Észak-Magyarország, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-31 / 125. szám
1973, május 31., csütörtök É5ZÁK-MAGYAROR5ZÁG 3 A FIZETÉSEK „megugrottak’. Volt olyan időszak, amikor 13 napra 1800 forintos keresetet számfejtettek, ami — testvérek között is — napi 138 forintos bérnek felel meg. Szó se róla, megdolgoztak érte becsülettel azok, akikről szó van. A jövedelem aránya ellen sem lehet kifogás, ha amögött jól mérhető teljesítmények ösz- s/.cgezhelők egy-egy műszak végén. Csakhogy ez esetben a méréssel, a teljesítmények pontos elszámolásával volt egy kis gond, mégpedig a tsz vezetőinek és dolgozóinak hibáján kívül. Jött ugyanis a száj- és körömfájás. Veszélyt hozott és fejfájást okozott a vizsolyi Lenin Tsz-ben is. Arra nem volt lehetőség és feltétel, hogy hermetikusan elkülönítsék a tehénállományt, de amennyire leheteti, mégis ezt tettélv. Hogy a fertőzésnek gátat vessenek, a gyógyszeres kezelésen túl egyéb módszerekhez is folyamodtak. Ilyen volt a mérlegelés is. amikor a súlygyarapodást, a tejhozamot, a takarmányfelhasználást és egyéb követelmény teljesítését hozzávetőlegesen vették számba. A becslés pedig, bármennyire is értője valaki az állatgondozásnak, vagy jottányit sem enged a szigorúságból, tévedésre, plusz-mínusz eltérésre adhat okot. Mindez a járvány elvonulása után, a mérlegelések adatainak összesítésénél derült ki, amit tudomásul kellett venniük, mégpedig azzal az elhatározással, hogy — visszamenő- legesen ugyan nem —, de a továbbiakat illetően rendezik a normákat. — Emiatt volt. egy kis morgás, kifogás, de végül is mindenki megértette, hogy az egyéni és a közös érdek látná a kárát, ha elmulasztanák az intézkedéseket — mondja a párttitkár, Pleszkó József. — A bérek, a keresetek ma már szigorúan a teljesítményekhez igazodnak, s ami lényeges: mindenki belátja, hogy aki többet és jobban dolgozik, annak több is jár. Az egyenlősdit nálunk sem szeretik, sőt, élénken tiltakoznak ellene. A differenciálást, mint az anyagi ösztönzés egyik legfontosabb módszerét jól tükrözik a bérlista adatai is. Az állatgondozók megközelítik a négyezer forintos havi keresetet, az átlag 3(100—3700 forint. Aki viszont a gondozás mellett a kézzel, vagy géppel történő fejesnél is közreműködik, tehát fejő és állatgondozó, annak a neve mögött az elszámolásnál a 4500 forint sem ritka. Annak ellenére, hogy megszigorították a normákat, a munka nem lett több, vagy nehezebb. Sőt! A törekvés a korszerűség, a feltételek biztosítása, minden termelési ágazatban. Tehát nemcsak a tehenészetben, hanem például a kacsa-, vagy libatenyésztésben is. A tsz vezetői gazdaságossági számításokat végeztek és arra a meggyőződésre jutottak, hogy kifizetődőbb, ha pecsenyekacsa helyett pecsenyeliba nevelésébe kezdenek. A kacsatenyészetben meghagyják a törzsállományt, a keltetésről sem mondanak le, de naposkacsaként értékesítik az „árut”. A sláger most a pecsenyeliba, amely iránt van kereslet is. A SZÍNVONALAT meny- nyiségben és minőségben egyaránt tartják a tsz-ben, mégpedig úgy, hogy erejükhöz és lehetőségeikhez mérten — gépesítenek. — Erre mondjuk, hogy’ a munka nem több, de hatékonyabb, gazdaságosabb — tájékoztat a párttitkár. A lényeg: a termelékenység. Ennek növekedésében pedig, az emberek szakértelmén túl, jelentős szerepe van annak az új kelletőgépnok is, amit „munkába állítottunk”. örömteli gondok ezek. de a legnagyobb mégis az, amin sem géppel, sem egyéb módon — egyelőre — nem tudnak úgy változtatni, hogy akkor és úgy oldódjék meg, ahogy azt szeretnék. — Ez pedig az eső — vallja meg őszintén a titkár, aki maga is ízig-vérig a föld szerelmese. Huszonöt éves volt, amikor belépett