Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-15 / 241. szám
*r<- >. •- • :-w-r" A iiiizler mósíiia A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint az építésügyi és város- fejlesztési miniszter módosította az egyes állami tulajdonban levő külterületi földek értékesítéséről, illetőleg haszonbérbe adásáról szóló korábbi együttes rendeletü- ket. Az új szabályozás — amely a Magyar Közlöny 73. számában jelent meg — lehetővé teszi, hogy az időközben módosított országos építésügyi szabályzatban előírt épületek kerüljenek a lakosság által megvásárolt földekre, s ezzel általánossá tették a zártkerti építkezés módját. A rendeletet az állami földek mezőgazdasági hasznosítására nemrégen kiadott szabályozásnak megfelelően hozták. A korábbi szabályozáshoz képest a haszonbérbe adással kapcsolatban is változtatásra került sor, ezt az új rendelkezés ismerteti. Az eladásra kerülő állami földek vételárát a községi tanács végrehajtó bizottsága a pénzügyi szervek véleményének meghallgatása után állapítja meg. A vételárat általában egy összegben kell kifizetni, a községi szakigazgatási szerv azonban indokolt esetben két évig terjedő időre részletfizetést engedélyezhet. r Miskolcon tanácskozott az Interpress Autóklub magyar tagozata és az Idegenforgalmi Propaganda Vállalat képviselete arról, hogyan segítheti a sajtó, a rádió és a televízió a közlekedésbiztonság, a közlekedési erkölcs fejlesztését. A tanácskozáson Magyar Lajos, az Állami Biztosító igazgatója bejelentette, hogy kiterjesztették a CASCO-biztosítás alapján esedékes térítéseket. Eddig csak a gyárilag beépített alkatrészek megtérítését tartalmazta a szerződés, a jövőben minden tönkretett, vagy ellopott tartozékot kifizetnek, amelyeket a tulajdonos szerelt fel a kocsijára. Ezentúl tehát a ködlámpát, az antennát, a biztonsági övét is megtéríti kár esetén a biztosító. Kábító káromkodás? A ITempo című olasz lap érdekes eszmefuttatást közöl arról, vajon miért terjed a civilizált környezetben a trágár beszéd, s a káromkodás. A cikk legmeghökken- tőbb állítása az, hogy a trágár beszédnek nem csupán megbotránkoztató hatása van — hanem a káromkodás a kábítószerhez hasonlóan in- gerli, megrészegíti, az erő és az energia hamis érzésével tölti el az embert. Abban is hasonlít a kábítószerhez, hogy egyre nagyobb dózisokra van szükség belőle a kívánt hatás eléréséhez, s végeredményben nem old meg semmit, nem segít az alapvető emberi problémák rendezésében. Gyorsul a Föld forg asa A tokiói csillagvizsgáló közlése szerint a Föld forgása tavaly december óta mostanáig naponta a másodperc ezred-kétezred részével meggyorsult. A gyorsabb forgást egy különleges távcsővel figyelték meg. A gyorsulást a világ más csillagvizsgálói is észlelték. A tudományos kutatók szerint a déli félgömb időjárási viszonyainak változásai okozzák ezt a jelenséget. Feltehető, hogy ezen felül valamilyen belső földmozgás is „felelős” a gyorsabb forgásért. A gyorsulás valószínűleg csak időszakos jellegű, mert már 1964-ben is tapasztaltak néhány hónapig a mostanihoz hasonló jelenséget. TELEX Szívpótlás műanyaggal Egyedülálló szívműtétet hajtott végre egy 3 éves kislányon a világhírű Barnard szívsebész professzor, akinek munkáját ezúttal nemzetközi sebészgárda segítette. A 13 órás műtét során a gyógyíthatatlannak minősített gyermek szívének némely részeit