Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-15 / 191. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. auq. 15., kedd Az értelmiség műveltsége A műszaki és a tudomá­nyos forradalom korát éljük, a tudomány egy­re inkább termelőerővé vá­lik, s ez számos következ­ménnyel jár. Megváltozik a termelés szerkezete, ami vi­szont a társadalom rétegező- désének módosulását vonja maga után. Ugrásszerűen nő az értelmiségiek és az értel­miségi pályára készülők szá­ma, változik az értelmiség szakmai összetétele. Jelentő­sen fokozódik az agrár- és műszaki értelmiségiek, a köz­gazdászok, valamint — a tár­sadalombiztosítás általánossá válásával — az orvosok tár­sadalmi rangja és szerepe. A tudomány és technika gyors fejlődése differenciál­ja a munkafolyamatokat, s az embert a teljesség áttekin­tése helyett egyre inkább a részletek felé orientálja. Ez pedig a személyiség egyolda­lú fejlődésének a veszélyét rejti magában. Ugyanakkor olyan élettempót, felgyorsult és idegesebbé is vált életrit­must diktál, amely a koráb­bi korok emberétől idegen Volt­Ebben a nyugtalan és zak­latott életvitelben a-művészet az, amely megadhatja az embernek az önmagába mé­lyedés, a termékeny meditá­ció óráit, az emberiség nagy sorskérdései átélésének lehe­tőségét, a művészet felold­hatja a maga mély és ere­dendő emocionális tartalmá­val, érzelmi erejével az egy­oldalúság, a „sxakbarbárság” fenyegető veszélyét. Mégis, éppen a művésze­tektől szakadnak el mind többen az értelmiségiek kö­zül, s válnak akarva-akaral- lanul rideg technokratákká. Példák hosszú sora bizo­nyítja, hogy a legtöbbjüknél az egyetemi évekkel együtt befejeződik a humán mű­veltség gyarapításának igé­nye, s csupán a mind inkább specializálódó \szakműveltség bővítésére fordítanak gon­dot életük további részében. Az egyéni művelődésre va­ló felkészítés, a művelődési alkalmakkal és műveltségi javákkal önállóan élni tudó emberi készség fejlesztése fontos közművelődési fel­adat kell hogy legyen. Ezért haladta meg az idő azt a felfogást, amely a közművelő­dés feladatának csak a műve­lődésben elmaradott rétegek művelését, nevelését tartotta. Ennek igazát bizonyítják az értelmiség körében végzett különböző felmérések is. Íme, néhány jellemző válasz. Három esztendeje végzett falusi orvos: „Regényt utoljára negyed­éves egyetemi hallgató ko­romban olvastam. Hogy mi­ért? Sok a beteg, szakvizsgá­ra készülök, a családdal is foglalkozni kell...” (Ha mégis marad szabad ideje, akkor kanasztázik.) Harmincéves, Pest környé­kén tanító pedagógus: ,,Színházban négy éve nem voltam, nehéz a bejárás, a hazajövetel, meg a kis kert­tel is törődni kell. Hangver­senyre. azelőtt sem jártam...” (A diákjait sem biztatja er­re.) Huszonnyolc éves vegyész- mérnök : „Irodalom? Zene? Képző­művészet? Ha lépést akarok tartani, szakmám fejlődésé­vel márpedig ez létkérdés, nem jut rá időm...” (A szakmáján kívül legfeljebb az autókról és a sportról le­het beszélgetni vele.) Ötvenkét éves építészmér­nök : „Szeretem a klasszikus iro­dalmat és zenét. A moderne­ket? Köszönöm, nem kérek belőle ..