a tsz-be. Azon a napon, amikor született. Legutóbb is, amikor betöltötte a 38. évét, kettős születésnapot ült: a közös gazdaságba való belépésének a napját is. Gyalogmunkásként kezdte. Járt kapálni és kévét adogatni, beosztották őrségbe és a magtárba dolgozni, ahogy mondja: csinált ő vegyesen mindent. Most 510 emberért érez felelősséget, mint politikai vezető. Ennyi tagot számlál ugyanis a vizsolyi tsz. Érthető tehát, ha a párttitkár is ugyanúgy odafigyel az időjárás alakulására, mint bárki más a faluban. Ha nincs csapadék. víz, az élet sem sarjad úgy a határban, ahogy azt a gazda, egy egész közösség szeretné. Persze a panasz olyan, hogy megoldódhat egy óra, vagy egy-két nap alatt, s akkor csak emlék marad az esőre való várakozás, mint ez alkalommal is. hiszen néhány nappal ezelőtt, már megeredtek az ég csatornái. S remélhetőleg újra kinyílnak. mire kell... A GAZDASÁG egyenletes ütemben, erőteljesen fejlődik. Ha időnként adódnak is nézeteltérések, gondok, vagy bökkenők, egy kis vita, vagy akár parázs eszmecsere árán, de mindig rátalálnak a helyes keréknyomra. Egyetértéssel, egymás iránti tisztelettel. s azzal az igénnyel: csinálják úgy. hogy még több. még jobb legyen, évről évre nagyobb jövedelem kerüljön a közös kasszába, s onnan az egyéni boldoguláshoz is... T. F. A két ház, a szerencsi Kossuth utcában egymás mellett épül. A Pacsula-, s a Dajka-brigád tagjai csak úgy félszemmcl át-átpillan- tanak egymás munkájára, aztán mintha egy picit gyorsulna az amúgy is jó ütemű építés. Valaki az órára pillant. Mintha vezényszóra tennék: Pacsuta emberei fürgén lepattognak a viszonylag gyorsan növő emeletes házról. Futó, köszöntő pillantást vetnek a vállalat éppen odaérkező vezetőire, s már rohannak is az ebédlő felé. Az érkezők odaszólnak: — Ebédelni? Jó étvágyat! — Megvan — csapódik vissza az egyik építő válasza. — A kereset? — Megvan! — hangzik az elégedett vélemény. — A munka? —• Az is. Molnár Lajos, a Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szerencsi részlegének építésvezetője ad magyarázatot. — Hajtanak a fiúk. Nagy vetélylársak. Ha az egyik brigád egy kicsit előrehalad, a másik csak azért is ráhúz. Ezt a két 12 lakásos házat hivatalosan a jövő év júniusában kellene átadnunk. A brigádok vállalták, hogy ez évben befejezik a munkát. Az építésvezetőség 12 ezer forint célprémiummal ösztönöz erre. A tanácsi vállalat szerencsi építésvezetőségének már jól láthatók munkája eredményei. Eddig — emeletes házakban — közel másfélszáz lakást adtak át. Itt a közelben is van két új ház. Az egyik teljesen kész, a másiknál, ahogy mondani szokták — az utolsó simításokat végzik. És még jó néhány házat kell építeniük itt. Az építők mind városiasabbá formálják a cukoripar fellegvárát. Művükre a cukorgyárral szembeni két sarkon teszik fel a koronát. Itt alakítják ki Szerencs új kapuját. A régi épületek már üresen állnak, hamarosan megkezdik a bontást. A két sarkon több emeletes lakóház épül, s alul lesznek a korszerű szolgáltató helyiségek. Sűrű a vendégjárás a szerencsi piactéren. Jönnek ide tervezők, építészek, kereskedelmi szakemberek, a megyei székhelyről, sőt a szomszédos megyékből is. Mi vonzza őket? A tanácsi vállalat emberei ez év januárjában kezdték meg az Afész új ABC-áru- házának építését. Ebben még nincs semmi érdekesség. — Az építés érdekessége — magyarázza Kiss Sándor igazgató —, hogy a szokásos másfél év helyett alig hét hónap alatt építjük fel és így augusztus 20-án már átadjuk. Ezen túlmenően jó 30 százalékkal olcsóbb, mintha hagyományos anyagból készítettük volna. A 860 négyzetméter alap- területű üzletkombinátot — mely körülbelül 5 millióba kerül — a