Észak-Magyarország, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-25 / 278. szám
1972. nov. 25., szombat ÉSZAK-SÜAGYARQRSZAG 7 lllovszky és Pé is November 27-én, hétfőn labdarúgósportunk két kiváló szakembere, lllovszky Rudolf szövetségi kapitány és Pálfai János, a Labdarúgó Edző című szaklap főszerkesztője délután 4 órai kezdettel előadást tartanak, amelynek tárgya labdarúgásunk az olimpia és a VB- selcjtaző tükrében. Az előadás színhelye az előző híradástól eltérően nem a megyei TS székhaza lesz, hanem az úttörőház nagyterme. Tárcád határában serény munka folyik. Gépek emelik ki a földből a szőlöoltványo- kat, majd dolgos kezeik gyűjtik össze göngyölegbe. A munkát Szalmás Miklós irányítja, aki hatalmas termetével nemcsak a röplabda- pályán emelkedik ki társai közül, hanem itt, a szőlőmunkások között is. — \Hol tart most Tarcalon a szép hagyományokra épült röplabdasport? — kérdeztük a kitűnő sportembertől, aki valóságos röplabda kultuszt teremtett a hegyaljai községben. — Ebben az évben a tárcák központban levő röplabdapályát körülkerítettük 4 méter magas dróthálóval. Itt edz a röplabdacsapat, de itt játsszuk a kispályás labdarúgó-mérkőzéseket is. A szakmaközi versenyeken kívül részt vettünk a megyei spartakiádon. A második helyen végeztünk. Tokajban immár harmadszor megnyertük a MEDOSZ Kupát. Sok a munika, de jut idő a sportra is. Jelenleg oltvány kiszedés folyik, szeretnénk a 15 katasztrális holdon levő oltványokat három nap alatt kiszedni, betakarítani, majd osztályozni. Jut belőle exportra is. — Mióta sportol? — Tarcalon 1954 óta. Tíz évig elnöke is voltam a sportegyesületnek, de gazdasági munkám megnövekedése miatt le kellett mondanom róla. — Milyen most a röplabdacsapat? — Két év óta nem szerepelünk- a megyei bajnokságban, mert a fiatalok közül többen munkahelyet változtattak vagy más körzetbe kerültek. Az újjászervezett csapatunkban sok tehetséges fiatal játszik. Az a tervünk, hogy télen részt veszünk a miskolci terembajnokságban, és jövőre a megyei bajnokságban is. Erre az anyagi fedezet biztosítva van. Két év múlva ott lesz csapatunk I az országos spartakiád dön- ‘ tőjében is. Mast 43 éves va- j gyök, de megígértem a járási ! TS elnökének, hogy ott le- j szele a soron következő or- ! szágos döntőn is, eddig ugyanis hatszor jutott el csapatunk oda. Szeretnék ott lenni a hetediken is. További i terveinkben a csapat után- i pótlásának biztosítása szerepel, mint szakoktató szeret- ! nék foglalkozni a fiatalokkal. ’ Ügy vélem, ütőképes lesz csapatunk a megyei bajnokságban, és biztosítjuk hegünket a legjobbak között. — Az időjárás kedvez. Bő : termés volt a Hegyalján, és ; reméljük, hogy ez kedvezően j hat majd a sportra nyújtott j anyagi támogatásban is. Hagyományokra épül nálunk a • röplabdasport és ezt a ha- ! gvományt ápolni, a röp- ] labdasportot pedig fejleszteni szeretnénk. Nemes Péter Miskolciak a skaninv A magyar asztalitenisz-válogatott 24 órás utazás után Megérkezett Borasba, a verseny színhelyére. Két miskolci versenyző szerepel a | Magyar válogatott keretben, Molnár Anna és Belezinay ■Mátyás személyében. Rajtuk kívül Gergely, Jónyer, Kisházi és Magas utaztak el. lí í SS Pénteken a sportcsarnok vívótermében a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa és a Magyar Olimpiai Bizottság együttes ülést tartott, amelyen részt vett Baranyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese is. Az ülés napirendjén a müncheni XX. nyári olimpiai játékokon részt vett magyar csapat előkészületeiről és .szerepléséről szóló, jelentés szerepelt, amelyhez — dr. Csanádi Árpádnak, az MTS OT elnökhelyettesének, a MOB főtitkárának megnyitó szavai után dr. Beekl Sándor, az MTS és a MOB elnöke szóbeli kiegészítést tett. A magyar csapat — össz- eredményót figyelembe véve — lépést tudott tartani a ' világ fejlődésével a sportágak jelentős részében. S P O R ¥ M ÍJ § O R SZOMBAT Birkózás. Országos kötöttfogá- 'u és szabadfogású serdülő baj- TJtság, Budapest, kosárlabda. NB II. férfi: Le- ’“"'árosi MTK-DVTK. Lenin- "Ms, n óra, .röplabda. NB I. férfi: NIM— MvidéKi Bányász, Budapest, féke. Országos női és férfi '8^éni bajnokság, Budapest. Kézilabda. Középfokú iskolák í?Mok.ságának megyei döntői. Mskolc, városi sportcsarnok. 