Észak-Magyarország, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-17 / 13. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 2 oni 1973. jan. 17., siercfa Dr. Ladányi József átadja a maras kormánykitüntetést a nyugalomba vonuló Barna Ferenc igazgatónak „Ha még egyszer születnék, újra kertész lennék.” Barna Ferenctől, a Miskolci Kerté­szeti Vállalat most nyugdíjba ment igazgatójától való ‘ a mondat. Tegnap délután hangzott el a megyei tanács elnöki szobájában rendezett, bensőséges, kis ünnepségen, tömören sommázva egy egész élet munkájának szépségét, a munkában elért sikerek fö­lötti örömét. Barna Ferenc két évtizedet töltött a válla­latnál nyugdíjazásáig. Ebből az alkalomból tegnap köszön­ték meg munkáját a megyei tanácson. Ez a megköszönés kissé re- megővé, meghatottá tette a most már nyugdíjas igazgató hangját. Mindenki másét is remegővé, meghatottá tenné: a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta meg. Az igazgató is úgy érezte: nem­csak saját munkásságát tisz­telik meg ilyen magas kitün­tetéssel, hanem a kertészet­nél munkálkodó valamennyi dolgozó erőfeszítését. Akik Miskolc szépítéséért, kelle­mes hangulatának megterem­téséért fáradoznak. Talán en­nek igazságát bizonyítja az is. hogy a kitüntetés átadá­sánál jelen volt dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a Borsod megyei Pártbizott­ság első titkára, Vaskó Mi­hály, a megyei pártbizottság titkára, dr. hadányi József, a megyei tanács vb-elnöke, dr. Havasi Béla, az MSZMP Miskolc városi Bizottsága első titkára, dr. Pusztai Béla, a megyei tanács elnökhelyet­tese, Bárczi Béla, Miskolc tanácselnöke. Dr. Ladányi József a ki­tüntetés átadása előtti rövid beszédében utalt rá: Barna Ferenc hírnevet, rangot szer­zett a vállalatnak, sokat tett Miskolcért, a jól végzett munka tudatában köszönhet el, de remélhetőleg nem vég­legesen. hiszen tanácsaival továbbra is segítheti a város szépítését. A kitüntetés átadását kö­vető baráti beszélgetés köz­ben hangzott el a mondat: „Ha még egyszer születnék, újra kertész lennék.” És ez is: „Dupla fizetésért sem tudtam volna jobban dol­gozni, de ha száz forintért kellett volna dolgoznom, azt hiszem, akkor is kertészked­tem volna.” Talán mi, a városban élok, járók is leszűrhetjük ma­gunknak a tanulságot: be­csüljük meg, óvjuk a kerté­szek munkáját. Környeze­tünk szépítéséért dolgoznak. ______________t r ■ ■ Az y| inptian- nyilvántartásról Halász Péter, a MÉM Or­szágos Földügyi és Térképé­szeti Hivatalának vezetője kedden sajtótájékoztatón is­mertette az új, korszerű, egységes ingatlannyilvántar­tási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat. Az ingatlanokat jelenleg két különböző rendszerben tartják nyilván: az állami földnyilvántartásban és a te­lekkönyvben. Az igényeket azonban már egyik nyilván­tartás sem tudja maradékta­lanul kielégíteni, ezért tér­nek át országszerte fokozato­san az új rendszerre. Az új nyilvántartás tel­jes lesz, vagyis kiterjed az ország egész földterü­letére és az épületekre. Tekintet nélkül azok rendel­tetésére. továbbá arra. hogy azok kinek a tulajdonában, kezelésében vagy használa­tában vannak. Az új nyil­vántartás tartalmaz majd minden olyan ingatlant, amelyre önállóan — a föld tulajdonjogától függetlenül — is lehet tulajdon !ogot sze­rezni. (Például: öröklakás, szövetkeze1') lakás stb.) Az ingatlannvilvántartás a való­ságos állapotnak megfelelő­en tartalmazza majd az' ada­tokat. valamint az ingatla­nokhoz kapcsolódó jogokat. Ennek biztosítására az ál­lampolgárok rendszeresen kötelesek bejelenteni az in­gatlanok adatainak változá­sát: a jogok szerződésen ala­puló változásának átvezeté­sét pedig kötelesek kérni. Az új rendszert úgy hoz­zák létre, hogy a jelenlegi két nyilvántartásból szer­kesztik majd mei? a helyszí­nen — a községben — az újat, mégpedig az állami földnyilvántartás adataiból «s a telekkönyvben levő ér­vényes bejegyzésekből. Ezt követően az érdekeltekkel szükség esetén a helyszínen egyeztetik az adatokat, jogo­kat és a tényeket. A szer­kesztési eljárás keretében tehát lehetőség nyílik azok­nak a tulajdoni változások­nak a rendezésére, amelye­ket a tulajdonosok valami­lyen oknál fogva korábban nem rendeztek. A szerkesztési eljárás il­letékmentes. Ha azonban a rendezésnél valamely ingat­lan tulajdonjoga másra száll át, akkor a legutolsó tulaj­donváltozás után járó va­gyonátruházási illetéket meg v kell fizetni. (Többszöri át- j ruházás esetén csak az utolsó tulajdonszerző köteles va- j gyonátruházási illetéket fi- ; zetni.) Az egységes ingatlan­nyilvántartás országos kialakítása hosszabb ide­ig tartó, folyamatos mun­kát kíván. Országosan 7 millió ingatlan adatait, valamint a rájuk vonat­kozó jogokat és tényeket kell megvizsgálni a kél nyilvántartásban. Ezt követően hasonlítják majd össze az adatokat a meglevő tényleges állapottal. A nyilvántartás szerkeszté­sét idén kezdik el. A nyilvántartás létrehozá­sával és az ahhoz szükséges térképek elkészítésével kap­csolatos költségeket általában , az állam viseli, a költségek egy részét azonban az ál- j lampolgárok. illetőleg a szer- j vek hozzájárulás címén kö­telesek megtéríteni. A hoz­zájárulás mértéke olyan dif­ferenciált összeg lesz, amely az érintett tulajdonosoknak, szerveknek különösebb meg­terhelést nem okoz. Willy Brandt nyugatnémet kancellár fogadta Kainer Barzelt, hogy a jövőbeni ha­tékonyabb politikai munka kialakításáról tárgyaljon az ellenzék vezérével Ilii robbant PflZSÜfiil Pozsonyban, a szlovák Igazságügy Minisztérium épületében kedden délelőtt bomba robbant. A merény­letet minden valószínűség szerint egy elmebeteg kö­vette el, aki a robbanás kö­vetkeztében életét vesztette. Az Igazságügy ^misztéri­um tisztviselői közül öten sérüléseket szenvedtek. Egyi­kük később belehalt sérülé­seibe. A vizsgálat folyik. Szovjet vezetik Leonyid f Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Nyiko- laj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksé­gének elnöke és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke táv­iratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának. Losonczi Pálnak, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa el­nökének és Fock Jenőnek, a Jsáiiliíiti Minisztertanács elnökének a Szovjet Szocialista Köztársa­ságok Szövetsége megalaku­lásának 50. évfordulója al­kalmából küldött üdvözle­tekért és jókívánságokért. Andrej Gromiko. a Szovjet­unió külügyminisztere ugyan­csak táviratban fejezte ki köszönetét Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének az év­forduló alkalmából küldött jókívánságokért. Szerdán Párizsban tárgya­lások indulnak a diplomá­ciai kapcsolatok felvételéről az NDK és Franciaország képviselői között. Franciaország az első a második világháborúban győztes három nyugati szö­vetséges hatalom közül, amely tárgyalásokat kezd az NDK- val diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Mint ismeretes, az Egye­sült Államok és az NDK megbízottjai között New Yorkban, az ENSZ székhe­lyén előzetes eszmecserék folynak a diplomáciai kap­csolatok felvételéről. Az an­gol kormány is kinyilvání­totta már, hogy hajlandó diplomáciai kapcsolatra lép- ni az NDK-val j Szakszervezeti tanácsülés az LKM-leo Tegnap kibővített ülést tartott a Lenin Kohászati Művek szakszervezeti ta­nácsa. Az ülésen részt vett Tóth József, a SZOT elnök­ségének tagja, az SZMT ve­zető titkára is. A vállalati szakszervezeti tanács értékelte az 1972-ben végzett munka eredményeit, majd megvitatta az idei ten­nivalókat. Az ülésen Gácsi Ferenc, a szakszervezeti bi­zottság titkára számolt be az elvégzett munkáról, a dolgo­zóit élet- és munkakörülmé­nyeinek eddigi és várható alakulásáról. Szó esett a munka- és üzemszervezéssel kapcsolatos feladatokról is. A Wár&tfa Lakásfamstarté Szőwetkezet gondfjas Ivépten-nyomon hallani a panaszt: meg kell fagyni... A kifogások áradatban özön­lenek a Váralja Lakásfenn­tartó Szövetkezet igazgató­ságához, ott is elsősorban az elnökhöz, Pálfi Józsefhez, aki bosszúsan és mérgesen, meg­értben és .jogos indulattal mondja: — Mit tehetek én?... Sovány vigasz annak (ezt az elnök is tudja), aki ott­hon az egyébként kényelmes, szép lakásban plédbe burko­lózva nézi a ■ tv-t, ilyen „kosztümben” olvas. vagy egyszerűen csak — pihen. Mi, lesz, ha... A panaszok nem légből kapottak, jogosan, naponta ismétlődően és egyértelműen azt is igénylik; nem árta­na utána nézni, ki a felelős azért, hogy a diósgyőri vá­rosközpontban, a Kuruc ut­cai szövetkezeti ’lakások tu­lajdonosai ha tetszik, ha nem: dideregni kénytelenek. Pedig a külső hőmérséklet még a mínusz 10 fokot sem éri el. Mi lesz akkor, ha úgy istenígazában rákapcsol a tél?!... A fűtőmű vezetője, Lőrin- czi Imre még a nyáron azt mondta e sorok írójának: — A fűtéssel nem lesz probléma. Jól felkészültünk a télre. A szabvány szerint a szo­bákban minimálisan 20, a többi helyiségben 1G fok az előírt hőmérséklet. Ezekben a napokban a legtöbb he­lyen olyan nagy az eltérés — a lakók kárára —, amit csak egy radikális intézlce-, dés billenthetne a helyére. Mit mért a bizottság? Nem állítjuk, hogy mind­ezért a fűtőmű a felelős. Számtalan ok utal arra, hogy inkább a kivitelezők számlá­jára írandó a sok kifogás, a jelenlegi helyzet, nekik cím- zendő a panaszok túlnyomó többsége. Az a helyzet ugyan­is, hogy az ajtók, ablakok, a nyílászáró szerkezetek csapnivalóan rosszak, kiszö­kik a meleg, a huzat, a hi­deg pedig kényelmesen, aka­dálytalanul futkos a tálcás­ban, mintha nem is házgyá­ri elemekből, hanem szitából lennének a falak. Nevén nevezni a gyereket, vagyis őszintén szólni a gon­dokról — kötelességünk. Ha egyben-másban erősebben fogalmazunk, egyáltalán nem sértő szándékkal tesszük. De tesszük azért, hogy akiket illet, azok is hasonlóképpen