Észak-Magyarország, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-10 / 134. szám

ÉSZAK-MAOYARORSZÁG 4 1973. június 10., vasárnap Kispolgáriság, nevelés, művészetek Feljegyzések egy művész-aktíváról Legutóbb a miskolci művész-ak­tíván került szóba, elsősor­ban abban a vonatkozásban, hogy az ellene való társadal­mi mozgósításban a célszerű, tudatos nevelésben milyen szerep jut a művészeteknek, milyen a munkahelynek, a társadalmi környezetnek. Az aktíva előadója Deme László, a megyei pártbizottság tit­kára hangsúlyozta, hogy a kispolgáriság elleni küzdelem az emberek, rossz szokásai, beidegződései, magatartás­formái elleni ideológiai harc része. Emlékeztetett rá, hogy a mi pártunk politikájának sarkalatos tétele, ideológiai és belpolitikai munkánk siapja a szövetségi politika, de az, csak a marxizmus— leninizmus talaján képzelhe­tő el, csak ezen a plattfor- mon lehetünk jó barátok és szövetségesek maii társadal­munk különböző rétegeivel és csoportjaival. Ez a szövetsé­gi politika azt is jelenti, hogy napjainkban különféle ideo­lógiák vannak jelen hazánk­ban, de a vezető erő a mar­xizmus—leninizmus keld, hogy legyen és minden tö­rekvésünk, hogy ennek a hegemóniáját erősítsük. Ugyanakkor, amikor ennek a hegemóniának erősítésére tö­rekszünk, s azért küzdünk, hogy majdan eljussunk a marxizmus—leninizmus mo­nopóliumához, bűnös mulasz­tás lenne észre nem ven­nünk, hogy a velünk párhu­zamosan élő különböző ideo­lógiák olyan jelenségek meg- teremtődésére adnak lehetősé­get, amelyek a szocializmustól idegenek, amelyek például a despotizmust, kiskirályko­dást, más emberek lebecsü­lését szülik, és amelyek szé­les tömegekben olyan tudat­beli deformálódást is okoz­hatnak, hogy az kaput nyit a kispolgári gondolkodásnak, s ezzel együtt értékeink hát­térbe szorításának, és több- iéle káros tulajdonság, rossz emberi magatartásforma je­lentkezésének. Sokan azt állítják, hogy a tudatbefli deformálódás és a kispolgári gondolkodás 'tér­hódítása a dolgozó emberek körében is elsősorban a gaz­daságirányítás új rendszeré­nek következménye, más vé­lemények szerint ettől füg­getlenül jelentkező társadal­mi tünet, amelynek gyökerei már korábban is megvoltak. Ugyanis megőrződhetnek, -újratermelődhetnek társadal­munkban a kispolgári jelen­ségek. Ennek történeti jelle­gű okai is vannak, másrészt a társadalmi kategóriák nem különülnek el élesen, mint­egy kínai fallal elválasztot- tan gymástól, s nem utolsó­sorban mindnyájunkban, a' felnőtt társadalomban ki- sebb-nagyobb mértékben még jelen van a múlt, a konzer­vativizmus, s többfajta eh­hez kapcsolódó beidegződés. Ugyanakkor a szocializmus építésének jelenlegi idősza­kában sokan bizonyos ellent­mondásokat vélnek felfedez­ni, például a szocialista ér­zés, szocialista közgondolko­dás és az egyéni érdek el­lentmondását, s mindez sok enjberben indíthat el olyan gondolkodási folyamatokat, amelyek kispolgári magatar­tásformákat szülnek és ebből fakadó emberi cselekvésekre, társadalmi jelenségekre nyit­nak lehetőséget. Hfrv/7‘í lietl mindehhez IlO/Zd Keli vennünk, a kispolgári ízlés átöröklödését. Lakáskultúrában, irodalom­ban, művészetekben, egyéb területen, ahol a művészetek igaz értékei még mindig nem tudtak tömegméretű sikerrel megbirkózni a múltból ma­radt kispolgári ízléssel, illet­ve a napjainkban is újrater­melődő, kifejezetten e kis­polgári ízlést szolgáló művé­szeti produktumokkal, annak álcázott tömegkészítmények­kel, lakás- és környezetkul­túrában jelentkező, polgári, illetve kispolgári ízlést tük­röző megnyilvánulásokkal. Nem hagyhatók figyelmen kívül a sajnálatosan teret hódító, a munkásság és pa­Az utóbbi hónapokban igen sok helyen — ankcío- kon, különféle rendezvényeken, publiSíációkban — fel­merült a kispolgáriság elleni küzdelem szükségessége. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának 1972 novemberi határozata is igen markánsan utalt erre a feladatra és a januárban tartott országos agitációs és propaganda tanácskozáson szintén fontos helyet kapott ez a téma. rasztság körében is divatiá lett káros magatartásformák, a hivalkodás, az oktalan ver­sengés a különböző ajándé­kozásokban, a különböző stá­tusz-szimbólumok hajszolása, az autók, nyaralóházak, ku­tyák és egyéb, a kulturált emberi környezet igényeit meghaladó, nagyrészt már csak dicsekvésnek, mások le- pipálása eszközének felfog­ható felszerelési tárgyak, ér­téktárgyak, vagyontárgyak beszerzése. De ide tartozik a szocialista állam írott és íratlan törvényeinek, rende­letéinek lebecsülése, a szoci­alista társadalmi együttélés szabályainak negligálása, önző egyéni érdekből lakó­társaink, embertársaink nyu­galmának, nem egyszer mun­kájának lebecsülése, semmi-' be vevése. Mindezekre tucat­jával lehetne sorolni olyan példákat, amelyek akár egy kisebb munkahelyi közösség­ben, akár egy középszerű bérházban mindenkor fel­lelhetők. De meg kell említeni még a társada­lom és a társadalmi tu­lajdon elleni bűncselekmé­nyek „bocsánatos” jellegét. Például a különböző fusizá­sokat, kisebb-nagyobb kárte­véseket, vagy akár egy olyan jelenséget, hogy egész ház­sorok előtt díszeleg az agyón- cifrázott vaskerítés olyan anyagból, amely kereskedel­mi forgalomba nem került, csak törvénysértés útján, vagy nagyon görbe úton, a paragrafus lyukán átcsúsz­tatva juthatott a háztulajdo­nos birtokába. Á felsorolt ségek társadalmunk igen sok rétegét érintik, szinte azt mondhatjuk, nincs is érintet­len réteg. A kispolgáriság gondolkodásban, magatartás­ban sokfelé jelentkezik. S amikor az ellene szükséges küzdelemről beszélünk, nem szükségtelen ismételten hangsúlyozni, amit a mű­vész-aktíván Deme László kiemelt, hogy nem az embe­rek, hanem az emberek rossz szokásai, beidegződései, ma­gatartásformái elleni ideoló­giai harcról van szó. A kis­polgáriság ellen, míg annak megnyilatkozásai tételes tör­vényekbe nem ütköznek, nem adminisztratív úton, hanem elsősorban ideológiai síkon kell megküzdenünk, s alap­vetően a nevelés eszközeivel. Az emberek nevelésének legfőbb helye pedig a mun­kahely, eszköze a munka és a hasznos társadalmi tevé­kenység. Joggal adódott a kérdés a művész-aktíván, vajon mi­lyen feladat hárul ebben az ideológiai harcban, az em­berek nevelésében, a tömeges tudatformálásban a művésze­tekre, különösen akkor, ha ennek a harcnak az elsődle­ges írontterüleíe a .munka­hely és eszköze a munka. Vitán felül áll, hogy az embereic életük döntő több­ségű hányadát munkahelyen, a munkahelyi környezetben töltik, tehát az ott ért hatá­sok formálhatják leginkább. Ugyanakkor nem adható fel a művészetek, tudatformáló, embernevelő szerepe, amely r.em csökken, hanem