Észak-Magyarország, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-01 / 281. szám
1974. dec. 1., vasárnap ÉSZAK-M AG YARORSZAG 5 ÉJSZAKA Taktaszadán este fél tizenegy körül csendesen elered az eső. Az amúgy is földes, sáros út még csúszósabbá válik. A betakarításban részt vett járművek hatalmas gumiabroncsai a récék, bordák között ráhordták a síkos, fekete földet. Kihalt a falu, hétköznap este van. A zöldre, szürkére, feketére mázolt kerítések túlsó oldalán új házak szürkén fénylő üvegszemei mögött pihennek a földeken megfáradt emberek. Valahonnan a határból motorzúgást hoz a csendes szellő. A szerencsi országúton egymás után suhannak el a cukorrépával megrakott teherautók. Visszafelé üresek jönnek, megszabadulva sáros, nehéz terhűktől. A falutól kilométernyire óriási erők szabadulnak fel a Dutra dübörgő motorházában. Mögötte fémesen fénylő ekevasak mélyednek a sáros talajba. Őszi mélyszántás. Hátrább másik erőgép küszködik a boronával. A két reflektor csillogva hasít bele a szemerkélő esőbe. A lehulló cseppek szime csíkot húznak a fénycsóvába. Gumicsizmás, svájcisapkás traktorosok ülnek álmos szemmel a nyeregben. Amolyan „nem állunk meg, mert utána el is kell indulni” mozdulattal intenek a késői bámészkodónak. ■ A kis vasútállomáson egyetlen szőke asszony tartja az ügyeletet. Itt minden automatikusan működik, a jelzőállítástól a sorompózárásig. Csak a jegyek kiadása miatt kell fennlennie. Még nem ment el az utolsó szerelvény. Közben, míg a „személy” megjön, tehervonatok húznak el mindkét irányba. Miskolc felé is, meg Szerencsre is. Éjszakánként 60—65 vonat viszi az árut valamerre. Most, az őszi csúcsforgalomban 80 —90-et is átengednek ezen a kis állomáson. Végre befut az utolsó vonat. Fáradt, bóbiskoló embereket hoz a nagyvárosból, Miskolc és környéke ipari üzemeiből. Legtöbben a kohászaiba, a gépgyárba járnak. De akad közöttük drótgyári, meg fonodái munkás is. Aztán gépkocsivezetők, akik a Vo'ánnál fuvaroznak. SokuknaK éppen erre vitt ma az útja. Vágyakozva nézték az ismert vidéket. a szomszéd házakat. De a kocsit be kellett v'nni a telephelyre. Szerencsen kihalt az állomás. Az utolsó busz kihúz a pályaudvar elől. A cukorgyár gőzfelhőbe burkolja a szemerkélő esőtől nedves úttestet. Itt-ott cipősarok kopog az aszfalton. Későre maradt munkások iparkodnak hazafelé. Aztán a csendet csak a gyár moraja bontja meg. A miskolci elágazásnál, a gépkocsi-bejáró kapun öt- tízpercenként suhan be egy- egy teherkocsi. Éjfél előtt fél tizenkettő. Hordják a soha jól nem lakó gyár gyomrába az élelmet, a cukorrépát. Üres. billenőplatós ZIL-ek jönnek olykor, hogy a kilúgozott, édes terhétől megszabadított répaszeletet elvigyék. Valahová a környékre. Semmi nem vész kárba. Ezt is az állatoknak adják. A cukor a feldolgozó szalagok régén a töltőgépből zsákokba kerül. Szakadatlanul, műszakról műszakra telnek a zsákok, gyűlnek a zsákok a raktárakban ... Az országúton hatalmas tartályokkal felszerelt, szürkésfehér oldalú teherkocsik igyekszenek a megyeszékhelyre. Cementet hordanak. Kell az építkezésekhez. He- jőesabán, a régi silókban még akad annyi, ami nagy- hirtelen szükséges. Sisteregnek. fütyülnek a kerekek, magasra szórják maguk mögött. az úttestről felszedett nyálkás nedvességet A város szélénél, valahonnan a sötét semmiből előbukkan sársán villogó, fényesen