Észak-Magyarország, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-02 / 284. szám
TELEX telefotó A szállítás jó ütemben halad lefejezés elit a cnorrépa szállítása A nagy múltú Szerencsi Cukorgyárban szeptember 23-án kezdték meg az alapanyag-feldolgozást. Három megye — Borsod, Hajdú, Szabolcs — egy részéből érkezik a cukorrépa vasúti, valamint a közúti járműveken Szerencsre. Eddig 32 és fél ezer vagon cukorrépa érkezett be, amiből 18 ezer 800 vagonnal dolgoztak fel. Eddig 2 ezer 100 vagon cukor készült el. Az idei szezonban 1500 ember dolgozik a cukorgyárban. Jelentős része időszakos munkás. A törzsdolgozók között igen eredményesen bontakozott ki a szocialista brigádmozgalom; 95 kis kollektíva 575 taggal munkálkodik a hármas célkitűzések szerint. Munkájuk, s magatartásuk. kezdeményezésük kihat a kollektíva valameny- nyi tagjára. A munkaerőhelyzet érdekes tendenciaváltozást jelez. Négy-öt évvel ezelőtt nagy szociális gondot okozott a Öten meghaltak Az elővigyázatlanság, a nem az űl- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel való közlekedés tegnap ismét öt áldozatot követelt. Mohácson dr. Bratelj Zo- risiav 25 éves eszéki orvos, aki túl gyorsan hajtott személygépkocsijával halálra gázolta a vele azonos irányban, kerékpárján közlekedő Bősz János 85 éves nyugdíjast. Székesfehérvár határában Boaai Jgnos főművezető személygépkocsijával neki rohant egy műszaki hiba miatt álló, kivilágítattan tehergépkocsinak. A személy- gépkocsi utasa, Galambos Lásztóné, 37 éves diszpécser- kórházba szállítás után meghalt. Sőrés és Csókakő között Vereckei Gusztáv, móri lakos halálra gázolta az országúton gyalogló Biróczkd Imre 40 éves vájárt. Hajdudorogon egy idős kerékpáros, Lázár József 76 éves nyugdíjas kenői munkaerő elhelyezése Szerencsen. A gyárban rendszerint háromszor annyi nő jelentkezett, mint amennyit az üzem foglalkoztatni tudott. Most viszont kevés nődolgozó jelentkezik, s ez érezhető a feldolgozásban, a termékek készítésében. Mokkát például két gyár — egyik a szerencsi — készít. Szerencstől ebben az idényben 360 vagon mokkát várnak, de a női munkaerő hiányában 8 gép helyett csak 4 tud dolgozni. A feldolgozás meggyorsítása, a hatékonyság növelése érdekében korszerűbb gépekre lenne szükség, de erre jelenleg nincs lehetőség. Nagy baj nincs, legfeljebb kissé elcsúszik a cukorrépa feldolgozása. s így a szezon január első felében ér véget. Ami a szállítást illeti, az igen jó ütemben halad, mindössze 500 vagon répa Szerencsre való szállítása van már hátra. krömka rült egy vontató 'pótkocsijának kerekei alá, s a helyszínen belehalt sérüléseibe. Bodnárik János von tatóvezető ellen eljárás indult. Környe határában történt az ötödik halálos baleset. Illés Valéria Iboly, 14 éves penészleki liislány fordult kerékpárjával hirtelen egy autóbusz elé. A kerekek alá került, s olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt. <» Tegnap két üzemi balesetnél nyújtottak segítséget a miskolci mentők. P. Z. 33 éves drótgyári kocsikísérő olyan szerencsétlenül ugrott le egy tehergépkocsiról, hogy jobb lába eltört. A Tejipari Vállalat 37 éves lakatosa. K. L. munka közben a kezén szenvedett sérülést. Bal kézfején egy forgórész mély, vágott sebet ejtett. Mindkettőjüket kórházba szállították. Francesco De Martini (felső képünk) és Pietro Ncn- ni (alsó képünk) javaslatára. az Olasz Szocialista Párt, genovai kongresszusa úgy döntött, hogy tárgyalásokat kell kezdeni a középbal kormányzattal MM álcázott zssltoi Idí Amin ugandai államfő bejelentette, hogy az ország területén tartózkodó 1455 fehér misszionárius közül 58 illegálisan lépett Uganda földjére. Az elnök szerint voltaképp ál-hittérítőkről