műanyaggal pótolták és több szívartériát is kicseréltek. A gyermek szülei közölték: a korábban mozgás- és beszédképtelen kislány a műtét óta biztatóan fejlődik és remélhető, hogy rövidesen beéri a vele egykorú társait. Az hiffcl-iorony áldozata A párizsi Eiffel-torony vonzza az öngyilkosjelölteket. Legutóbb egy fiatal nő ugrott le a torony első szintjéről, ő volt a torony 361. áldozata. / cirortámadás Nem nyugszanak a szélsőjobboldali argentin terroristák. Tegnap, hétfőn a La Plata-i peronista ifjúsági szervezet székháza ellen intéztek támadást. Lelőtték a 24 éves Juan Carlos Leivát, három személyt pedig súlyosan megsebesítettek. Kevéssel előbb két újságíró, Pedro L. Barazza és Carlos Ernesto Laham esett áldozatátul a politikai terrornak. A rendőrség mindkét bűntettel az „an- tikommunista szövetség” elnevezésű terrorszervezetet gyanúsítja. r Órákig négykézláb New York-i jelentés szerint egy amerikai diák fogadásból 9 óra hosszat mászott négykézláb körbe-kör- be egy sportpályán. Közel 6 mérföldet tett meg. Eredménye új világrekord a furcsaságok versenyében. A fogadás tétje egyébként mindössze 55 dollár volt. A szokatlanul korai nyirkos hideg hatására egyre több embert kínoz a köhögés, sok a lázas beteg is. Emiatt elterjedt a hír, hogy újra ránktört az influenzajárvány. A közfelfogás ugyanis minden megfázásos megbetegedést influenzának tart. Pedig többnyire csak enyhe vírusos betegségek jelentkeztek eddig. Az Egészségügyi Minisztérium közlése szerint az Egészségügyi Világszervezet megfigyelő szolgálata megállapította, hogy jelenleg. Európában sehol sincs ifluenza-járvány. Hazánkban sem mutattak ki a körzeti orvosi rendelőkből és a rendelőintézetekből beküldött torokváladék-min- ták laboratóriumi vizsgálatai influenza-vírust. Nem jelzett influenzát az iskolai figyelőszolgálat sem. Gyári fogasvasút Az özdi Kohászati Üzemekben 1904 és 190€ között 950 méter hosszú fogaspályát építettek a kohósalak elszállítására. Három Svájcban készült fogaskerekű gőzmozdony vontatta a szerelvényeket. A fogaspályát az ötvenes évek végén kettős vágányává építették át. A fogaspályán napjainkban a mozdonyoknak napi 2500—3000 tonna salakot és hulladékot kell felszállítaniuk a salakhányókra. Képünkön: Diesel-mozdonyok a fogaspályán. özv. Hangai Gyuláné férjét az elmúlt év áprilisában üzemi baleset érte munkahelyén, a Lenin Kohászati Művekben, ahol szobafestőmázoló volt. Egy szélfúvásos napon leesett az állványról, és szörnyethalt. Azóta az özvegy egyedül él Miskolcon, a Tetemvár Felső sor 170. sz. alatt. özv. Hangai Gyuláné 23 évig dolgozott a Miskolci Vízműveknél. Volt munkatársai egy hete rendbe hozták a házat, amelyben lakik. Sepsi Dániel kőműves brigádjának tagjai megcsinálták a kerítést, a lépcsőt, felvakolták a tűzfalat. Halász János villanyszerelő brigádja pedig elvégezte a szükséges villamosszakipari munkákat, amiért az idős asz- szony ezúton mond köszönetét. A gyártás közben egyik legfontosabb folyamat, hogy milyen vastagságúra szeletelik a cukorrépát. Képünkön: a répaszc- lctclőt ellenőrzik a Szerencsi Cukorgyárban Fotó: Laczó József Képmutató kézfsgás Hatvanhárom torzszülött gyermek családja írta alá „felsőbb közvetítésre” a kártérítési megállapodást Japánban, az Egészségügyi Minisztériummal, illetve a hírhedt Dainippon Pharmaceutical gyógyszergyártó vállalattal. Ezzel hivatalosan lezárult a 11 éve húzódó Tha- lidomid-ügy. A megállapodás értelmében a kormány és a magáncég 28—40 millió yen kártérítést fizet a nyo^ morék gyermekek családjainak. A cég elnöke bocsánatkérése jeléül képmutatóan kezet fogott a megjelent 29 nyomorék gyermekkel és ígéretet tett a kormánynak, hogy soha többé nem hoz forgalomba a Thalidomidhoz hasonló hatású készítményt. A hangzatos ígéret értékét erősen kétségbe vonja, hogy a „bűnbánó” gyógyszer vállalat még tíz hónappal azt követően is árusította készítményeit, miután lelepleződött e „gyógyszerek” veszélyessége és Nyugat-Euró- pában már betiltották a Thalidomid tartalmú készítmények forgalmazását. Több mint ezer nyomorék gyermeket hoztak világra a hangzatos reklámozásnak áldozataivá vált anyák, akik szedték a japán gyár „nyűg- tatéit”. Ma már csupán 200 gyermek él a nyomoréknak születettek közül. Nekik aligha vigasz az utólagos „kártérítés”. Halálos balesetek figyelmeztetnek Elővigyázatosságból azonban az influenza elleni védőoltások oltóanyagai készenlétben vannak, s a különösen veszélyeztetett idős embereket, ezenkívül a pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat és a közlekedés dolgozóit az idén ősszel is beoltják. Az egészségügyi szakemberek arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy mindenki óvakodjék a hirtelen lehűléstől. Aki lázas, köhög, az kerülje a forgalmas helyeket, ahol másokat is megfertőzhet. Ügyelni kell arra is, hogy a lakások se túlfűtöt- tek, se túlhidegek ne legyenek. Az egészség megóvását szolgálja ebben a kritikus időszakban a többszöri szellőztetés otthon, a munkahelyeken, iskolákban egyaránt. A rendkívül csapadékos idei ősz országszerte nyálkássá tette az utakat, s ráadásul a reggeli, meg a délutáni órákban gyakori ködök is nehezítik a közlekedést. Emiatt sajnos, nem múlik el nap halálos közlekedési baleset nélkül. Pedig a balesetek számának növekedése nem törvényszerű a szokatlanul korán ránktört hideg, nyirkos időben sem. A nagyobb felelősségre, a fokozott óvatosságra kell, hogy figyelmeztessék a szaporodó baleseti hírek a járművek vezetőit, s a gyalogosokat egyaránt. Okulásukra szolgáljanak a legutóbbi rendőrségi jelentések. Pest megyében, Dunakeszi belterületén szabálytalanul ment át. a csúszós úttesten Pesti István 65 éves nyugdíjas, s egy személygépkocsi elütötte. A szerencsétlen ember a kórházban meghalt. Vas megyében Hosszúpe- reszteg és Szemenye között egy robogó teherautó rakodórészén felállt Agg Sándor 30 éves szövetkezeti tag. Lezuhant a gépkocsiról, és a helyszínen meghalt. Halálos közúti baleset előidézése miatt került bíróság elé König József 22 éves tatabányai autószerelő. Baráti társasággal egy Volga személygépkocsit bérelt, és különböző Komárom megyei szórakozóhelyeket keresett fel. Végül Pest megyében egy csárdában folytatta a társaság az italozást. Visszafelé König József az autót az egyik kanvarban egy fának vezette, és utasai közül Pálfalvi József életét vesztette. További három utas, valamint a vezető is megsérült. A baleset közvetlen okozóját egy évi szabadság- vesztéssel sújtotta az Esztergomi Járásbíróság, és másfél évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. ÉSZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 19. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. r ^ Köszönd a segítségért Nátha van, influenza nines