egyre inkább növekszik napjaink­ban. Megsokszorozza ezt a feladatot, hogy már nem a klasszikus értelemben vett, és könnyen felismerhető kispol­gár nézeteivel kell szembe­szállni, megküzdeni, hanem a különböző társadalmi ré­tegekben, a munkásság és a parasztság körében is fel­bukkanó kispolgárisággal. Felmerült az a gondolat is, nagyon helyesen, hogy a munkahelyeken való ember­formálás talán már késő, el kell kezdeni már az óvodá­ban, a leendő felnőtt gondol­kodásának megfelelő alakítá­sát, s erre van is már több jó törekvés; a serdülő fiata­loknál kell intenzivebben folytatni a kispolgáriság el­leni nevelést, s mind ebben, mind a felnőtt közönség tu­datának formálásában igen nagy szerepük van a művé­szetek minden ágazatának. Irodalomnak, filmnek, tele­víziónak, színháznak, rádió­nak, zenének, képzőművésze- teícnek egyaránt. Mindenfajta adva van a lehetőség, hogy jól átgondolt műsorpolitiká­val ezt a nevelő folyamatot közvetett, vagy közvetlenebb úton segítse. A Miskolci Nemzeti Színházban például évente 160 ezer néző fordul meg. Elvileg csaknem a vá­ros teljes lakossága. A szín­házi műsorpolitikának vi­szont évek óta célja a kis­polgári mentalitás elleni harc. A bemutatott darabok nagy többsége ezt a kispol­gári magatartást mutatja fel olyan formában, hogy ellen­szenvessé, nevetségessé tegye a tömegek előtt. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a művészetekben bőségesen jelen vannak ellentétes ten­denciák is. Filmforgalmazá­sunk, könyvkiadásunk bizo­nyos gazdasági kötöttségekre hivatkozással sokszor önma­ga jó tudatformáló munká­jának „ellenszerét” is nyújt­ja, nem is lás mértékben. (Gondoljunk különböző ponyva- -és félponyva könyv- sorozatokra, vagy tőlünk ide­gen életformát propagáló té­vé-filmsorozatra, egyedi mo­zifilmekre.) Joggal mondta el a művész-aktíván az egyik felszólaló, hogy időszerű len­ne pontosabban kimunkálni a kispolgáriság elleni ideo­lógiai harc munkamódszereit, oktatásban, művészetekben egyaránt. A kispolgáriság elleni ideo­lógiai harc sok területen fo­lyik. A művészetekre nagy feladat hárul. Ezekhez a fel­adatokhoz közelebb jutni jól segített Miskolcon a minap tartott művész-aktíva. Benedek Miklós Papp Lajos: KONOK ÉS MAGYAR ökörfogat cammogott az úton, s mintha felleg követné, szállt a por sürűn-siváran egyre. Későbben este lett. Csillag támadt remegve a mocorgó sötétben, különös éjszakákon. Elindult egy ‘napon. Amerre útja vitte, a föllelt tengeren — holt puszta mindenütt. Széljárta, védtelen zsellér-ország; kihűlt, szederjes nép-ugar, temetők némasága. S mégis, a büszkeség, a gőgös, szent haragvás késztette szólani; konok volt és magyar a Kelet nemzetségből, s mint ősi kard, a dal, a vers vált fegyverévé a bajvívó csatákon. Megkínzó fél-szcrelmelc golgotás vezeklője, kendőkben őrzött arc, kit alázón szerettek; fojtogató karok foglyaként, márvány-testek lüktető börtönében sem békült szíjra-láncra. Száján elkeserültek a mámor ízei. A boré fájdalom, lett, a csóké kin, iiszök és minden-egész eltört. Jajszóvá nőtt a köd. A vágy mint száraz ág, roppant, lehullt a fákról. Ült egy hűvös pádon. A Semmi lépett mellé, az ős-Kaján; és semmit nem mondott már neki. Nézett eres szeme, mintha méregeti mindazt, ami még nincs. Azután úgyis mindegy. I-Jalála szép vala. Ügy mondják, megkönnyebbült,, hogy