Észak-Magyarország, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-25 / 278. szám

Ket>esebb áru, változó árah Péntek délelőtt a Búza téren Pénteken mindig mozgal­mas a Búza tér. A szokásos­tól eltérően tegnap azonban kevés árut hoztak Miskolc „gyomrába”. Schuller Jenő, piaci statisztikus ellenőr ezt mondja: — Káposztából a szokásos 150—200 mázsa helyett alig .90 mázsái, baromfiból a 3—4 ezer helyett 1400 darabot, burgonyából a múlt pénteki 160 mázsával szemben mind­össze 35 mázsát hoztak. Zöld­ség-gyökérből változatlanul elegendő érkezett. Az árak? A csirke kilója 28—30, a libáé 24—26, a tojás 1,80—2,20, burgonyából a Gül Baba ára 3,40—3,50. Az alma kilója 3—8 forint kö­zött változik, a felhozatal azonos a múlt hetivel, s az. ár 15 százalékkal alacso­nyabb az elmúlt évihez vi­szonyítva. Több helyen sorban álltak az embereik, mint például a ' sajóhídvégi tsz elárusítóhe-1 lyénél. Ez volt az egyetlen hely, ahol élő baromfit árul- I tak. Más árunál — például a ' káposztánál — sok eladó unatkozott. A héti egyéni termelők előtt viszont megint sokan voltak. Ez némcsak az alacsony árral, hanem az ízlésesen tárolt káposztafe­jekkel függött össze. j Érdekesen e terméknél igen eltérőek az árak. A hernád- ; németi és az igrici tsz 1,50- j ért adta a káposzta kilóját. A vásárcsarnokban, a felső- zsolcai Lenin Tsz ugyaneny- nyiért árulta, s a mellette so­rakozó AGROKONZUM üzle­tekben pedig 2 forintos ár volt jelölve. A csarnok túlsó végén a miskolci Áfész szintén 1,50-ért adta a ká­posztát. Szaporítóanyag Szén íist vauból Szőlőoltvány export a Szovjetunióba Az utóbbi években a Szov­jetunió különböző körzetei­ben fogtak hozzá nagyobb szőlőültetvények telepítésé­hez. A szaporítóanyag jelen­tős részét hazánkból vásárol­ják. Az idei export-oltványok zömét Heves és Borsod me­gye oltványtermelő gazda­ságai szállítják. Az Ültet­vénytervező és Szaporító­anyag Forgalmazó Vállalat miskolci területi igazgatósága csaknem négymillió oltványt termeltetett exportcélokra. A szentistváni VII. Pártkong­resszus Tsz oltványtelepén például félmi'lldó Mváló minőségű, exportképes szapo­rítóanyagot termeltek. Az elmúlt napokban mér útnak indultak a Szovjetunió felé az első szállítmányok. A szállítást gyors ütemben, a nagyobb hidegek beálltáig, december 10-ig kell befe­jezni. Ha az időjárás előbb fordulna hidegebbre, a szőlő- oltványokat légkondicionált, fűthető vagonokban szállít­ják a határra. A tárgyalóteremből Csokoládé és kölni a kabátbélésben Markovics József 66 éves foglalkozás nélküli sajóiván- kai lakos nem kevesebb, mint huszadik alkalommal került a vádlottak padjára. A felszabadulás előtt már 11 alkalommal Ítélték el. többi vétségét, főleg lopást, tulaj­don elleni bűntettet, zsebtol­vajlást azóta követte eh Most ismét, lopásért kelleti felelnie. A Miskolci Járásbí­róság gyorsított eljárással tárgyalta ügyét. Markovics József tíz nappal ezelőtt a Búza téri ABC-áruházban járt, ahol néhány olcsó 'cik­ket rakott a kosárba, s a pénztárnál annak ellenérté­két, 12,10 forintot ki is fizet­te. A bolt dolgozói azonban észrevették, hogy két tábla csokoládét és két üveg köl­nit is zsebre tett. Amikor kérdőre vonták, a zsebében nem találtak semmit, mert az lyukas volt, s az elcsent holmi a kabát bélésébe csú­szott, A mintgy 100 forint értéket Markovics József megtérítette, a bíróság azon­ban lopás vétségében bűnös­nek mondta ká és 8 hónapi szigorított börtönre