Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-06 / 131. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Hőerőmű Borsodban A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAP.!A XXVIII. évfolyam, 131. szám Ara: 80 fillér Kedd. 1972. június 6. Fidel Castro látogatásai Befejeződtek a magyar—kubai tárgyalások Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a kubai forradalmi kormány elnöke hétfőn ellátogatott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre. Vele volt Foci: Jenő. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke. A neves vendégeket az agrár-felsőoktatás központjában dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter fogadta. A Kubai Kommunista Párt első titkárát és kíséretét dr. Pethő György rektor tájékoztatta az egyetem munkájáról. A tájékoztatót követően Fidel Castro rövid látogatást tett a mikrobiológiai tanszéken. megtekintette a gépészmérnöki kar néhány műhelyét, alaposan szemügyre vette az egyetem új kollégiumát, ebédlőjét, majd az aulában találkozott az üdvözlésére összegyűlt diákokkal. A vörös, piros-fehér-zöld és kubai zászlókkal díszített hatalmas terem zengett, a lányok és fiúk lelkes dalától: Kuba győzni fog! A forradalom győzni fog! Az érkező vendégeket köszöntő taps előliével Cservenka Ferencné nyitotta meg a rögtönzött röpgyűlést. Ezután Fidel Castro szólt az egybegyűltekhez Elmondotta.. hog}' mindig nagyon kellemes számára, amikor diákokkal találkozik, s mostani egyetemi látogatása során is érdekes tapasztalatokra tett szert. Hangsúlyozta, hogy a mai fiatalok szarnáTito átvette a Lenin-rendet Hétfőn, a déli órákban hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett Joszip Broz Tito, jugoszláv köztársasági elnök, a .IKSZ elnöke. A jugoszláv és szovjet zászlókkal díszített vnukovói repülőtéren Leonyid Brezsnyev. Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és más hivatalos személyiségek üdvözölték Leonyid Brezsnyev és Nyikolaj Podgornij társaságában Tito a repülőtérről a Kremlben rendelkezésére bocsátott szállására hajtatott. Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke hétfő este a nagy Kreml palotában átnyújtotta a Lenin-rendet Joszip Broz Titonak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének. Tito elnököt a Szovjetunió iiiagvar delegáció a Szovjetunióban Az. SZKP KB meghívására május 29-tol a Szovjetunióban tartózkodott az MSZMP küldöttsége Nyers Rezsőnek, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével. A látogatás során a delegáció megismerkedett az SZKP munkatapasztalataival a tervezés, valamint a haladó ipari munka- és üzemszervezési módszerek területén. A küldöttség tagjai találkoztak és megbeszélést folytattak Andrea Kirilenkóval, az SZKP Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával, Kon- szlantyin Katusevvel, a Központi Bizottság titkárával, Mihail Leszecskóval, a Minisztertanács elnökh'elyet- tesével. A megbeszéléseken részt Vett Ra.pai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége tüntette ki a legmagasabb szovjet érdemrenddel nyolcvanadik w.ü- letésnap.ia alkalmából a fasizmus elleni harcban szerzett érdemeiért, a szovjet és a jugoszláv nép barátságának ápolásáért, a békeharcban való aktiv részvételéért és a nemzetközi együttműködés I fejlesztésében telt, szolgálataiért. Az ünnepségen Leonyid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Alekszej Koszigin miniszterelnök és más hivatalos személyiségek is részt vettek. ra nagyon kedvező adottság és lehetőség, hogy a szocializmus építésének idején születtek és most teljes felépítésén munkálkodhatnak. Örömét fejezte ki, hogy az egyetemen tanuló latin-amerikai és vietnami diákokkal is találkozhatott. Szólt arról is. hogy a fiatalokra, akik a jövő mérnökei, szakemberei lesznek, kettős feladat var: mint forradalmár gondolkodású férfiaknak, s mint jó szakembereknek kell majd hélytállni- ok, teljesíteniük feladataikat. Fidel Castro hosszan tartó, tapssal fogadott