12 100. sz. Szakmunkásképző >.“• sz. Szakközép férfi. 13 óra; nskolci Gépipari Szakközép—1. ??■ Szakközép férfi. 14 óra; Jt-Zö csáti Gimnázium—T.eninvá- l?aí Gimnázium női. 14.50: Ózd, ÁJsel Attila Gimnázium—Sze- k'jis, Bocskai Gimnázium női, ■’il: 1W>. sz. Szakmunkásképző [JMskolci Gépipari Szakközép, iyu; 16.40: MezScsáti Gímnázi- u,—-özd. József Attila Gimná- „pri női; n.30: Lenlnvárosi Jkmázium— Szerencsi Gimnázi- női: 10.20: 2. sz. Szakközép V sz. Szakközép férfi. i.Kabdarúgás: NB III.: Salgőtar- Sj.ri Kohász—Edelényi Bányász, b^Sötarján, 13 óra, vezeti: VASÁRNAP .birkózás. Országos kötöttfogá- í.és szabadfogású serdülő bajiját!, Budapest. ÁOsárlubda. NB II. férfi: ME- fC—1TFSE, Miskolc. városi »Pétcsarnok, 10 óra: NB II. Mezöberény—DVTK, Szarvas. .Kézilabda. Középfokú iskolák ;ne«yei bajnoksága, döntök. Mis- júlc. városi sportcsarnok, 14 : Szerencs. Bocskai Gimná- ,‘rj'—Mezőcsáti Gimnázium, női: ú“0: 1. sz. Szakközépiskola— sz. Szakmunkásképző, fér- )l 15.50: Ózd. József Attila 5 an ázlum—Leninváros, női; r,1.: 2. sz. Szakközépiskola— Jiibari Szakközépiskola, férfi. tJK»Plabda. NB I. női: MVSC— 3. Miskolc, MVSC-tornacsar- < 10 órr Sakk. NB I. férfi: DVTK— MTK, Diósgyőr, stadion, 9 óra. NB II.; MEAFC-KGM, Mis- kolc-Egyetemváros, 9 óra; Miskolci Spartacus—Salgótarjáni Kohász, Miskolc. 9 óra, Győri kapu 27. Labdarúgás. NB I.; DV FK— Újpesti Dózsa, Diósgyőr, 13.30, Vízhányó; NB I. tartalék: Diósgyőr—Újpesti Dózsa, Diósgyőr, 11.30. Brlnken NB I. B: Szekszárdi Dózsa—MVSC. Szekszárd, 13.30, Vincze dr. NB II.: Vasas Izzó—Rudabánya. Újpest, 13.30, Szilvás!; K. Vegyész—Kossuth KESE. Kazincbarcika, 13.30, Somlai: Gy. Spartacus—Sátoraljaújhelyi Spartacus, Gyöngyös, 13.30, Jaczina: L. MTK—Törekvés. Leninváros. 13.30. Szabó; Váci Híradás—Ózdi Kohász, Vác, 13.30. Bircsák. NB III.: Ózd vidéki Bányász- Egri Vasas. Farkaslyuk, 13.30, Lóczi: Jászberény—Hatvan, 13.30. Apc—Trencsényi SE. 11 óra. Lövői. Királd—Borsodi Bányász, 13 óra, Cs. Szabó, MEAFC-Papp J. SE. Mlskolc-Egy etemváros. 13.30. Harth, Petőfibánya—Miskolci Bányász, 13 óra. Sári; Egercsehi —Mátranovák, 13 óra, Kövesfalvi. Megyei I osztály: Szerencs— Borsodnádasd, 13.30, Rudolftelep —Izsöfalva, Sárospatak—Szuha- völgy, SOMSE—Sajóbábony, 13.30. Hejűcsaba—Borsodi Volán, Or- mot bánya—Mákvölgyi Bányász, Felsozsolca—Encs, 11 óra. Megyei II. osztály. Északi csoport: Múcsony—Szalonna, M. Üveggyár—Bánréve. Szendrő— VIMELUX. Szirma besenyő—Bor- sodbóta. Urai—M, Kinizsi, Alsó- zsolca—Csokvaomány, Putnok— Bánszállás, Varbó—Herbolyn. Keleti csoport: Bodrogkeresztúr —Bocs, Sátoraljaújhely—Bodrog- halom, Tiszalűc—Pácin, Takta- harltány—Tokai, Korcsa—Abau I- szántó, Tiszá'karád—S. MÁV Vasas, Hcmádnémcti—Pálház,a. Középcsoport: Nyék—Ongai Csavar, Sajótszöged—Forró. Tisza- palkonya—Alsóivadász. Mezőny á- rád— Mezőkeresztes, Hidasnémeti-Aszaló. Hejőpapi—Tárd, Szentlstván—Mezőcsát. A sport manapság már a testkultúra természetes igénye. Felöleli az összes korosztályt. az élet szerves része. A sportolási igény „megjelenési formája” többféle lehet. Ebből ragadunk ki az alábbiakban egy képet, * »■ Színhely: a miskolci 9. sz. Általános Iskola, illetve annak tornaterme. Este negyed hét van. Befejeződik a dél- utános iskolások utolsó tornaórája. A viháncoló gyerekek birtokukba veszik az öltözőt, majd távozásuk után a sportiskola ifjú