(A miértre nem tud választ adni, mert nem ismeri sem a modern iro­dalmat, sem a modern ze­nét.) Negyvennyolc éves gimnázi­umi irodalomtanár: „Salinger? Osborne? Bo­csásson meg, de nem isme­rem a munkásságukat.. (Az osztályában szinte kivétel nélkül minden diák olvasta, Salinger valamelyik művét, .vagy látta Osborne valame­lyik drámáját.) Ténj», hogy ez ideig még nem tudtuk szervesen bekap­csolni a közművelődésbe az értelmiség új- rétegeit. És tény az is, hogy azok egy ré­szének, akik nem mondtak le általános műveltségük gya­rapításáról a művészeti ér­deklődése, orientáltsága meg­lehetősen konzervatív, mond­hatnánk úgy is, megrekedt a klasszikus művek ismereté­nek szintjén. Más részüknél viszont — különösen az utób­bi időben — tért nyert a mai nyugati világ polgári ízlése. O oha .nem feledkezhetünk ^ meg arról, hogy a szo­cialista hatalom alap­velő célja a szocialista em­ber megteremtése. Pusztán az anyagi jólét növelésével ezt sohasem érhetjük el! Szocia­listává az embereket az te­heti ha közösségi életet él­hetnek, ha életfelfogásukat, gondolkodásmódjukat közös­ségi életforma határozza meg. Ha erre nem tudunk módot biztosítani nekik, akkor újra­termeljük a papucsos, otthon ülő kispolgári életformát. Ezért jelenünk és jövőnk szempontjából egyaránt el­engedhetetlen. hogy az értel­miség körében „is mielőbb megteremtsük a szocialista életforma kereteit. P. P. Ki mii tudott? — a diósgyőri várban Augusztus 12-én, szomba­ton nagy számú nézőközön­ség előtt rendezték meg a diósgyőri várban a Ki mit tudott? című műsort. A vál­tozatos programban komoly és könnyű műfajú müsorszá- mok váltakoztak. Nagy sikert aratott Boros Bajos és Forgács Gábor ket­tőse. Ötletes és vidám dal­szövegeket, találó és kitűnő­en szórakoztató — néhol rögtönzött — párbeszédet hallottunk tőiül;. A váratlan áramszünetkor Boros Lajos feltalálta magát és a közön­séget énekeltette meg. Tetszett Vándorfi László versmondása és csodálatos volt Mazsaroff Mária erdé­lyi népdaicsokra. Marika — mint mindig — most is gyö­nyörű. tiszta hangon, kitűnő előadásban tolmácsolta Szé­kelyföld dalait. Á Generál-együttes jó volt, k nagy hangszer tudású és kitűnő vokális adottságú ze­nekar osztatlan sikert ara­tott. Dallamos számaikkal, újszerű feldolgozásaikkal, közvetlen előadásmódjukkal elérték, hogy a közönség ve­lük együtl végigtapsolt sok számot. Ök kísérték Szűcs Juditnak, a fiatal és tehetsé­ges énekesnőnek három szá­mát. A Grog’s-együttes két progresszív jellegű számot adott, elő, majd Mixtai Me­linda blues dalát kísérték. Nem tetszett: a műsorve­zető. Színvonalas előadásnál az összekötő szövegre is súlyt kell fektetni. A műsor — ennek ellené­re — egészében jó volt. Sze­replőivel pedig különböző if­júsági műsorokban hamaro­san falálkozni fogunk újra, itt Miskolcon. Kürtvélyes Éva TV-JEGYZET Társadalomrajzok TRAGÉDIA A TELEPEN címmel láttuk pénteken Reginaid Rose tv-drámáját. A faji előítéletekkel szembenálló szerző munkái közül nálunk a Tizenkét dühös ember az isméi t. Most bemutatott műve gondolatilag erre rímel. Egy kis létszámú közösségben élő egyszerű embernek, nyomorúságos ba­rakkváros lakói többségének csak egy apró ötlet, kell, s máris magasra csap köztük a gyűlölködés lángja. Elég egy idegbeteg kislány sikoltása, s máris készen áll a 1erv: a lánnyal valaki erőszakoskodni akart, a tettest ki kell nyo­mozni és meg kell lincselni. Elvadult emberek azonnal nyo- mozó-vészbíró-ítéletvégrehajló csoportot alakítanak, s meg­kezdődik az embertelen procedúra. S bár világos, hogy a „tettes” egyik köztiszteletben álló munkás fia, mégis egy másikkal szemben járnak el, egyszerűen azért, mert az szi- nesbörű, portoricói. A tragédia végső beteljesedését a tisz­teletben álló és bizonyos mértékig lelt műnk ősember erélyes és bátor fellépése akadályozza meg. A történet kegyetlen