békés por lehet a test, a lélek nélkül. Fénylett kisimult arca a párnán, és megszépült. Lerázta nyűgeit; hogy él, gondol és érez. S reggel tüzes szekér, robogott, lángolt a nap. A holnap-tudó Illés tegnappá vált a mában. A vajúdó világ, tompán önnön bajában cpp hogy észrevette hiányát a küzdők közi. Valaha volt egy ér; álmos és furcsa árok. Vad sás, meg lomha káka lakták a partjait. Átlépték, ha siettek. Nem épült rajta hid. A sás között Aavaszkor duruzsolnak a békák. KÖNYVHETI EPILÓGUS A színes sátrak, amelyek egy héten át „utunkat állták’* ismét eltűnnek a miskolci utcáról, eltűnnek a parkok­ból, a terekről — véget ért az 1973-as ünnepi könyv­hét. A könyvhét, mely nem téveszthető össze a vásárral — jóllehet itt is szó van könyvárusításról, eladásról és vásár­lásról — mert nem is az, szándékát, eredendő szándékát-il­letően. A könyvhét alapjaiban több, mint egy vásár, hiszen az irodalom ünnepének szánjuk, melynek célja és feladata többek között, hogy az írott szót, az alkotást vigye közelebb — egészen lélegzet közeibe — az emberekhez, állítsa meg őket, s döbbentsen rá bennünket arra, milyen határtalanul széles a megismerésre váró világ. Az ünnepi könyvhét — megkockáztatjuk — annak az egy­koron létezett vásári könyvárusításnak nemesebb folytatása, amikor — s ennek semmiféle pejoratív értelme sincs — a napi bevásárlás mellé és mellett vásárolták a könyveket. Persze ez a mi ünnepi könyvhetünk már messze szakadt a régi utcai könyvárúsítástól, nem pusztán azért, mert egy hét­re korlátozódik, hanem azért is, mert tartalmában is válto­zott. Az ünnepi könyvhét elsősorban alkotó és alkotás cent­rikus, amint azt ilyentájban a megsokasodó író—olvasó ta­lálkozók is jelzik. i De persze vásár is. Igaz, nem úgy, hogy „üzlet az üzlet” jelzővel illetünk dolgokat, hanem úgy, hogy a könyvet köz­vetítjük az olvasó felé. S ebben a most lezáruló könyvhétben az első sorban eredményt keressük, akkor itt és ebben ta­láljuk meg. A könyvek iránt megnövekedett érdeklődésben. S abban, hogy bár kifejezetten ünnepi könyvheti kiadványok idén sem voltak, nagyon sok jó, érdekes, új, és régebben ke­resett könyvel: jelentettek meg a kiadók. S abban, hogy a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat dicséretes módon jól el­látta a könyvesboltokat. Választékkal és példányszámmal is. Mert annak ellenére, hogy az elmúlt esztendőhöz ké­jest is növekedett a könyvheti forgalom, az emberek könyv­vásárlási kedve, még a legkeresettebb könyveket is szinte az utolsó napig meg lehetett kapni. •S ezzel tulajdonképpen el is mondtuk azt, amit. erről az idei könyvhétről mint pozitívumot el. lehetett mondani. Mert igaz ugyan, hogy a könyvhét alatt több jól sikerült író—olvasó találkozót is tartottak, sőt az irodalmi estek is a sikeresebbek közé tartoztak, de alapjában véve szűk kör­ben mozogtak. így majdhogy megesett az, hogy a könyvhé­ten, mely az alkotók és az olvasók találkozásának ünnepe is, Borsodban és Miskolcon igazán rangos alkotó nem is járt. Ebben persze nehezen lehetne megtalálni a ludast, hiszen az írók nem kényszeríthetők arra, hogy Borsodba jöjjenek, s az igényeket annak idején íelküldték az írószövetséghez. De a kérte 22 alkotóból csak nyolc vállalta a borsodi talál­kozót. Az viszont már elgondolkoztató volt, hogy alig néhány nappal