Észak-Magyarország, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
4 1972. due. 31., msérncrp PETŐFI VÁNDORLÁSAIBÓL II. Falusi - táj Magyar film, 1973 MAS AZONBAN a sorsnak szánt váltó teljesítése, mint az özvegy Fogas Józsefnétől felvett 150 forint kiegyenlítése. Az ilyen egyszeri kölcsönökre a költő igen gyakran szorult rá, levelei azonban azt bizonyítják, igen gondosan ügyelt arra, hogy adósa végül senkinek semmivel ne maradjon. Hiszen ha tudta volna, hogy a sikerrel, a koszorúvá font babérral a kor- és pá- lyatársi irigység miféle tüskéi járnak együtt, lehet, sose tette volna meg a Tokajon, Miskolcon át Pestre vezető utat!.. Az első pesti tapasztalatok sem voltak persze üröm nélküliek. Barátjának, a miskolci származású Tárkányi Bélának így ír erről 1844. április 28-án: verseimet sokat hurcoltam ide, oda, s nem boldogulhattam velők, mert egyik könyvárus sem akarta megvenni: minthogy a verseknek egyátaljában nincs kelendőségük. Ügyem, végre egészen reménytelen, s amennyire reménytelen, épen annyira kedvező, nem különben meglepő fordulatot vön. Vörösmarty tudniillik a Nemzeti Kör elé terjesztette. S ez elhatározd verseimet kiadni; ami meg is történendik, oly- formán: hogy a. verseket előfizetés útján kiadja 1000 példányban, s az egész jövedelem, a költségeket levonva, enyém lesz. Július eleje táján kijön. A példány egy pengő lesz ...” Illyés Gyula Petőfi- tanulmányában — amely mindmostanáig talán a leg- érzöbb, a költői életsors mélységeit és magasságait leginkább átlátó mű — Széchenyi akadémiát alapító gesztusához hasonlítja Tóth Gáspár szabómester felajánlását, ki ott a Nemzeti Körben, ahol Vahot Imre is húzódozott még a költő támogatásától, 80 forintot ad a Petőfi-kötet megjelentetéséhez, amiből 30 forintot készpénzben rögtön le is rak a kör asztalára, a söröskorsók közé. Az „első emberi bátorságot” aztán a többiek is követték; megteremtődtek a ‘kötet megjelenésének anyagi feltételei, Petőfi visszafizethette a Pákh Albert segítségével i felvett kölcsönt, az itt még tétovázó áhot pádig — szintén a Tár- kánjdhoz írott levél tanúsága szerint — július elsejétől meghívja a költőt a Regélőhöz szerkesztőnek; a lap tulajdonosa ugyanis, a népköl- ' szelet gyűjtő (Erdélyi János, Teszi a lapot Garay János .áből és átadja a szerkesz- i.'st sógorának, Vahot Imrének. Milyen ember volt Vahot Imre? Kevés írói véna, viszont annál kiterjedtebb rokoni és érdekkapcsolatok, igen jó szimat és élelmesség, készséges sürgés-forgás a nagyobbak asztala körül. Illyés nem minden irónia nélkül írja róla: „Előfutárja a későbbi tökéletes újságírónak és újságkiadónak. Emlékirataiban úgy hazudik, mintha könyvből olvasná, s nem könyvnek írná ...” Nos, hihető-e egy pillanatig is. hogy ők ketten, Petőfivel társként huzamosan együtt dolgozhatnak? PEDIG A KÖLTŐNÉL becsületesebb s egj'szersmind lelkiismeretesebb szerkesztő- társat Vahot keresve sem találhatott volna. S ráadásul Petőfi a zsenijére jellemző, lángoló nagyvonalúsággal egész költészetét is a Regélő Pesti Divatlap szolgálatába állítja. Vahot igyekszik is — a maga stílusában — a lehető legtöbbet ..kihozni” a zseniből. A költőt valósággal önmaga karikatúrájává mo- dorosítja; ám, ha az ember hajlik is egy ideig az „élelmes tanácsokra”, a költői tehetség hajlíthatatlan. Petőfi költésze’tének ha nem is leg- ízzóbb, legdrámaibb, de művészi értékekben, leleményben leggazdagabb időszaka ez: megírja az Alföldet, elkészül A helység kalapácsa, s már készen vannak a János vitéz strófái is. Csoda-e, ha a Pesti Divatlap által kisajátított termékeny zsenialitás a másik két irodalmi lap, a Honderű és az Életképek szerkesztőiből oly dühös irigységet vált ki? A költőt egyre többet támadják, pocskondiázzák, s mi sem természetesebb, hogy e támadások hatására az óvatos-okos Vahot szerkesztő úr is hidegebb, bizalmatlanabb lesz iránta. Viszonyuk L845 tavaszára annyira megromlik, hogy a költő második — ugyancsak Miskolcon át vezető — felvidéki utazásával egyidőben elhatározza, hogy megválik a Pesti Divatlapnál betöltött szerkesztői állásától. Az utazás közvetlen kiváltója Kazinczi Gábor volt, aki pesti időzésekor invitálta meg a költőt egy kis felvidéki útra. Petőfi szívesen hajlott a hívásra, hiszen Tompa Mihály és Kerényi Frigyes meglátogatásával is összekapcsolhatta a meghívás teljesítését. Tompát ekkor — bár egy verses levélváltásban kölcsönösen barátságot fogadtak már — személyesen nem ismerte; ugyanilyen cél vezette Kerényi Frigyes fölkeresésében is. S túl a várható személyes találkozásokon, pipaszó s „gondűző borocska i melletti” kedélyes diskurzusok reményén, mindenekelőtt a személye elleni támadások, pisz- kálódás miatti kedvetlensége hajthatta, hogy április 1-én felüljön a pest—eperjesi gyorsszekérre. A csaknem háromhónapos távoliét élményéből született Üti jegyzeteket az Életképek közölte; a második felvidéki út borsodi állomásaira nem sok utalás esik e jegyzetekben. „Ütam Aszódtól Kassáig szót sem érdemel. Miskol- cig már voltam, azon túl még nem ..írja. Miskolci időzéséről útitársa, Szemere Miklós emlékezéséből tudunk meg ennél többet; tőle, aki néhány héttel később, az aggteleki epizód kapcsán oly dicstelen szerepet vállal Petőfi rágalmazásában. De hát mi is történt Aggteleken ? A költő — aki jegyzeteiben így ír a barlang lenyűgöző élményéről: „... Mikor a mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat, itt kezdték jövendőbeli lakásukat, a poklot ásni; azonban itt nem boldogulván, másfelé fordultak. Képzelhetni, mint fáradtak a szegény ördögök e sikertelen munkában, izzadságuk még most is csepeg e félig kész pokol oldalairól és tetejéről...” — nos, a költő nevét bekarcolja egy helyütt a sziklába. Ám meglepetésére a név — Petőfi — a barlang rektorának semmit sem mond, egy név a többi közül ... A költő megdöbben. Ezt a megdöbbenését értik s magyarázzák szándékkal félre, abban gőgöt, nagyképűséget, szertelen becsvágya bizo- nyítékát látván. Holott, aki az Üti jegyzeteket végigolvassa, tudja, több azokban a keserűség és az igaztalan támadások miatti védekező dac 4- innen van az a sajátosságuk, hogy inkább a költő személyéről, érzéseiről szólnak s nem az utazásról — mint a gőg és a hetvenkedő nagyravógyás. EZ A PAMFLET-HANGNEM, ez a védekezés-vitatkozás csak azokban a részekben oldódik, amelyek Tompával s Kerényivel együtt töltött napokról számolnak be; Kerényihez írja két évvel később a már beérkezett, költői pályája csúcsához közeledő költő azokat az Üti leveleket, amelyek többek közt harmadik borsodi-zempléni utazásáról számolnak be. Fapp Lajos Véget ért egy újabb esztendő, ideje számot vetni: mit hozott 