társadalomrajz a hisztérikus gyűlölködés permanens álla­potában ólő emberek egy közösségéről, akiknek ok nélkül is a bosszúállás kell. Ok itt valójában nem volt, s ha nincs a színesbőrű fiú, úgy máson élték volna ki szadista hajla­maikat. Éppen e felfokozott indulatháborgás közben tűnik kissé hihetetlennek a befejezés és erőltelettnek a fehér és színes fiú egymást segítő, ölelkező távozása. Horváth Tibor rendezése az amerikai kis település hangulatát kitűnően idéz­te fel, egyenletesei) feszült a komor légkörű dráma, az egyes szerepek formálói között pedig néhány színész újabb emléke­zetes alakításának emlékével lehettünk gazdagabbak. Ebből a sorból elsősorban Haumann Péter öntelt, gyűlölködő Frank Doranje érdemel külön kiemelést. * AZ ÉDES ÉLET, Federico Fellini tizenhárom évvel ezelőtt készült kétrészes alkotása, a több mint egy évtized előlli hazai mozibemulatás után most milliók előtt pergett. A fo­gyasztói társadalom, a jólétbe belecsömörlött. extrémításokra hajló gazdag emberek, a hozzájuk csapódok, közéjük vá­gyók életének bemutatása, elítélő módon Iáitatása, az ebbe a világba tévedettek menthetetlen süllyedésének bizonyítá­sa, a milliók vágyta „édes élet" igazi oldalának megmuta­tása volt Fellini célja, s miközben feltárta egy társadalmi réteg közvetlenül a felszín alatt húzódó igazi, vagy legalább­is igazibb arculatát, s történettöredékek, jellegzetes típusok megismertetésével a maga összetettségében megpróbált min­dent, vagy lehetőleg minél többet elmondani erről az édes életet élő züllött társadalomról, azt is kereste, van-e belőle kiút? A vallásos Fellini, a hitbuzgó filmalkotó a hír elvesz- tettségét, a teljes kiúttalanságot érzékeli és érzékelteti köz­ponti hőse, Marcello Rubini újságíró alakjában, aki ..besod­ródott’ ebjátí az életbe, bennfentes lett ott, bár sokszor érzékel­tetik vele, hogy nem egészen közéjük való, csak megfizet­hető ember. A maga módján olykor próbál is tenni valamit, i de erőtlen, s egyre inkább az lesz ebben a környezetben. I S mikor talán választania lehetne a tengeri szörnyet bámuló léha társaság és egy messzebbről hívogató, az ártatlanságot jelképező lányalak között, már csak egy halvány integetésre futja erejéből, az édes élet további ígéretei magukkal sodor­ják. A film a mozikban annak idején igen nagy siker volt. Most, egy évtized után a- képernyőn is bizonyára százezre­ket nyert meg és gondolkoztatott el. Örömmel láttuk, hogy a Magyar Televízió magyar szinkront készíttetett hozzá, hogy értését, nyomon követését könnyebbé tegye. * BÁLINT ANDRÁS ESTJE a kitűnő fiatal színész koráb­ban sokfelé, így Miskolcon is bemutatott előadóestjének tö­mörített, húsz percbe sűrített változata volt. A hajdani mis­kolci előadás után lapunk egyik munkatársa elemző érté­kelést adott Bálint műsoráról. Most, a televízióban látóit változat után ismét vagy elismeréssel kell szólnunk a szí­nész versmondó tehetségéről, szuggesztivilásáról, megjelenítő erejéről. Ugyanakkor, mert most tömegméretű kommuniká­ció formájában jelentkezett, ismét meg kel', kérdöjelezniink a műsor József Attilától vett és a címben is jelzett — Ma­gyarország messzire van . . .-koncepcióját. A műsor itt és most hangzott el, s innen legfeljebb az'a Magyarország van mesz- szire, amelyben íróink és költőink a messziseg miatti lecsen­gésre kényszerültek. (hm) Felvételre Keresünk 1 főt 20 tonnás autódaru ve./.eté.scrc, aki közúti, nolHv/.Képkezelöi, különle- r(\s gcpjármtive/.etöi vizsgával rend el kézi k, bérezés ni egegy ezés szerint, valamint i fő gyors-gép­írót, közgazdasági technikumi végzettségű előnyben, * bérezés megegyezés szerint. Cement- és Mészművek, Cementipari Gép­javító. Felvételre keresünk szakkép­zett személyfelvonó szerelőt 5 db 9 emeletes toronyházban levő liftek javításához és karbantar­tásához. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: V. sz. Lakás- szövetkezet, Kazincbarcika, Pol­lack M. ti. 10., fszl., iroda, dél­előtt 8—12-ig, délután 15—lí) óráig. Gépésztechnikust, pár eves gyakorlattal, felvételre keresünk. Jelentkezés önéletrajzzal. Mis­kolci Likőrgyár, Miskolc, Par­tizán u. 13. Esza k- ma gy a rország i M Eli N y ers a n y a g h a s z n o s i t ó V á Halat felvesz vízvezeték-szerelő és épü­letlakatos szakmában jártas olyan dolgozót, aki olajtüzelésű kazánkezelői szakvizsgával is rendelkezik, valamint kőműves segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál, Miskolc— Sajó-part. A Kohászati Gyárépítő Vállalat építőipari részlege azonnali belé­péssel felvesz kubikosokat, bé­rezés megegyezés szerint, heti ti órás munkahét, vidékieknek kü­lönélés, napi egyszeri étkezést, szállót biztosítunk. Jelentkezni lehet: fenti címen, LKJYI, Ker­tész-alsó, munkaügy. D-vizsgával rendelkező gépko­csivezetőt keresünk felvételre. Jelentkezés Építőipari Szövetke­zet, Ónod, Rákóczi u. 47. Takarítókat, kapudrökot, ház­felügyelőt (lakás nélkül) felvé­telre keresünk. Jelentkezés Ka­zinczy u. lf>., gazdasági hivatal, T. emelet 103. ajtó. Postaigazgató­ság, Miskolc. Magyar Panuitipar, Budapest, IV. kér.. (Újpest), Erkel u. 30., felvesz 15. életévüket betöltött lányokat szövő, ioné, cérnázó, csévélő hetanulóknak. Szállást biztosítunk. Jc.f>ntkczés: szemé­lyesen vagy levélben, a gyár munkaügyi osztályán. Felvételre keresünk azonnali belépéssel gyakorlott gyors-gép­írót, autóvillamossági szere löt,, valamint raktári munkást. Je­lentkezés: AGROKER Vállalat, Miskolc, Besenyői út 14. alatt, a munkaügyön. A Borsodi Sör- és Malátagyár ipari gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőket és szám­viteli csoportvezetőt keres. A je­lentkezést írásban, Bocs, pf.: fi. címre kérjük. Fiatalok, figyelem! Ipari ta­nulókat felveszünk fonó- és szövoszakmara. Jelentkezhet minden 14. életévét betöltött. 8 altalános iskolai végzettséggel rendelkező fiatal. Juttatások: különélést pótlék vidékieknek havi 300 Ft. Társadalmi ösztön­díj helybeli lakosoknak havi 250 Ft. Havi 90 Ft-ért reg­geli. ebéd. vacsora, munkaszü­neti napokon is. Ingyen tan­könyv és munkaruha. Elhelye­zés díjmentesen a gyár munkás- szállásán. Kezdő tanulóbér 300 Ft. amely a/ előmeneteltől füg­gően emelkedik. Felszabadulás utáni ber havi 1300—1700 Ft. Be­gyakorlott szakmunkásaink 1700 —2500 Ft-ot keresnek. Jelentkez­ni lehet bármely munkanapon 7-tóJ fél 4-ig. Levélre részletes tálékoztatási küldünk. A gyár elme: PNVV, Magvar Pamut­Ipar. személyzeti oktatási osz­tály. Budapest. IV.. Erkel u. 30. Gépírónőt vagy gépi számlá­zásban jártas női dolgozót fel­veszünk. Fizetés megegyezés szerint. 