Észak-Magyarország, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-25 / 71. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1973, morc. 25., vasárnap Néhány napja beszámoltam a moszkvai Taganka Színház kei. érdekes előadásáról, meg a színháznak azon törekvé­seiről, amelyek a látott elő­adásokból következtethetek. Láttam még- Moszkvában a Szergcj Obrazcov vezette Ál­lami Központi Bábszínház egy felnőtteknek szánt ra­gyogó szatíráját (Noé bárká­ja), Leningrádban egy, há­rom kisbalettből összeállított műsort, s egy nagyszabású könnyűzenei műsort. Mindez azonban nagyon-nagyon ke­vés ahhoz, hogy a mai szov­jet színházi életről képet kaphassak, sőt magáról a két városéról sem lehet ké­pet nyerni egy rövid látoga­tás alatt. Beszélgettünk olt élő ismerőseinkkel, kollé­gáinkkal, a szovjet sajtó erre leghívatottabb képviselőivel, a kapott kép mégis nagyon vázlatos maradt, az ő segít­ségükkel is csak egy kis sze- letkéjét ismerhettük meg a hatalmas ország ezerszínü színházi életének. Nyikolaj Alekszendrevics Potápov, a Pravda irodalom- és művé- szetkritikai rovatának veze­tője, amikor arról érdeklőd­tünk, miként, próbálják átte­kinteni és ^tíogni a szovjet színházi életet, arról beszélt, hogy átfogni, az átfoghatat- lant nem lehel, bár sokféle kísérletet tettek erre, sokfaj­ta törekvésük van, de teljes egészében átfogni nagyon ne­héz, s a legtöbb figyelem Moszkva és Leningrad szín­házi életére esik. Ugyanak­kor módját ejtik, hogy a köztársaságok színművészeti élete, a más városokban mű­ködő színházak tevékenysé­ge, ha ritkább időközökben is publicitást, kapjon — a helyi sajtón túl is. Említettem,, hogy Moszk­vában jelenleg huszonhét színház működik. Nalalja Alekszandrovna Balasovától, a Teatralnaja Zsizn.y (Szín­házi Élet) szerkesztőjétől azt kérdeztük, mii tudna ajánla­ni látogatásunk idején a moszkvai színházak reper­toárjából, melyek szerinte is a megérdemelten sikeres da­rabok. Néhány cím az aján­latokból: Kohászok, a Mű­vész Színház produkciója, egy brigád élete, konfliktu­sai, a Majakovszkij Színház­ból La Mancha lovagja, A vágy villamosa, a Taganka előadásai, máshonnan Oszt- rovszkij, Dosztojevszkij, Cse­hov, Shakespeare, a Szatíra Színházból Szlavin Interven­ciója és Stejn Az idő vasfoga című, Visnyevszkijről szóló darabja. Ajánlotta még a Bolsoj klasszikusokból álló opera- és balettműsorát, egy mai szerzőnek l. Miklós cár­ról szóló drámáját, valamint Ibrahim Belkof azerbajdzsáni szerző Nö a zöld ajtó mö­gött című drámáját. (Más forrásból hallottunk egy ki­emelkedően értékesnek tar­tott darabról. Csingiz Ajtma- tov és Kai táj Muhamedzsa- nov A Fudzsijama megmá­szása című drámájáról, amely a Kortárs Színház egyik új­donsága.) Talán az olvasónak is fel­tűnt. ami a fenti felsorolás­ból meghökkentett: viszony­lag nagyon kevés a mai szer­ző, és azon beiül is kevés a mai témájú darab. A Bala- sova említette müvek közül jóformán csak a Kohászok sorolható ide. Vajon mi az oka. kérdeztem. Érdekes volt a válasz: a mai témájú szín­padi művek számaránya sok­ka! kedvezőbb, mint a felso­rolásból kitűnik, de mert kérdésünk a megérdemelten sikeres, magas művészi érté­kű drámákra vonatkozott, nem kerülhettek a felsorolás­ba. nem versenyezhetnek az említett, művekkel, sok köz­tük a iis-'e'.clre és elismerés­re méh'' ' :~érlel, de még ke­produkáljanak. Jevtusenko Vozsnyeszenszkij és Maja­kovszkij müveiből rendezlek látogatásunk idején ilyen es­teket. vés a kiér'-lt, számító mű. tartós sikerre Leningrad színházainak műsorai hasonlatosak a moszkvaiakhoz. Talán itt valamivel több a zenés játék, de a tematikai arány meg­egyező. Sok operett és musi­cal szerepel a repertoárban, köztük több Kálmán-operett és még mindig nagy siker a Csárdáskirálynő. Moszkva és Leningrad színházi élete egyébként nem különül el élesen egymástól, egyes