Észak-Magyarország, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-05 / 182. szám
1973. aug. 5., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Á hat patronáló csodákat művelt Egy újjávarázsolt óvoda története « tfe uú :. t! ■: fesztivál .. Esküszünk, hogy az egész világon megteremtjük a különböző fajú, szinü, nemzetiségű és felekezetű fiatalok egységét, eltüntetjük a földről a fasizmus minden maradványát, megteremtjük a világ népeinek őszinte és nemzetközi barátságát, fenntartjuk az igazságos és tartás békét, felszámoljuk a nyomort és az ínséget... Eljöttünk, hogy hitet tegyünk az gész ifjúság egysége mellett, hogy megemlékezzünk a harcban elesett társainkról és megesküdjünk, hogy az ifjúság dolgos keze, alkotó elméje és lelkesedése soha sem esik többé áldozatul egy háborúnak."' Nem egyedülálló eset, nem „fehér holló”, hiszen napjainkban szerte az országban s megyénkben'is, mind gyakrabban találkozni ilyen történettel. A miskolci Petne- házy utcai napközi otthonos óvoda megszépülésének, valóságos újjávarázsolásának története csak egy kis fejezete egy nemrégiben kezdődött, de máris széles körű patronáló mozgalom napjainkban íródó aranykönyvének. Amikor július elején a nyári nagytakarítási, tatarozóéi szünetre bezárta kapuit a Petneházy ovi, senki még csak álmodni sem mert róla, hogy egy hónap múlva az apróságok alig fognak ráismerni újjávarázsolt második otthonukra, hiszen a legszükségesebb javítások költségének is csak egy kis töredéke, alig 4000 forint állt rendelkezésre. E szűkös „kereten” felül csak a patronáló üzemek, Nagy munkába *££ kolci Herman Ottó barlang- kutató csoport. Elhatározták, hogy „feltérképezik” a Bükk barlangjait. Ebben a tevékenységükben az sem akadályozza meg őket, hogyanagy esőzések hatására a barlangok járatainak, kürtőinek, szifonjainak egy részét elöntötte a víz. A csoport vezetője, Mészáros Károly, geo- lógusmérnök az Észak-ma- gyarországj Vízügyi Igazgatóságnál könnyűbúvár-kiképzést is kapott, amit ilyenkor a barlangkutatásban is jól tud hasznosítani. A köny- nyűbúvár-felszerelés természetesen nemcsak arra jó, hogy a néhány méter hosszú, vízzel telt szifonokon átjussanak. hanem védőruhának is használják az állandóan nedves és viszonylag hideg barlangokban. A csoport egy része a napokban a Miskolchoz közel eső Kecskelyuk-bariangban folytatta a feltárási, illetve térképezési munkát. Itt is szükség volt a könnyűbúvárfelszerelésre. A krónikás, aki elkísérte a barlangkutatókat, nem tudta eldönteni a gumiruha felöltésekor, hogy szerencsés, avagy szerencsétlen, mivel két ballábas csizmát kapott. Szerencsére búvárszemüvegre és csutorára nem volt szükség, és a háromujjas kesztyűket is kinn hagytuk, a napon. Nemcsak a merev gumiruha. hanem a szűk járatok, hasadékok, kürtök, szifonok is erősen megnehezítették az előrehaladást. A barlangban a levegő, a kőzet és így a víz hőmérséklete is egyaránt önzetlen, szívesen tett ígéreteiben, s egy írásos szerződésben bízhattak. Hogy mi volt ez a „szerződés”? Júniusban egy szimpatikus fiatalember, Zubkó József, az ÉVIZIG II. sz. főépítésvezetősége gépüzemének KISZ-titkára azzal állított be Pardavi Antalné vezető óvónőhöz, hogy patronálni szeretnék az óvodát. Érdeklődött, körülnézett, s aztán írásban rögzítette a gépüzem KISZ-fiataljainak vállalásait. Különben szerencsés ovi. Ezek a KISZ-esek voltak a hatodik patronálok. És, hogy mit értek ígéreteik, az a „zárás” utáni napokban hamarosan kiderült. Az „önkéntes” tatarozók, ezek a gyermekszerető felnőttek egymásnak adták az ovi kilincsét. Nem volt szükség sürgetésre, határidő-eltolásra, a rendelkezésre álló egy hónap alatt sokkal többet tettek, több munkát is el végeztele, mint amire vállalkoztak. 8,5 Celsius fok volt. A barlangkutató csoport két tagját, közöttük a krónikást az „hajtotta”, hogy olyan helyre jussanak el, ahol még nem járt más. A nehéz és a test lélegzését megakadályozó gumiruhában egyre inkább melegünk lett. Lassan elmaradoztak a civilizáció útjelzői, a cigarettavégeik, az üres. rozsdás konzerves dobozok és a sziklafalra korommal felírt jelek, feliratok. Néhány helyen olyan magasan állt a víz a járatban, hogy a felszíne, és a felette levő szik - latömeg között éppen csak annyi hely volt. hogy a fejünk és a nylontasakba burkolt elemlámpát tartó kezünk elférjen. Sok helyen csak hason csúszva fértünk el, más, szűk helyeken pedig oldalra fordított testtel lehetett csak előre jutni. Itt jön rá az ember, hogy nem is lábbal, hanem könyökkel kell mászni. Először az úgynevezett Hármas elágazásnál pihentünk meg. Innen sem volt könnyebb az út a Kistemp- lórnig. Az agyagos, csúszós, vizes, kézzel foghatatlan kövek között hallatlanul nehéz volt az előrejutás. Az úgynevezett Nagytemplom, ahol másodszor pihentünk meg, tulajdonképpen egy kis kápolna. Magassága azonban a sötétségbe vész. Mint a csoport vezetője elmondotta, luftballonok segítségével próbálják majd megmérni magasságát. Nem vállaltam a további utat. Ott maradtam a Nagytemplomban. Molnár László és Mészáros Károly azonban továbbmentek. Egészen a Mák-terméig, ami arról kapta nevét, hogy a falán A Hejőcsabai Cement, és Mészmü dolgozói a lábazattól a plafonig kifestettek minden helyiséget. Az ÉVIÉIG gépüzemének KlSZ-fi- ataljai többek között térelválasztókat, polcokat, cipős- polcokat, játékokat, virágtartókat készítettek, a bádo- gosmunkák egész sorát végezték el. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat brigádja a konyhát és a fürdőszobákat csempézte ki. A Miskolci Üveggyár patronálói többek között egy nevelői szobát alakítottak ki. A Miskolci MEZŐGÉP Vállalat az udvari játékokat varázsolta újjá, és segítettek a legrégebbi patronálók, a Cementipari Gépjavító Vállalat dolgozói, akik már most, a jövő nyárra is tettek egy nagy ígéretet: újjávarázsolják majd az óvoda alaposan megkopott, külső vakolatát. összesítve sok tízezer forint értékű az, amit néhány üzem, néhány lelkes kollektívája tett a 150 apróságért. mákgubóhoz hasonló cseppkőképződmény van. Lassan elhalt a két barlangkutató mozgásának zaja. Eloltottam a lámpát. Egyedül voltam az örök sötétség és némaság birodalmában. Szinte az egyik percről a másikra hirtelen fázni kezdtem. Valahonnan a távolból föld alatt bujkáló patak vizének csordogálása hallattszott. Itt jöttem rá, hogy ez a vad, természetes sötétség szinte elképzelhetetlen az ember számára. Mert az igazi sötétséget csak úgy tudjuk elképzelni, hogy valahol messze fellobban egy gyufa lángja, vagy egy távoli csillag világa ... A kifelé jutás sem volt könnyebb. És bár eső hullott meztelen felsőtestünkre, mégis jó volt megszabadulni a merev könnyűbúvárruhától. A tudományos irodalom 400 méternyi utat „ismer” a Kecskelyukban. A Herman Ottó barlangkutató csoport ezen túl már csaknem 200 méternyi távolságot feltárt és feltérképezett. A munka még nincs befejezve. Tovább akarnak menni, amíg csak lehetséges, még bontás árán is. Az alig fél ezer méter hosz- szú út oda és vissza — a néhány perces pihenőkkel — közel két óráig tartott. A barlangkutatók munkája nemosák a megismerést, a tudományt viszi előre, hanem nagyon is gyakorlati célok megvalósítását eredményezheti. Hiszen tevékenységükkel Miskolc jobb ívóvízellátását akarják segíteni. A megnyitóünnepség részvevői OLY KÖZELINEK tűnik a tűzijáték, amelynek fénye megvilágította egész Szófiát, miközben 148 ország 18 ezer fiatalja búcsúzott a bolgár fővárostól. Álltunk a Lev- szkij Stadionban. A búcsú pillanatai mindig megható- ak... Most Berlin felé száguldanak a szép vonalú Ikaru- szok. A hangos zsongásból a várakozás izgalma érződik. Nem csoda, hiszen az utasok többsége először vesz részt VIT-en. A készülődés és izgalom szinte futószalagon „gyártja”. a sztorikat. Az első „bomba” már a Szabadság téri indulásnál elpukkant. Szögedi József rubadányai fiatal elfeledkezett az útlevélről — így nem az Ikaruszra szállt, hanem a miskolci gyorsra. Ettől nagyobb meglepetés csak az volt. amikor másnap délelőtt a prágai városnézés közben valaki megkopogtatta az autóbusz ablakát... Ő volt az. Az éjszakai gyorssal jött, s amint reggel megérkezett, nyakába vette a várost — és belénkbotlolt. Al- tenbergben, ebben a zászlódíszt öltött német bányász- városban — miközben ünnepélyesen fogadták a magyar delegációt — teljes volt a létszámunk. Kiválasztottak és szerencsések Berlin átadta magát a fesztiválnak. Tízezrek hömpölyögtek az utcán, amelyet valósággal elboríttotak a VIT- dekorációk. A forgalom kiszorult a belvárosijói, mert az Alexander Platz környékét elöntötte a VlT hulláma. A sokszínű forgatagban mégis szembetűntek a kék színű FDJ-inges fiatalok. Sokan voltak, és mindenben segítették a vendégeket. A 60 ezres Stadion der Weltjugend lelátói valósággal kéklettek, amint elhangzott a nyitány... Persze, nem volt könnyű bejutni a megnyitóra. A német ifjúsági szövetség is csak legjobbjait delegálta a stadionba — mi pedig sorsolással döntöttük el, kik kerüljenek a kiválasztottak közé. 50-en ültünk az autóbuszban — 10 jegyet kaptunk a megnyitóra. A sorsolás — noha áldemokratikus intézkedésnek tűnik — de ezúttal nem volt jobb megoldás. A szerencse döntött — nem lehettek sértődöttek. (Másnap egyébként megismételték a nyitóünnepség látványos részét, s azt már mindenki megnézhette.) A rendezők szigorúan vigyázták a bejáratokat. Sőt, a környező utcákat is. A stadiont csak jegyekkel lehetett megközelíteni. Mégis, néhány méterrel a bejárat előtt, az utat övező berliniek közül egy magas, szőke lány ugrott közénk. — Srácok, eddig már bejutottam, könyörgöm, vigyetek be... már csak a kapu ... Beállt a sorba, s szerencséje volt. A lelátón pedig ösz- szébbhúzódtak a fiúk. hiszen a budapesti egyetemista lány nemcsak ügyes, hanem csinos is volt... Este azután a szállásunkon megtudtam, hogy akadtak ügyesebbek is. Szobatársam, szintén a turista delegáció tagja, a hivatalas magyar VIT-delegáció tagjai között lépett be a stadionba, s csak szerénységén múlott, hogy a dísztribün előtt lemaradt, és nem vonult végig a 60 ezres tömeg gyűrűjében. Nem így az a szolnoki fiú, aki az angol delegáció utolsó sorában menetelve — ők ugyanis nem voltak egyenruhában — teljes kört tett meg az ünneplők gyűrűjében. * • Ötletek minden mennyiségben Az ifjúságra, oly jellemző ötletgazdagságból kétségtelenül az NDK-s fiatalok vitték el a pálmát, de mint kitűnt, a magyarok is „dobogón” voltak. Apropó, ötletek. A megnyitó — csakúgy, mint a VIT 10 napja — szinte futószalagon szállította az ötleteket. Olyan volt ez a monstre fesztivál, mint egy hatalmas színpad vagy 100 ezer szereplővel. Óriási labirintus — mégis, mindenkinek helye és szerepe volt. Már a megnyitón szembetűnt a részvevő magyarok igyekezete és ötletgazdagsága. Talán ezért volt, hogy bár csaknem nyolc órát álltunk és ültünk a Stadion der Weltjugend lelátóin — volt aki tréfásan egy műszakról beszélt — mégsem unatkoztunk egyetlen pillanatig sem. Gyönyörködtünk és tapsoltunk, s a X. VIT jelszavát az is megtanulta németül, aki egyetlen szót sem beszélt a rendező ország anyanyelvén. A „Frieden, Freundschaft, Szolida- ritát” mégis akkor zúgott a legjoban, amikor a vietnami fiatalok beléptek a stadion kapuján. De valahogy mindig erősödött, amikor gyarmati ifjakat üdvözöltünk. Ilyenkor magasba lendültek az ötletes, színes, felfújható műanyagpárnák, — amelyet táskaként kaptunk, néhány kedves apró ajándéktárggyal együtt — s csak később tudtuk meg, hogy felfújható kényelmes ülő- párnák, — s az amúgy is látványos forgatag, ha lehet még gyönyörködtetőbb volt. Az a káprázatos sportbemutató és nemzetközi attrakció, amelynek szereplői kitöltötték az egész játékteret, sokfajta élőképet formáltak — feledhetetlen marad. És a folytatás... Az ünnepségnek csak a hivatalos része ért véget a stadionban alkonyaikor. Az Alexander Platz viszont akkor nyitott... Ott nonstop műsor volt — 10 napon keresztül. Ez a hatalmas tér, amely éjszaka valóságos fényárban úszott — messziről hívogatva mindenkit, aki csak szippantani akart a VIT varázslatos légköréből — egyetlen pillanatra sem ürült ki. Igaz. aki Berlinbe utazott, első útja Ide vezetett, s az aki elbúcsúzott az NDK fővárosától, az is az Alexander Platzról indult hazafelé. UTCÁKAT megtöltő tízezres tömegek valósággal elvesztek a hatalmas platzon, — amelynek sokszínűségét megannyi kedves pillanatát, mint óriás vigyázta a több mint 300 méter magas tv- torony — Berlin új szimbóluma. Következik: Szemtanúk és harcostársak. Paulovits Ágoston Szöveg: Oravec János Kép: Laczó József Leszállás előtt Mészáros Károlv és Molnár László az egyik vízzel lelt szifonnál Békaemberek a denevérek útján Egy műszak a stadionban