visszatükröződő lámpáival egy tompa orrú IFA. önbillentős platóján selymesen csillognak a megázott kukoricaszemek. Nyög, nyikorog az acélváz a több tonnányi teher alatt. Taktaharkányba viszi a terményt. Kénytelen volt a vezető erre jönni — bár hosz- szabb az út — mert a Takta patafc hídján keresztbe fordult egy busz. Már vagy fél órája kínlódnak vele. Az idő meg sürget, az „áru” nem ázhat. Ha vár, kiesik egy forduló. Pedig most mindegyik sokat számít. Egy a cél a földeken: éjjel-nappal minél előbb a tárolókba juttatni a terményt! A vakítóan előrevágó fénysugárban itt egy hörcsög, ott egy ürge, arrébb meg egy barna kis görény szalpd át az úton. Az egyik szántón szürkés bundájú vadnyulak kergetőznek. Másutt lompos farkú róka kutat pocok vagy egérpecsenye után a friss barázdákban. A néhány méterrel előtte haladó traktorra, a rajta ülő emberre, a gépkocsi fényszórójára ügyet sem vet. Megszokta. Hajnali fél négykor a gesz- telyi elágazástól alig kétszáz méterre az országút szélén felállított bódéból két álmos férfi dörren rám: — Hány óra ilyenkor? Megmondom. Álmélkodnak. Nem tudni, sokallják, vagy keveslik az időt. Lassan oldódva elmondják, hogy őrzik a kukoricást. Muszáj itt lenni, mert vannak, akik képesek zsákokkal éjszaka elvinni egy pár mázsát. Pedig ha rendesen dolgoznak, a szövetkezet is jócskán ad. Meg mellé még ott a háztáji is. Csakhogy azért meg is kellene fogni a szerszámot, olykor még a kapa nyelét is! így könnyebb. Sajnos. Álsózsolca határában, a Keleti csúcsvízműnél halkan dongának az üvegfalak mögött a szivattyúk. Nyomják a vizet a kavicsos • altalajból a szomjas városnak. Miskolc, „bendője” szinte kielégíthetetlen. A nemrégen átadott, ideiglenesen üzemelő berendezések huszonnégy óránként négy és fél, ötezer köbmétert adnak a csőhálózatba. Innen már látszanak a nagyváros fényei. Közben kitisztult az ég. A hajnal a napkeltére készülődik, való- színűtlenül élesen látszik Miskolc. Vonatfütty, az ébredő város halk, de egyre erősödő moraja terül szét az éledező vidéken. Egyre több gépkocsi húz mindkét irányba. Viszik a reggel álmosan ébredő lakosságnak az árut. Hogy tej legyen a kifli mellé, vagy kolbász a kenyérhez. Felsőzsolcánál, ahol nem is olyan sokkal ezelőtt még a zabolátlan folyó, a Sajó hullámai mosták az országutat, most emberekkel teletömött városi autóbuszok forgolódnak, suhannak egymás után. Viszik a korán kelő, munkába induló embereket. A sokat szidott, agyonszennyezett folyó hidjánál már messziről érezni a hátáron túlról érkezett és a fák törzsére ragadt olaj kesernyés, gázos, földes szagát. Benn a városban malteros ruhás, festékes sapkás, kopott aktatáskás emberek tolakszanak fel a villamosok- ta. autóbuszokra. Ez most az ő csúcsforgalmuk. A ha’-aii fél öt és öt közötti időszak. Mennek a munkahelyre, az építkezésekre. Kell a lakás. Főleg most nagyon kell. A gyárak megállás nélkül mormolják nap mint nap megszokott zenéjüket. Csak a legritkább esetekben állnak le. Valahogy így jártak most megyénkben, sok helyen az emberek. Szokatlan, életrendjüket felborító munkákra vállalkoztak a holnapért. A jövő évi termésért. Vásárhelyi István Ünnepség a kohó- és öntőipari szakközépiskolában Tegnap, november 30-án, szombaton tartotta jubileumi ünnepségét a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Gábor Áron Kohó- és öntőipari Szakközépiskola. Délelőtt