Észak-Magyarország, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-10 / 288. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4> Í974. december 10., kedd A képernyő efött Káló Flórián, meg a 7ele szu Nem ritka eset, hogy a színész tollat ragad, s maga is darabnással próbálkozik. Hol sikerrel, hol anélkül. A Ma­gyar Televízió tizenhét éves történetében is akadt már né­hány példa rá, hogy a képernyőn gyakran látott színész ne­vét szerzőként olvashattuk a főcímben, olykor mégegyszer főszereplőként. Nem mindig kerültek ezek a művek a tele­vízió örökéletű darabjai közé. Most újabb színész mutatko­zott be szerzőként: Káló Flórián, aki szinte naponta beszél hozzánk a képernyőről, hol saját arcával, hol idegen filmek szereplőinek szinkron-megszólaltatójaként. Elöljáróban egy javára szolgáló apróság: nem magának írta az egyetlen sze­repre felépített negyvenperces játékot, csak egy kisebb, affé­le unterman-szerepet játszott benne. A Z. Elemér nagy napja című játék alapvonulatában nem hozott sok újat. A kis slemil, az ügyefogyott, nagyrészt ki­szolgáltatott, többnyire kétbalkezes emberke csendes láza- dozása a környezete ellen, cezaromániás tervezgetése, s an­nak monológban való megfogalmazása, amikor senki sem hallja, nem lehet tanúja „hősködésének” régi-régi kedvelt témája a vígjátékírónak, humoristának, egyéb művek alko­tóinak. A Z. Elemér nagy napját a műsorfüzet műfajként U^-monológnak jelzi, valójában van is benne monológ, s — mert a film, illetve televízió erre korlátlan lehetőséget ad — a Velencei-tó vízében „hősködő” Z. Elemér gondolatai meg is valósulnak, s látjuk azokat a többségben mulatságos jeleneteket, amelyek a kis irodakukac bosszút forraló és elégtételt követelő agymunkájában születnek, s közben lát­juk magát a keserűképű, fejét a napsütéstől zsebkendővel óvó, csak az üres strandon messzire úszni merő kis ember­két szerencsétlenkedni, csaknem vízbefúlni. Mulatságos a kontraszt a gondolati képsor és a kis ember valósága kö­zött, s kitűnő alkalom Öze Lajosnak a csapongó fantázia szülte szituációk tucatnyi kis szerepének jó megformálására. Káló Flórián nagy napja volt az elmúlt hét szerdája: tv- íróként is sikerrel mutatkozott be. Ha nem is örök életű mü­vet alkotott, negyven percen át kellemesen szórakoztatott Bednai Nándor rendező és Özén kívül még tucatnyi színész segítségével. ★ Alakul, formálódik a Teleszubjektív profilja. A csütörtö­kön látott harmadik adásban már markánsabb vonásokkal rajzolódott ki ennek az új tv-magazinnak arculata. Válto­zatlanul tetszik, hogy a sokszínű híradás megfelelően kom­mentál, s most már nemcsak a műsorvezető Szilágyi János vállalkozik erre a sokszor hálás, de még többször hálátlan feladatra, hanem maga mellé ültette a Népszabadság szer­kesztőségéből Árkus József kollégánkat, aki nemcsak a va­sárnapi mellékletek egyhasábos glosszáiban mutatta meg, hogy kitűnő „hozzászóló”, hanem mint a tv-híradó alkalmi belpolitikai műsorvezetője azt is sok esetben bizonyított^, hogy friss, néhány mondatos híradásoknak is szellemes, értő kommentátora tud lenni. Ezt most a Teleszubjektívben is fennen bizonyította, mert nemcsak a katonai középiskolákba történő jelentkezések helyeslését hallhattuk tőle, hanem egy, az antibébi-tablettákkal kapcsolatos hatósági rendelkezés fonákságainak szellemid bírálatát is. Maga a műsor valóban sokszínű és magazinszerű volt, 8 alighanem sok felnőtt is érdeklődéssel figyelte. Nagyon tetszett a Heves megyei nagy létszámú család megsegítéséről készült riport és Szilágyi János