nyékládházi ME- ZÖPANEL termékeinek fel- használásával építik. A munkásoknak — Tóth Béla vegyes-, Janó István kubikosbrigádja tagjainak — is tetszik az újszerű vállalkozás, s becsületbeli ügyüknek tekintik ennek jó elkészítését. Minden valószínűség szerint sok ilyen kis ABC-áruház lesz a folytatása. Miskolcon, a drótgyár túlsó oldalán szokatlanul magas, épülő acél torony. A kék munkaruhás, védősisakos lakatosok, hegesztők vidáman fütyörészve nvcrgelik az acélszálakat, szerelnek, hegesztőnek. — A mi kis kollektívánk — közli Farkas László lakatos brigádvezető —, csupa fiatalból áll. Az átlagéletkorunk 23 év. Szeretjük a vidámságot, a jó, a komplikált munkát. Ez egy kicsit az. A megyében és talán az országban is egyedülálló vasoxidáló üzem a Váci Híradástechnikai Gyár, s a December 4. Drótművek közös vállalkozásaként épül fel. A 28 méteres toronyműben visszanyerik a sósavat, — ez az egyik megtakarítás —, a tiszta vasoxid pedig a híradástechnika nelkülözneletScgílcnek a katonák is. Képünkön: a Magyar Néphadsereg egyik alegységének tagjai a kábelfektetést készítik elő a folyamatos acélöniőniű területén. (Strohmayer László felvétele) Az Ózdi Kohászati Üzemek egyike annak az ötven hazai nagyvállalatnak, amelyek munkája, termelése és fejlődése meghatározója egész gazdasági fejlődésünknek. A csaknem százharminc éves gyár termelési értéke évről évre egyenletesen növekszik — de ami még ennél is fontosabb: az ÓKÜ termékei a szocialista és a tőkés piacon egyaránt vevőre találnak. A régi gyár néhány évvel ezelőtt nagy vállalkozásba kezdett. Állami hitel felhasználásával új folyamatos acélöntőmű és egy igen korszerű rúd-dlőthengermű épül Ózdon. A két létesítmény közül a folyamatos öntőmű most került közel a meglen anyaga, amelyet egyelőre importból szereznek be. Így társadalmi szinten is jelentkezik majd megtakarítás. Eleinte tartottak tőle, hogy lassan megy az építés. A munkások — l ón agy Ferenc technikussal az élen — a szereléshez állványt, szerelő- kosarat kombináltak, használnak, így nem kellett külön állványt építeniük. — A munka minőségével meg vagyunk elégedve — értékel Mellényi Róbert, a váci üzem beruházási előadója. — Az építők a várakozáson felüli eredménnyel haladnak — vélekedik Kiss Béla, a drótművek műszaki igazgatóhelyettese. Természetesen mindkettő hozzáteszi, hogy erre a véleményre az építés teljes befejezésekor teszik a pontot. S az építők? Rájuk mindig, ma, holnap, holnapután, s jövőre, új és új feladat, szorongatás vár. Képet villantottunk a Borsod megyei Tanácsi Építő Vállalatról. Képet arról a kollektíváról, amelynek korábban sok gondja volt, s még a múlt év elején is veszteséggel működtek. Most vidáman ünnepelnek vasárnap, az építők napján. Vidáman, mert a múlt év első negyedében a még fenyegető 1,7 milliós veszteséggel szemben most kétmillió forint- ! nál több nyereségük van. A termelés 8, a termelékenység 17, az árbevétel 20 százalékkal nagyobb, mint a ! múlt év azonos időszakában. • És ez évben eddig 30 új házat, egy új üzemet, Sárospatakon új ABC-áruházat adtak át, s egy sor munkában jó eredményről adhatnak számot. Csorba Barnabás valósuláshoz: az üzemszerű termelés kezdetét közvetlenül megelőző munkát végzik a szerelők. 