ítélte. — 1» — Hírt adtunk róla, hogy a megyénket is érintő két na­gyobb folyón, a Tiszán és a Bodrogon kisebb árhullám vonul végig. Tegnap, pénte­ken már mindkét folyó bor­sodi szakaszán levonulóban volt az árhullám. Az Észak­magyarországi Vízügyi Igaz­gatóságtól kapott tájékozta­tás szerint a Bodrog Felsőbe- reckinél és Sárospataknál már egyaránt apad. A Tisza vízállása a bodrogközi és a taktaközi szakaszon már két j napja apad, s a hullámtér mélyebb fekvésű, átmeneti- 1 leg elöntött részeiről kezd : visszahúzódni a víz a meder- j be. A Leninváros alatti, dél- , borsodi szakaszon is tetőzött már az árhullám. Itt is hama­rosan megkezdődik az -apa­dás. S&Mym® kap&mlhoi Asazédwái légi TV-ioikatárs halála A Magyar Rádió és Televízió mély megrendüléssel jelenti, hogy munkatársai, Mertz Nándor rendező, Tomsits Kudolfné Hódos Judit bemondónö, Varga Béla gépkocsivezető és Vink- ier György szerkesztő munkájuk végzése közben autóbaleset következtében elhunytak. A Magyar Rádió és Televízió az elhunytakat saját halottainak tekinti. Temetésükről később történik intézkedés. * Csütörtökön este 22 óra 20 perckor Aszód határában a fény­sorompós vasúti átjáróban egy tehervonat összeütközött a Rádió és Televízió személygépkocsijával, amelyet a 20 éves Varga Béla budapesti lakos vezetett. A szerencsétlenség kö­vetkeztében Varga Béla, valamint utasai: Vinkler György 26 éves szerkesztő, Tomsits Uudolfné (született Hódos Judit) tv-bemondó, budapesti lakosok a helyszínen életüket vesz­tették. Mertz Nándor 31 éves rendező, budapesti lakos kór­házba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a balesetet az okoz­ta, hogy a nem működő fénysorompó előtt a gépkocsivezető elmulasztotta a kötelező megállást, Gara János 60 éves so­rompóőr, galgamácsai lakos viszont alaposan gyanúsítható azzal, hogy nem megfelelő módon alkalmazta a kézi lámpás­jelzést. A rendőrség Gara Jánost őrizetbe vette és a szeren­csétlenség ügyében a vizsgálatot tovább folytatja. TELEX teSefotó Hivatalos látogatásra Tö­rökországba «(ázott csü­törtökön Petr Mladenov bolgár külügyminiszter Halháború Miskolc szobrai Szánday Sándor kétfignrás szobra az I. tm. Szakközépiskola bejáratánál Fotó: ifj. Hollósy Endre Bűnözés a hosszú élet titka ? Sok furcsaságot prod.ukált már az amerikai igazságszolgál­tatás. Most egy peoriai bíró gyarapította a kétes gyűjteményt. Richard Speek 1966-ban különös kegyetlenséggel gyilkolt meg nyolc chicagói ápolónőt. 1967 óta siralomházban üli. A halálos ítéletet különböző okok miatt nem hajtották vég­re, ez év nyarán pedig — a halálbüntetés eltörlésével — véglegessé vált, hogy életben marad. A per újrafelvétele során fura érzést keltő büntetés szüle­tett. Richard Speek-t a nyolc gyilkosságért egyenként 50—150 évi, s halmazati büntetésként 400—1200 évi börtönbüntetéssel sújtották. A különös Ítélet után már csak egy kérdés van hátra: vajon a bölcs igazságszolgáltatás garantálja-e a büntetés kitöltéséi. Ha így van, nem is olyan rossz bűnözőnek lenni. 