ki­emelkedő művészek mindkét várasbán játszanak, az egyik legnépszerűbb férfiszínész. Innokentyij Szmoktunovszkij Leningrádban is játszik, fil­mezni is olt szokott, s most Moszkvában egy Tolsztoj- dráma főszerepére. készül, a legkiemelkedőbbnek tartott szovjet színházi rendező, A revizor budapesti rendezése révén nálunk is már jól is­mert Tovsztonogov pedig nem a fővárosban, hanem Leningrádban él és dolgozik. Mindkét városban gyakran rendeznek e'gyes színházak­ban költői esteket, többnyire egy költő műveiből, vagy több szerzőtől tematikus vá­logatást, a szerkesztésben ügyelve arra, hogy ezek a „látható dalok” összességük­ben feszült drámai estet Ismeretes, hogy az SZKP XXIV. kongresszusa óla a szovjet művészeti élet, s azon belül a színház- és filmmű­vészei, illetve az ezekhez kapcsolódó kritikai munkás­ság a legfelsőbb szintű poli­tikai vezetés vizsgálati témá­ja volt és határozatok is szü­lettek e témakörben. Az el­múlt évben született közpon­ti bizottsági határozat, illet­ve a KB állásfoglalása a kri­tikáról szükséges volt. A kri­tika sokszor feloldódott, ve­szített erejéből, hatásából, bi­zonyos egymást elfogultan mérlegelő klikkek alakulásá­nak veszélye állt fenn. Szük­séges, hogy időnként friss, kívülálló szem mérje végig a művészeti, és müvészetkri- tikai munkál, mondták szov­jet kollégáink. A határozat egyébként máris érezteti jó­tékony hatását: szélesedett a színházak repertoárja, sok ú,i darab került elő, különösen a kisebb, távolibb köztársa­ságok színházi városaiban. (Zsuhovlckijnek például 2—3 darabja megy egyszerre mint­egy öíven színpadon, de van­nak szerzők, akiknek egy­szerre kétszáz helyen is .iáisszák a darabjait szerte a világ legnagyobb országában.) A Pravda rovatvezetőjének véleménye szerint is a hatá­rozat nyomán haladó len- i dencia észlelhető a színházi j életben, még ha lényeges fel­lendülésről, az egész ország színművészeiét érintő előre­lépésről nem- is lehet beszél­ni, Mindenesetre a színmű­vészet megelőzte e tekintet­ben a filmet. Mindössze néhány, jelleg­zetesnek vélt vonást ragad­tam ki a szovjet színházi életről nyert nagyon vázlatos összképből. Nem lehel átfog­ni az álfoghatatlant, meddő dolog lenne ezzel kísérletez­ni. De talán valami keveset sikerült érzékeltetni abból a pezsgésből, amely a szovjet színházi életet jellemzi, és amelyben az SZKP Közponli Bizottságának állásfoglalása nyomán fellelhetők az előbb- rclépés kezdetei, hogy a mai élet és a mai hősök mind nagyobb helyet foglaljanak el a szovjet színpadokon. És nem is akármilyen helyet —, a. jó, a magas értékű művek­ben legyenek jelen. Benedek Miklós Magyar hetek Urbsnóban Czinke Ferenc és Szabó Iván kiállítása Czinke Ferenc a,z olaszországi kiállítás anyagát válogatja salgótarjáni műtermében. A . magyar képzőművészek számára — hagyományosan — szinte kötelességszerű fel­adat egy-egy itáliai „portya” lebonyolítása. Nemcsak azért, mert Itália maga a művé­szettörténet, s a legkisebb városok is őriznek felbecsül­hetetlen értékű alkotásokat, régi vagy újabb kori meste­rek munkált, hanem, mert az olasz tájak megindítóim szé­pek, festőiek, s az olasz ven­dégszeretet semmivel sem marad el a magyar mögött. A napokban Urbino város­ban magyar belek kezdőd­nek. A rendezvénysorozat keretében nyílik meg a Pa­lazzo del Coliegio Kaft'aello- ban Czinke Ferenc Munka- csy-dtjas grafikus és Szabó Iván Munkácsy-díjas szob­rászművész, közös kiállítása. A Salgótarjánban élő neves grafikus (in nagyméretű gra­fikai lappal szerepel a kiállí­táson; többek között bemu­tatja A tenger természete című új sorozatának lapjait is. Szabó Iván, aki a Képző­művészei i Főiskola tanára, fából készített szobrokat, plasztikai munkákat állít ki; müvei a magyar népköité- sz.cl ili lelő hatását, s egy bartóki szintézis igényét mu­tatják. Mindkét művész az oiasz állam ösztöndíjával három­három hónapot töltött Itáliá­ban. Kiállításuk lényegében e sok-sok élményt adó ven­dégeskedés viszonzása is. Kö­zös kiállításuk anyagát Ur­bino után más olasz városok­ban, így Bariban. Firenzé­ben és Rómában is bemutat­ják. Miért ezt a pályát? A szülök a gyerekekre hízzák ? Sok ezer gyerek végez eb­ben az esztendőben is az ál­talános iskolában. Gyerekek, akik 14 éves fejjel már ar­ról döntenek, hogy hol, mi- - lyen iskolában tanuljanak tovább, s ezzel többségük pályát is választ, magának. Pályát, szakmát, melyet meg lehel, egy életen át művel­nek. A családban mindenki — Nálunk az egész család autószerelő vagy taxis. Én is ' az szeretnék, lenni, autó­szerelő. B. Jenő nagyon ha­tározottan folytatja: — Szoktam segíteni az apukámnak is. Segítek le­szedni a kerekei,, volt, ami­kor olajoztam, de a legna­gyobb, amit rámbízott, az egyszer egy akkumulátor ki­emelése volt. Láthatóan büszke rá. — Mindig sikerül? Percnyi csönd után vala­mi%rel halkabban jön a vá­lasz: — Van, amikor nem. Olyankor segít a bátyám. De ha jól megcsinálom, akkor apu mindig megdicsér. — Nem gondoltál arra, hogy más pályára mész? — Nem. Én szeretem az autókat. — Nekem a nagymamám és a keresztmamám varrónő. Én is az szeretnék lenni — vette ál a szót F. Borbála, vékonvj fekete hajú kislány. — Nem nehéz az a szabás? — A, nem. Ott még nem baj, ha egy kicsit nagyobbra vágom az anyagot. A varrás, az már igen, annak pontos­nak kell lenni. — S mit szoktál varrni? — Néha magamnak fel-, hajtom a ruhámat. — A szüleid mit monda-, nak? — Rám bízzák. Azt mond-| jak, az leszek, amihez ked-, vem van. Ötlet a nyárból i i — Én könyvkötő akarok lenni. Vékony, csendes szavú fiú | P. Zsolt. — A családban még senki j sem választotta ezt a szak-) mát. — Hát te hogyan? .. . — Anyukám a fényképész' szövetkezetben dolgozik, s' két évvel ezelőtt nyáron ott! dolgoztunk néhányan, fiúk.! A könyvkötő üzemben. Na-! gyón megtetszett, mert érdé-' kés volt. — AnyuékV I — Ök is rám bízzák. Dél mondták, hogy nekik jó. hogy1 odamegyek, mert ott dolgo-l zik anyu is. I — Odahaza, szoktál barka- ■ csői ni? I — Hát, legfeljebb dobozo- i kai. De az iskolában csinál-: tunk már egyszer egy bori- > lót. — Nálunk van a család-: ban varrónő, de én sokáig nem is gondoltam erre a , szakmára. Egészen addig, amíg politechnikai gyakor­laton nem varrtunk. Altkor határoztam el, hogy női szabó leszek. , Ézt már D. Erika mondta, s azonnal folytatta is: . . — Állami gondozott, gye­rekeknek varrtunk lcisruhu­kat. Én egy kék kis virág­mintás piké anyagból varr­tam a ruhát, hátul nyitott voll, elől volt egy zseb rajta, s a zsebbe csokit teltünk. Amikor kisebb voltam, taní­tónő akartam lenni, aztán sokáig egészségügyi szakis­kolába szerettem volna men­ni. De ez talán jobb lesz. Bár én nem vagyok rossz tanuló, 3,(1 voltam. — Az egészségügyi szak­iskoláról letettél? — Azért még nem telje­sen. Az apukám is most ta­nul a közgazdaságiban, a munka mellett. Talán ké­sőbb én is beiratkozom. Hal­lottam egy egészségügyi is­koláról, ahol idősebb kor­tan is lehet tanulni. A szülők szava A négy most végző nyol­cadikos a Győri kapui álta­lános iskola tanulója. Éhben az iskolában, ebben a tan­évben összesen Hll-en vé­geznek. Közülük 2í!-an gim­náziumban, 33-an szakközép- ’ iskolában és 40-en szakmun­kástanuló intézetben szeret­nének továbbtanulni, ötven­hat fiú van, s közülük har­mincegyen jelentkeztek szak­munkásképzőbe. — Mi is elmondjuk a szü­lőknek, milyen pályát lát­nánk jónak, milyen iskolát — mondta később az iskola igazgatója, — De az az igaz­ság, hogy többnyire csali meghallgatnak bennünket, Példát is hozol! az igaz­gató: — B. Jenő második helyen szakközépiskolát jelölt meg. Ennék a valószínűsége szinte semmi, hiszen ha nem veszik fel autószerelőnek. akkor már kiesett a szalcközépis-' kólái