Észak-Magyarország, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-01 / 206. szám

ESZAK-MAGYARORSZÄG 2 sasranaRaraa 1972. szepí. 1., péntek Eseményekről RÖVIDEN ELHUNYT DR. KOVÁCS MÁTÉ 66 éves korában, rövid betegség után elhunyt dr. Kovács Máté egyetemi ta- i nár, az irodalomtudományok í kandidátusa, az Eötvös Lo- j ránd Tudományegyetem böl_ | csészettudománjú kara könyvtártudományi tanszé­kének és népművelési cso­portjának vezetője, az Or- j szágos Könyvtártudományi I és Dokumentációs Tanács elnöke, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának al- elnöke, a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat or­szágos elnökségének, a Ma­gyar Könyvtárosok Egyesü­lete elnökségének és a Ma­gyar Unesco-bizottságnak a tagja, a Munkaérdemrend arany fokozatának és szá­mos más kitüntetésnek a tulajdonosa. IZLANDI JEGYZÉK Izland szerdán este jegy­zéket juttatott el Nagy-Bri- tanniához és ebben, meg­erősítve álláspontját, közöl­te, hogy az ország halászati határait péntektől 12 tenge­ri mérföldről 50 mérföldre terjeszti ki. KÉKKŐKÉN FOGADTA ORTUTAY GYULÁT A Finnországban tartóz­kodó magyar parlamenti de­legációt fogadta dr. Urho Kaleva Kekkonen köztársa­sági elnök. A találkozón — amelyen részt vett Rónai Rudolf nagykövet is, meleg baráti beszélgetés alakult ki az Ortutay Gyula vezette magyar küldöttség és a finn köztársasági élnök között. SZIGORÚAN BÜNTESSÉK MEG Olaszország-szerte gyűlése­ket és felvonulásokat tarta­nak Mariano Luppo, húsz­éves olasz munkás meggyil­kolása miatt. Mint ismere­tes, a fiatalembert fasiszta huligánok nemrég ölték meg Pármában. A tüntetők kö­vetelik, hogy szigorúan bün­tessék meg a gyilkosokat, akik az olasz újfasiszta párt, az olasz szociális mozgalom tagjai.-FALURA KÜLDIK ŐKET A PAP lengyel hírügynök­ség pekingi tudósítója be­számol arról, hogy ebben az évben a városokból a kínai fiatalok százezreit, sőt mil­lióit küldik állandó fizikai munkára falvakba, vala­mint hegyvidékekbe és ha- tármenti körzetekbe. Az el­lenállást — különösen a szülők körében — rendkí­vül szigorúan elítélik. BEFEJEZŐDÖTT Befejeződött az I. borvilág­verseny. Képünkön: Váncsa Jenő miniszterhelyettes, a kiállítás főbizottságának el­nöke díjat nyújt át Svájc képviselőjének WALDHEIM JUGOSZLÁVIÁBAN Waldheim ENSZ-főtitkár csütörtökön délután- három­napos látogatásra megérke­zett a jugoszláv fővárosba. A főtitkár Belgrádban Tito elnökkel, Bijedics miniszter- elnökkel és Tepavac kül­ügyminiszterrel folytat majd megbeszéléseket. i Honolulu pálmái alatt A festői Hawaii-szigetén barna bőrű, virágfüzéres lá­nyok fogadták a magas ran­gú vendégeket. Bólogató pál­mák alatt kezdődött meg Richard Nixon amerikai el­nök es Tanaka Kakuei új japán miniszterelnök csúcs­találkozója, amely korántsem ígérkezik olyan békességes­nek, mint a táj. Nincs még egy esztendeje sem, hogy ugyancsak ame­rikai földön, akkor a kali­forniai pálmák alatt, a San Clemente-i úgynevezett nyu­gati Fehér Ház!>an került sor a két ország vezetői kö­zött csúcstalálkozóra, de a felkelő nap országát akkor még Szato Eiszaku, az az­óta megbukott miniszterel­nök képviselte. A dilemma egyik fő tényezője éppen az, hogy Tanakának óhatatlanul le kell vonnia bizonyos kö­vetkeztetéseket mindabból, amibe elődje belebukott: a teljesen egyoldalú orientá­cióból, a Washington iránti kritikátlan engedelmesség­ből. Azóta ráadásul sok min­den történt a világban is, a két ország viszonylatában is. Mik lesznek a fő témák Ho­noluluban? 