Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-12 / 239. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1974. október 12., szombat Eseményekről rov Leone Olasz államfő Giovan­ni Spagnollit, a szenátus el­nökét kérte fel, hogy tár­gyaljon a pártok vezetőivel a kormányalakítással kap­csolatos elképzelésekről NDK-KÜLDÖTTSÉG LÁTOGAT CSEHSZLOVÁKIÁBA 0 Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja Központi Bizott­ságának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kor­mányának meghívására ok- ! tóber 14-én hivatalos baráti látogatásra Prágába érkezik az NDK párt- és kormány- küldöttsége. A delegációt Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára vezeti. (Folytatás az 1. oldalról) ben tartják és fokozatosan kiaknázzák a meghódított területeket. Az izraeli kor­mány vezetői pedig — látha­tóan hagyományos külföldi pártfogóik segítségével — mindenféleképpen kibújnak a békés rendezésre hivatott genfi konferencia felújítása alól. Végre kell hajtani az ENSZ határozatait, szavatolni kell az Izrael által megszállt te­rületek felszabadítását, ki kell elégíteni a palesztin ara­bok törvényes érdekeit, a nemzeti hazára való jogu­kat. Ezt minden további ha­logatás nélkül meg kell ten­ni, ha azt akarjuk, hogy a Közel-Keleten tartós béke honoljon. A Szovjetunió tehát hatá­rozottan sikraszáll amellett, hogy minél előbb és minél hatékonyabban folytatódjék a genfi békekonferencia va­lamennyi érdekelt fél, köztük a palesztin fél részvételével. Meggyőződésünk, hogy a kö­zel-keleti béke megteremthe­tő. Leonyid Brezsnyev a to­vábbiakban rámutatott: az a kitartó és nem könnyű küz­delem a nemzetközi helyzet javításáért, amelyet a Szov­jetunió szocialista szövetsé­geseivel vállvetve, valamint a világ haladó és békcsze- rető erői támogatásával foly­tat, kézzelfogható eredmé­nyeket hoz. Sikerült megol­dani egy sor olyan súlyos problémát, amely a máso­dik világháború óta mérgez­te a nemzetközi légkört. A tőkés világ helyzetét érintve, Brezsnyev az aláb­biakat mondotta: A mélyreható és számos vonatkozásukban eddig még nem tapasztalt erejű és he­vességű válságjelenségek lé­nyegében a burzsoá társa­dalmi rendszer valamennyi szféráját érintették. A ko­moly gazdasági válság ki­bontakozását ma már a tő­kés világ számos kiemelke­dő személyisége és kormá­nya sem tagadja. Az inflá­ció szinte megállíthatatlan növekedése, a valutáris és pénzügyi megrázkódtatások, a súlyos energetikai válság, a termelés hanyatlása, a munkanélküliség növekedése — a tőkés világ beteg vol­tának megannyi gazdasági szimptómája. Mindez súlyo­san érinti a lakosság dolgo­zó rétegeinek érdekeit és az osztályharc újabb erőteljes hullámát idézi elő, másrész­ről az elmúlt évtizedek so­rán talán sohasem volt még ennyire nyilvánvaló a bur­zsoá demokrácia válsága, a tőke politikai gépezetének fokozódó belső bomlása — folytatta Brezsnyev. — Eh­hez még az ideológiai és az erkölcsi válság is csatlako­zik. A modern tőkés társa­dalom a harácsolás rabló­törvényeivel, az ember irán­ti közömbösségével mind jobban eltaszítja magától az embereket, főképp a fiatalo­kat és rádöbben, hogy kép­telen megfelelni a fejlődés követelményeinek, ilyen vál­ságjelenségek közepette, amelyek elkerülhetetlenek és magának a kapitalizmusnak a természetéből fakadnak, folytatódnak és mindinkább éleződnek a gazdasági és po­litikai ellentmondások a kü­lönböző tőkés államok és csoportosulások között, foly­tatódik a fegyverkezési haj­sza. Mindez a .nemzetközi fe­szültség újabb elemeit szü­li, reálisan vagy potenciáli­san fenyegeti a békét és a népek biztonságát. Leonyid Brezsnyev ugyan­akkor aláhúzta, hogy vannak hatalmas és tekintélyes erők, amelyek minden körülmé­nyek között változatlanul szembeszegülnek a katonai fenyegetődzésekkel