5 napos munkahét. Nyugdíjast Kalorifer kályhák fű­tésébe/ felveszünk. AMFORA- ÜVERT Vállalat 21. sz. lerakat, Miskolc, Besenyői út Ifi. sz. Pályázatot hirdetünk a 146. sz. bolt, Miskolc, Vásárcsarnok és a llfi. sz. bolt. Miskolc, I., Árok ■u. 2. sz. alatti szabadlcasszás zöldség-gyümölcs boltunkban <*í?y-égy boltvezetői munkakör betöltésére. Csak szakképzett és 5 éves gyakorlattal rendelkezők pályázhatnak. Részletes felvilá­gosítás az A GR OK ON'/. UM mun­kaügyi' osztályán, Miskolc, Ba­ross G. it. J 3—15. FEMVTLL Kereskedelmi Válla­lat azonnali belépéssel felvesz ifi éven felüli fiút futár-küldönc beosztásba! Jelentkezés a FÉM- VILL Kereskedelmi Vállalat te­lepi munkaügyén, Miskolc, Vá­góhíd u. fi. sz. neba rt Kutatóintézet beruházási UH\ deltségérc keres — lehetoj közgazdasági technikumi vég/v séggel — I fő gyors-gépírók lő tervtárost, 1 fő adminis/J! tort (egyben gondnok), tová'L férfi dolgozókat őr-portás oszlásba. Jelentkezés az intcp Vart hejöcsabái beruházási kirettdy). ségén. a Hejöesabai (YnuMilpL-i főbejárata mellett, 7—16 óráig'L k- A j ________________________________Jh n i v< vers !?s mi -Oben, majd év.ikön; pr ki 1 app fi kiállít ml km Ps tér ,, a I bi ál A DOLGOZOK ERŐSÁRAMÚ SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁBAN — középiskolát végzettek — kiegészítő érettségi vizsgát, tehetnek. A tanulmányi idő két tanév. Jelentkezhetnek azok az érettségizettek, akik villamos jellegű szakmunkás-bizonyítvánnyal vagy 3 éves gyakorlattal rendelkeznek. Tandíj: havi 50 Ft. Jelentkezési lap az iskola portáján igényelhető. Jelentkezés: augusztus 10—20-ig. Nem érettségizettek jelentkezését is elfogadjuk még a négyéves képzésre. Blőthy Ottó Erősáramú Szakközépiskola. Miskolc, I., Kun Béla u. 7. h/°kéi Plot «snia: lib, 'er «ser ^'snia-dl ’Minis Etette szál min mieten 'mber Heti ében. A Borsodi Vegyi- majd i . . ■, .. . ézikön kombinát alkalmaz , .• mi ki 1 aPp fi vegyésztechnikusokat, tpeállíl vegyipari R kői ps tei szakmunkásokat es gimnáziumi érettségivel fa,a> rendelkező l'érli munkí*'| . erőket, rendszerkezclöi 'elszá, munkakörbe, lakatos, .'eí’;' lkat ■ 1 csőszerelő szakmunkás#' kát. férfi segédmunka' || sokat és vasúti kocsi- . , mező 1, rendezőket. j. ^ Bérezés a vállalati lelet ív szerződésben fog' laltak alapján, megáll#'» i poriás szerint. Alkal.m#'*rl)UI z.ás esetén munkás- i0ll| . szállást, üzemi étkezést ;, — térítés ellenében — K, a v biztosítunk. brigüdj Jelentkezni lehet — Halaik szó- ' ' kivételével —• r.e*efc . , Pirit o mindennap, a vállalat j S2 munkaerő-gazdálkodási f osztályán, á véko tanára Kazincbarcikán. reszél\ Pidja.' _________________________^ei'ingé _________________________Jflgetü a m embi A MISKOLCI ÜSze> . PAMUTEONO páshoz k ha < felvételt hirdet ”°Patc fonóál képzős ’Jorosfi 1 munkakörbe, L, ' , IK a k< 16 évet betöltött női sí munkaerők számára. L °l'szt ’’.Ven Jo kereseti lehetőség! , brio.- Vidéki dolgozók részért^ ^dl utazási legyet téritünPp^ 1 Kedvezményes étkezéáL- a biztosítunk. Hétvégi P.Hvalak- henönkben a Mályi-ló' |, 1 nál és a szikszói halász* ^ ^ tanyán pihenési lehető' ^ <j’. ségek. A vállalat balato-^7. *& ni üdülőjében nyái'Lj- 1 a idényben üdülési lehelő;a ■ az ség van. Üzemorvosi „ ’kai szakrendelések üzeme1’^ °an belül állnak dolgozóinl'j; n’o rendelkezésére. Jelenik#' ' e'n zés a Miskolci PamutfO'|R1’’őc nó munkaerő-gazdáik#' dásán, hétfőtől péntekig'! mid 7—15 óra között, MiS'L','' kolc, József Attila u. 74'[6 R ki----------------------------------------V A Miskolci Pamtitfonl H11| keres adminisztrációban jártas, gyakorlott ifM gyors-gépírónőket -eiidc I1 va.sn Jelentkezés a munkaerő' j^1, gazdálkodáson, minden- iip,)s nap 7—15 óráig. a Miskolc, József Attila n­74. szám. ^8;lZda _______________________________Úl! i ds él.

Next

/
Oldalképek
Tartalom