1. Jaoán jogilag vissza­kapta ugyan Okinawát, de az amerikai támaszpontok jó része maradt, sőt ezek a bá­zisok változatlanul service- és utánpótlási lehetőséget biztosítanak a vietnami há­borúban résztvevő USA-had- erőnek. Emiatt napirenden vannak a tiltakozások, tün­tetések. A csúcstalálkozó Tanaka japán miniszterelnök előtt három nappal példáid felvonulók állták el egy had- gyakorlati területben átdü­börgő amerikai tankok út­ját. 2. Washington neon ellenez bizonyos közeledést Tokió és Peking között, de a folyamat ütemét maga akarja meg­szabni. Csou En-laj közvet­lenül a honolului találkozó előtt küldött személyes üze­netet Tanakának egy Pe_ kin.gben járt japán ifjúsági küldöttséggel, amelyben fel­szólítja a kormányfőt:, hogy „mielőbb” látogasson Kíná­ba. Az időzítés nem véletlen és alighanem hosszú korszak küszöbén állunk, amelyben Washington és Tokió — töb­bek között a kínai kapcso­latok alakításával- is zsarol­hatja egymást. A két fél közül most Ta­naka helyzete tűnik köny- nyebbnök. Nixonnak a vá­lasztási kampány miatt ke­rülnie kell minden látványos konfliktust. ugyanakkor ajánlatos tekintetbe vennie az amerikai üzleti élet pánik­szerű aggodalmát a japán export diadalmas előretörése miatt. Ez az invázió jelen­tős gondokat okoz az ameri­kai üzleti életnek a nyugat- európai, sőt újabban a la­tin-amerikai piacokon. És ami ennél is több: a Nixon- féle emlékezetes importadó valamelyest lefékezte, de meg nem állította Japán gaz­dasági betörését — magába az Egyesült Államokba. Ülést tartott a miskolci Tegnap, augusztus 31_én dr. Kaposvári Béla elnökle­tével ülést tartott a Miskolc járási-városi Népi Ellenőr­zési Bizottság. Az ülésen részt vett dr. Kersch Péter, a NBB megyei elnökihelyet- lése. Először a szövetkezeti tár­sulások működésének vizs­gálatáról szóló előterjesztés szerepelt napirenden, majd egy érdekes, közérdekű be­jelentés nyomán végzett vizsgálat ei-edméyéről tár­gyaltak. A Beton- és Vas­betonipari Művek miskolci gyárának szomszédságában élő emberek panaszkodtak a gyárból származó zaj- és vib­rációs ártalmaik miatt. Az üzemből áthatoló zaj mind­inkább kikezdi az idegeiket, a vibrációs remegést pedig átveszik a falak, megrepe­deznek. a vakolat leomlik. A különböző ártalmak mi­att a lakók már régebben is panaszkodtak. Annak ide­jén tanácsi határozat szüle­teti, melynek értelmében a gyáriban meg kell szüntetni a harmadik műszakot, hogy legalább éjjel nyugalom le­gyem. Most azonban újra há­rom műszakban termel a gyár. A témával kapcsolatosan többen elmondották vélemé­nyüket. Nyilvánvaló, hogy a gyárnak termelni kell, a terveiknek megfelelően dol­gozni, a lakóknak viszont pihenésre van szükségük, hiszen nagy zajban hosszabb ideig képtelenség élni az egészség károsodása nélkül. Mindenképpen szükséges a tanács határozatának végre­hajtása, mivel a határozat továbbra is érvényben van. Ezt követően a vállalati, a szövetkezeti rezsiköltségek alakulásának • vizsgálatáról, az ezzel Icapcsolatos vizsgá­latok megállapításáról tár­létesítés Párizsból Az indokínai béke helyre­állításának egyetlen akadá­lya az, hogy az Egyesült Ál­lamok makacsul ragaszkodik a Thieu-kormányzat hatal­mon tartásához, ahhoz, hogy Dél-Vietnamra rákényszerít­se az amerikai neokolonial iz­must — mondotta Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttsé­gének helyettes vezetője csü­törtökön, a párizsi Vietnam- konferencia 157. ülésén. Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere és Párizsban tárgyaló küldött­ségének vezetője egyebek közt kijelentette: „ha az Egyesült Államok ténylege­sen azt. akarná, hogy a tár­gyalásokon haladást érjenek el, ennek semmi akadálya sem lenne”. Mint mondotta, ha az Egyesült Államok komo­lyan válaszolt volna a DIFK hétpontos békejavaslatára, akkor már régen helyreállt volna a béke, az amerikai csapatok tisztességben kivo­nulhattak volna Vietnamból, s az összes amerikai foglyok visszatérhettek volna család­jukhoz. gyalt a bizottság. Napirenden a hegesztés A bányásznap alkalmából Fogadás a Borsodi Szénbányák székházéban ©í, A XXII. bányásznap tiszte­letére rendezett ünnepség al­kalmából tegnap, augusztus 31-én délután, Miskolcon, a vállalat székhazában fogadást rendezett a Borsodi Szénbá­nyák gazdasági, párt-, szak- szervezeti é.s KlSZ-vezetősé- ge. A fogadáson Monon Já­nos, a vállalat igazgatója köszöntötte a megye, a váro­sok, a járások vezetőit, az üzemeik műszaki, gazdasági, társadalmi szervezeteinek (képviselőit és a szocialista brigád vezetőket. A fogadáson megjelent ‘ Bodnár Ferenc, a Mag? Szocialista Munkáspárt ív ponti Bizottságának tagja Borsod megyei Pártbizott első titkára, valamint Horváth István, a Koma nisla Ifjúsági Szövetség K ponti Bizottságának első kára is. Monos János kösz] tője után a Nehézipari ] nisztérium nevében dr. í) ion Ferenc üdvözölte a raj hívott vendégeket. ■J la: ke Ei la: Sü cla Jte Cc az dő ku a ági os: fi OH bei ■ A ritkafétnek előállításáról és ietliasználásáról I S&; I Tudományos az •, fiy< S.Ví ' káj A szakemberek viszonylag szükebb körén kívül kevés szó esik a wolframról, a mo- libdénről, s a többi, úgy­nevezett ritkafémről. Ezek a fémek — mint összefoglaló nevük is elárulja — megle­hetősen ritkán és általában csak igen kis „koncentráció­ban” fordulnak elő a termé­szetben. Jelentősebb mennyi­ségben, tisztán való „előállí­tásuk” rendszerint nagyon költséges é.s bonyolult fel­adat. De a komputerek kor­szakában a ritkafémek igen fontos, értékes anyagokká léptek elő. A korszerű fél­vezetőtechnika, a számítás- technika, a hírközlés- és irá­nyítástechnika ma már szin­te létezni sem tudna nélkü­lük. A ritkafémekkel kapcsola­tos kutatások összehangolá­sára, az előállítás és felhasz­nálás, a kutatás hazai és nemzetközi helyzetének átte­kintésére a jVIagyar Tudo­mányos Akadémia és a Ne­hézipari Műszaki Egyetem kétnapos konferenciát hívott tén tudó1 Hi, [telje Jhve' Or. Horváti? Sslwási visszautazni! Mapestr i^áji ezel 1 bá i bibi Hiúi Sok. «kit tesz Tegnap - a késő esti órák­ban visszautazott Budapestre dr. Horváth István, a. KISZ Központi Bizottságának első titkára. Tegnap, csütörtökön reggel először Ormos bányán tartott képviselői fogadóna­pot, ahol tobbak között az óvoda fejlesztési problémáit panaszolták el az ormosiak. Délben tovább indult, Dudla Józsefjei, a KB Intéző Bi­zottságának tagjával, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkárával Damak köz­ségbe, ahol az idősebb tsz­Megkezdték tanácskozásukat a hegesztési szakemberek Tegnap, csütörtökön dél­előtt a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen megkez­dődött a II. országos he­gesztési tanácskozás. A kü­lönféle vállalatok és tudo­mányos intézmények — a vá­rakozásnak megfelelően — csaknem ötszáz szakemberrel képviseltetik magukat ezen a fontos, elméleti és gyakor­lati problémákkal foglalkozó fórumon. A kétnapos tanács­kozást — mint arról előzete­sen hírt adtunk — a Nehéz­ipari Műszaki Egyetem és a Gépipari Tudományos Egye­sület hívta össze. A délelőtti ünnepélyes megnyitón részt vett dr. Ko­zák Imre tanszékvezető egyetemi tanár, a miskolci egyetem rektora is. A részt­vevőket a gépészmérnöki kar dékáni tanácsa nevében dr. Szaladnya Sándor dékánhe­lyettes üdvözölte. Rövid be­szédében utalt arra, hogy az egyetem mechanikai techno­lógiai tanszéke 1949 óta fog­lalkozik a hegesztés mérnöki szintű oktatásával és a he­gesztéssel kapcsolatos kuta­tásokkal. Jelenleg a Nehéz­ipari Műszaki Egyetem gé­pészmérnöki karán a hegesz­tés külön tantárgy és a re- formtanterv