fél tízkor Virág Mihály igazgató nyitotta meg az eltelt negyedszázad életét, eredményeit bemutató kiállítást, majd tíz órakor az. iskola tanári kara, KlSZ-szer- vezete megkoszorúzta Gábor Áron mellszobrát és emléktábláját. A jubileumi rendezvény 11 órakor folytatódott a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében, ahol a Himnusz és Lenkei Aranka szavalata után Virág Mihály igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket. Ezután Varga Gáborné, az országgyűlés alelnöke, a megyei tanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet, amit Moldován Gyulának, az MSZMP Miskolc városi Bizottsága titkárának köszöntője követett. Beszédében méltatta a 25 éves iskola történetét. Ezután a vendégként meghívott testvérintézmények képviselői köszöntötték a jubileumát ünneplő szak- középiskolát. Ezt követően kultúrműsorra került sor, majd délután négy órakor a városi Sportcsarnokban megkezdődtek a sportvetélkedő döntői. Este nyolc órától a Hámor étteremben diákbállal zárult a jubileumi nap. Épül a szeleírakíár A répafeldolgozás! idény alatt is tovább épül a Szerencsi Cukorgyár egyik nagy beruházása, a több száz vagon száraz szelet befogadására alkalmas raktár (Fotó: Sz. Gy.) Teljesítették a vetési tervet Jól dolgozlak a mezőkövesdi járás mezőgazdasági üzemei Megszoktuk már, hogy megyénkben elsőként mindig a két legdélebbi járás, a mezőcsáti és a mezőkövesdi kezdi meg" az aratást, a kukoricatörést, a vetést. Természetes tehát, hogy náluk is fejeződnek be legelőbb az őszi munkák is. Erről győződtünk meg Mezőkövesden járva, ahol a járási pártbizottságon megtudtuk, hogy a gazdaságok teljesítették vetési terveiket Igaz, akad olyan tsz, ahol az erősen felázott, szikes talaj nem bírta el a vetőgépeket, és ezeken a helyeken nem tudták teljes egészében elvégezni a vetést. Viszont az állami gazdaságok 300 hektárral többet vetettek a tervezettnél. s ily módon nincs baj a járási tervek teljesítésével. Mezőkövesden és környékén augusztus közepe táján fejeződött be az aratás. A gazdaságokban jól haladtak a nyári talajmunkák is, ezért az ősziek vetését korán, még az esős időszak beköszöntése előtt elkezdhették. így sikerült elérni, hogy a bevetésre szánt terület 40 százalékán ideális körülmények között juttathatták földbe a gabonát. Betakarították az 1650 hektáron termesztett napraforgót is. A járási átlag 12—13 mázsa volt. Sajnos, a vattai Szemere Bertalan Tsz-ben — a nem megfelelő agrotechnika alkalmazása miatt — e fontos ipari növényünk mindössze 1—2 rfiázsás termést hozott. Ez nagymértékben lerontotta a többi gazdaság átlagát is, hiszen a járás napraforgó vetésterületének közel egyharmada Vattán volt A cukorrépával viszont, elégedettek a tsz-ek és az állami gazdaságok vezetői: a hektáronkénti termés meghaladta a 330 mázsát. Amire ezek a sorok megjelennek, talán már végeztek a kukorica betakarításával is a mezőkövesdi járás gazdaságai. Az idei változékony időjárás miatt csak kevesen gondolták, hogy az esős idő elmúltával alig- lesz majd olyan üzem, ahol ne 70—80 mázsával fizetne a kukorica. Bebizonyosodott tehát, hogy a kukoricát érdemes zárt rend szerben termeszteni. Természetesen, következetesen használni és alkalmazni kell a legújabb, korszerű termesztési módszereket a vetéstől a vegyszeres gyomirtáson át egészen a gépesített betakarításig. A mezőkövesdi járás termelő- szövetkezeteinek és állami gazdaságainak példája mindenképpen ezt bizonyítja. Sz. E. Jubiláló egészségügyi intézmények .Mezőkövesden a városi tüdőgyógyintézet és a városi szülőotthon fennállásának 25. évfordulója alkalmából kétnapos ünnepséget rendeztek. Az első napon dr. Szűcs Géza, járási főorvos és a két jubiláló intézmény vezetői: dr. Deseő Jenő és dr. Simon Gábor méltatták a 25 éves fejlődést Tegnap az egész napos program keretében ünnepi tudományos ülésre került sor, neves szaktekintélyek tartottak előadást. Az évforduló alkalmából kitüntetést és jutalmakat adtak át a két egészségügyi intézmény arra érdemes dolgozóinak. Az Egészségügy. Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült Juhász Ferenc, a tüdőgyógyintézet gazdasági igazgatója. Öten miniszteri dicsérő oklevelet kaptak. Hűség és érdemrend ) Borsodnádasd, 1939. március 8. Tavasz készül a környező dombokon — a bokrok, a fák ágain duzzadnak a rügyek. A kohászfaluba fiatal, energikus fiatalember érkezik, s hivatalos személyt keres. A falu új orvosa. A fővárosból jött. A „fogadó bizottság” egy emberből állt. A falu bírója köszöntötte: — Na, ecsém, ez itt a rendelőd! — bökött az uijavai egy padra Fából készült, faragott pad a bíró szobájában: Borsodnádasd körzeti orvos rendelője... * Borsodnádasd. 1974. november 20. Borús őszi délelőtt. A nódnsdi dombokon megrekedt a köd. A községi tanács dísztermében ülésezik a végrehajtó bizottság. A nagyközségi tanács tagjai mintha siettetni akarnák az időt: két-három hozzászólás hangzik csak el. Lő- rincz József, Borsodnádasd nagyközség Tanácsának elnöke bejelenti: — Tisztelt tanácsülés! Kedves kötelességemnek teszek eleget: bejelentem, hogy négy évtizedes gyógyító munkája elismeréséül az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta — nyugdíjba vonulása alkalmából — dr. Szentpéteri Zoltánnak, a község körzeti orvosának. * A köztiszteletben álló. megyeszerte ismert és kitűnő szakembernek tartott, érdemes orvos így beszélt gyógyító hivatásáról; __,_, — Miért jöttem Borsodná- dasdra, s maradtam a községben 35 évig? Mezőkövesdi vagyok — ezért választottam Borsod megyét azt követően, hogy elhatároztam: vidéken fogok élni, dolgozni, gyógyítani. Tudatosan készültem erre. Szomorú, lehangoló egészségügyi állapotokat találtam a faluban 1939 tavaszán. Tettem, amit lehetett: gyógyítottam a lemezgyár dolgozóit, Borsodnádasd lakóit. — Égj’ mércém mindig volt a négy évtized alatt: a lelkiismeret. Ennél nagyobb és szigorúbb bírálót nem ismertem soha. A négy évtized alatt, minden egyes munkában töltött nap után elgondolkoztam: vajon meg- tettem-e, sikerült-e megtennem mindent a betegekért,' amit az adott helyzetben lehetett? Azt mondom még el, amit — továbbra is Nádasdon maradva — tenni tudok, felajánlom a falu lakóinak .. * A nádasdi bitótól kapott első rendelőt, a padot azóta minden bizonnyal eltüzelték. Túlhaladta az élet, az új, megváltozott élet azokat a körülményeket, viszonyokat. amelyek 1939. március 8-án fogadták a falu új orvosát. A művelődési ház termében, ahol dr. Szentoé- teri Zoltán egészségére csendültek össze a poharak, gyerekek vidám énekbangja szállt. A búcsúzó orvost köszöntő gyerekek szülei közül sokat dr. Szentpéteri Zoltán segített a világra. Mind on voltak a megható hangulat-^“ ünnepségen. Magyar Tibor
