Észak-Magyarország, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-04 / 259. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1973. nov. 4., vasárnap MAGYARÁN SZÓLVA Nyelvőrködő naplójegyzetek Néhány évvel korábban, amikor a munkaidő csökkentése még korántsem volt altalános, de már szó volt a rövidített munkahetek bevezetéséről, a közművelődési intézmények lelkesen készültek rá, hogy mind szélesebb műsorkínálattal, mind több fajta szolgáltatással elégítsék ki a növekvő szabad idővel hihetőleg arányosan emelkedő önművelési, kulturálódási, szórakozási kedvet, illetve igényeket. Országos felmérések kezdődtek az igények jobb megtud ákolására, többfelé megváltoztatták a könyvtárak, művelődési házak, klubok munkarendjét, illetve nyitvatartási idejét, a közművelődési hálózatban és a művészeti intézményeknél egyaránt mind több programot igyekeztek a péntek estétől vasárnap estig tartó időszakra, koncentrálni. liimiiüiumi A számítások, illetve a nép- nm velők „elvárásai” tálán túlzottak voltak. Az emberek a megnövekedett szabad idő birtokában nem tódultak szombat délelőtt és délután a könyvtárba, vagy a művelődési házakba, hanem ki-ki saját elképzelése szerint igyekezett kialakítani a maga programját. Tagadhatatlan, hogy a szabad hétvégével rendelkezők nem kis százaléka külön pénzkeresetre használja fel ezt az időtöbbletet, különböző magánmunkák elvégzésére, vagy mező- gazdasági munkálkodásra, a szorosabban vett kultúráló- dásra viszonylag kevés időtöbblet jutott. Az életformaváltozás, a szabad idő .növekedése, a tartós fogyasztási cikkek fokozottabb vásárlása — sajnálatos módon — igen sokfelé a kulturális érdeklődés, a kultúrára szánt idő-, energia és anyagi ráfordítás rovására növekszik. A gépkocsi-tulajdonossá válás olyanfajta életmódot és szemléletet alakíthat ki, amely a kultúrálódástól vesz el időt és figyelmet, s nem elsődlegesen az ismeretszerző jellegű utazások állnak az autózás előterében. Jóllehet a televízió is a tartós fogyasztási cikkek közé számít, és hivatott lenne a tulajdonosává lett család kulturális szintjét emelni, sajátos műsorszerkezeténél, túlontúl vegyes kínálatánál fogva részben a másfajta kultúrálódástól von el tömegeket, közösségi emberből otthonülővé tesz és nem utolsósorban az ömlesztett műsorok következtében nem minden esetben fejleszti helyes irányba a kevesebb művészi igénynyel és alacsonyabb műveltségi felfegyverzettséggel képernyő elé ülők ízlését. Ez a gondolatkör már átvezet egy másikhoz, nevezetesen az otthonülés, illetve a közösségi jellegű művelődés témájához. Míg egész közművelődési munkánkban a közösségi életforma kialakítására törekszünk és annak megfelelő, kulturált kereteket is teremtünk, az előbb említett televízión kívül a megnövekedett szabad időben jelentős szerepet játszó autó, kiskert, nyaralóház elvon a közösségtől. A megnövekedett hétvégi szabad időben az emberek nagy többsége éppen nem a művelődésre alkalmas közösségeket keresi, hanem elvonul kiskertjébe, hétvégi házába, autóval ide, oda, s ha ilyen alkalmakkor önművelésre is szán időt, úgy az elsősorban a vacsora utáni folytatásos tévéfilm megtekintésében, háttér-rádiózásban, rövid olvasásban, vagy legjobb esetben kulturális témákat is érintő baráti eszmecserékben találkozik a művelődéssel. iiiiiimiiiiiii. Sajátos területe a szabad idő problémakörének az ingázók időtöltése. Magyarországon a bejárók-és munkásszálláson lakók száma meghaladja az egymilliót, tehát több mint az ország 10 százaléka ilyen módon él. A munkásszállásokon való szabad idő felhasználás rendkívül változó, szélsőségek is adódnak benne, és a szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának e témakörben végzett néhány hónap előtti vizsgálata igen sok tanulsággal szolgál. A bejáróknál évek óta nincs lényeges változás, szabad idejük nagy részét utazással töltik, s talán a leglényegesebb