alapján évente 50—60 kimondottan hegesztő mérnököt képeznek. Az ipar- j ban dolgozó mérnökök kö- , zül sokan a miskolci egye­temen kapnak hegesztő szak­mérnöki képzést. Dr. Sza­ladnya Sándor ,a mostani ta­nácskozás egyik fontos cél­jaként jelölte meg az egye­tem és az ipar közötti együttműködés szélesítését. A tanácskozás első napján szakmai előadások hangzot­tak el. Ma délelőtt a he­gesztő szakemberek felada­tait vitatják meg a résztve­vők. A népi erők akciói Saigon térségében Közvetlen veszély fenye­geti a dél-vietnami fővárost, Saigont. A népi felszabadító erők — a csütörtök reggeli hadi- jelentések szerint — az el­múlt 24 órában Dél-Vietnam egész területén összesen 53 sikeres akciót hajtottak vég­re ellenséges támaszpontok és állások ellen. Offenzívájuk fő célpontja az amerikaiak és, dél-vietnami zsoldosaik Saigon közvetlen környékén levő több katonai objektu­ma volt. 122 milliméteres ra­kéták tömegesen csapódtak be a Saigontól mindössze 22 kilométerrel északkeletre le­vő Bien Hoa-i nagy ameri­kai légitámaszpontra, ame­lyen jelenleg több mint két­ezer amerikai katona tartóz­kodik. A támadás nyomán több amerikai és saigoni ka­tona életét vesztette, illetve megsebesült, a földön vesz­teglő amerikai és saigoni harci repülőgépek közül pe­dig tíz elpusztult, illetve sú­lyosan megrongálódott. A népi erők csütörtökre virradóan rakétákkal lőtték a Saigontól mindössze 45 kilométerrel északra levő Lai Khe-i nagy támaszpon­tot is. Súlyos harcokról ér­keztek jelentések a főváros­tól mintegy ' 70 kilométerrel északkeletre levő Khiem Hanh város térségéből. A forradalmi erők Saigon térségében végrehajtott újabb nagy erejű sikeres akciói nyomán a Thieu-rezsim ala­kulatai úgy döntöttek, hogy feladják a fővárost An Loc tartományi székhellyel ösz­szekötő 13. számú főút' visszafoglalására iinmá hónappal ezelőtt megken mind ez ideig teljesen'] dő kísérletüket, s tégy' erőik derékhadát a Sai közvetlenül fenyegető szély elhárítására vet# A legfrissebb, hírügynöj jelentések szerint mi] tízezer fős különítményük az a kizárólagos fel?1 hogy védje meg a fövi Amerikai vadászboml az elmúlt 24 órában a területét 250 bevetésben Vietnam különböző kör pedig 333 bevetésben tá ták. te tu ve aj ke ve c s H be ío bi sz A Ej ál a lé tő dászali bombavelők ösS 33 bevetésben támadt! VDK sűrűn lakott terű és Dél-Vietnam íeljszaba1 körzeteit. es n< fe ni tagok gondjait halig! G meg. ban' A képviselői fogad1-1 utolsó állomása Abod 11 tár ség volt ahol az egyé vábl gazdálkodó parasztok eí ^ur ségügyi követelmény ®lnö kapcsolatos probiert ya.il hallgatták meg. A kétn^s i látogatás utolsó állomási®^ dr. Horváth István a B1 Szál di Szénbányák székház ^ tartandó bányásznap! > dúson vett részt, majd szautazott Budapestre. össze Miskolcra. A tudói 1 nyos konferencia teg? áj'.11 augusztus 31-én, csütörtök1 kezdte meg munkáját a n á! kolci egyetemen. v ! A tanácskozást dr. Sí? , Sándor, az egyetem reM ^ ® nyitotta meg. Az ünnepé! jk j1 megnyitón jelen volt töq a között Deme László, a ?jQn sód megyei Pártbizot] ai,]] titkára, Moldován Gyulf^ Miskolc városi Pártbizot]]e titkára, Bárczi Béla. Misije megyei város Tanácsi] ju, elnöke, dr. Romvári Pál! NME pártbizottságának |_j kára, dr. Osztrovszlcy Gyi ^ akadémikus, az Orszíj^, Műszaki Fejlesztési Bi?a . ság elnökhelyettese, s aMsni dományos élet számos t3r| kiváló képviselője. ßs; A magas szintű tudéky,.! nyos konferencián a ma I kel] utáni zárszóig négy, úgitás, vezett témanyitó elő? vita hangzik el, ezekhez csaKjle^., húsz, rövidebb előadás. [terv csolódik, majd a résztvjlékj megvitatják a íegfontojvcgi problémákat. [telje Jh.Ve'

Next

/
Oldalképek
Tartalom