Észak-Magyarország, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-06 / 260. szám
ÉSZAK-MAGYAROR5ZAG 1973. nov. 6., kedd Elismerésre Éltó tevékenysépiikért Díszelőadással kezdődőit a szovjet film ünnepe A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából kitüntetésekre és előléptetésekre került sor a néphadseregnél. Képünkön: Czinege La,jós vezérezredes, honvédelmi miniszter altábomaggyú lépteti elő Oláh István vezérőrnagyot Előléptetések a néphadseregnél és Ilii ben (Folytatás az 1. oldalról) népségén vették át A kitüntetés ezüst fokozatát öten, a bronz fokozatát ketten kapták meg. A Közbiztonsági Érem arany, ezüst és bronz fokozatával 16 főt tüntettek ki. Belügyminiszteri és miniszter-helyettesi dicséretben és jutalomban részesültek hárman, a Szolgálati Érdemérem különböző fokozatait kilencen kapták meg. Az ünnepségen tizennégyen vették át a főkapitányi dicséretet és jutalmakat, nyolcán részesültek soronkívüli előléptetésben és kinevezett polgári állományból tizenhatan kapták meg a törzsgárda-jel- vényt. Az 1956-os ellenforradalomban hősi halált halt elvtársak sírjainak és emléktábláinak koszorúzási ünnepségét szombaton rendezték meg, r mikor is koszorút helyeztek el a megyei rendőr-főkapitányságon levő hősi halottak emléktáblájánál is. Ünnepség az MHSZ megyei székházéban Tegnap, az MHSZ Borsod megyei székházában tartotta meg a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei szervezete a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségét. A délelőtt 10 órakor kezdődött ünnepség előadói beszédét Moldován Gyula, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának titkára mondta el. Az ünnepi beszédet követően Bokor József alezredes, az MHSZ megyei titkára, a honvédelmi munkában eredményesen dolgozók részére kitüntetéseket és pénzjutalmakat nyújtott át. KI SZérdemérmet kaptak Tegnap, kedden Miskolcon ünnepélyes keretek között KISZ-kitüntetéseket adtak át a Molnár Béla Ifjúsági Házban. KISZ-érdemérmet kapott: Fnsovszki Tibor, a KISZ megyei bizottságának politikai munkatársa, Libárt Zoltán, a KISZ Miskolc járási vb-tagja, a felsőzsolcai Lenin Termelőszövetkezet pártalapszervezetének titkára, - Kovács József, az MSZMP Özd járási Pártbizottság tagja, Tóth János, a Kazincbarcikai városi PEB elnöke, Kiss Sándor, a Leninvárosi KISZ-bizottság tagja, Puskás József, a szerencsi MEZŐGÉP párttitkára, Pajuf József, a KISZ szerencsi járási propagandistája, Gergely István, az ÉÁÉV KISZ-vb tagja, Kovács Gáspár, a mezőkövesdi Kismotor- és Gépgyár pártáiapszervi titkára, Tizedes Piroska, a BÁÉV KISZ-vb tagja, Sándorfi László, az LKM KISZ-vb tagja, Szabó Béla, az ÓKÜ KISZ-bizottságának politikai munkatársa. A kitüntetéseket Dudla József, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára adta át, aki közölte még, hogy KlSZ-ér- deméremmel tüntették ki Szarka Jánost, a Miskolc városi Pártbizottság osztályvezetőjét, dr. Vékony Ernőt, a Kazincbarcikai városi Párt- bizottság első titkárát, Bics Istvánt, az edelényi pórt-vb tagját, Pázmándi Józsefet, a Mezőkövesd járási PEB elnökét. KISZ-érdemérem kitüntetést kapott még Nagy Sándor, a KISZ Miskolc városi FMKT elnöke, Kovács Tibor, a Sátoraljaújhelyi Dohánygyár KISZ-csúcstitkára, valamint Stadler Andrásáé és Tóth Gyuláné, akik kiváló úttörővezetői kitüntetést vettek át. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából — poli.ikai, szakmai felkészültségük, a hadsereg fejlesztésében, harckészültségének növelésében huzamosabb időn át végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként Oláh István vezérőrnagyot altábor- naggyá; Kiss Sándor, Nagy Lajos és Kazai Barna ezredeseket vezérőrnaggyá nevezte ki. Hét főtisztnek a Vörös Csillag Érdemrendet, 26 tisztnek a „Kiváló Szolgálatért” Érdemrendet adományozta. A honvédelmi miniszter 20 főtisztet ezredessé léptetett elő. Tizenöten kapták meg „A Haza Szolgálatáért” Érdemérem arany, ezüst, illetve bronz fokozatát, öten pedig a Honvédelmi Érdemérmet. A tábornoki kinevezéseket és a különböző kitüntetéseket Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter hétfőn adta át ünnepélyes külsőségek között a néphadsereg központi klubjának nyári helyiségében. Az ünnepi eseményen megjelent Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, BorA Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából hétfőn a Magyar—Szovjet Baráti Társaság ünnepséget rendezett a Barátság Házában. Az ünnepségen Nagy Mária, az MSZBT főtitkára kitüntetéseket nyújtott át. A Munka Érdemrend arany fokozatát egy, ezüst fokozatát két, bronz fokozatát három aktivista kapta meg a magyar— szovjet barátság elmélyítésében végzett kiemelkedő munkájáért. Az MSZBT aranykoszorús plakettet adományozott kiA Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából a testnevelés és sport területén végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta: Papp Gazsi Imrének, a Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala elnökének. A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozata kitüntetést kapta Simkó József, a DVTK elnökségi tagja. A Magyar Népköztársasági Sportérdemcrem ezüst fokozata kitüntetést adományozta Móré Józsefnek, a Miskolci Középiskolai Sportbándi János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából hétfőn a Belügyminisztériumban ünnepséget rendeztek. A BeL ügyminisztériumban végzett eredményes munkájuk elismeréseként a Népköztársaság Elnöki Tanácsa hét belügyi dolgozónak a Vörös Csillag Érdemrend kitüntetést, 30 főnek pedig a „Kiváló Szolgálatért” érdemrend kitüntetést adományozta. A belügyminiszter tíz alezredest ezredessé előléptetett. Főtiszteket, tiszteket, tiszthelyetteseket „A Haza Szolgálatáért” Érdemérem, a közbiztonsági érem és a tűz- rendészeti érem arany-ezüst fokozatával tüntetett ki. A kitüntetéseket és előléptetéseket Benkei András belügyminiszter adta át. Az ünnepségen részt vett dr. Ajtói Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese köszöntötte, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Minisztertanács nevében, a kitüntetésben és előléptetésben részesülteket. váló munkát végző tagcsoportjainak. Az MSZBT legmagasabb kitüntetését, az Aranykoszorús Jelvényt Borsodban a következők kapták: Koszti Lajos, a Lenin Kohászati Művek Pártbizottságának titkára, az MSZBT Országos Ügyvezető Elnökségének tagja, Mustos István, az Ózdi Kohászati Üzemek MSZBT-tagcsoport ügyvezető elnöke, az MSZBT Országos Elnökségének tagja. bizottság titkárának, Prókay Ottónak, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Asztalitenisz Szövetség elnökhelyettesének, Virágh Antalnak, a DVTK elnökségi tagjának. A Magyar" Népköztársasági Sportérdemérem bronz fokozata kitüntetést adományozta: Hollós Endrének, a DVTK vívóedzőjének, Horváth Kálmánnak, a Déli Hírlap szerkesztősége sportrovatvezetőjének. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke különböző sportlétesítmények fejlesztése érdekében nyújtott támogatásának elismeréséül a Testnevelés és sport fejlesztéséért kitüntető címet és jelvényt adományozta Csermély Lászlónak, a Miskolci Erdő- és FaíeldolA Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából hétfőn a Hotel Ifjúság különtermében kitüntetési ünnepséget rendezett a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. Az ünnepségen — amelyen részt vett Baranyai Tibor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese is — dr. Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára kitüntetéseket nyújtott át. az ifjúsági mozgalom kiemelkedő munkát végzett aktivistáinak. Kiváló munkájukért, valamint a X, világifjúsági és diáktalálkozó előkészítésében végzett elismerésre méltó tevékenységükért számosán kaptak ezenkívül „Ifjúságért” érdemérmet, KtSZ-érdemér- met, illetve „Kiváló ifjúsági vezető” kitüntetést. k ÜLSZ tiltakozása A Magyar Labdarúgó Szövetség az alábbiak közlésére kérte fel az MTI-t: A sportszerető közvélemény, a magyar labdarúgók népes tábora és az MLSZ megütközéssel értesült a FIFA illetékeseinek döntéséről, hogy a Chile—Szovjetunió VB selejtezőmérkőzést az egész világ előtt közismerten koncentrációs táborrá átalakított santiagói stadionba írta ki, annak ellenére, hogy a Szovjet Labdarúgó Szövetség kérte a mérkőzésnek egy harmadik országban történő megrendezését. Lehetetlen, hogy a FIFA ifigyeimen kívül hagyja a Chilében végbement véres katonai hatalomátvételt, és az ennek következtében kialakult viszonyokat, A katonai junta még a diplomáciai védettséget élvező külföldi diplomaták személyi biztonságát sem képes szavatolni, hogyan tudna tehát a szovjet labdarúgó-csapat számára olyan védelmet és légkört teremteni, amely egy VB selejtezőmérkőzés- hez szükséges. A szabályok lehetővé te szik, hogy indokolt esetben a VB szervező bizottsága —, amely a FIFA szerve — a mérkőzés színhelyét a kiírástól eltérő módon határozza meg. A magyar labdarúgás sokmilliós tábora elvárja a FIFA-tól: a chilei politikai helyzetet felismerve, a soortszerűségtől vezérelve a Chile—Szovjetunió VB selejtező-mérkőzés színhelyéül olyan országot jelöljön ki, ahol biztosítva van, hogy a továbbjutás kérdését kizárólag a pályán játszó játékosok döntsék el. gozó Gazdaság vezérigazgatójának, dr. Kálmán Andrásnak, a Miskolci Gépipari Középiskola igazgatójának, Kriston Bélának, az Gzdvi- déki Szénbányák Vállalat királdi üzemegysége üzemvezetőjének, a Borsodi Vegyikombinát igazgatósága kollektívái ának. Az OTSH elnöke a testnevelés és sport terén elért kiemelkedő tevékenységük elismeréseként 218 főnek a „Testnevelés és sport kiváló dolgozója”, 231 főnek a „Testnevelés és sport érdemes dolgozója” kitüntető jelvényt adományozta. A kitüntetéseket hétfőn dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke adta át. Hétfőn este Miskolcon, a Kossuth moziban díszelőadáson nyitották meg a szovjet film ünnepét. A szovjet és magyar himnusz hangjai után Glósz Ferenc, a Borsod megyei Moziüzemi Vállalat osztályvezetője a filmforgalmazási dolgozók nevében köszöntötte az ünnenlő közönséget, amelynek sorában szocialista brigádok, az MSZBT- tagcsoportok tagjai, társadalmi és közéletünk képviselői, tanácsi és pártszerveink vezetői vettek részt. Szebeni Győző, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának alelnöke, a Moziüzemi Vállalat igazgatója rövid ünnepi beszédben méltatta a szovjet film szerepét, jelentőségét, és helyét a világ Az Auróra ’73 orosz-szovjet vers- és prózamondó verseny kapcsán — a KISZ Központi Bizottságának vendégeként — szovjet író- delegáció tartózkodik hazánkban. Jevgenyij Dolma- tovszkij, Genagyij Szerebr- jakov és Vaszilij Sabanov tegnap, november 5-én, délután a Napjaink szerkesztőségét kereste fel, ahol tartalmas, élénk beszélgetést folytattak a borsodi irodalmi folyóirat szerkesztőivel A szovjet költőket — mindhárman újságíróként is dolgoznak — elkísérte Miskolcra Mezey Emőke, a KISZ KB munkatársa. A baráti találkozón, amelyen részt vett Tóth Ferencné, a Tegnap délelőtt 800 vasutas fiatal képviseletében, 75 küldött részvételével kezdődött meg a Vörösmarty Művelődési Házban a MÁV miskolci Igazgatóságának KISZ- küldöttértekezlete. Az elnökségben helyet foglalt Bányai Ferenc, a városi párt- bizottság munkatársa, Fülöp Péter, a KISZ Miskolc városi Bizottságának első titkára, dr. Pásztor Pál, az igazgató(F oly tatás az 1. oldalról) ban Bumedien algériai államfő. Mind Bumedien, mind Kadhafi, szíriai megbeszéléseik előtt eszmecserét folytattak Szadat elnökkel. Bumedien egyiptomi—Szíriái—iraki (—kuwaiti) útjának céljairól szólva igen jól tájékozott bejrúti An Nahar elmondja: az algériai elnök tető alá próbálja hozni a tűzszünetet, ellenző és a fegyvernyugvást elfogadó arab országok találkozóját. filmművészetében, majd a bemutatandó filmről szólt. A megnyitó az Internacioná- lé hangjaival ért véget. Ezt követően megkezdődött a szovjet film idei ünnepe kiemelkedő alkotásának a Csendesek a hajnalok című Sztaniszlav Rosztockij rendezte filmnek a vetítése. A Borisz Vasziljev kisregényéből, illetve nálunk is ismert színpadi változatából készült kétrészes film feszült cselekményű, egy kis létszámú női katonai alakulat önfeláldozó hősiességéről szól. Megrázó erővel ábrázolja azoknak a névteleneknek hősiességét, akikről az újságok sem emlékeztek meg, „helyi jelentőségű” harcban, pusztultak el. (bm) megyei KISZ-bizottság titkára is. Gulyás Mihály, a Napjaink főszerkesztője ismertette a folyóirat történetét, a borsodi és miskolci iparvidéket. A beszélgetésen szóba került a Napjaink szovjet testvérlapjával kialakított kapcsolat is. Miskolc szovjet íróvendégei, akik az Auróra ’73 szavalóverseny döntőjének részvevőit • is meghallgatják, tegnap, hétfőn, november 5-én este a Miskolci Művészklubban találkoztak a KISZ-fia- talokkal, munkásszavalókkal. A baráti együttlét alkalom volt arra is, hogy a költővendégek bemutassák néhány művüket a hallgatóknak s beszéljenek alkotói munkájukról, s általában a szovjet irodalom, a szovjet líra újabb eredményeiről. ság vezetője és Makai László, a pártbizottság titkára. Oláh Lajos, a leköszönő KISZ-bizottság titkára szóbeli kiegészítést tartott a küldöttértekezlet írásos beszámolójához, majd a hozzászólások következtek, melynek során szót kért és beszédet mondott dr. Pásztor Pál, Fülöp Péter és Makai László. Az új titkár Czimbalmos István lett. s ehhez meg is nyerte Szadat egyiptomi és Asszad szíriéi elnök támogatását. Ugyané' • kor Kadhafi líbiai állar. > — írja az An Nahar — a tűzszünettel szembeni' : „frontját” próbálja öss/ak vácsolni. Az izraeli kormány — mint Szapir pénzügyminiszter bejelentette — azonnali hatállyal megvonta néhány élelmiszer — köztük a fagyasztott hús — árának állami támogatását, egyszersmind felemelte a luxuscikkekre, valamint importcikkekre kirótt adót. Bumedien, algériai elnök Kuwaitban a közel-keleti helyzetről tárgyalt Sabah emírrcl MSZBT-kitüntetések Kiemelkedő testnevelési és snortmunkájuk elismeréséül KISZ-kiflüttéiMsziet 2 M-ial Közel-Kelet Szőnie! íiiillí láíöüÉsa