1972 a magyar filmművészetben ? Elöl járóban nem árt ismételten elmondani, hogy a film ma is egyike a legnagyobb tömeghatású művészeteknek, és a televízió térhódítása ellenére, meg a nézőszám visz- szaesését is figyelembe véve, ma is százezrek és milliók szórakozását, ízlésének fejlesztését, nemes időtöltését és nem utolsósorban tudatformálását szolgálja. Lenin híres megállapítása — „Számunkra az összes művészetek közül legfontosabb a film” — a televízió jelentkezésével némileg módosul ugyan, illetve kiterjesztődik arra is, de alapjaiban helytálló, igaz. 1972-ben a magyar mozik tizenhét új magyar játékfilmet mutattak be, valamint két egész műsort betöltő dokumentumfilmet. Bemutattak továbbá a mozikban a' Magyar Televízió által gyártott két játékfilmet (Jó estét, nyár, jó estét, szerelem, A fekete város), valamint felújítottak több felszabadulás elölt és után készült magyar filmét. Vizsgálódásainknál azonban csak a legelsőként említett tizenhét, azaz az új magyar játékfilmek legújabb sora jöhet számításba, mert ezek a művek jelzik a magyar filmművészet 1972-es helyzetét, ezekből rajzolódik fel a 'helyzetkép. A tizenhét bemutatott filmből tizenkettő játszódik napjainkban, öt ,a múltban, abból is egy az egészen közeli múltban. Így tehát az arány a ma jelenlétét tekintve kedvező a filmalkotóknak napjaink felé fordulását, fokozódó érdeklődését tükrözi. A filmtermés elemzése előtt érdemes felemlíteni, hogy a magyar filmgyártásban bizonyos szervezeti változásokat, hajtottak végre, és az egész 1972-es esztendő már annak jegyében telt el, már két önálló stúdió, a Hunnia és a Budapest készített játékfilmeket, jóllehet, az óv során bemutatott filmek egy része még az átszervezés előtt, nem e stúdiók keretében készült. Ugyanakkor jó néhány más film, különösen az év második felében már az új stúdiók törekvéseit tükrözte. Megemlítendő az is, hogy a májusban Debrecenben rendezett országos filmforgalmazá- si konferencia bizonyos jelzéseket adott a magyar film és a közönség kapcsolatáról, olyanokat is, amelyeket nemcsak a forgalmazónak, tehát a mozi dolgozóinak, hanem a filmalkotónak is meg kell szívlelnie, ennek hatása azonban — ha egyáltalán —. úgy csak a későbbi években jelentkezhet. EWSM& Nézzük meg, milyenek is voltak a most záruló évben bemutatott új magyar filmek. Mint említettük, a múltban öt játszódott. Azok közül munkásmozgalmi témájú egy volt, a Harminckét nevem volt című, Ságvárí Endréről szóló, Keleti Márton rendezte film, egy pedig a felszabadulást közvetlenül követő időszakkal, az új demokratikus rendőrségnek a belső közrend megerősítéséért vívott harcaival foglalkozott. Ez a Hekus lettem című film, sajnos, méltatlan volt témájához. A korábbi múltban két dráma, s egy vígjáték játszódott. A két dráma közül az egyik Jancsó Miklós legújabb alkotása, a Még kér a nép a korábbi Jancsó-íilmekhez képest kedvezőbb. közönségfogadtatásra talált, bár a mozik viszonjTag rövid ideig forgalmazták. A másik filmdráma Kezdi Kovács Zsolt, Romantika című munkája megérdemelten került a bukott filmek közé. Méltánytalanul mérsékelt közönségsikere volt a Volt egyszer egy család című, Révész György rendezte sajátos hangvételű Goda Gá- bor-adaptációnak. óm Mint említettük, a filmalkotók érdeklődése sokkal intenzívebben fordult napjaink felé, mint