változás, hogy a korábbi íűtetlen és rossz világítású vasúti kocsik helyett most korszerű és jól világított kocsikban utaznak munkába menet és jövet. Még mindig igen kevés az olvasó munkás a bejárók között. iiitiiiiiinimi A szabad időhöz igen gyakran kapcsolódik egy másik fogalom, a kikapcsolódás. Ezt rendkívül sokféleképpen értelmezik. Természetes dolog, hogy a megfeszített szellemi munkát végzőknek kikapcsolódást jelent a hétvégi barkácsmunka, vagy a tevékenykedés a kiskertben, de a kikapcsolódás ürügyén az irodalomban igen sokan a ponyvához, az olcsóbb bestsellerhez, a televízióban a silányabb folytatásos játékhoz fordulnak. A szórakozás pedig lehet olyan művészeti produktum, olyan közművelődési lehetőség is, vagy egyéb elfoglaltság, amely nem a legolcsóbb hatáseszközökkel operál. A gazdasági lehetőségek, illetve az egyéni jómód emelkedésével sokfelé együtt jár a kikapcsolódásnak, illetve a szórakozásnak ilyenfajta értelme- : zése, és mintha éles szakadék keletkezne a tartalmasabb önművelés és nemes szórakozás, meg a „csak úgy” időt töltő szórakozás között. Ugyanakkor a csak szórakoztatásra szánt művekre nemcsak az alkotók fordítanak kevesebb műgondot, hanem ez a kategória szinte kívül- esik művelődéspolitikánk munkálóinak figyelemkörén is, s míg a tartalmasabb alkotások a legkülönbözőbb szintű szervek figyelmének fókuszában szinte elemeikre bontva vizsgáltatnak, addig a középszerű mércét el sem érő szórakoztató termékek vígan lubickolnak a figyelmen kívüliség langyos háborítatlanságában. IIIHIIIIIIIHII Nem ezek a középszerű művek jelenthetik csak a ki- kapcsolódást, és főleg nem az önművelést. A megnövekedett szabad idő jó kitöltésében nálunk mintha eltolódnának az egészséges arányok. Szocialista termelési rendszerünk eredményeként növekszik a szabad idő, amit viszont nagyon sokan a nyugati fogyasztói társadalom szokásainak mintájára, polgári életszemlélet alapján állva szeretnének kitölteni. Nemcsak az a baj, hogy a szabad idő eredete és fel- használása között ilyen ellentmondás van, hanem hogy a szabad idő nem szolgálja még hatékonyabb mértékben azt a célt, amiért növekedését serkentik: a szocialista módon dolgozó ember felfrissülését, kultűrálódását, önművelését, a szocialista módon élés erősítését. Benedek Mikié* Korunkban és hazánkban sikeres, bár nem eléggé hatékony társadalmi jelenség a nyelvművelés. Sikeres, hiszen számosán hallgatják, nézik, olvassák az ilyen tárgyú rádió- és televízió-műsorokat, előadásokat, cikkeket, könyveket. Méltán a legnépszerűbb honfitársaink egyike Lörincze Lajos, a fáradhatatlan tudós és szellemes nyelvművelő. Neve szinte fogalommá vált... Ugyanakkor, bár „sikere”, közérdeklődést keltő jellege, hallható és néma visszhangja egyaránt van a nyelvművelésnek, hatékonyságával mégsem lehetünk elégedettek. „Elvben” helyeseljük, elfogadjtik mindazt, amire a buzgó és vonzó egyéniségű nyelvművelő „apostolok” felhívják figyelmünket. .. Hiszen szakképzettségüket nem fitogtatják, tudományukkal nem kérkednek, „csupán” — úgy érezzük — rábeszélnek bennünket, elmésen, okosan és köny- nyeden mindarra, ami előttünk is világos, természetes, mintegy „magától értődik”... Gyakorlatban azonban mintha mindez lepei-egne rólunk, tüstént... Mert továbbra is egyénietlenül, fakón, szürkén, gondatlanul, korhelyesen fejezzük ki magunkat, gondolatainkat, élőszóban csakúgy, mint írásban. .. Legalábbis: a nyilvánosság előtt. Minthogyha ott túlzott sze- mérmetességgel titkolnánk (holott sem a közszellem, sem más nem tiltja!), hogy egyéniségünk, saját stílusunk is van. .. „Magánhasználatra”, szűk baráti körben még csak-csak merünk természetes nyelvhasználattal élni, benne netán itt-ott anya- nyelvjárásunk egyáltalán nem szégyenlendő ízeivel-színeí- vel is, ám a nyilvánosság előtt, a közéletben („vonalas- ságból”-e vagy lustaságból, indokolatlan félelemből ?) mintha lemondanánk a közvetlen, egyszerű, egr/éni gondolatközlésről. . . Ott, — élői szóban csakúgy, mint írásban — valami rossz varázslat hatalma gyűr le minket; a fontoskodás, a hivatalos- kodás. a bonyolultság, a körűimén veslkedés sablonja, a megszokott és elkopott, megüresedett, olykor helytelen vagy nem helyükön való la- i pos fordulatok... A „közéleti zsargon” ... (Vajon nem ebben rejlik-e egyik oka annak, hogy, az agitáció és az ismeretterjesztés gyakorta nem olyan vonzó, mint amilyennek vártuk és reméltük; hogy még mindig nem vagyunk „olvasó nép”; hogy bizonyos fajta újságcikkekkel, folyóiratokkal, tanulmányokkal még a szellemi munkától nem irtózó, az érdeklődő, sőt szakképzett emberek sem igen tudnak mit kezdeni?! Kiváltképpen, ha a „közéleti zsargonhoz társul, szegődik a „szakmai zsargon” is, a „beavatottakra” kacsintó tolvajnyel. telítve fölösleges idegen szavakkal és a mesterkélt „választékosság” úgyvélt fölényének más jeleivel...) • Amikor e sorok írója kis- ós nagydiákoskodott, a 20-as évek végén és a 30-as években, „édes anyanyelvűnk” rétielmében akkor is volt — éspedig többféle — mozgalom. Jellemző azonban annak „hivatalos’’ rétegére, hogy nyelv- védelemnek, és nem nyelvművelésnek hívták, mint a mait, a — mondjuk így — Lörincze nevével összefor- rottat... A Horthy-korszak nyeliwédő mozgalma szinte kizárólagosan az idegen szavaik (minden idegen eredetű szó!) elleni küzdelemre szorítkozott ... Rajtuk kívül még más — valódi, de olykor csak vélt — idegenszerűségeket is célba vett. A mostani, a mi nyelvápoló-nyelv- fejlesztő mozgalmunk viszont nyelvművelés, melynek célja — amint ezt éppen Lörincze Lajos oly találóan határozta meg néhány évvel ezelőtt egyik könyve előszavában — az emberművelés. Más szóval: a legnemesebb értelemben vett népművelés... A közművelődés szolgálata... A mai „nyelvőr”: nem csendőr. Pa trónus inkább. Nem erőszakoskodik valamiféle „karhatalom” embereként a tilalomfák erdejébe tévedt jámbor honpolgárral. Nem tilt olyasféle merev dogmákkal, nyelvi rendszabályokkal, amelyeken az élet és az egyébként sem csupán logikai törvények szerint igazodó nyelv természetes fejlődése úgyis túlhalad, hanem; meggyőz, rábeszél, javasol, orvosol, patronál. .. „A nemzet csimosodását” szolgálja.... Türelmesen, tapintatosan gyógyít és szépít;.. Szocialista ember, akit az anyanyelv kérdéseiben is világnézete igazít el, az a világnézet, amelyben egységet alkot az igazi hazafiság és nemzetköziség. A Horthy-korszak „hivatalos”, csendőrködő nyelwédőd viszont amidőn anyanyelvűnk minden szeplőjében csupán idegen- szerűséget szimatoltak, amidőn — olykor nem is rossz indítékú — buzgalmukban harcukat, az „össztüzet” csak az idegen szavak, vonzatok és szerkezetek ellen irányították: akarva-akaratlanul elárulták, hogy nyelvszemléletüket is áthatotta az a világnézet, melynek jellegzetes elemei — egyebek közt — a nacionalizmus, a sovinizmus, az irredentizmus, a „magyar faj” úgynevezett „felsőbbrendűségéről” alkotott elképzelések voltak ... Ahol felnőttem és diákos- kodtam — Hajdúszoboszló, Debercen és híres kollégiuma —, természetesen ott is tudták, hogy köznyelvünket rontja a fölösleges idegen szavak és más, főként német hatás nyomán gyökeret vert idegenszerűségek használata, terjedése. Neveltek, mozgósítottak is ezek ellen bennünket, nem is eredménytelenül (nemzedóktársaim, szerte az országban, általában szépen, és tisztán beszélnek, írnak magyarul... Természetesen, szemléletesen és magyarán...). Ennek forrása azonban más volt, mint a „hivatalos” nyelvvédőké. Ahogy ma, visszaemlékezve, meg tudom ítélni, két forrása is lehetett. Egyrészt: a „szabad hajdú'Mvadékok ku- rueos, csokonaias, plebejus demokratizmusa, „németelle- nessége”, mely mindinkább és természetszerűen szélesedett és mélyült a kor hivatalos politikájával szembeni ellenzékiséggé és fasizmusel- lenességgé. Másrészt: az anyanyelvnek, az a tanulmányokon is alapuló, szellemi fogékonysággal és hajlékonysággal párosuló szeretete, mely a költő, író, műfordító Kosztolányi munkásságában magas szinten és hőfokon lobogott (mint a legújabban kiadott Kosztolanyi-cikkgyűj- temény, a Nyelv és lélek tanúsítja, épp az én diákéveimmel egy időben nála is gyakrabban és hevesebben, mint pályája megelőző szakaszaiban ...)