hozzáfűzött kommentárja. Valami nyolc témát ölelt fel az egyórás adás, talán sokat is, de szerencsére kerülték azok erőszakolt összekapcsolását. Jó volt, hogy például Ungvári Tamás és a beat egy másik ha­zai szakembere, Vitányi Iván nézetei ütköztetésére is módot adtak, a más igényűek meg Radnóti-verset hallgathattak, általában több réteghez akart a műsor szólni, több igényt kielégíteni. Az is jó, hogy nem honos ebben a magazinban egy hazai kór: a Budapest-centrizmus. Az első három jelent­kezés bizalmat előlegeztet a Teleszubjektívnek. Benedek Miklós Pedagógiai hét Leninvárosban Ötödik alkalommá! ren­dezte meg a városi tanács művelődésügyi osztálya és a Derkovits Gyula Művelődési Központ a pedagógiai hetet. A rendezvénysorozat érde­kes, változatos programja nagy érdeklődést váltott ki a pedagógusok körében. A szakmunkásképzés pe­dagógiai igényei az általános iskolákkal szemben — ez volt a témája annak a ta­nácskozásnak, ahol az álta­lános iskolák osztályfőnökei és a szakmunkásképző inté­zet tanárai vitatták meg az ezzel kapcsolatos feladato­kat, problémákat. A vita nagy segítséget adott az ál­talános iskolák pályaválasz­tási munkájához is. Az általános iskolák neve­lési értekezletei az iskola és az úttörőcsapat kapcsolatát, együttműködését tárgyalták meg. Dr. Bajkó Mátyás, a debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem tanára a pe­dagógiai kutatás metodikai kérdéseivel foglalkozott előr adásában. A fórumra meg­hívták a pedagógusok a vá­ros párt-, állami vezetőit, a XCISZ-bizottságot. Mintegy ötven kérdés hangzott el Le- ninváros gazdaságpolitikai helyzetéről, fejlődéséről, a jövő perspektívájáról, de ak­tuális bajokról, problémák­ról, és azok megoldásának módjáról is. Az óvodai napon az elő­adások és a gyakorlati be­mutatók arról adtak számot, hogy hogyan alapozzák meg a munkára nevelést, a mun­ka és a dolgozó émber meg­becsülését az óvodás korú gyermekeknél. A pedagógiai hét dr. Ke­lemen László egyetemi ta­nár előadásával zárult; té­mája a pedagógiai korsze­rűsítés lélektani alapja volt. A rendezvények előadásai, a viták és tanácskozások jelen­tősen hozzájárultak oktatás- politikai célkitűzéseink meg­valósításához. Sotkó Józsefné tanácselnök-helyettes A modern reneszánsz szobrásza Szobrok — a szó igazi, ha­gyományos értelmében. De micsoda szobrok! — neme­sek, hajlékonyak, anyagsze- rűek, szemet gyönyörködte- tők. Tárgyuk is világos, ért­hető, élvezhető — játszado­zó gyerekek, táncoló lányok, imádkozó kardinálisok, ölel­kező szerelmesek és karak­teres portrék. Szobrok — nem holmi forgó, villogó, funkciójukat vesztett fém- szerkezetek — de bronzból, márványból faragottak. Iz­musokkal terhes korunkban figuratív, az ember testisé­gét, a humanitást dicsőítő alkotások. Giacomo Manzu szobrai. Manzué, aki Michel­angelo, Leonardo, Bernini világához, a reneszánszhoz nyúl vissza. Aki fafaragó kézművesből lett a világ egyik legjobb szobrásza. Leírta, s egész életművé­vel megvalósította termé­szetei vűségét: „Ne féljetek a természettől, nem akadályoz benneteket! Dolgozzatok a természethez híven, s még ha utánozzátok is, újat al­kothattok, mert az ered­mény nem a külsőségben, hanem abban van, ami ben­netek rejtőzik”. Manzu, az autodidakta, tanár lett a milánói képző- művészeti akadémián. 1948- ban a Velencei Biennálé szobrászati nagydíját nyerte ,el. Bronzba faragta a Szent "Péter bazilika kapuját. A háború és béke szimbólumát örökítette meg a rotterdami dóm bronz kapuján. Meg­mintázta XXIII. János pá­pát, festő barátját Oszkár Kokoschkát, Barnard szívse­bészt. 