a könyvhét kezdete előtt, szinte senki sem tudta megmondani, melyik író melyik községbe látogat el, mikor és hol lesznek író—olvasó találkozók, mert a könyvhetet összefogó, irányító, szervező és mélyebb tartalommal kitöltő bizottság nem alakult meg. Pedig itt és most szükség lett volna egy előkészítő bizottságra, mely a koordinálás feladatát is elláthatta volna. Mert azt talán még ma sem tudjuk tel­jes pontossággal megmondani, hogy az ünnepi könyvhét kapcsán'— a Borsodba delegált írók közül — tulajdonkép­pen kiket is hívtak meg a találkozókra. Előfordulhatott, hogy egyik-másik visszautasított meghívásokat, míg mások semmilyen meghívást nem kaptak. S azt sem tartjuk egészen szerencsésnek — bár színvo­naluk ellen kifogást nem emelhetünk — hogy Miskol­con alig-alig jelezte esemény, találkozó az ünnepi könyvhetet, mely most a magyar könyvnyomtatás félezer éves jubileumával is_ egybeesett. S a megfelelő koordinálás hiányának rovására írható talán az is, hogy a dedikálások, amelyek pedig szorosan kapcsolódnak a könyvhéthez, ezút­tal esetlegesek voltak, megfelelő propaganda nélküliek. Igaz, nem is lehetett másképp, hiszen nem mindenkiről tudtunk, aki a megyébe érkezett. Az ünnepi könyvhét végeztével viszont nem hallgathatunk még egy igen sajnálatos, bár nem a nagyközönség színe előtt játszódó húzavonáról sem, amelyek a sátrak körül játszód­tak le. Egyszerűen érthetetlennek tartjuk ugyanis, hogy Mis­kolcon — már hagyományosan — külön harcot kell folytai­ra azért, hogy az ünnepi könyvhét igazán szép, dekoratív sátrait fel lehessen állítani. Ez a huzavona ugyanis egy program — a virágvásár — elmaradásával is járt, arról nem is szólva, hogy a bizonytalanság, az idegeskedés is elkerülhe­tő lett volna. Örömmel üdvözölhettük viszont azt a kezde­ményezést, hogy a könyvhéthez kapcsolódva zenei esemé­nyekre is sor került. E színesítés csak az ügy hasznára vál­hat. melyet tovább bővíteni is jó lenne. Hittel valljuk, szükség van az ünnepi könyvhétre. Nos, az idei ünnepi könyvhét tanulságait is ki-ki megvonja majd. S talán okulunk is belőle, s a következő alkalommal már in­kább a pozitívumokról adhatunk számot. Csutorás Annamária Kö nyvri t A moszkvai Lenin Könyv­tár két rendkívül ritka könyvvel gazdagodott, ame­lyeket Ivan Fjodorov az első moszkvai nyomdász adott ki — az Apostollal éj az Üj szö­vetséggel. Az Apostol — Ivan Fjodo- rov első könyve, amely 1564- ben készült a moszkvai nyomdában. Példányszáma csekély vollt és csak néhány maradt ránk. Ezért az ilyen lelet eseményszámba megy.. A másik könyv az Újszövet­ség, amely 1580-ban jelent meg Osztrogban — egynvol- cadív formátumú, valóságos műremek. A két kötet N. Vlaszov. a neves gyűjtő tulajdona volt. Az ő rokonai adták át a könyvtárnak. A novoszibirszki írástörté­nészek a szibériai őserdőben levő egyik eldugott faluban ■páratlan könyvnyomtatási emlékre bukkantak — „Az élet: könyvé”-re. A könyvet a szláv kulltúra egyik közép- / kori központjában, a jelenle­gi Jugoszlávia területén levő decani kolostorban írták és 435 évvel ezelőtt Velencében nyomtatták ki. Ez a kötet a szláv népek nyelvének, történelmének, régi kapcsolatainak emléke. A könyv tanulmányozása esetleg új, eddig ismeretlen mozzanatokat tár föl a szlá­vok régmúltjából.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom