesten a Népköztársaság útján, továbbá Veszprémben, Győrött. Szombathelyen. Lenin- városban, Debrecenben és Szekszárdon. Jóllehet az áruellátás jövő évi tervei biztatóak, néhány áru a hiánycikkek listájára kerülhet. Sem hazai, sem importforrásból nem biztosított még az igények kielégítése villanyszerelési anyagokból és vezetékekből, csak import útján lehet növelni a háztartási porcelánáruk mennyiségét és választékát, s adódhatnak ellátási zökkenők időnként különböző festékárukból, különféle vegyszerekből. Pozitivaa értékelte A szövetségi gyűlés szerdai ülésén elhangzott kormánynyilatkozatában Helmut Schmidt kancellár igen eredményesnek minősítette és pozitívan értékelte a két német állam legújabb megállapodásait, és Ford amerikai elnökkel nemrég tartott megbeszéléseit és a közös piaci kormányfők párizsi csúcstalálkozóját. Az NDK új tárgyalási ajánlata és egyéb kezdeményezése a legpozitívabb fejlemény a nyugat-berlini négyhatalmi egyezmény megkötése óta — adott hangot véleményének a nyugatnémet kormányfő. Losonczi Pál adta át Mód Péternek a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést. A nagykövetet a munkásmozgalomban kifejtett több évtizedes tevékenysége, valamint a Külügyminisztériumban végzett . munkája elismeréséül tüntették ki 1974. dec, 12., csütörtök a Halasban várják leninvárosi etilént (Folytatás az 1. oldalról) a mai napon kerül sor. Huszár Andor közölte, hogy a Kalusi Vegyikombinát igazgatója és közvetlen munkatársai a közeli, napokban a Tiszai Vegyilcom- binátba látogatnak. Ez alkalommal már az etilénszállítás időpontjáról és egyéb, a két üzemet érintő kérdésekről tárgyalnak a két gyár vezetői. Az igazgató beszélt róla, hogy az elmúlt héten a CHEMOLIMPEX Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatójával együtt megállapodást írtak alá az osztrák Chemie Linz AG céggel a Tiszai Vegyikombinát olefinüzemében termelt propilén eladásáról. A szerződés értelmében 1975-től kezdődően négy éven keresztül több mint 100 ezer tonna propilént exportál a vállalat Ausztriába. Ellenértékké ni az osztrák cég mintegy 3Z —34 ezer tonna polipropilént és 18 ezer tonna egyéb alapanyagot szállít Magyarországnak. Az igazgatósági értekezlet résztvevői megállapították, hogy a TVK, mint az olefinüzem beruházója, már eddig is rendkívül nagy segítséget adott a hatalmas gyár építéséhez. A TVK ugyanis kongresszusi vállalásának megfelelően a leen dő gyár üzemeltető személy zetén kívül a nyár közepétől több száz jól kvalifikált szakmunkást, mérnököt és technikust irányított a beruházáshoz, hogy ilyen mó: dón segítse elő az olefinmíí határidőre történő üzembe helyezését. A karbantartók, műszerészek, az energetikai főosztály dolgozói jelenleg is befejező jellegű szerelési, illetve üzembe helyezési munkákat végeznek a beruházáson. Ezenkívül több mint 3 ezer TKV-s dolgozó kommunista műszak keretében társadalmi munkájával járult hozzá a beruházás sikeréhez. A kombinát 1974. évi munkájával kapcsolatban többen hangsúlyozták, hogy a hátralevő időben további erőfeszítésekre van szükség a teremlés fokozása és a hatékonyság növelése érdekében. Csakis így érhető el a kitűzött, több mint 3 milliárd forintos tervi -" ~fté? Befejeződött a magyar filmek számvetése Szerdán este véget ért Budapesten a Magyar Filmnapok, 1974. egyhetes színes rendezvénysorozata. A múlt héten, csütörtökön kezdődött és 15 olyan magyar film pergett a közönség, valamint a hazai és külföldi szakemberek előtt, amely 1974-ben készült. Köztük 7 olyan, amely eddig még nem került mozikba, illetve a következő hetekben, hónapokban tűzik műsorra. A 7 új filmből naponta 1—1 került bemutatásra. Ezután vitát rendeztek. Tegnap a Filmművész Szövetség klubjában nagyszabású vitát tartottak a magvar filmművészet helyzetéről. Almást Miklós esztéta írásos tanulmánya, majd szóbeli előterjesztése nyomán roppant termékeny és helyenként szenvedélyes polémia bontakozott ki, amelyben hazai filmalkotókon és -kritikusokon kívül több külföldi szakember is felszólalt. Többek között Crigorij Csuhraj, a világhírű szovjet filmrendező elemezte igen részletesen, miként látja ő a magyar filmművészet mai helyzetét. A filmnapok néhány tanulságára később visszatérünk. Fábri Zoltán 141 perc a befejezetlen mondatból című filmjét szerdán a kora éjszakai órákban vetítették a bu- daoesti Toldi moziban. Ez volt a számvetés utolsó bemutatója. (hm) Értesítjük Kedves Vevőinket, hogy miskolci lerakatunk V. HÚ 21-TÖL, 1975. JANUAR 4-1G. valamennyi osztályon ieltárfelvételt tart Egyben közöljük, hogy a f. hó 20-ig beérkezett megrendelésekre, a megrendelt árukat a kért szállítási határidőre, legkésőbb december 31-ig kiszállítjuk. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÖVIKÖT NAGYKERESKEDELMI VÄLLALAT NATO-tanácskozás Schlesinger nyilat Brüsszelben, a szervezet főhadiszállásán ülésezik az Észak- atlanti Szövetség úgynevezett katonai tervező bizottsága, a hadügyminiszterek testületé. Képünkön: ,T. R. Schlesinger, amerikai hadügyminiszter (középütt) trnécskozik G. S. Brown tábornokkal, az USA vezérkari főnöltével A NATO hadügyminiszterei szerda délelőtti tanácskozásukon folytatták a vitát az európai katonai helyzetről, a NATO katonai feladatairól. Több felszólalás is utalt arra a lehetőségre, hogy a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokat terjesszék ki olyan témakörökre Is, amelyek jelenleg nem szerepelnek a napirenden, így az Európában levő amerikai taktikai nukleáris fegyverek számának esetleges csökkentésére. Bár a NATO-tagállamok az ilyen kiterjesztés lehetőségét meglehetősen bonyolult és sokszor egyoldalú feltételekhez akarják kötni, a szerdai vitában néhányan utaltak arra, hogy nem tartják kizártnak az ilyen lehetőséget. Schlesinger délutáni sajtó- konferenciáján, az MTI tudósítójának kérdésére aláhúzta: véleménye szerint a vlagyivosztoki szovjet—amerikai tárgyalások, amelyeken megállapodás született a stratégiai nukleáris fegyverek korlátozásáról, kedvező kihatással lehetnek a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások kimenetelére. Az amerikai hadügyminiszter ugyanakkor hozzáfűzte, hogy erről még nincs konkrét elképzelése, csupán arra gondol, hogy a Vlagyivosztokban elfogadott elveket a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon is alkalmazni lehet. Tegnap, szerdán délelőtt bensőséges ünnepélyt tartottak a megyei szakszervezeti Társadalombiztosítási Igazgatóságon. Krajcsi Jánost, az igazgatóság vezetőjét — több évtizedes munkássága elismeréseként — nyugalomba vonulása alkalmából köszöntötte dr. Bartos István, a SZOT társadalombiztosítási főigazgatója és Tóth József, a SZOT-elnökség tagja, az SZMT vezető titkára. Krajcsi János a napokban vette át a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést. Az ünnepségen beiktatták az igazgatóság új vezetőjét, dr. Borosí Lászlót, aki eddig az igazgatóhelyettesi leendőket látta el. Tegnap, szerdán délután 2 órakor nyitotta meg a helyi Vöröskereszt Sátoraljaújhelyen az öregek napközi otthonában az öregek hete rendezvénysorozatát. A megnyitó beszédet Szabó Csaba titkár mondta, majd dr. Székely Tibor városi főorvos köszöntötte a megjelent idős embereket. Ä rendezvénysorozat ma, csütörtökön délután kultúrműsorral folytatódik. Pénteken egészségügyi vetélkedővel, vidám esttel köszöntik a vendégeket. Szombaton délelőtt óvodások adnak műsort az öregek tiszteletére, délután pedig orvosi előadások hangzanak el. Koncentráció és szakosodás Tegnap, december 11-én, szerdán tartotta meg küldött- közgyűlését Miskolcon a Délborsodi Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége. Török László, tsz-elnök. a szövetség elnökhelyettese mondott megnyitót, majd Kiss Bertalan tsz-elnök, a TESZÖV elnöke terjesztette elő a Termelési koncentráció, szakosodás, termelési rendszerek című értékes vitaanyagot, amely nagy segítséget nyújt a szövetséghez tartozó gazdaságoknak a tervezésekhez, fejlődést meghatározó legfontosabb döntésekhez Mind az írásos anyag, mind a szóbeli kiegészítés részleteiben tárgyalta a problémát, s számszerű, elemző támpontot adott. Az élénk vita, a kilenc felszólalás is bizonyította, hogy a tsz-ek- ben mennyire központi kérdés a koncentráció, a szakosodás. Második napirendi pontként Molnár József, a TESZÖV titkára a kölcsönös támogatási alap létrehozását javasló ajánlást terjesztette elő. Rámutatott, hogy a KTA létrehozása közös érdeke a szövetség valamennyi termelőszövetkezeiének. Amennyiben a szövetség valamennyi gazdaságában elfogadná a közgyűlés a KTA-hoz való csatlakozást, öt év múlva már mintegy 28—30 milliós támogatási alappal rendelkeznének. A továbbiakban Vida László, a TESZÖV ellenőrző bizottságának elnöke terjesztette elő a bizottság éves jelentését. A küldöttközgyűlés határozatában elfogadta az előterjesztéseket, a kölcsönös támogatási alap létrehozásáról szóló ajánlást, s . döntést hozott több bejelentés ügyében is. így többek között a küldöttek megszavazták, hogy a TESZÖV egyik bizottságán belül ifjúsági szakbizottságot hozzanak létre. Ünnepség és Hálás issek hete (Mm