... • Nem minden idegenszerűség, amit annak gyanítunk. A nyelvhelyesség valódi követelményeit ne tévesszük össze a — valójában régi eredetű, ám talmi létükhöz ma is szívósan ragaszkodó — nyelvhelyességi babonákl&al És: nem bizonyos, hogy ami megszokott, netán „divatos”, az egyszersmind helyénvaló, találó és szép is. „El van utazva”: csakugyan csúnya nómetesség, germa- n.izmus. (Szerencsére: a mai köznyelvből már kiveszőben!...) Ám „ki van mosva”, „becsomagolva”, síb., tehát a tárgyas igék ilyen használata: egyezik nyelvünk természetével. „Egy régi levélben ezt írva találtam” —■ mondta Arany János, aki pedig tudott magyarul. Sót, tárgyatlan igével is írta: „Amit adál, abból semmi sincs elveszve.” (Valódi állapothatározó, nem a múlt- idejű igealak megkerülése!) Nyelvhelyességi babona, hogy: „az egyszerű és rövid mondat magyaros, az összetett, különösen az alárendelt összetett és a hosszú mondat — nem magyaros”. Mit tegyünk akkor népünk beszédének, legjobb íróinknak, költőinknek ilyen „hibáztatott” mondataival? Vörösmarty híres epigrammájával, „A Gutenberg-albumba” cíművel, vagy Kölcsey „Para- inesis”-ének kezdő mondatával?! Még a többszörösen összetett, alá- és mellérendelést vegyesen tartalmazó mondat is lehet „magyaros”, ha menete, szerkezeté, világos, a tagmondatok egymásutánja pedig — akár gondolatjelek, zárójelek közbeéke- lésével — kifejti a gondolatot, igazodik a mondanivaló természetes hömpöigyeséhez.. Ellenben ez az egyszerű', bővített mondat, melyet a minap olvastam újsághírben, bizony, la linos-németes. egyszerű mondaton belül nyelv- szemléletünkkel ellenkező, túlzsúfolt határozós és jelzős szerkezeteivel (tehát — csúnya is!): ,,A Kongreszszusi Palota zsúfolásig megtelt színháztermében megtartott koncert karmestere a súlyos betegségéből a közelmúltban felgyógyult zeneszerző volt.” Áttekinthetőbb, szebben hangzó, tehát „ma- . gyarosabb" is akkor lenne, ha egyszerűből összetett, sőt, alárendelő típusú mondatta válnék, valahogy ilyenformán: A koncerten, melyet a Kongresszusi Palota zsúfolásig megtett színháztermében tartottak meg, a karmester a zeneszerző volt, ki a közelmúltban gyógyult fel súlyos betegségéből.” De más változat is lehetséges: „A koncertet a Kongresszusi Palota színháztermében tartották meg. Telt ház volt. Maga a zeneszerző vezényelt. Nemrégiben (ugyanis) meggyógyult súlyos betegségéből.” — Mai társalgási köznyelvünk és közéleti nyelvünk néhány más jellegzetes modorosságáról, szépséghibájáról. a mai „önkéntes nyelvőrök” hibás hibáztatásairól a közeljövőben, egy más alkalommal talán még szót ejtünk . .. Gyárfás Imre Karinthy - szí imád a rádióban Tízesztendei működésre tekinthet vissza a Magyar Rádió szórakoztató osztálya. Sokirányú tevékenysége most egy érdekes sorozattal. ígéretes vállalkozással gazdagodik. Mint .az osztály vezetői — köztük Marton Frigyes rendező és Kaposy Miklós szerkesztő — informáltak, november 5-én, hétfőn kezdődik az osztály új sorozata a Magyar Rádió Karinthy színpada. A hírek szerint ez a színpad a magyar .szatíra- irodalomnak kíván fórumot teremteni és első sorozatként a névadó Karinthy Frigyesnek áldoz. November 5-től 12 hétfő estén át összesen 815 percben jelentkeznek majd Karinthy Frigyes rádióra alkalmazott művei. Elsőként november 5-én, este, a Petőfi adón, a Kossuth adó havi kabaréműsorát követően hallható a Tanár úr, kérem !-ből összeállítás. A VÍZPARTON Szabad idő, kikapcsolódás, " 7 7 / művelődés