360 ezer tonna acé! Az öntőmű tervezett kapacitása évenként 360 ezer tonna. A nyár végére tervezett üzemindítás után természetesen ennél kevesebbet gyártanak majd — az is figyelemre érdemes viszont, hogy 1975 után már várható a 360 ezer tonnás termelés túlteljesítése. A világszerte is legkorszerűbb öntőmű gyártási terveit az NSZK-beli Schloemann- cég készítette — az előbb megnyert nemzetközi pályázat alapján. A gyártó cégek pályázatai közül a csehszlovák ZÖAS gyárét találták a legmegfelelőbbnek, így a ZÖAS gyártotta — némi késéssel — az öntőmű gépi berendezéseit. Az építési munkák után a nagyberuházás legfontosabb része a gépészeti szerelés volt. Ez január végén kezdődött, csehszlovák, NSZK-beli szakemberek irányításával. A szakmunkások az ÓKÜ központi karbantartói közül kerültek ki. A késés arra ösztönözte a dolgozókat, hogy a tervezett határidőnél korábban végezzék el a szerelést. Szorgalmuk a 160 tonna vasszerkezet beépítésekor 120. a gépészeti szerelés idején pedig mintegy 13 ezer munkaóramegtakarítást eredményezel t. Túlzás nélkül állapították meg a külföldi szakemberek, hogy az ózdi szakmunkások keze nyomán került közelebb a folyamatos öntőmű termelésbe állítása az eredetileg tervezett határidőhöz. (1973. július 1. — a szerk.) Munkásvédelmi tapasztalatok Hasonló berendezés hazánkban még nem üzemel, az ÖKÜ-nek tehát arról is gondoskodnia kell, hogy a folyamatos öntőműben szakmai tapasztalatokkal rendelkező. jól képzett öntőmunkások dolgozhassanak. A dolgozók külföldön történő szakmai felkészítése a Hamburger Stahlwerke cégnél kezdődött április végén. A csoportok kéthetenként váltják egymást. A hamburgi cégben 2 év óta üzemel az ózdihoz hasonló technológiával a folyamatos acélöntő- mű. A munkások hasznos tapasztalatokat szereznek, ami minden bizonnyal többszörösen megtérül az ÓKÜ-ben sorra kerülő üzeminditás során. Az első csoporttal nem csupán az öntők utaztak az NSZK-ba, hanem velük volt az ÓKÜ szakszervezeti munkásvédelmi felügyelője és a munkásvédelmi főosztály vezetője, Molnár Lajos, aki elmondta, hogy hasznos tapasztalatokkal tértek haza. amelyek egy részét az ózdi öntőműben is hasznosítják majd. — Különösen meglepő volt számukra a következetes, igen szigorú munkafegyelem — mondta a főosztályvezető. — A nyugatnémet cég munkásai, ha megsértik a munkafegyelmet, 100 márka pénzbüntetést fizetnek. Az üzemekben különféle színűre festett védősisakokat rendszeresítettek, így köny- nvüszerrel meg tudják állapítani a munkavezetők, ha a dolgozó engedély nélkül eltávozik a munkahelyéről. Még abban az esetben is, ha nem viseli a sisakot —; ugyanis ez is fegyelmezetlenség, s ezért is 100 márka pénzbüntetés jár. Harmincnyolc partner Nem kevesebb, mint 38 vállalat és intézmény érdekelt az ózdi nagyberuházás munkálataiban. A folyamatos öntőmű építésének, szerelésének jelenlegi állása szerint már megállapítható, hogy nagyobbrészt valamennyi partner eleget tett vállalt kötelezettségének. Az ilyen, különösen nagy értékű beruházás természetesen nem volt mentes a rövidzárlatoktól. Az ÓKÜ beruházási szakembereitől igen nagy fel- készültséget és munkát követelt. A korszerű termelési feltételek megteremtése nagymértékben függ a fejlesztéstől. Az ÓKÜ-ben különösen fontos ez, hiszen az üzemek jó része hagyományos, helyenként már elavult technológiával üzemel. A két új létesítmény termelésbe állítása jelentősen növeli Ózdon a gazdaságos acéltermelést. A két mű a tervezett teljesítmény elérése után mintegy 300—320 millió forinttal járul majd hozzá a vállalati nyereséghez. Az ÓKÜ-ben 1960 és 1970 között sor került a nagyolvasztók és az acélműi mar- t i nkemen cék rekonst rukció- iára, az elmúlt évben elért, egymillió tonnás acéltermelés feltételeinek a megteremtésére. A két új létesítmény mór az ózdi jövőt ígéri : az előbb 200—300 ezer tonnás nyereségnövekedést, hosszú távon pedig a másfél millió tonna acél termelését — természetesen majd a nyolcvanas években. Magyar Tibor IfízsaSyi wáitozásEsk E ^ ■ r |^IB 11 ^ fS iC Nemzetközi kooperáció — Hamburgi tapasztalatok Hárommilliárd forintért épílofe