korábban. Hogy a bemutatott filmeknek több mint kétharmada mai témájú, ez feltétlenül erre utal. A vígjáték sajnos még ma sem foglal el megfelelő arányt ezek között, pedig változatlanul nagy az igény iránta. A négy vígjátéknak vagy szatirikus vígjátéknak tekintendő ilyen irányú munka közül — Nyulak a ruhatárban, Fuss, hogy utolérjenek, Emberrablás magyar módra, A vőlegény nyolckor érkezik — csak a legutóbbi, éppen karácsonyra bemutatott, Magyar József alkotta vígjáték közelíti meg a sikert, bár a filmmel szemben — mint anbak idején kritikánkban kifejtettük —, igen jelentős fenntartások adódnak, ennek ellenére örömmel üdvözöljük, mert vígjáték-szegénységünkben megnő az értéke. Még valós értékei fölébe is nő. E filmek, bár vígjátéki eszközökkel, mind a mai magyar valósággal foglalkoztak. A hat drámai hangvételű film — Jelenidű, A legszebb férfikor, A sípoló macskakő. Holt vidék, Meztelen vagy és a félig ide sorolható Utazás Jakabbal — mai életünk egy- egy kisebb, vagy nagyobb érdekű területét igjrekszik feltárni, az ott adódó kérdésekre feleletet adni, vagy rákérdezni. Az elsőként említett Jelenidő, Bacsó Péter filmje, az üzemi demokrácia kérdéseit firtatta sajátos eszközökkel. A legszebb férfikor már periférikusabb területet, az értelmiség egy szűkebb réte- gecskéjének életét boncolgatta, kicsit csilláit módon, A sípoló macskakő viszont nagyon élő problémához nyúlt, az ifjúság munkára neveléséhez, illetve helytelen neveléséhez. A Holt vidék, amely az év mesterségbelileg talán legszebben, legjobban megcsinált filmje, mondandójában erősen vitatható. A szükségszerűen pusztuló, életképtelen falusi élet iránti nosztalgiával, s főleg pedig'' a film tragikus befejezésével nagyon nehéz egyetértenünk. Gyön- gyössy Imre filmje, a Meztelen vagy, egy sajátos rétegtémát, a cigányság asszimilációját közelítette meg balla- disztikus feldolgozásban, magas művészi igényességgel, sajnos, igen szűk közönségréteghez eljutva. Végjil az Utazás Jakabbal, sok részlet- igazságot tartalmazó epizódok laza füzére volt, amely nehezen állt össze egységes filmmé, vagy éppen nem is állt. Bacsó Péter jelentkezett még egy filmmel, a burleszk- elemekkel operáló Forró vizet a kopasznak! című groteszk alkotással, vitatható értékkel. A gyermekeknek ebben az évben is csak egy film jutott, a Hahó, a tenger, amely a korábbi sorozat gyenge utánérzésének, mintegy rájátszásának tűnt. Ilyenek voltak hát az 1972- ben bemutatott magyar filmek, ha az év utolsó napján visszatekintünk. Rangsorolni most nem kívántunk. Jellegzetessége volt még 1972. magyar filmművészetének — bár negatív előjellel —, hogy míg a korábbi évben valósággal rajzoltak az új alkotók, most egyetlen elsőfilmes rendezőt üdvözölhettünk, Gazdag Gyulát, A sípoló macskakő alkotóját, az ő filmje is a korábbi évben készült. Sok rendező hallgatott ebben az évben. Fábri Zoltán, Máriássy Félix, Ranódj László, Kovács András és mások nem produkáltak 1972- ben. Ennek elemzése, vagy erre a tényre rákérdezni nem ennek a cikknek u feladata. Mi csak az év utolsó napján visszapillantottunk 1972. új magyar filmek jelentkezésében lemérhető hazai filmművészetre. És sajnálattal állapíthattuk meg, hogy az esztendő még nem hozott érdemi előrelépést a magyar filmművészetben | tfeuiedck Miklós (Folytatjuk) Barczi Pál rézkarca
