Észak-Magyarország, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1974. nov. 7., csütörtök SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA Történet munkásokról, akik egyetemisták lettek Nagyezsda Jó egy esztendővel ezelőtt még semmiben sem különbözött életük a többiekétől. Amikor a műszakváltást jelezte a duda, a többiekkel együtt igyekeztek be a gyárkapun, hónuk alatt a táskával és elemózsiával, és a hét végén hazavitték a munkaruhát, hogy hétfőn megint tisztában jöjjenek. Mindennap ledolgozták a nyolc órájukat a gépek mellett, s amikor kijöttek a gyárkapun, segítettek az asszonynak, sétáltak egy kicsit a gyerekkel... Ügy éltek, mint a többiek, az esztergályosok, a lakatosok, ahogy a szakmunkások. Egy napon azután hivatták őket. És elmondták nekik: van egy nagy lehetőség, tanulhatnak, ha akarnak, egyetemre mehetnek, .vagy főiskolára, mert vezetőik, munkatársaik megbíznak bennük. Megbíznak szorgalmukban, tehetségükben, akarásukban. • S itt elkezdődött a külön történetük. Mert igaz, hogy egy esztendeig még minden nap ott tolongtak a gyárkapuban, amikor szólt a műszakváltásról a duda, de amikor leállították a gépet, már nem úgy folytatták az életüket, ahogy azelőtt. Kevesebbet tudtak sétálni a gyerekkel, ritkábban tudtak segíteni otthon az asszonynak vagy az édesanyjuknak, mert többnyire behúzódtak egy csendes sarokba és tankönyveket bújtak. Meg iskolába mentek, ki az egyetemre, meg az üzemben megszervezett korrepetálásokra, hogy órákon keresztül bíbelődjenek matematika- meg fizika- példákkal, szinusszal és co- sinusszal, logaritmusokkal. Ezt az évet egy vizsga zárta le a fővárosban. S a vizsga vagy pontot tett erre az első stációra, vagy megnyitotta az utat a második felé... az egyetemekre, a főiskolákra. — Igen, megcsillant a nagy lehetőség. Kicsit sápadt fiatalember idézi a kezdetkor elhangzott szavakat. S a többiek — hiszen hat fiatalemberrel beszélgettünk a miskolci Nehézipari Műszála Egyetem egyik rajztermében — úgy bólintanak rá, hogy érződjék, így érezték ők is. — Szóval adva volt a nagy lehetőség és mi vállalkoztunk rá, pedig talán föl sem tudtuk mérni, hogy valójában mit jelent Mert igaz, hogy azt mondták, amikor Budapesten voltunk az intenzív tanfolyamon: „Ennél többet az egyetemen sem kell tanulni!” Most már tudjuk, hogv többet, sokkal többet kell és hiányzanak az alapok, ami kimaradt, a négy középiskolai év... • A Diósgyőri Gépgyár egykori lakatosa, Földesi Zoltán fogalmazta meg a közös gondolatot, amit jó néhányszor meghánytak-vetettek már egymás között. — Az előadásokon sokszor hivatkoznak így; „Maguk ezt már tanulták a középiskolában” — s a többiek tényleg tanulták, de mi talán még nem is hallottunk róla. Hiszen az előkészítőn is csak matematikával meg fizikával foglalkoztunk, abból is a legfontosabb dolgokkal, meg a gyakorlásokkal. Most meg olyan tantárgyaink is vannalk, amiről legföljebb csak hallottunk, a nevét ismerjük, de semmi mást. Hajdú Ferenc, aki továbbfűzte a beszélgetést a Lenin Kohászati Művekből jött. Esztergályos volt. — És hát nehezíti a dolgunkat az is, hogy néhány könyvünk sincs meg. Nemcsak nekünk, a többieknek sincs belőle — folytatta. — Most például anyagismeretből leadtak egy olyan részt, amit a könyvtárban egy teljes kötetben találunk meg. Mit tanuljunk meg belőle? Hiszen elolvasni sincs időnk, pedig igazán minden másodpercet kihasználunk. Hiszen megpróbálunk együtt haladni a többiekkel, lépést tartani a leadott anyaggal, de közben pótolnunk is kellene még azt, ami a mi életünkből kimaradt, s elsősorban az elméletet, mert előfordul, hogy amikor „csak úgy” mondják, nem jövünk rá, de a példát már felismerjük — fűzte tovább a szót az Ózdi Kohászati Üzemek egykori csőszerelője, Kovács László. S a többiek — az alkalmi beszélgető partnereit — Bra- nyiczki István, Móricz Ferenc, Tomcsik Miklós — valamennyien a DIGÉP-ben voltak esztergályosok — egyetértőén bólogatnak. — Talán jobb lenne, ha a többiek hosszabb ideig készülnének elő. Jobban fölkészülhetnének — gondolkozott hangosan Móricz Ferenc. — Akkor könnyebb lenne nekik, mert nekünk valóban nagyon nehéz. Akkor is az, ha hallottunk már MEZEIT ISTVÁN: KIKÖTÖ olyat, hogy könnyű nekik, majd csak áthúzzák őket. Én nem hiszem ezt. Nem fognak áthúzni minket, bár igaz, hogy segítenek nekünk. Hiszen itt az egyetemen is tartanak számunkra korrepetálásokat. S ha a kollégistáknak, mert ilyenek is vannak, a szobatársak alkalmanként meg is magyarázzák, amit nem értenek. De hát nekünk, legalábbis sokunknak, ott van a család is, a gyerek. Nekem például egy kétéves kisfiam van. A Zoltáné hároméves, kislány. És ők jönnek, hogy játsszunk velük, berobbannak a szobába, követelik, hogy: „Apu, te vigyél óvodába! Apu, te hozzál haza! Apu, te játsszál velem!” Hiszen a gyereknek is megvannak a maga jogai. — mondta Bra- nyiczki István. — Az üzemben, mert hát ezért lehetünk most itt. mindig az elsők között voltunk. Jól ment minden. S ha most egy kicsit keményebben fogalmazunk, akkor ez azért van, mert tudjuk: nincs értelme annak, hogy bukdácsoljunk, szeretnénk itt is becsülettel helytállni, úgy megtanulni mindent, hogy az valóban éljen bennünk. Hiszen ha sikerül és elvégezzük, akkor visszamegyünk az üzembe, s ott lesznek azok a munkások, akikkel együtt dolgoztunk, nem mindegy, hogy állunk oda hozzájuk. Ez az, ami izgat minket, ami miatt fölmérjük magunkat. Kicsit keményen koppan- tak Földesi Zoltán szavai. De őszintén. Mert való tény, hogy a nagy lehetőség — nagy próbatétel. Olyan, amit talán előre nem is mértek föl teljesen, mert csak most tudják megtenni, amikor minden percben, sőt mindep másodpercben szembe kell nézniük vele. Talán egy kicsit sötétebben is látják, de ez csak azért van, mert valóban komolyan veszik a lehetőséget. Amikor erről beszéltem velük, széttárták a kezüket. — Itt vagyunk, nem adtuk fel, ez mindent bizonyít. És megpróbáljuk becsülettel elvégezni. De veszteni nem veszíthetünk. Mert amit eddig tanultunk, az már a miénk, s aki nem jutott el idáig, az is folytatja, tanul, szakközépiskolába jár. Mert a tanulás ízét már megéreztük, s a lehetőség mindenféleképp adott volt. Csutorás Annamária Szerencsésen egybeesik az idén a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója és a szovjet filmek fesztiváljának első napja. Immár hagyomány, hogy novemberben hazánk mozijaiban a szovjet filmet ünnepeljük, bemutatjuk a szovjet filmművészet új alkotásait, műsorra tűzzük a korábbi sikeres, nagy értékű műveket. Nem véletlen, hogy novemberben szoktuk megrendezni ezt a vetítés- sorozatot, a szovjet filmeknek a szemléjét, hiszen azok elválaszthatatlanok az 57 év előtti forradalomtól, a szovjet filmművészet ennek a forradalomnak az édes szülötte. Ebben az esztendőben is három új filmet mutatnak Kép a Nagyczsdából: Krupszkaja és Lenin találkozása. be mozijaink, amelyeket az alábbiakban méltatunk, két nagy sikerű filmet a filmbarátok körének mozihálózatában újítanak fel — közülük az Iván gyermekkora ugyancsak mától látható — és szerte a megyében több korábbi szovjet film felújításra kerül. A jövő hét első napjaiban szovjet filmművészet-delegáció is érkezik hozzánk. A szovjet filmek iránt növekszik az érdeklődés. Ebben az évben az első kilenc hónapban 7 458 355 jegyet váltottak a magyar mozikban szovjet filmekhez, ebből Borsodban 541 873-at. Az országos látogatottság 27,9 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos idősza- Kotyikov, a lelke« fiatal és a professzor a Monológban, kában, 1 627 776 nézővel több volt kíváncsi a szovjet film- r . alkotásokra. Az összes mozilátogatóknak 14,5 százaléka nézte meg a szovjet filmeket, ami az előző évhez viszonyítva 45 százalékos emelkedést jelent. A szovjet