hölgyei készülődnek a heti első foglalkozásra. Röplabdások. Háromnegyed hét, mire megkezdődik az edzés. Bánhegyi Emese, a keret trénere dirigálja az ütemet. Futás, gimnasztikái gyakorlatok, bordásfal, majd jó 20 percnyi mozgás után kezdődik a labdás bemelegítés. Az edző az alapmozdulatokat sulykolja, majd az egymással szemben álló párok gyakorlatai a labdabiztonság megszerzésére irányulnak. Közben jut idő beszélgetésre is. Az edző elmondja, az úttörők IG-os létszámmal alkotják a sportiskola röp- labdás keretét. A „nagyok” (itt a középiskolások értendők) 24-en vannak. A beszélgetésből kiderül, hogy a részvevők legfiatalabbjai két hónapja, a régiek pedig két éve látogatják az edzéseket. Vannak egészen jó mozgású lányok. Neveket írni még korai, bár nem valószínű, hogy fejükbe szállna a dicséret. Probléma? Az is van. Országos sirám a teremkérdés. Bizony, ez a nehézség jelen esetben is fennáll. Ha a középiskolások 24 tagú „különítménye” együtt van, alig lehet mozdulni a teremben. Távolabbi cél; tavasszal helytállni az úttörő-olimpia városi küzdelmeiben. Addig alaldtgalják a csapatot. * Fél nyolc, mire az edző két négyes csapatot küld a háló elé. Kíváncsian vártam, mit fogok látni. A játék bizony még sok kívánnivalót hagyott maga után, de... Nem megy minden egyszerre. Mire elérkezett a foglalkozás vége, azzal a tudattal távoztam, hogy egy sportiskolában bontogatják szárnyaikat e technika-igényes sportág követői. Talán ez a szám nagyobb is lenne, ha a szülők is éreznék, hogy a sportnak már súlya van. Egy-egy tizeddel gyengébb év végi eredmény megéri, hogy gyermekünk egészséges, jó mozgású emberré váljon. — eső — lapfár_™__ 1972. november 25.. szombat A. nap kelte 7.02, nyugta 15.59 órakor. A hold kelte 21.01, nyugta 11.12 órakor. Névnap: Katalin. Évforduló _______ T izenöt évvel ezelőtt, 1957. november 25-én halt meg — 71 éves korában — Diego Rivera, a mexikói forradalmi szocialista monumentális festészet egyik úttörője és legjelentősebb egyénisége. Idijárás Várható időjárás ma estig: felszakadozó felhőzet, főként a déli megyékben esővel. Fclhőátvonuiások, elszórtan záporesö- vel, később hózáporral. Néhány helyen hajnali ködképzödés. A mérsékelt, változó irányú szél fokozatosan megerősödik és északnyugatira, északira fordul. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 2—6 f"k között. — Lottó-nyerőszámok. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Aszódon megtartott 47. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 15, 42, 48, 75, 81 A november 27-én megtartandó rendes havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a 47. játékhét szelvényei vesznek részt, — NÁSZ AJÁNDÉK-AKCIÓT kezdeményezett az ózdi Centrum Áruház. Ajándékjegyzéket állítottak össze, s ezt a társadalmi ünnepségeket rendező iroda közreműködésével az ünnepeitek barátai, hozzátartozói rendelkezésére bocsátja. — HAZAÉRKEZETT Indiából dr. Hciczman János Kohó- és Gépipari miniszterhelyettes, az Új-Delhiben megrendezett III. ázsiai vásáron részt vett magyar gazdasági delegáció vezetője. A nemzetközi kiállításon hazánk képviseletében 12 külkereskedelmi vállalat mutatta be elsősorban a gép- és műszeripar termékeit. i , — Mit vehetnék a vo- i i legényem névnapjára? | — Talán egy könyvet, i i — Már van neki. — Szabó Imre akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökének 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szocialista állam- és jogtudomány területén elért kiemelkedő tudományos eredményeiért. — PÉNTEKEN Budapesten magyar—romád tárgyalások kezdődtek, amelyeken az 1973. évi árucsere-forgalmi, jegyzőkönyv aláírását készítik elő. A két delegációt Tor- dai Jenő, illetve Marin Tra- istaru külkereskedelmi miniszterhelyettesek vezetik. — A SPORTFOGADÁSI és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhét szelvényeinek értékelése közben öttalálatos iker lottószelvényre akadtak. A szelvény száma: 4 689 716. A szelvények értékelése még tart. — SZALMAKÉPEN örökíti meg a Sárrét ősi világát, az apáról fiúra szállott mondákat, az ősi pásztoréletet, a halászatot, a pákászást, a mocsárvilág jellegzetes állal- és növényvilágát Miklya Jenőné szeghalmi lakos. — Pénteken az Országos Gumiipari Vállalat vendégül látta azokat a gépkocsivezetőket, akik ebben az esztendőben több mint százezer kilométert futottak Cordatic gumiabroncsokkal. A 94 gépkocsivezetőt és a 37 gumiipari technikust megjutalmazták. Ugyanezen a rendezvényen a Közúti Balesetelhárítási Tanács is kiosztotta kitüntetéseit a baleset nélkül vezető gépkocsivezetőknek. — A Tisza II. vízlépcső születését a képzőművészetben is megörökítik. A műalkotásokat a vízlépcsőnél létesítendő galériában helyezik majd el, azokkal az emlékekkel együtt, amelyek a n-agy vízügyi objektum születéséről tanúskodnak. — Lézersugár írja és olvassa 1975-ben a központi fizikai kutatóintézet számítógépeinek memóriaegységeiben tárolt információkat. A szovjet tapasztalatokon alapuló magyar lézerkutatás a jövőben azt is vizsgálja, hogy a nagy intenzitású fényforrás miként gyorsítja az ipari termelésben lejátszódó szerves kémiai folyamatokat. — Befejeződik a X. ózdi kulturális hetek rendezvény- sorozata hétfőn. A Liszt Ferenc Művelődési Központban rendezik a záróestet, mely során fellép » Központi Vasas Művészegyüttes. — HATÁRIDŐ előtt készül el a Volán 3. sz. Vállalatának encsi új telepe. A vállalat — az építők jó munkájának eredményeképpen — várhatóan december első felében átadja a létesítményt rendeltetésének. — Sajóbábonyban 72 lakást készít a Borsod megyei Tanácsi Építő Vállalat. Ebből 24-et — határidő előtt — a jövő hónap elején adnak át. A hátra levő 48 lakás építésének meggyorsítására e héten toronydarut állítottak munkába. — A KGST élelmiszeripari állandó bizottsága 18. ülésszakának részvevői országjáró körúton ismerkedtek hazánk élelmiszeripari termelésével, kereskedelmével. — PÉNTEKEN ülést tartóit a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának társadalmi és önkormányzati bizottsága a TOT székházéban. Megvitatták a mezőgazdasági szövetkezetek, társulásaik és érdekképviseleti szerveik működésének demokratizmusával és törvényességével kapcsolatos feladatokat. — MEGKEZDTE munkáját a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülése. A plénumon megvitatják az ország politikai helyzetét és a párt jelenlegi feladatait, nevezetesen a kommunisták részvételének kérdését a jövő év márciusában esedékes parlamenti választások előtti választási kampányban. — A MAGYAR Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormányának küldöttségei Budapesten a Külkereskedelmi Minisztériumban vegyesbizottsági tárgyalásokat folytattak az árucsereforgalomról és a gaz- dasági-műszaki együttműködés kérdéseiről. A tárgyalások eredményeként pénteken jegyzőkönyvet parafáitok. ■ Sakkhírek A Miskolci Spartacus mes- > Jerjelölt-versenyének győz- | lesei értékelési sorrendben Lobermayer, Kovács és La- íbanc 8—8 ponttal. Negyedik ‘Szűcs István. * . A Közlekedés versenyén az '^csoport állása: Orgoványi Szanyi 8—8 pont (10 játszijából), Kiss B. 7 po-nt (8 Játszmából). * A Vörös Meteor sakk szakosztálya háziversenyt rendez, "telentkezni lehet a helyszí- bsn (Arany János u. 68.). Ml íré ez Érné Mesénél •I* ^ ^ f I sü £ 2 ** n m fonó szakmunkásnőket és 16 évet betöltött nőket ketaniéiak Betanulási idő: 1 hónap. Bérezés betanulási időre; 1200 t. Betanulási idő után: 1900—2500 Ft. Kéthetenként szabad szombat, vidéki dolgozók részére szállást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk. Cím: Pamuttextilművelt Fonógyára Budapest XI., Bocskai u. 90. munkaügyi osztály