van szó, akik zsoldosként, az Ugandát támadó különítmények tagjaiként lépték át a határt. A hittérítőnek álcázott zsoldosokat kiutasították az országból. fii n 1 zi kitért Apró zöld kígyót és fenyegető levelet küldött Pompidou elnöknek egy 44 éves Los Angelesben lakó, brit vegyész. Bár a kígyó ártalmatlan volt, a vegyészt mégis ötévi börtönre ítélhetik, mert megfenyegette a francia elnököt: megmaratja a kígyóval. A negyede Borsodban van Jelentős erők az egyedi nagyberuházásokon Egy hónappal az év vége előtt — az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint — meg- ' állapítható, hogy az ÉVM- vállalatok az egyedi és fejlesztési kölcsönös beruházások építésénél érték el a legnagyobb arányú fejlődést. Az előzetes számítások, szerint ugyanis az év végére az összes építési feladat teljesítése várhatóan 2,5—3 százalékkal, s ezen belül a kiemelt beruházásoknál mintegy 10 százalékkal haladja meg majd a múlt évi eredményt. Különösen sokat tetteit a munka meggyorsításáért a Tiszai Hőerőmű, a Borsodi Sörgyár, a Beremendi Ce- menfcmű, a Százhalombattai Olajfinomító, Leninváros és a Budapesti Metró építői. Az ÉVM-vállalatok a nagyberuházásoknál a jövő. évben is az ideihez hasonló, tehát gyorsított ütemű növelésre készülnek. Különösen nagy erőket vonnak össze megyénkben, ahol az ország öszszcs, egyedi beruházásainak mintegy 25 százalékát. tehát egynegyedét kell megvalósítani. A jövő évi gyors ütemű munka feltételeinek megteremtését segítik a téli munkahelyek jó előkészítésével, hiszen az 1973. évi előirányzat túlteljesítésében alapvető feladat, hogy az első negyedévben az éves előirányzatnak legalább 20 százalékát teljesítsék. Ötévi börtön A Magas-Táfra áldozatai Hóvihar a csúcsokon Cserbenhagyásos gázolásért Bódi János szegedi tsz-fő- agronómus az algyői úton egy GAZ-gépkocsival elgázolt egy szolgálatot teljesítő rendőr őrmestert, aki sérülései be a helyszínen belehalt. Ugyanakkor elgázolt két kerékpárost is, akik súlyos sérülést szenvedtek, s ezután Bódi segítségnyújtás nélkül továbbrobogott. A bírósági tárgyaláson azzal védekezett, hogy az elgázolt személyeket az esti órákban őznek nézte, s ezért nem állt meg. Azt vallotta, hogy aznap konyakot és sört fogyasztott, de az italozás mértékét nem tudták megállapítani, mert Bódlt csak másnap fogták el. A Szegedi Járásbíróság annak idején négyévi szigorított börtön re ítélte a vádlottat, aki fellebbezett. A szegedi Megyei Bíróság most másodfokon tárgyalta az ügyet és súlyosbította a büntetést: Bódi. Jánost ötévi szigorított börtönbüntetésre ■ ítélte. A bíróság súlyosbító ! körülményként értékelte a cselekmény elkövetésének j rendkívül durva módját: a gázolás után Bódi nemcsak a megállást és a segítség- . nyújtást mulasztotta el, hanem mintegy 30 méteren át a ^ kocsival vonszolta áldozatát. Árhullám a Tiszán Egymást követik az árhullámok a Tisza deli szakaszán. Szegednél legalább három méterrel magasabb a folyó szintje, mint más évek hasonló időszakában. Képünkön: a folyó tetőző szintje Szegednél elérte a rakpartot. Az elmúlt napokban hóvihar tombolt a Magas-Tátrá- ban. A kétezer méter feletti csúcsok birodalmában száz kilométernél is sebesebb szél száguldott. A frissen hullott hó vastagsága több helyütt meghaladja a fél métert. Az első téli vihar nem követeli, áldozatokat, de a szép hegység idei „veszteséglistája” már így is elszomorító. Az A Daily Express című lap cikksorozatot közöl Faragó László, az egykori Cl A-szakértő tollából, aki most azt állítja, hogy Jozeph Mengele, az auschwitzi náci haláltábor egykori hírhedt orvosa egy eldugott paraguayi falucskában él, a brazil határ mentén. A „halál orvosa” állítólag dr. Nadich néven ól, s a faluban mindenki tudja, ki is voltaképpen ő. A cikkíró közli, hogy a Italéira keresett háborús bűnös búSzinHely: a Népkert melletti buszmegálló. Délután öl óm. csúcsforgalom. A villanyrendőr felé közlekedő kettes busz becammog a megállóba. A he- ringesdoboz-jelenet következik: a járművön összepréselődő, fáradt, beletörődött tekintetű emberek szoronganak. A. járdán felszállni szándékozó ember- tömegek helyezkednek. Szá- mügatják, hol is áll meg a busz, hogyan is juthatnának minél közelebb az ajtóhoz, amely nyikorogva kicsapódik. Várják a leszállókat. Csak egyetlen elszánt léptű asszony fura- kodik le. A lenn állók fürtökben indítanak rohamot. Egyetlen céljuk: bármi áron feljutni. Telnek a percek... ... A sofőrt figyelem. Először indításra készül. Egyik keze a. sebességváltón, a másik az ajtózárást irányító gombon. Egyre lankad, az arcára ült feszült figyelem. Szeméi, is leveszi a visszapillantó tükörről. Aztán lecsúsztat, ja kezét a sebességváltóról és az ajtózárást. ir&nyiló gombról, majd leállítja a motort. Cigaretta után kotorász, öngyújtói húz elő, és rágyújt. Látszik rajta, hogy már semmivel sem elővigyázatlan, kísérők nélkül a sziklák birodalmába merészkedő turisták közül az idén már 13-an lelték halálukat A tátrai hegyi mentőszolgálat 234 súlyos és 418 könnyebb sérültet szállított az év eleje óla. Több mint nyolcszáz esetben nyújtottak segítséget eltévedt, vagy bajba jutott hegymászóknak és kirándulóknak. v óhelyéről értesítette Simon Wiesenthait, a náci gyilkosok lelkű tatásával Ili valásszerűen foglalkozó bécsi ügyvédet, mondván, hogy „semmibe sem kerül Men gélét megtalálnia”. Mintegy e megjegyzésre rácáfolva teszi hozzá Faragó, hogy „két izraeli ügynök nemrég eljutott a Parana folyó mentén abba a városba, ahol Mengele előzőleg élt, de csakhamar átv;w golf torokkal, holtan találták meg őket”. törődik. Kibámul az abla- ! kon, arcán fenséges nyu- 1 galom ül. Az utastérben pedig fa- ‘ lyik a néma harc. Feljut- [ ni, feljutni, feljutni — i csak ezt szeretnék. Közben a sofőr hanyag i mozdulattal, megnyomja az 1 ajtózárást irányító gombot,. ! Szelei a, sűrített levegő, de 1 az ajlő nem moccan, mari feszesen tartja az odanyo- > módott emberváll. A sofőr J stukkói tovább. Azzal a ■ kényelmességgel, meg fon- J toltsággal, ahogyan bizlo- i san otthon szokta, a va- j sárnapi ebéd után. De hát t mit tegyen'! Csak bezáró- ’ dóit, ajtókkal, mehet, lo- | vább! És nem bosszantja ' magát. Igaza van. vár. Hogy valaki visszalépjen 1 az indulás érdekében, hogy J feláldozza magát a többiek i miatt? ... De hát minden- [ ki minél előbb haza akar i jutni. Mindenkinek igaza 1 van, A sofőrnélis. az uia- ! soknak is. t Valami, csoda folytán az [ ajtó nehézkesen bezáródik, i .4 sofőr észreveszi. Még J szív kettőt, n cigarettája- i bál, aztán gondosan el- ! nyomja, komótosan az ön- ‘ indító után nyúl, s a két- les kicammog a megálló- > bál.... Mengele Paraguay hun él? A „halál inra” hallat maiéról IdiH GSZAK-M AGY ARORSZAG — A Magvar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának 'apja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc Ba1csy-Zs u 15 Központ: 36-132. 16-672. 35-380 38-579 Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat• 16-049 Munkás- levelezés. panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 16. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telelőn: 36-1.31 Hirdetésiéi vétel • Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető* a helyi postahivataloknál, és a kézbesitőknél. Az előfizetés dila epv hónapra ■;<) forint tndev '25 655 Készüli a Bprcódí Nyomdában, Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN. ISZflK MflEYflBBBSZflG