filmművészet nagy öregje, Mark Donsz- koj rendezte a szovjet filmek fesztiváljának egyik darabját. A Nagyezsda a múlt század végén játszódik, s azt mutatja be, miként ismerkedett meg Krupszkij kapitány, a forradalmi eszmékkel való rokonszenve- zés miatt száműzött cári hivatalnok árvája, Nagyezsda a forradalmi munkásmozgalommal, a marxizmussal és a fiatal Uljanovval. Miként bontakozott ki előbb az elvtársi kapcsolat, majd egy életre szóló összetartozás, harcostársi és házastársi kapcsolat közöttük, hogyan talált egymásra Kmpszkája és Lenin. Donszkoj nem történelmi filmet alkotott, mégis rendkívüli pontossággal követhető belőle a múlt század hetvenes éveitől az orosz munkásmozgalom fejlődése, a forradalmi liákságon belüli elvi viták sora, s ennek a történelmi eseménynek a hátterében meleg emberi vonásokkal rajzolódik fel eey fiatalon a való világra rácsodálkozó lánv, a munkás- iskolák későbbi tanítónőiének, Naevezsda Krunszk*iának élettörténete. A film központi alakja Nagyezsda. mégis tulajdonképpen Levin körül bonyolódik a történet, hiszen a fiatal Ulja- nov az elismert szellemi vezére a forradalmár diákok és értelmiségiek, majd hozzájuk csatlakozó gyári munkások csoportjának. Tüntetések és rendőrattakok látványos képei mellett igen megkapóan mutatja be a film a két ember egymásra találását, azt az összetartozást, amely Nagyezsda Krupszkáját képessé tette rá, hogy a távoli Szibériába, Susanszkojcba, a száműzetésbe kövesse Lenint és ott életét mindörökre hozzá, s A feltaláló, meg a cár, a Halló, itt Iván cár! című filmben. a forradalomhoz kösse. Értékes, szép alkotás. Monológ Hja Averbah rendezte Jev- genyij Cabrilovics — a nálunk ismert filmek közül többek között a Kortársaink társalkotója — forgatókönyve alapján a Lenfilm Stúdió Monológ című filmdrámáját. A napjainkban játszódó történc-t azt példázza, hogy nem lehet végleg elrontott élet. fáradtan, öreg korban is sok mindént újra lehet kezdeni. Erről szól Szretyenszkij professzor története. Köztiszteletben és közmegbecsülésben élte le életét, mégis magános ember, felesége réges-régen elhagyta. egyetlen lánya is távol él tőle. Már-már megkeseredett, munkája iránti érdeklődése csökkent, kevesebb benne a kutatókedv, a lendület, egyre inkább érzi a magányt, az -elszigetelődést. Magánéletét csak nehezíti lányának zavaros élete. majd később neki kell vállalnia az unoka nevelését is. Mikor már úgy hiszi, hogy hivatalnokká szürkül, egy lelkes fiatal kutató rázza fel, s így lát újra roppant lendülettel munkához, s harcol kutatásainak elfogadtatásáért. A professzort Mihail Gluzszkij, akit nemsokára Miskolcon üdvözölhetünk. alakítja, roppant meggyőző erővel, megformálva azt a szovjet értelmiségit. akinek a tudomány területén és a közéletben > van ereje öregen is visszatérni és küzdeni, de magánéletében kicsit gyámoltalan. Őszinte, igen értékes mű. Halló, itt Iván cár! Meglepő dolog, ha Rettegett Iván cár megjelenik egy mai moszkvai lakásban, liften utazik, telefonál, s végül tévedésből a házmesterré a férje helyett elviteti a detoxikáló intézetben. Mindez pedig Leonyid Gajdaj filmjében látható, amelyet Bulgakov nálunk is játszott, Iván Vasziljevics című színműve nyomán írt, illetve rendezett. Egy Tyimofejev nevű moszkvai polgár feltalálja az időgépet, s azzal nemcsak bérházi környezetét tudja megváltoztatni, hanem Rettegett Iván idejét is megidézi. A gép azonban meghibásodik, nem lehet gyorsan visszacsinálni mindent. Így történik, hogy Iván cár a moszkvai bérházba, annak házfelügyelője pedig egy tetten ért betörővel együtt a hajdani cári udvarba kerül, s ebből roppant sok hahotára serkentő bonyodalom származik. Gajdaj bőven élt a nevettetés eszközeivel. burleszk-fogá- sokkal, kitűnőek a vágások, a két térben és idősíkban párhuzamosan játszódó képsorok. Kitűnő szórakozást biztosító film. Benedek Miklós