cselekedjenek. Ne pedig úgy, mint azt, egy, a pana­szok kivizsgálására alakult és kiküldött bizottság tette még a múlt év végén, amely­nek a MIK képviseletében Szabados Ambrus, a BÁÉV- től Nagy László és Orosz László, a Beruházási Válla­lattól Szabó Zoltán volt a tagja. (A lakásfenntartó szövetkezetei „elfelejtették’’ meghívni erre az ellenőrző körútrö.) A bizottság által készített, 1972. november 2-án kelt jegyzőkönyvben rögzítették, hogy: „ ... a bizottság a pa­naszosok lakásaiban hőmér­sékletet mért és 22—23 fo­kot mutatott a hőmérő”. Ezek a mérési adatok alhi- hetők, de nem biztos, hogy hitelesek is. A vétóhoz az ad alapot, hogy ugyanakkor (november 2-án) a külső hő­mérséklet a Meteorológiai Intézet jelentése szerint, mint az bármelyik újságban olvasható volt, így hangzik: „Napközben kissé megélén­külő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet általában 15, a tartósan ködös helyeken 10 fok körül.” Amikor a szövetkezet el­nöke — levélben — szót emelt a vizsgálat eredmé­nyei miatt, a Beruházási Vál­lalattól nem késett a válasz, amely szerint — mint ír­ják : „ ... megállapítottuk, hogy 1972. október 10-től, amióta a hőfok-ellenőrzést végzik, a mai napig (dec. 10- ig) kivétel nélkül minden mérés kielégítő, sőt! inkább túlfűtöttség mutatkozik a la­kásoknál.” Ha ez így igaz, akkor mi­ért kénytelen most fagyos- kodni felnőtt és gyermek, öreg és fiatal egyaránt. Ezen nem változtat az a magya­rázat sem, amit az imént idézett levélben olvashat­tunk, hogy „Szíves tudomá­sukra hozzuk, hogy a szövet­kezeti lakásokhoz tartozó hő­központok és a lakásokhoz tartozp._.közppnti fűtési, rend­szer tökéletesen el tudja lát­ni fűtéssel (!) az oda előírt hőfok mellett a lakásokat, természetesen helyes kezelés és karbantartás mellett...” Ez utóbbi mondat kicsit érthetetlen. A helyes kezelés és karbantartás ugyanis sem­miképpen sem lehet a lakók vagy a szövetkezet dolga. Vagy netán elő kell mele­gíteni. vagy meleg vízzel feltölteni a radiátorokat, hogy kialakuljon a megfele­lő hőmérséklet?... Mi ülik és mi nem? Még furcsább egy másik válaszlevél tartalma, amely szerint — idézzük: ..Egy négytagú bizottság foglalko­zott a szövetkezet bejelenté­sével; több lakást felülvizs­gált és alaptalannak találta a bejelentést. Nem illik — írják — négy ember állítását (!) kétségbe vonni.” Ulik, nem illik, egyre megy. A lakásokban hideg van, még akkor is, ha ez a bizottság túlfűtöttségről ad Számot. Mindezek után ide kíván­kozik még egy adat. A szövetkezet elnöke vas­kos dossziét szed elő. az építkezés dokumentációját. Ezen olvasható, hogy „A ki­vitelezés a terveknek meg­felelően történt”. Ha ez igaz lenne, akikor jól zárnak az ablakok, nem maradnának a lakóit kezé­ben a kilincsek szépek len­nének a beépített bútorok, s a radiátorokat is a szab­ványnak megfelelően szerel­ték volna fel. Mert — sok helyütt — a fűtőtestek is ki­sebbek, így — érthetően — kevesebb meleget is adnak. Minderről bárki meggyőződ­het. Egy viszont biztos: a szövetkezet tagjai elvárnák, hogy a hiánypótlás, az or­voslás ne késsen, még akkor sem, ha a mulasztásokért valakit felelősségre kell von­ni. Akkor talán melegek lesznek a lakások is ... Tó ül Ferenc ^1 j^j^rí y lí ** íjÜít

Next

/
Oldalképek
Tartalom