1200 évet még börtönben sem akárki élhet. (cs. b.) A gyermekbénulás ellen ol- tássorozattal védjük a gyere­keket. A sorozat három ol­tásból áll. Az első oltásra 1972. november 27-től decem­ber 2-ig kerül sor. Ebben az időpontban azokat a gyerme­keket oltják, akik 1969. októ­ber 1 -tői 1972. szeptember 30-ig születtek. A hozzátartozókat az oltás helyéről és idejéről külön meghívó útján értesítik, és a védőnők útján is tájékoztat­ják. Az oltás Sabin-cseppek formájában történik, teában adják be, ezért a szülők, il­letve hozzátartozók kávéska­nalat vigyenek magukkal. Ha a kötelező oltásra ki­jelölt gyermekek hozzátarto­zói elköltözés, vagy egyéb ok miatt nem kapnák meg az ér­tesítést, úgy a lakás szerint illetékes gyermekkörzeti ren­delőben kapnak tájékoztatást. Miskole m. városi Állami Közegészségügyi Járványügyi Felügyelőség Ecuador csaknem félmil­Tiszlábbak lesznek a borsodi folyók is A diósgyőri kohászatban két éve működik a Tatabá­nyai Szénbányák iszapszűrő berendezése. Hatását jól mu­tatja a Szánva sokat tisztult vize, s a fenol eltűnése. Most a csehszlovák szakemberek kötöttek ilyen iszapvíztele­nítő berendezés vásárlására szerződéstci tatabányaiakkal. Az új berendezésekkel a tri- neci vasmű samottüaeméből kikerülő zagyot tisztítják. A Kassa és Zólyom közelé­ben most készülő iparszerű sertéstelepeken is a tata­bányai béréndezésekkél old­ják meg a szennyvíz-problé­mákat. A szeimyvíztásztótó beren­dezésék felszerelése várható­an csökkenti a megyénkén áthaladó folyók szennyezett­ségét is. Új növényvédelmi bázis Tegnap, pénteken meg­kezdték a beköltözést a Bor­sod megyei Növényvédő Ál­lomás új épületébe. A mis­kolci, Szentpéteri kapui vá- | rosrészben épült fel a megye növényvédelmének ez az új, j korszerű laboratóriumokkal I felszereld bázisa. lió dollárra büntette azt az illetéktelenül halászó hat amerikai hajótulajdonost, alcilcet szerdán fogolt el. Az Egyesült Államokra és Japánra kirótt büntetés összege ezzel — november 12 óla — eléri az 1 millió 300 ezer dollárt. Ecuador több dél-amerikai ország­hoz hasonlóan kétszáz mér­földre terjesztette ki fel­ségvizeinek —; halászati vi­zeinek — határát; az USA viszont változatlanul csak tizenkét mérföldet ismer el. Száz ci és a cigareltü A százéves Hasan Cinar, a törökországi Konya mel­lett, falujának nemcsak legöregebb lakója, hanem afféle szerencsehozója is volt. Orvosnál csak egyszer járt és sokáig élhetett vol­na talán, ha egyetlen nagy szenvedélyéről, a dohány­zásról lemond. Végzetét ugyanis ez okozta. Cinar egy nap égő cigarettával feküdt le. Elaludt, a ciga­retta tovább égett, májé lángra kapott .az ágynemű és az idős férfi a füstben megfulladt. Felszabadítás Most pereg a miskolci benuitatómozik vásznán a nagys/.a',í4,, szovjet filmeposz, a Felszabadítás ÍV. cs V. része, Jurij 0*f, rov rendező cs Lenin-díjas alkotógárdája művéről már i°,,{ szőr szóltunk. Most látható részeinek címei: Harc Berlin0 I cs Az utolsó roham. Képünk a film egyik utolsó kockája ESZAR-MAGVAROOSZAG — A Maevar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: WJRTH LAJOS Szerkesztőség: Miskole. Baiesy-Zs u 15 Köz­pont: 36-132 16-672. 35-380 36-570 TitkársóG: 16-886 Sazdasáepcíitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-078 Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 18-067 Sportrovar 16-ÍM9 Munkái" levelezés panaszügyek: 16-046 Kiadta: a Borsod meeve' Larkiadn Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zsilinszky u. 16. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Mis­kolc. Széchenvi u 15 _17 Telefon- 16-913 Tertesztl a Maevar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés dija eev hónapra ?0 forint Inde*' 7 5 655 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN. Megkezdődött az apadás Tájieztaté a járványos gyermtkfeéD&lás elleni vétfesltásréí

Next

/
Oldalképek
Tartalom