1966-ban Lenin-béke- díjat kapott, s nagy siker­rel szerepelt moszkvai, le- ningrádi kiállításokon. Az állandóság, örökkévalóság hangulatát árasztó kardiná­lis szobrai fogalommá let­tek. Degas hangvételével rokon táncosnői a világ nagy múzeumainak féltett kincsei. Műcsarnokbeli gyűjtemé­nyes kiállítása — Itália Sonja karosszékben földjéről hozott üzenet. A reneszánsz Itáliából és a ma Olaszországéból. Érzé­kenyen és érzékien mintá­zott szobrai a megújított reneszánsz mesterművei! A hatalmas márványszobor ösz- szefonódó alakjai — A nagy szerelmesek — az érzések örökkévalóságáról vall. Gye­rekei a kocsikázó, játszó testvérpárjának . modelljei. Festőién szép szobrai közül talán a legszebbek második feleségéről, Ingéről mintá­zott — táncosnők, aktok, portrék. A Műcsarnokban nemcsak nagyméretű művek képvi­selik a művészt. Aranyból készült érmék, kisplasztikák, ékszerek töltik meg a tárló­kat — ötvösművésznek is ki­váló. Akvarell jei, grafikái könnyed virtuóz újjgyakor- iatok — s a zseniális szob­rász mesterségbeli tudásá­ról vallanak, K. ML ÜLDÖGÉLŐ Feledj Gyula rajza Tárüzemszervezésben, raktári«chnoiógia-tervezésben jártas műnk a -üzemszcnezőt „ KERESÜNK. önéletrajzot — a szakmai gyakorlat részletezésével és a fizetési igény feltüntetésével — „Nagykereskedelmi vállalat” jeligére kérünk leadni a kiadóba. Tizenöt éve Hosszú, több esztendős át­építési, korszerűsítési mun­kák után született újjá 1959. végére a Miskolci Nemzeti Színház épülete. A társulat elbúcsúzott a vasgyári mű­velődési háztól, a nagy hírű „Lovardától”, s elfoglalta a régi épületet. Az új forgó­színpad, a korszerű fényor­gona., az öltözők, a hátsó színpad és sok egyéb korsze­rűsítés adott jó lehetőséget a kornak megfelelő színpadi produkciók teremtéséhez. Ma tizenöt esztendeje, hogy az átépített színházban a nagyközönség előtt először felment a függöny, s a meg­hívottak részesei lehettek a nagyszabású avatóünnepség­nek. majd megtekintették Darvas József Kormos ég című drámájának bemutatá­sát. Tizenöt esztendő a száz- ötvenkettedik évadjában já­ró teátrum életében viszony­lag kis idő, de 1959. decem­ber 10-e, az újjászületett színház avatásának napja az egyik legjelentősebb mér­földkőnek tekintendő. Ténnyé vált a tapasztalat Ifjúmunkások a pályakezdésről Egy fiatal életében az első munkavállaláskor történik meg először, hogy érdekvi­szonyok között kell eliga­zodnia. Mert a munkahelyi emberi kapcsolatok minde­nekelőtt érdekek alapján szerveződnek, s ezt az új munkás az iskolában nem tapasztalhatta. A kezdőnek tehát nemcsak a még isme­retlen munkakör buktatói­val kell megbirkóznia, ha­nem újfajta emberi viszo­nyok között: kell élnie. Ha az alkalmazkodás nem sikerül — konfliktusokkal teli a pá­lyakezdés. Ha sikerül, akkor mondjuk, hogy a fiatal be­illeszkedett. Még valamit az érdeKről. Az ifjú szakember magára­iul álása a vállalatnak is ér­deke, mert csak így számít­hat hosszú időre dolgozni akaró és tudó munkatársra. A fiatalnak is fontos, hogy befogadják, mert új minősé­gében helyet akar magának a társadalomban. * A Lenin Kohászati Művek szociológiai csoportja 500 pá­lyakezdőt kérdezett meg ta­pasztalatairól. Közülük 342 szakmunkásként, 113 segéd­munkásként, 45 pedig beta­nított munkásként dolgozik. A válaszaik alapján készí­tett tanulmány jó kiinduló­pont lehet az ifjúsági tör­vény végrehajtásához. Tény, hogy az első nap a legnehezebb az új munkahe­lyen. De azt is fontos tudni, meddig van szükségük a fia­talembereknek megkülönböz­tetett figyelemre. A