szavai után: Fock Jenő szólt az egybe-. gyűlt fiatalokhoz. Kidéi Casti’o zsúfolt programja hétfő délelőttre még egy látogatást tartogatott: Fock Jenővel együtt fölkereste a Kőbányai Gyógyszer - árugyárat. Az érkezőket dr. Lörincz Imre. a nehézipari miniszter első helyettese és dr. Varga Edit. a gyár igazgatója köszöntötte. A gyárat ismertető tájékoztató itt is néhány, perc alatt tökéletes eszmecserévé változott. Dr. Varga Edit örömmel számolt be arról, hogy szoros kapcsolatot tartanak Kubával, nemcsak gyógyszert szállítanak a . távoli testvérországba," szakértőik is részt vesznek az ottani munkában. Hétfőn délután Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának és dr. Fidel Castrónak. a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának,. a kubai forradalmi kormány elnökének vezetésével folytatódtak és befejeződtek a magyar—kubai tárgyalások. Közös közleményt fogadtak el. amelyet később hoznak nyilvánosságra. A megbeszélések meleg, baráti és elvtársi légkörben folytak le. Mai Mamiinkból: A se ép akaratából (2. oldal) Mindenki hasznára (3. oldal) Az emberért cselekedni (5. oldal) Sport (5 , 6„ 7. oldal) A hét borsodi eseményeiből t Ismét eseményekben gazdag iiet előtt állunk. Tanácsülések es értekezletek követik egymást, a hét végen pedig a kulturális rendezvények dominálnak. A NliB és a szállítási bizottság értekezlete 7-én. szerdán délelőtt értekezletet tart a Miskolc járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság, a megyei tanács tanácstermében. A napirenden a vizek szennyeződésének megakadályozására hozott kormányhatározat végrehajtásának ellenőrzéséről készült jelentés szerepel, valamint javaslat a NEB 1972. második félévi munkalervé- ről. Ugyanezen a napon délelőtt 9-kor ül össze a Borsod megyei Szállítási Bizottság, ahol az épületfuvaro- zásról. a mezőgazdasági szállítások tapasztalatairól lesz szó egyebek között. VB-ülcs, lauácskozás Ma, kedden délelőtt fél kilenckor a Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága ülést tart a megyei tanács nagytermében. Megtárgyalják a végrehajtó bizottság egyéves munkatérnél, s az építőipari szervezetek tevékenységével kapcsolatos fontosabb tennivalókat. Jelentés hangzik el a . megyei tanács vb szervezési és jogi osztályának munkájáról es a polgári védelemre való felkészülés feladatairól is. Június 6-án és 7-én a Borsodi Szénbányáknál kétnapos tanácskozást tartanak az országos hány ászakadémiák vezetői részére. Az ország szénbánya-vállalatainak főmérnökei. szb-titkárai és kul túrbizottságainak v ezetői, a munkásakadémiai ismeret- terjesztés helyzetéről, jellemzőiről és szerepéről tanácskoznak. Tudományos ülések, zenei estek Ezen a héten a kulturális események egész sora zajlik le. Szerdán, június 7-én kezdődik a sárospataki művelődési házban az Agrártudományi Egyesület néprajzi társaságának háromnapos tudományos ülése. Pénteken országos egészségügyi tanácskozást tartanak a mezőkövesdi művelődési központban. Ezen a napon ad hangversenyt fi Miskolci Sziir.ío* nikus Zenekar a diósgyőri varban. Szombaton a Kossuth Lajos Művelődési Házban Mozart-estet tartanak, vasárnap pedig a Szabadságkertben ifjúsági miniíeszti- vái lesz. A lakásépítési programról Csütörtökön délelőtt a Miskolc városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a tanacs- háza kistermében ülést tart. melyen megvitatják a IV. ötéves terv -lakásépítési programjának végrehajtását, valamint a sütőipar IV. ötéves tervi fejlesztésének eddigi tapasztalatait. Az ülésen tájékoztató hangzik el a felnőttoktatás- helyzetéről is. Könyvláravalás Ivövcsdcn A mezőkövesdi Földes Ferenc középiskolai kollégium és a megyei II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 6-án délelőtt 11 órakor tartja kollégiumi könyvtár-megnyitóját. A megnyitón Hubay László, a megyei könyvtár igazgatója mond ünnepi beszédet, s azt követően az iskola rendezésében irodalmi és zenei qsz- szeállítással avatják.' fel az éj létesítményt. ' Napfényben ünnepeltek az építők Azt mondják, az építők napja hagyományaihoz az eső is hozzá tartozik. Szó, ami szó, magam sem emlékszem olyan építők napi ünnepre, amelyet legalább egy kiadós zápor meg ne áztatott volna. Az idén sem sok jóval biztatott a június, s ez óvatosságra késztette a legtöbb vállalatot: biztos fedél alatt rendezték meg ünnepélyüket. Pedig ezúttal megtört a hagyomány: napfény köszöntötte az építőket, A selyemréti munkásszálló volt a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat építők napi programjának színhelye., A BAÉV-nél talán még soha nem jöttek el ennyien az ünnepélyre: ezren is lehettek, akik végignézték a kulturális és sportműsort. Elküldte képviselőit egy lengyel testvérvállalat is. A vendégek kitűnően érezték magukat, tetszett nekik a műsor, élvezték a jó hangulatot. Ugyancsak tető alatt rendezte meg az építők napját az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat. A Küián-déli 1200 személyes munkásszállóban körülbelül hétszázan ünnepeltek. A jó hangulatot fokozta, hogy ez alkalommal több mint 400 ezer forintnyi jutalmat fizettek ki az ágazat, illetve a vállalat kiváló dolgozója -címek kitüntetettjeinek és a jó eredményt elért szocialista brigádoknak. A Hejőcsabai Cementgyár dolgozói az üzemi kultúrteremben ünnepeltek meg az építők napját. A délelőtti ünnepségen kitüntetéseket es — a törzsgárda tagoknak — jutalmakat adtak át. Délután pedig színvonalas műsor szórakoztatta a részvevőket. A testvérgyár, a Cementipari Gépjavító az Avason, a halászcsárdában tartotta meg ünnepét. Itt is számos kitüntetés és jutalom tette emlékezetessé a tegnapi napot. És közben sok fogyott a különleges korhely halászléből, meg a rántott halból is. Nagyszerűen sikerült a Beton- es Vasbetonipari Müvek miskolci gyárának építők napi ünnepe. Vállalták a kockázatot, hogy esetleg megaznak, s a ..bátorság'1 jutalma: ragyogó napfényben ' ünnepelhettek a Bükk lábánál levő festői völgyben. Hajnalban disznót vágtak, bográcsban főzték- a pörköltet. Azt hiszem, senki nem bánta meg, aki vállalkozott a kirándulásra. A 3-as ÉPFU — ez már lassan tízéves hagyomány — az Egyetemváros melletti sporttelepen rendezte meg az építők napját. A mintegy 350 részvevőnek egész napos programot biztosítottak. A hivatalos részt itt is kitüntetések, jutalmak atadása jelentette. A nemhivatalost pedig: igazi, sikeres sportna- . pót tartottak. A többi' vállalatok is változatos programmal köszöntötték az ünnepelt építő- munkásokat. Flanék Tibor I MTIiSZ elnökségének ülése Tegnap, hétfőn délután a Tiszai Vegyikombinátban tartotta ülését az MTESZ megyei elnöksége. A kombinát vezetői először gyárlátogatásra hívták meg a vendégeket. Ezt követően került sor az elnöki ülésre. Ezen részt vettek: Újvári István, a Leniu- varosi Pártbizottság titkára. Huszár Andor, a Tiszai Vegyikombinát. igazgatója, dr. Szaladnya Sándor, a MTESZ megyei titkára. Zagyvái Béla. a Tiszai Erőmű Vállalat igazgatója. Mindszenti László, a MTESZ központi kerületi titkára. Ott voltak az ülésen a kassai testvérszervezet küldöttei is, Ladislav Kralnak, a kassai Technika Háza igazgatójának vezetésével. Az ülésen elnöklő Hámori Sándornak, a DIGÉP vezérigazgató-helyettesének, a MTESZ megyei szervezete ál- elnökének megnyitója után Huszár Andor igazgató köszöntötte az elnökség tagjait és a meghívott vendégekét. Ezt követően Szénási Tibor, a TVK műszaki igazgatóhelyettese, a MTESZ leninvá- rosi intéző bizottságának elnöke adott tájékoztatást a szervezet 1971—72. évi munkájáról. Második napirendi pontként dr. Szaladnya Sándor, a MTESZ megyei titkára ösz- szegezte az idei borsodi műszaki hetek rendezvénysorozatának tapasztalatait. Elmondotta, hogy immár a tizedik alkalommal rendezték meg a borsodi műszaki heteket. egy hónap leforgása alatt száz rendezvényre került sor Miskolcon. Özdon, Kazincbarcikán és Leninvá- rosban. összesen 169 előadás hangzott el. s a rendezvényeken csaknem hatezren vettek részt.