és támo­gatnak mindenkit, aki szí­vén viseli a béke ügyét. Beszédének belpolitikai ré­szében az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára kijelen­tette, hogy a Szovjetunió nép­gazdasága | következetesen annak az irányvonalnak megfelelően fejlődik, ame­lyet a,pártkongresszus hatá­rozott meg. Az SZKP KB főtitkára be­széde végén részletesen fog­lalkozott a Moldovai Köz­társaság 50 esztendős törté­nelmi útjával és gazdasági eredményeivel. n közel-keleti rendezésről FORD HALASZTÁST KÉRT • Ford amerikai elnök csü­törtökön Detroitban mondott beszédében arra kérte a kongresszust, hogy tekintsen el a Törökországba irányuló fegyverszállítások azonnali felfüggesztésétől és adjon „legalább 60 nap haladékot” a kormányzatnak, hogy meg­kísérelje közelebb hozni a ciprusi válság megoldását. TITO DÄNIÄBA LÄTOGAT • Belgrádban csütörtökön bejelentették, hogy Tito ju­goszláv államfő és felesége október második felében hi­vatalos látogatást tesz Dá­niában Margit királynő meg­hívására. Az utat eredetileg a múlt évre tervezték, azon­ban a közel-keleti háború ki­robbanása miatt el kellett halasztani. v Átadtak MEGBÍZÓLEVELÜKET • Losonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke pénteken fogadta Ca­mara Ibrahima rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Guineái Köztársaság új magyarországi nagykövetét, valamint Mario Vieira de Mello rendkívüli és megha­talmazott nagykövetet, a Brazil Szövetségi Köztársa­ság első magyarországi nagy­követét, akik átadták meg­bízólevelüket. Szadat egyiptomi elnök és Kissinger amerikai külügy­miniszter csütörtökön este újabb, az éjszakába nyúló megbeszélést tartott. A ta­lálkozót követő sajtóértekez­leten csupán annyit közöl­tek, hogy áttekintették a közel-keleti helyzet egészét és megvitatták a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit. Ki­ssinger megjegyezte, hogy világosabbá vált a közel-ke­leti rendezés következő lé­pése. Műszaki és közgazdasági hónap kezdődött, pénteken Zala megyében. A Zalaeger­szegen lezajlott megnyitón Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese tartott előadást. A negyedik ötéves terv eddig eltelt három és fél évének adatai alapján elemezte hazánk gazdasági helyzetét, a termelékenység Bár Kissinger óvakodott a konkrét részletek feltárásá­tól. mégis utalt rá, hogy Rabin izraeli miniszterelnök bizonyos területi engedmé­nyeket helyezett kilátásba megfelelő „ellenszolgáltatás” fejében. Ismeretes, hogy Iz­rael külön-külön szándéko­zik tárgyalni Egyiptommal, Jordániával és végül Szíriá­val, de a Palesztinái kérdést az izraeli—jordániai tár­gyalások keretében kívánja megoldani. A kiszivárgott értesülések szerint valószí­nű, hogy Kissinger az izrae­növekedésének és az élet- színvonal emelkedésének ala­kulását. Mint hangoztatta, biztonságosan haladunk a legutóbbi pártkongresszuson megszabott feladatok teljesí­tése felé. Gazdasági növeke­désünk jobb ütemű a terve­zettnél, s ez nemcsak bel­földön érezteti kedvező ha­tását, de javítja hírünket, a világgazdaságban is. li tervekkel összhangban próbálja kivonni a rendezés kérdését a genfi értekezlet hatásköréből, s folytatni a szakaszos rendezésre, rész­leges megoldásokra irányuló amerikai közvetítést. Egy pillanatig sem lehet kétsé­ges, hogy a genfi értekezlet mellőzése, a kétoldalú tár­gyalások erőltetése az arab egységfront megbontását, az arab érdekeket védelmező Szovjetunió kikapcsolását és végeredményben az izraeli expanziós törekvéseket szol­gálja­A VS. Tokaj italig Az első ügyességi próbá­val és a Jacques Öilliet- emléktúrával tegnap Esz­tergomban, illetve Visegrá- don megkezdődött a VI. nemzetközi autós Tokaj Rallye, melynek részvevői ma reggel 6 órától rajtol­nak Budapesten, és körülbe­lül 13 órára érkeznek To­Műszaki és közgazdasási hónap IZRAELI TERV 0 Az izareli katonai pa­rancsnokság az úgynevezett külföldi tartalékosok mozgó­sítására dolgoz ki terveket. A Nyugat-Európában, Észak- és Dél-Ameri kában élő zsi­dó állampolgárokat megfele­lő fizetésért repülőgépen ka­tonai kiképzésre Izraelbe szállítják, illetve Izraelből különlegesen kiképzett tisz­teket küldenek a fenti kör­zetekbe a katonai tovább­képzés lebonyolítására. A NÁCIZMUS ÜLDÖZÖTTÉI 0 Pénteken Luxemburgba utazott a nácizmus üldözöt­téi bizottságának küldöttsé­ge, amely részt vesz a maut- hauseni nemzetközi bizott­ság október 12-én és 13-án sorra kerülő ülésén. Hivatalos látogatás Hivatalos látogatást tesz az NSZK-ban a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának küldöttsége. Képünkön: Tyihonov, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, Falin szovjet nagykövet tár­saságában Carstens ellenzéki parlamenti vezetővel beszélget kajba. Az újságírók nemzet­közi autós találkozójának legfőbb programja október 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a miskolci Nehézipari Műszaki Egyete­men, ahol is az „Újságírók a közlekedés biztonságáért” szimpoziont rendezik meg. > Vitavezétők: dr. Ábrahám Kálmán, a közlekedés- és pos­taügyi államtitkár, dr. Vin- cze Győző, az Országos Köz­lekedés Biztonsági Tanács titkára, dr. Moharos László Gábor, a KPM Közúti és Vasúti Alkalmasságvizsgáló Intézet igazgatója. Termé­szetesen részt vesznek a szimpóziumon a Zsiguli-gyár, a Volán Tröszt és az Álla­mi Biztosító képviselői is. Bz eszi Hárításért Az időszerű őszi mező- gazdasági munkák segítésére hozott kormányhatározatról, illetve felhívásról, és az ezek alapján tett soron kívüli in­tézkedésekről adott tájékoz­tatást dr. Soós Gábor me­zőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár. Elmondotta, hogy a mezőgazdasági nagy­üzemek jól felkészültek a betakarításra, a talajmun­kákra és a vetésre, s nem rajtuk múlott, hogy megkés­tek az időszerű tennivalók­kal. A gazdaságok nehéz helyzetbe kerültek: a mun­kák rendkívül összetorlód­tak, és bár ebben az idő­szakban az összes tevékeny­ség természetesen továbbra is alapvetően vállalati fel­adatnak számít, mégis szük­ség van a társadalom széles körű segítségére. A Honvédelmi Miniszté­rium segítséget ad a gazda­ságoknak: katonák támogat­ják majd a betakarító bri­gádok tevékenységét. Nagy­mértékben számítanak a me­zőgazdasági termelők az is­kolások alkalmi' támogatásá­ra, egyebek között például az egyetemistákat kérték fel ar­ra, hogy a nehéz helyzetben vállaljanak részt a munká­ból; ugyanilyen kérést in­téztek a falvakban lakó munkásokhoz, szocialista bri­gádokhoz és azok tagjaihoz: szervezzenek kommunista szombatokat és vasárnapokat a termés betakarítására. Hz önvédelem igénye B orzalmas fegyverfajták romboló, fertőző és tö­megpusztító hatásaival ismerkedtem meg a tavasz- szal Budapesten, egy sajtó- tájékoztató keretében. Sze­rencsére ' csak filmről. A be­mutatott atom-, biológiai és vegyi fegyverek a mindmáig — sajnos — lehetséges — és a „korszerű” jelzővel titulált — háborúk pusztító eszközei­nek arzenáljából valók. A zsugorodó és szüntelen válságokkal küzdő imperia­lizmus nehezen nyugszik bele az utóbbi fél évszázad során elszenvedett — és tör­vényszerű — kudarcaiba; rendszerét, a monopóliumok uralmát és még meglevő ér­dekszféráit „foggal-köröm­mel” — azaz a birtokában levő tömegpusztító fegyve­rekkel is igyekszik fenntar­tani. A közben vüágrend- rendszerré, s az emberiség sorsát, jövőjét egyre inkább meghatározó tényezővé vált szocialista országok pedig történelmi vívmányaik vé­delmére, a jogos önvédelem igényével és szándékával tartják készenlétben fegyve­reiket, erősítik honvédelmü­ket. Tény azonban, hogy ma még — az említett okok mi­att — sajnos, a fegyverek árnyékában élünk, kénysze­rülünk élni az „osztott világ” mindkét pólusán. S ezen a nyomasztó tényen lényegében nem változtat a nemzetközi helyzet enyhülési tendenciá­ja, az Amerikai Egyesült Ál­lamok és a Szovjetunió ve­zetőinek immár rendszeressé vált kapcsolatai, az európai béke kedvező kilátásai, vagy a stratégiai fegyverfajták korlátozására irányuló SALT- tárgyalások eddigi eredmé­nyei — a Szovjetunió és más szocialista országok békés erőfeszítései. Mer^ ugyanek­kor ismeretesek az imperia­lizmus törekvései, az általa szított és táplált helyi hábo­rúk és feszültséggócok a vi­lág számos pontján. Még szinte naponta halljuk, ol­vassuk a Vietnamból, a Tá­vola és Közel-Keletről, a Ciprusról és Chiléből érkező nyugtalanító híreket, tanúi lehetünk a tőkés világ belső feszültségeinek és más nagy­hatalmak nacionalista, sovi­niszta törekvéseinek is ... Mit tehetünk ebben a hely­zetben? Ki vagyunk-e szol­gáltatva az imperializmus kénye-ked vének? Tehetetle­nek vagyunk-e a tömegpusz­tító fegyverek esetleges ha­tásaival szemben? — merül­hetnek fel a jogos kérdések. És ezekre a gyakran felme­rülő kérdésekre a realitások és a lehetőségek ismeretében kell válaszolnunk. K özismert, hogy a nem­zetközi helyzet bizo­nyos enyhülését nem az imperializmus „szelídebb” magatartása vagy „jóindula­ta” miatt értük el. Az eny­hülés tendenciája döntően a Szovjetunió, a szocialista vi­lágrendszer erőfeszítéseinek köszönhető, s jórészt a je­lenlegi erőviszonyok egyen­súlyának eredménye. Ezért a további enyhülés elsőrendű feltétele változatlanul e po­litika következetes folytatá­sa — a békés egymás mellett élés lenini politikájának rá- kényszerítése az imperializ­musra. Egyidejűleg a szocia­lizmus pozícióinak erősítése, éberségünk fokozása és fegy­vereink készenlétben tartása jelenthet csupán garanciát az imperializmus meggondolat­lan és elsősorban számára életveszélyes lépéseivel szem­ben. Ami pedig az atom-, bioló­giai és vegyi fegyverek eset­leges alkalmazását illeti — ezek pusztító hatásaival szemben sem vagyunk telje­sen tehetetlenek! Erről egy katonai oktatófilm segítségé­vel győződhettem meg Buda­pesten, a már említett fegy­verfajták hatásainak megis­merése után és a napokban Hajdúszoboszlón is, a Hajdú- Bihar megyei Polgári Véde­lem kiképzési bázisán. Budapesten és Hajdúszo­boszlón is tulajdonképpen arról győződhettek meg a sajtó képviselői, hogy mind­azok, akik ismerik az ABV- fegyverek alkalmazásának kö­rülményeit, egyszersmind eredményesen védekezhetnek azok pusztító hatásaival szemben. Meg arról is meggyőződ­hettünk, hogy a jelenlegi kö­rülmények között mindenki­nek jól felfogott személyes érdeke — mi több, messze­menő honvédelmi érdek —, hogy idejében megismerked­jen e borzalmas fegyverek pusztító hatásaival, s az elle­nük való védekezés eredmé­nyes módszereivel. Ezért a polgári védelem megyei, városi és járási tör­zseire, üzemi szakszolgálatai­ra és a kiképzési bázisokra igen nagy feladatok hárulnak a lakosság általános és leg­szükségesebb tájékoztatásá­ban, a védekezés módszerei­nek, eszközeinek és azok al­kalmazásának mind szélesebb körű megismertetésében. Sokat segíthetnek ebben a párt-, az állami, a gazdasági és a különböző társadalmi szervek vezetői, testületéi, különböző fórumai. Elsősor­ban a korszerű honvédelmi — egyben önvédelmi — szem­lélet kialakításában és a szükséges anyagi eszközök megteremtésében is — hal­lottuk a minap a hajdúszo- bos"’ói tanácskozáson. hjs — tudjuk — segíthet­f* nek e törekvések meg­"■ valósításában, a szük­séges ismeretek közreadásá­ban a napilapok és üzemi lapjaink is. E néhány sor is tulajdon­képpen a téma időszerűségére és fontosságára kívánja fel­hívni az érdekeltek — mind­annyiunk — figyelmét. Csépányi Lajos *

Next

/
Oldalképek
Tartalom