kérde­zetteknek erről is volt véle­ményük. Szerintük ahhoz, hogy munkájukat jól végez­hessék, a szak- és betanított munkásoknak három hét be- gyakorlási idő kell, a segéd­munkásoknak viszont 8—10 nap. Ez az a kritikus idő­szak, amikor a különböző szerveknek különösen támo­gatniuk kell őket. Van néhány elv, amelyre a kezdeti pártfogás épülhet. Vizsgálandó, hogy az adott munka megfelel-e a fiatal­ember képzettségének, ké­pességének, díjazása ará­nyos-e felkészültségével és végzett munkájával, szakmai és politikai továbbképzése le­hetséges-e; van-e alkalma a szakmája gyakorlásához szükséges tapasztalatok elsa­játítására. * A kérdezettek csupán hét százaléka mondta azt az LKM-ben, hogy képzettségé­nek nem megfelelő feladatot kapott. Az biztos, hogy a bo­nyolultabb munkát végzők előbb megtalálják számítá­saikat a vállalatnál, s ennek következményeként szíveseb­ben is maradnak. A vándor­lók inkább a képzetlenek kö­réből kerülnek ki. Könnyebben azonosul mun­kájával, aki eredetileg is azt választotta. A kohászati fia­taloknak viszont csak a fele mondhatja el magáról, hogy korábban is így képzelte. Mindenesetre tapasztalható, hogy a vállalati életről elő­zetesen alig kapnak tájékoz­tatást, még az iskolák szer­vezte gyárlátogatás is kevés­nek bizonyult. Fizetésükkel kevesen elé­gedettek. A szociológusok úgy gondolják, hogy a „ke­resettel való elégedettség szintje alacsony, a közepes mértéket sem éri el”. A té­nyek azonban azt mutatják, hogy a jelenlegi szinthez ké­pest a fiatal dolgozók kere­sete megfelelő a gyárban — 1100 és 3600 forint közötti — de a nőké még mindig ala­csonyabb. A kvalifikáltság növekedésével az átlagkere­set is több lesz, az azonban nem biztos, hogy a megfele­lő arányban. Érdekesség, hogy a segédmunkások fele rossznak tartja keresetét, holott az övéké csupán 100 forinttal kevesebb a szak- és betanított munkások fizeté­sénél. * A szakmai előrehaladás egyik módja a továbbtanu­lás lehet, örvendetes, hogy az LKM-ben a fiatalok 83 százaléka lát magának lehe­tőséget a továbbfejlődésre. Egyébként is úgy érzik, hogy érdemes tanulással tölteni idejüket, mert tudásuk bizo­nyítására jó lehetőséget nyújt a vállalat. Az elméleti ismeret elsa­játítható az iskolapadban. De tapasztalat csak az üze­mekben szerezhető, a gya­korlati munkában, s a ré­gebben ott dolgozóktól. A kezdőket bevezetik a mun­kahelyekre, ahol nagy súlyt helyeznek a munka és a munkahely bemutatására. Kevesebbet törődnek viszont az ottani emberek megismer­tetésével. Később azonban jól alakul a régiek és az új munkatársak viszonya, az öt­száz válaszadó közül csupán 40 mondta ennek ellenkező­jét. Fiatalokról lévén szó, szól­nunk kell a KISZ szerepé­ről. Nem vet jó fényt a gyá­ri KISZ-szervezetre, hogy a kezdőknek csaknem a felét nem kereste fel képviselő­jük. Elsősorban a szakmun­kásokkal törődnek, a segéd­munkásokkal sokkal keve­sebbet foglalkoznak. Hogy a kapcsolat így alakult, abban hibásak a segédmunkások is; ők azok, akik maguktól nem fordulnak a KlSZ-szervezet- hez, várakozó állásponton óhajtják az ifjúsági szerve­zet segítségét. A, szociológusok felmérése a tapasztalatokhoz hason- lóakat tükröz. A továbbiak­ban azonban nem hagy he­lyet a találgatásoknak, ösz- szesítései félreérthetetlenül nyújtják a következtetése­ket. A tények gyakorlati hasznosítása fontos, mert az LKM-nek szüksége van a munkásokra; és könnyű is, mert lényeges kifogása és teljesíthetetlen kérése nincs a fiataloknak a vállalattal szemben. IS. L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom