Észak-Magyarország, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-05 / 182. szám

ÉSZAK - MAGVftflORSZÄG <t

1973. aa<j. 5., vasárnap

Moszkvai noteszlapok

A rossz nyelvek szerint térkép és iránytű kell hozzá, hogy valaki teljes biztonsággal közlekedhessen Moszkvában a Rosszija Szállóban. Azt tartják róla, hogy a világ legnagyobb szállodája, amelynek ötezren felüli szobájában egyszerre hétezernél több vendég élhet kényelmesen, félszáznál több lift szállítja az utasokat. Nem túlzás, hát, hogy alapos helyismeret kell az itteni közlekedéshez. S ebben a nagy- forgalmú. egy egész nagyközség lakosságát magába foglaló szállóban is mindig találkozik az ember ismerősökkel. A minap például egy miskolci építésszel, meg egy pártmunkással találkoztam ott, aztán Karinthy Ferenccel, meg két televízióssal, Gyarmati Klára szerkesztővel és Kenyeres Gáborral, aki operatőrként és rendezőként egyaránt ismert.

A televíziósok. Gyarmati ép Kenyeres csak átutazóban voltak Moszkvában. Még ezer kilométer volt előttük. A Mari . Köztársaságba utaztak, ahol szovjet—magyar koprodukcióban dokumentumfii- met készítenek erről a távoli kis autonóm köztársaságról, amely számunkra azért is érdekes, mert lakosai a rn agyar okkal rokonok. (A cseremiszek, az őslakosság nyelvén maiik lakják e területet.) S első alkalommal készül ott filmfelvétel külföldi kamerával. A 700 ezer lakosú kis köztársaság rendkívül dinamikusan fejlődik, az utóbbi években, most lép felnőttkorba saját egyeteme is, amelybe a Szovjetunió legkülönbözőbb tájairól hívtak meg magasan kvalifikált tudósokat, egyetemi oktató- irat, olyanokat, akik innen, a kis autonóm köztársaságból indultak el korábban meghódítani a tudományokat. Jelenleg 41 oktató működik már az egyetemen. A filmet Kenyeres Gábor rendezi, szerkesztője Gyarmati Klára, a forgatókönyvíró és az operatőr pedig az APN, illetve a Szovjet Televízió egy-egy munkatársa. Előreláthatólag november 7-re képernyőre is kerül a köztársaság életét bemutató film.

*

Néhány hónappal ezelőtt, amikor még zord tél volt Moszkvában, nem győztem csodálkozni, milyen sok fagylaltot árulnak az utcán, s mínusz 10—12 fok hidegben, hogy eszik, nyalogatják a járókelők. Most, amikor ismét ott jártam, néha pokoli forróság volt. A fagyláltáru- spk mintha eltűntek volna. Nem teljesen, most is jócskán akadt árus az utcán, de úgy tűnt, mintha sokkal, de sokkal kevesebben nyalogatnák ezt a hűsítő csemegét. Ki érti ezt? — töprengtem. Egy helybeli érdekes magyarázatot adott: télen jobb

enni a fagylaltot, mert nincs az ember úgy felhevülve, nem hűtheti le, mint nyáron, nem olyan veszélyes, nem fázik meg se a gyerek, se a felnőtt torka... Lehet...

A szovjet filmforgalmazás adatai szerint jelenleg 51 magyar film pereg a szovjet mozikban. Természetesen némelyik tucatnyi, vagy több száz helyen. Az 51 között a legtöbb filmet a nemrég elhunyt Keleti Márton munkáiból találtuk, szám szerint nyolcat. Várkonyi Zoltán munkáiból ötöt. Ezek részben a televízióban látott politikai-kalandos filmek, utóbbinál pedig a látványos regény-adaptációk. Szerepel egy sor értékes filmdráma is a magyar filmművészet korábbi terméséből, s érdemes megemlíteni, hogy Fábri Zoltán Húsz óra, Kovács András Hideg napok, Jancsó Miklós Csehd és kiáltás című filmje még mindig műsoron van. Ugyancsak műsoron tartják még Kovács András Falak című filmjét is. Néha-néha nálunk is fel kellene újítani őket.

Már épül az ebédfő

Vasárnap az élelmiszerboltok kivételével minden üzlet zárva van Moszkvában. Az ajándékboltok is, pedig igen sok turista ilyenkor vásárolna. A nagyáruházak környékén nem hullámzik a sok tízezres tömeg, legfeljebb néhány tájékozatlan olvassa csalódottan a nyitva tartást hirdető táblákat. A Gorkij utcán viszont meglepő módon nyitva találtunk •egy hatalmas áruházat, az Antikváriumot. Százak válogattak a kirakott könyvek között. Egészen véletlen, hogy elsőként egy József Attila kötet orosz nyelvű fordítása akadt a kezűnkbe.

— Van még három rubelem, mire lehetne elkölteni?

— hangzott magyarul a metró Szverdlov téri megállójánál. Két asszony beszélgetett. A hangos kérdésen, amelyet a környezetben csak mi értettünk elmosolyodtunk.

— Ugyan mit nevetnek ezek ?

— kérdezte az előbbi asz- szony, •— ha meg magyarok, hát igazítsanak útba, mit érdemes ezért venni. Nem tudtunk útbaigazítást adni. Viszont egy másik helyen egy magyar túristacsoport a mi magyar beszédünket hallva, kérés nélkül tanácsolta, hová, melyik utca, melyik boltjába menjünk harangcsengőért. — Nem is kell semmit mondani — mondták —, csak letenni a pénztáros elé ennyi meg ennyi rubelt, az ad egy blokkot, s arra már adják is a harangcsengőt. Megköszöntük a felvilágosítást, mondtuk, nincs szükségünk rá... Ugyanis mi már előző nap megvettük a harangcsengőt.

(benedek)

BOGÁCS IDEÁLIS TÁBORHELY LESZ

A szerencsi járás leendő őrsvezetőinek már emlék a bogácsi táborozás. De a hét elején még élvezték a pajtások a strand vizét, a kirándulások., portyák örömét, lelkesen gyű jtötték a különféle, szebbnél szebb kőzetmintákat, bámulták a mészégetők számukra különös munkáját.

S a jó időt kihasználva — sajnos, az időjárás csak az őrsvezetőképző tábor utolsó napjaira fordult kellemesre — az épülő ebédlő lépcsősorán tanulták az újabb és újabb dalokat. S a vége felé már készültek a záró tábortűzre is. gyűjtötték a rozsét, kúp alakba halmozták a vastag fahasábokat. S készült a tábori televízió kerete is: a záró tábortűz kulturális műsorát, amelyet a VIT jegyében állítottak össze, ebben a tábori teievízi ókeretben mutatták be;

Sok széip emléket vittek haza a szerencsi pajtások. Érthető, hiszen a bogácsi úttörőtábor ideális környezetet biztosít a táborozáshoz. Együtt is van. minden, ami a feledhetetlen élményekhez szükségeltetik. A víz, a hegy, a széles mező. i: S a tábor — a mezőkövesdi járás úttörőtábora is nagyon szép lesz, ha elkészül. Mert már most is. így félig készen is szép, kellemes.

öt faház áll már a hatalmas területen. Idővel másik öt épül meg, szemben a már meglevőkkel, s akkor megszűnik a zsúfoltság is. Elkészülnek — talán jövőre már sárgállnak — a kavicsos utak is, hogy a sár ne marasztalja az eső után kimerészkedőket. S bizonyára megvalósul a sportpálya is — ezen a nyáron azonban még csak két, botokból összeeszkábált íut- ballkapu jelezte a pálya helyét. A gyerekek ügyesked- ték össze, hiszen, ahol fiúk vannak, ott egy focipályára is szükség van..;

Épül már a világos, nagyablakos ebédlő. Az ebédlő, amely ezen a nyáron nem kevés gondot okozott a Bogácson táborozó pajtásoknak. Mert a szerencsiek előtt itt készültek őrsvezetői feladataikra a mezőkövesdi és a mezőcsáti járás úttörői is. S mivel az épület még énül, s egyéb feltételekben is volt hiány — a KÖJÁL nagyon is

érthető módon nem engedélyezte a „házi főzést”. Dr. Szűcs Géza. a mezőkövesdi járás főorvosa az alapvető egészségügyi szabályok hiánya miatt — nem vizsgáltatták ki időben a víz minőségét, nem lehetett megoldani a raktározást, az ételmintákat sem tudták megfelelően eltenni. étkezőterület. sem volt — nem járult hozzá a tábori főzéshez. S ebben egyet kell értenünk, mert jobb félni, mint később megijedni. Azaz: jobb megelőzni az esetleges bajt.

így viszont a fürdő melletti vendéglőben étkeztek a táborozok. Az étkeztetési költség tíz forinttal emelkedett — az űttörősróvetség megyei elnöksége fedezte a

megnövekedett költségeket ■—, s az étel mennyiségével bajok voltak. Amint a Mezőkövesdi járási Hivatal kereskedelmi osztályának vizsgálata rögzítette, nem mindig adtak ki megfelelő mennyiséget a gyerekeknek. A táborvezetők sem egyeztették az étrendet az étterem vezetőjével A szerencsiek mindenesetre a párizsi és a rizs helyett már laktatóbb ételeket kértek — s a gyerekek nem is panaszkodtak, igaz viszont, hogy külön biztosították a tízórait és az uzsonnát. Mindig frissen vásároltak — s ez néha nem is volt olyan könnyű. A község ugyanis még nem készült fel a .megnövekedett túristafor- galom ellátására, legalábbis a táborozok ellátására nem.

Bér kisebb-nagyobb gondok adódtak, összességében mégiscsak átmenetieknek tekinthetők. Hiszen jövőre már készen lesz az étterem, s az idei nyár nagy gondjával minden bizonnyal nem kell számolni. S ahogy épül a tábor, úgy lesznek egyre kellemesebbek is az itt szerzett emlékek. S az lenne jó. ha minél előbb kiépülne, teljesen kiépülne ez a tábor.

A szerencsiek mindenesetre már gondolkodnak rajta, hogy megpróbálnak betársulni a mezőkövesdiekhez. A beszélgetéseken már szó volt róla, hogy adnának pénzt a tábor további építéséhez, s

akkor máskor is ide jönnének a járás pajtusai. Eddig már négy tanácstól — a tárcádtól, a mezőzamboritól, a bodrogkeresztúritól és a szerencsitől — kaptak támogatást táborépítéshez, de megkeresnék a többieket is. S természetesen az úttörők és a kisdobosok hulladékgyűjtés-akciójából is jutna pénz. Hamarább elkészülnének.

De addig is, amíg döntés születik a javaslatról, ők már dolgozgattak a táboron, Persze, csak annyit, amennyit tudtak. Mert szerszámot nem találtak. De a legsárosabb részeken — nekik bőven kijutott az esőből — lefektettek néhány kőlapot, szétterítettek egy kevés kavicsot Többet is csináltak volna —, de nem volt szerszám. S ez egy kicsit tanulságos. A tábor építésébe, szépítésébe talán egy kicsit jobban be kellenne vonni az itt levő gyerekeket Szívesen megcsinálják az egyszerűbb feladatokat — maguknak csinálják;

Csutorás Annamária

A legdrágább hangszer

A szombathelyi anyanyelvi konferenciáról

Spanyol falu — hegyek között

Mazsaroff Miklós munkája

A

z idei anyanyelvi konferenciánalt talán még nagyobb a visszhangja, mint az előzőnek, amelyet 1970-ben tartottak. Ügy látszik, a dok>g lényegének, értelmének társadalmi méretű felismeréséhez szükség volt erre a három évre. Külföldön élő magyarok ezreinek képviselői jöttek el Szombathelyre, hogy ápolják kapcsolataikat az óhazával, Magyarországgal; találkozzanak tudományának, irodalmának, művészetének küldötteivel és elvigyék a hírét: milyen ma a haza, milyen üzenetet küld az anyanyelv. Elviszik — egyéb hasznos útra- valók között —• a tengeren túlra, Európa sok országába, Ausztráliáiba, Afrikába, távoli tájakra, mindenhová, ahol magyarok 1 élnek.

„Az öt világrészben szétszórt magyarság összetartozásának tudata oly becses kincs, amelyet minden magyar, kinek lelkében még nem neműit el az anyanyelv csengése, nem halványodott el a közös történelmi múlt emléke, féltékenyen és aggódva őriz énjének legbelsőbb rejtelmében ...”

Bárczi Géza nyelvészprofesszornak, az első — Budapesten és Debrecenben megrendezett — anyanyelvi konferencia fővédnökének megnyitó beszédéből idéztünk. Bárczi Gézán kívül akkor — akárcsak a mostani alkalommal — költők, írók, tudósok, közéleti emberek, egyházi férfiak vállalták a védnök szerepét ezen az igén fontos, a külföldön élő magyarság anyanyelvi műveltségének jövője szempontjából sorsdöntőnek tekinthető tanácskozáson.

A Magyarok Világszövetsége kezdeményezte ezt a találkozót. Fontos és súlyos okok késztették erre. Tapasztalatok, vizsgálódások során — európai országokban, az Egyesült Államokban — derült ki, hogy a kivándoroltak, külföldre szakadtak, a hazájukat elhagyottak gyermekei közül igen sokan (túlnyomó többségben) felejteni kezdik a magyar nyelvet. Otthon, családi körben, családi asztalnál, ismerősök és sorstársak között még beszélik ugyan — de mind hibásabban és gyengébben. S az „első nemzedék” is felejt. Beilleszkedni kíván az idegen nyelvi környezetbe, és előfordul, hogy hosszú ideig el sem hagyja szóját magyar szó. Olvas, ír és ért magyarul, de nem beszél, vagy alig, s nyelvi kultúrája sorvad, szakadozik. Mind kevesebbet tud átadni az utódoknak.

Ezen az. állapoton kíván változtatni az anyanyelvi konferenciák sora, s két konferencia között az elvégzett nyelvművelő, kultúraterjesztő munka.

Az óhaza, erejéhez és lehetőségeihez mérten. az elszakadtak segítségére siet. Elsősorban gyermekeikre gondol. Nem szeretné, hogy ajkukon elnémuljon a magyar szó, hogy ne legyen többé közük szülőhazájuk

— apáik szülőhazájának — kultúrájához.

Tankönyveket, meséskönyveket küld a

gyermekeknek. Olyan könyveket, amelyek felkeltik — vagy ébrentartják — érdeklődésüket az anyanyelv iránt. Teli rajzos ábrákkal, szellemes képekkel, versekkel, mon- dókákltal, játékos nyelvi feladványokkal. Ezek még a felnőttek érdeklődését is felkeltik. A konferencia részvevői elmondották: szívesen veszik elő esténként a könyvet, hogy megmutassák a gyerekeknek (akik angolul, németül, spanyolul ‘vagy franciául beszélnek), s hogy ők maguk is gyönyörködjenek benne. Felidézik emlékeiket, gyermekkorukat, az először hallott magyar szavakat. Dalokat és játékokat. S ahogy forgatják a könyvet, mind erőteljesebben tér vissza az eliramlott idő. (Ahogy egyikük megfogalmazta: mind erőteljesebben és mind fájdalmasabban, hiszen „nappal angolul beszélünk, de éjszaka, magányunkban, rég használt anyanyelvűnkön álmodunk”.)

A konferencia részvevői — lapszerkesztők, tanárok, tolmácsok, írók, költők, tudósok, s más foglalkozású külföldi magyarok

— valamennyien megértették, mit kínál Magyarország. Nyelvet, irodalmat, kultúrát

— a múltat és a folyamatosságot. A „magyar nyelvű álmok” bátor folytatását, mondhatnánk. A szülőhaza nem akar sorsokba, életekbe beavatkozni. Kínálja, amit tud és amit a külföldön élő magyarok szívesen, szeretettel fogadnak: önmagát, a fel- szabadulás után újjáteremtett kultúrájával, szellemi értékeivel, kincseivel. S hogy ez mennyire nem kevés, azt a két anyanyelvi konferencia között érkezett levelek, javaslatok, reagálások és észrevételek mutatják.

A külföldön élő magyarok megértették a hívást. Eljöttek Magyarországra — idén Szombathelyre —, hogy felfogják a szülőföld üzenetét.

Hasznos útravalót visznek magukkal. Élményeket, találkozások emlékeit — és könyveket, amelyek segítenek fenntartani messzi tájakon a magyar kultúra, a magvar nyelv élményét, folyamatosságát. Amelyek tudósítanak a mai, az új Magyarországról. Amelyekből a kint születettek, kint serdülők felidézhetik, megtanulhatják a nyelvet.

Ápolhatják azt a hangszert, amely minden hangszerek között a legértékesebb és a legdrágább: az anyanyelvet.