felvételből. Gyerekek, egyek a sok közül. Pályát választanak. S a pályát többnyire a csa­ládból választják. Meri azt ismerik., arról többet tudnak. Csulorás Annamária \ Átfogni az átfoghatatlant? Jegyzetek a mai szovjet színházi életről bér kezébe. Kötöttem máraz 1700-as évekből való könyve­ket is. Régi folyóiratokat meg anyakönyvi kivonatokat is foglaltam borítóba. • Az asztalra mutat: — Ezeket az anyakönyve­ket a sajóládi tanácsnak ké­szítettem. Az aranyozott cí­met ólombetűkkel, melegen préseltem a táblákra. Nyílik az ajtó, tizenkét év körüli fiúcska lép a mű­helybe. Benes István fia. Bár sejtem a választ, mégis megkérdezem: — Mi akarsz lenni, Ist­ván, ha megnősz? — Könyvkötő. — Szeretném, ha a fiam tovább folytatná a mester­ségemet — mondja az édes­apa. — Ügy látom, vonzódik hozzá. Szívesen babrácsolgat itt velem a műhelyben. A fiú kis könyvet mutat: — Ezt én kötöttem — mondja nem titkolt, büszke­séggel. — Ügyes munka — dicsé­rem. ___ lüvnrA ha nyugdíjba j uvuio, megyek, még öbbet foglalkozhatom a fiammal is. Ha ezután is jól fogsz tanulni — fordul a könyvkötő a fiához —, ha- narosan kelten leszünk mes­terek ebben a házban. Mikes Márta A iiiííhclybeu kem™eeg fogad. A vágógépen, a mun­kapadon mindenütt színes vásznak, papírok. A könyv­kötő otthonosan tesz-vész kis birodalmában. Sorra meg­mutatja a szerszámokat, ami­vel újjávarázsolja a megko­pott, szétszakadt könyveket. — Tudja, lassú, aprólékos munka ez. Időigényes. Talán éppen ezért választják olyan kevesen ezt a mesterséget. De én nagyon szeretem. Sze­retem a könyveket. Az asztalon összefűzött könyv. A könyvkötő kezébe veszi, úgy magyarázza: — Minden könyvet kézzel fűzök. Ha kész a könyvtest, és az enyvezést lenyomtál ta a prés, szépen körülvágom a lapokat. Ezután következik a táblaszabás, a könyvborító. Ez a mesekönyv például egy szép piros borítást kap majd, biztos örömmel veszik 'kézbe a gyerekek, ha visszakerül a könyvtári polcra. Mert az is fontos, hogy a könyv tetsze­tős külsejű legyen. — Biztosan sok értékes könyvet kötött már. — Harminc év alatt sok érdekes könyv kerül az em­állásban: éjszakai rovatoló. Aztán munkájáról kezd mesélni: — Itt születtem én Her- nádnémetiben. Bizony, több mint harminc éve, hogy könyvkötéssel foglalkozom. — Ki tanította erre a szép mesterségre? — Egy könyv ... Tizenhét éves lehettem, amikor rá­bukkantam egy könyvre a könyvtárban. Ma is emlék­szem a címére: Könyvköté­szet és papírdíszmunkák. Megpróbáltam az elsőt... Si­került. Aztán egyre nagyobb kedvvel láttam-"hozzá a mun­kához ... Az évek során a próbál­kozásokból kedvtelés lett, a kedvtelésből mesterség. A könyvkötő megszerezte iparengedélyét, s ismeri a munka minden csínját-bínját. — Megnézi a műhelyemet? Nemrég építettük fel. Ennek a kis háznak a helyén vala­mikor még kútágas állt. Amíg nem volt műhelyem, a konyhában dolgoztam. Gon­dolhatja, hogy a feleségem nem örült neki! — nevet, b kinyitja előttem a házikó ajtaját. Na«y ablakos, kaputól kavicsos út vezet a lépcsőkig, az ajtó előtt ha­talmas komondor sütkérezik a gyenge tavaszi napfény­ben. Zömök, őszülő hajú férfi jön elém. Az üdvözlő kézfo­gás után bevezet a világos lakásba. Itt lakik Benes István, a hernádnémeti könyvkötő mester. — Először azt hittem, könyvet jött köttetni — mondja nevetve, és hellyel kínál. — Tudja, nagyon sok a megrendelő, nem is győzöm munkával. — Ilyen sok dolga akad faluhelyen egy könyvkötő­nek? — Hogyne, kérem. A be­teg könyvet falun is meg kell gyógyítani. Meg aztán én az egész környéknek dol­gozom. Iskoláknak, tanácsok­nak és a lakosságnak is. Most éppen az alsózsolcai könyvtárnak van itt tizenöt könyve. Benes Istvánnak valóban szorgalmasan kell dolgoznia. A könyvkötés minden szabad idejét leköti. Ugyanis Mis­kolcon, a 2-es postán van A könyvkötő mester

Next

/
Oldalképek
Tartalom