Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-30 / 101. szám

1972. április 30., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Kösz öntsük együtt ntäßns etseßeti A nemzetközi munkásosztály 82. alka- ^ lommal ünnepli május elsejét. E na. pon a világ megannyi nyelvén most is el­hangzik a ma is aktuális jelszó: Világ proletárjai, egyesüljetek! Ez a világot rengető néhány szó, amely egy izmosodó, történelmileg elhivatott ősz. tály kiáltása volt egykoron, nem csupán megfélemlítette a zsarnok tőkét, hanem egyszersmind elindította a döntő ütköze­tet, történelmi folyamatában csatát csatá­ra nyerve. A jelszó ma is élő. A szándé­kot és az érzéseket mindenütt ugyanaz az erő hajtja, de ma már a világ különböző részein más és más körülmények között zajlanak az ünnepségek. Vannak már erős, virágzó szocialista országok, ahol e na­pon szabadon száll a dal; lesznek népek, amelyek hangosan tiltakozva hallat­ják szavukat az elnyomók ellen, folyta­tásaként azoknak a sztrájkhullámoknak, amelyeknek híre szinte naponként eljut hozzánk; és sajnos, van a világnak olyan része, ahol bombák robbanása hallatja a májusi kiáltást — hallatja, de nem fojt­ja el! Nyolcvankét év alatt alaposan megválto­zott a világ, nem korlátlan úr többé a tőke. A proletárforradalmak szülte szocia­lista országok vonzóak és példára intőle a még elnyomottak számára a kapitalista or­szágokban éppúgy, mint a harmadik világ­ként számon tartott országok alakuló, fej­lődő munkássága számára. Ma a szocializmus a meghatározó erő! A Szovjetunió köré tömörült tábor, ame­lyik az alkotást és az emberiség békéjé­nek védelmét tartja legfontosabb felada­tának. Az SZKP XXIV. kongresszusán el­fogadott program — mondotta Leonyid Brezsnyev, a szovjet szakszervezetek nem­régiben megtartott XV. kongresszusán —, amely a szovjet békeprogram elnevezést kapta, következetesen megvalósul és a vi­lágpolitika hatékony tényezőjévé válik. Ezt a békeprogramot, a világ első és legnagyobb proletárpártjának programját, egész politikáját a lenini következetesség jellemzi; a felelősségérzet a nemzetközi munkásosztály ügyéért, történelmi hivatá­sáért. Ez a magyarázata többek között annak a hatalmas fejlődésnek, amelyet a szovjet nép egy emberöltő alatt elért. Ennek a következetes politikának egye­nes következménye, hogy a magyar mun­kásosztály, amelyik az elnyomatás idején oly sokszor hallatta hangját és hullatta vérét — ma szabadon ünnepelhet. A kö­zöttünk élő veteránok emlékeznek rá: vá­rosunkban, ebben a nagy „kohóban” min­dig izzóit a tűz. S a remény sem lninyt ki soha ... És amikor eljött a szabadulás per­ce, a munkások megértették a költő sza­vát: „....nem elég akarni, de tenni, tenni kell ...” Városunk munkássága ma is ismeri dol­gát! Pártunk X. kongresszusa megfogal­mazta a továbbfejlődés feltételeit. Mun­kásosztályunk — benne szőkébb hazánk dolgozói — tettekre halmoznak nagyszerű tetteket. S mint minden jelentős ünnepet — ezt a május elsejét is mindenekelőtt munkával köszöntjük. Méltán lehetünk büszkék — többek között — a nagy múltú Diósgyőri Gépgyár kollektívájára, amelyik a napokban kapta meg munkája elisme­réséül a Minisztertanács és a SZOT elnök­ségének vörös vándorzászlaját. Miskolc munkásaira mindig számítha­tott az ország, számíthat a jövőben is. És számíthat rá a nemzetközi munkásosztály: a már szabadok és' boldogok, a még el­nyomottak, s azok, akiki— harcolva az ag­resszív imperializmus ellen — fegyverrel küzdenek önmagukért,» értünk, az emberi­ségért — a marxizmus—leninizmus igazsá­gáért. E virágba borult tavaszi hónap első nap­ján, amikor majálisokon összesereglünk, hogy együtt örüljünk és emlékezzünk — gondolatban munkáskezünket nyújtjuk mindegyik osztályos társunknak, mind­egyik barátunknak, minden haladó ember­nek, aki érti és érzi május 1. nagyszerű­ségét, s aki annak szellemében hisz a jö­vőben és cselekszik érte. Mindenkinek, aki vallja: „Éljen és erősödjék a nemzetközi munkásosztály harcos egysége!” Miskolciak! Ünnepeljük együtt május el­sejét! Köszöntsük nagyszerű munkásosz­tályunkat, éltessük, azokat, akik a legtöb­bet adták és adják a hazáért, amely tud már örülni a tavasznak, s amely maga is a tavasz köntösét öltötte önnön virágzásá­ban. J együnk május elsején sokan, nagyon *J sokan a Majális parkban! Örvendez­zünk és emlékezzünk a nemzetközi mun­kásosztály együvé tartozásának jegyében. Mindenkit szeretettel meghív és vár a városi operatív bizottság Sikerrel oldotta meg el­múlt évi feladatait a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat hatezres munkás- kollektívája, s eredményei elismeréseként elnyerte a ki­váló vállalat kitüntetést. Eb­ből az alkalomból tegnap, áp­rilis 29-én, szombaton dél­után ünnepséget rendeztek a vállalat selyemréti munkás­szállójában. A kiváló válla­lat avatóünnepségén jelen volt Deme László, a megyei pártbizottság titkára, Drótos László, a Miskolc városi Pártbizottság titkára. Bárczi Béla, Miskolc megyei város Tanácsának elnöke, dr. Ti­szai István, az ÉVM főosz­tályvezetője, Juhász Ottó, az Építő-, Fa- és Építőanyag­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének titkára, dr. Balogh András, az SZMT titkára és Emri László, az Építők Szak- szervezetének megyei titkára. A megjelenteket Dues György, a BAÉV szakszerve­zeti bizottságának titkára köszöntötte, majd dr. Tiszai István mondott ünnepi be­szédet. Ezt követően Juhász Ottó, az Építők* Szakszerve­zete elnökségének üdvözletét tolmácsolta a vállalat dolgo­zóinak. Az ÉVM és a szak- szervezet képviselői átadták a kiváló vállalat kitüntetést jelképező oklevelet VincZe Gézának, a BAÉV vezérigaz­gatójának, aki meghatott sza­vakkal mondott köszönetét az elismerésért. A kiváló vállalat cím el­nyerése alkalmából kitünte­tések átadására is sor került. Végül Deme László, a me­gyei pártbizottság titkára kö­szöntötte a BÁÉV dolgozóit. Tizedszer: kiváló szövetkezet A Sátoraljaújhelyi városi Tanács dísztermében küldött- közgyűlést tartott a Hegyal­ja Ruházati Szövetkezet kol­lektívája. Az ünnepségen részt vett dr. Lovas Lajos, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, dr. Bartha István, a városi pártbizottság titká­ra, Kollai Zoltán, a KISZÖV elnöke. Éles György párttitkár meg­nyitója után Koltai elvtárs méltatta a szövetkezet dolgo­zóinak, vezetőinek munkás­ságát. A megye kiváló ipari szö­vetkezete kitüntetést — ame­lyet Immár tizedszer nyertek cl — Lantos Miklós, a szö­vetkezet elnöke vette át. El­mondta, hogy az elmúlt év­ben 152,7 millió forint érték­ben, s elsősorban exportra gyártottak ruhákat. Ez évben löl miliós értéket terveznek. A ruhaipari rekonstrukció so­rán további építésre, korsze­rűsítésre kerül sor, s ennek kihatásaként a negyedik öt­éves tervidőszak végére 172 millióra növelik a termelés értékét, s 15—20 százalék­kal a dolgozók keresetét. Az immár tizedszer kitün­tetett kollektívát dr. Bartha István elvtárs köszöntötte. Ma, április. 30-án. a mun­kásosztály nemzetközi ünne­pének előestéjén 19 óra 30 perces kezdette] tiltakozó nagygyűlést rendeznek Oz- don, a Felszabadulás téren, több száz általános és közép- iskolás tanuló részvételével. A nagygyűlésen Pető István, az Ózdi Kohászati Üzemek nagyüzemi KlSZ-bizottságá- nak titkára mond beszédet. A városi KISZ-bizoltság ren­dezésében sorra kerülő tilta­kozó nagygyűlés előtt az is­kolák lampionos felvonulást rendeznek menő Idái verseny­nyel egybekötve. Ember, élet, munka Kiss Károly nyugdíjas vájár a perecesi alagút bejáratánál (Fotó: Szabados György) Csendesen virágzik a teme­tő. Itt, az első soron azokat a bányászokat takarja, a föld, akik 25 esztendővel ezelőtt, 1947. május második napján hallak meg a. perecesi alag- iit ban. Kiss Károly levett ka­lappal tiszteleg egykori tár­sainak sírjánál. És emlékezik: — Mint ahogy lisztből le­het kenyeret sütni, de rob­banóanyagot is készíteni, ugyanígy a bányászok élete és mérge is a föld. Föld, meddő nélkül nincsen szén. A meddő úgy ágyazza körül a szenet, mint bölcső a gye­reket. Ha a szenet akarjuk, meg kell küzdenünk a föld­del, a meddővel. Ezért ke­nyerünk és mérgünk. Huszonöt esztendővel ez­előtt, 1947. május másodlka péntekre esett. Szép idő volt, sütött a nap. Az élet várta a nyarat, a bánya várta a bá­nyászokat. Kiss Károly vájár előtte való nap ott volt Mis­kolc ünnepi felvonulás-töme­gében, egyben 34. születés­napját ünnepelte. Az ün­nepet követő hétköznap egy­szerű konyhaasztalán ünnepi ebéd párolgóit. Ez a nap ugyanis a felesége születés­napja volt. Ebéd után ugyan­úgy indult el a bányába, délutános műszakra, mint sok száz társa. A nyolcórás mű­szak a Baros-aknai bányá­Vagon fürdő A szolnoki MÁV-pályaudvaron olyan teherkocsi-mosót állítottak üzembe, amely 24 órás műszak alatt 350 teherva­gont takarít ki. A vagonokat mosás után fertőtlenítik is. A szolnoki teherkocsi-mosóba az ország legkülönbözőbb ré­széből érkeznek vagonok, sőt, olasz és görög transzportkocsi- kat is mosnak valutáért ban éppúgy teltei, mint más­kor. Dolgoztak. S mire ki­értek a föld alól, a tavaszi nap mór rég lenyugodott, sö­tét volt és a kisvonat indu­lásra készült. Kiss Károly és társa, egyben feleségének nagybátyja, Köves József vá­jár nem talált már máshol szabad helyet, csak az első, fából készült kis személyko­csiban. Azelőtt soha nem szoktak az első kocsiba ülni. A vonat elindult. Kiss Ká­roly a kocsi sarkának tá­masztotta fejét, lehunyta szemét. Szundikált. Fáradt volt. Hallotta, hogy a kocsi másik oldalán Domokos Zol­tán arról beszél: ez volt az utolsó műszakja a bányában, elmegy a honvédséghez. Ami­kor a kisvonat befutott az alagútba, elhalkult a beszél­getés és a karbidlámpák fé­nye is. Kiss Károly arra ri­adt, hogy a vonat nagyot rántott, a karbidlámpa neki­ütődött a homlokának, vér folyik az arcán. Felülről megindult a föld és a futó­homok. A nagy tömegű súly mérhetetlen erővel nyomta le a kocsi tetejét, nyomta agyon a bányászokat. 'Csendes nyö­szörgést;, jajgatást hallott. Belső zsebéből előkaparászta az öngyújtóját, megkereste a karbidlámpát, és meggyújtot- ta. Szemben vele, az ülés alatt Bata Benjámin, közöttük, a lábán, ott feküdt Lelák La­jos. Mellette, Holli Dezső nyöszörgőit segítségért, és erős ujjaival kétszer is be­lemart a combjába. Aztán minden elcsendesedett. Csak Holli szorítása merevedett rajta. Tempós zajt hallott. Már arra gondolt, jönnek a mentők, kisegítik innen, a halál karmából. De ekkor még nem jött senki. Bata szí­ve dobogott, és a fából ké­szült személykocsi úgy fel­erősítette a szívverését, mint egy nagy hangszer. Később Kiss Károly meg­próbálta a karbidlámpával kitörni a kocsi oldalát. Nem sikerült. Ekkor a bicskáját vette elő, faragta a deszkát, de aztán rájött, felesleges. Futóhomok állja mindenütt útjukat. Tudta, hogy ez a fából készült személykocsi már koporsó, kilenc bányász koporsója, es ha nem ér­keznek meg időben társai, akkor tizenkettőjüké lesz. Éz a börtön azonban nem kárhoztatta tétlenségre. Gon­dolkozott és dolgozott, aho­gyan helye és módja volt rá. Égy deszkadarabba.1 kitámasz­tóba feje fölött, a tetőt, és ezt a deszkadarabot fogta, hogy a nyomás el ne csavarja. Aztán egyszerre csuk hango­kat hallott. És megismerte a hangok gazdáit. Bányásztár­sai voltak, akikkel együtt dolgozott ezen a délután, és akik a beszakadt alagútból azért mentek vissza, aztán at a sötét erdőn Perecesre, hogy erről az oldalról ment­sék, ha van elet mit menteni. Volt. Kiss Károly benlről irányította munkájukat. Ez sem volt veszély nélküli, hi­szen a bányászszerszámok élesek és súlyosak. De aztán kihúzták őket. Őket, hármu­kat, akik élve maradtak. Kint, az alagút bejáratánál már sokan voltak. Férfiak, asszonyok és gyerekek is. Már kivilágosodott, mire Kiss Károly hazaért. Amikor a felesége ajtót nyitott neki, nem beszéltek sokat. Az asz- szony nézte az összeszakadt ruhát, a kioldódott bakancs- szíjakat, nézte a hajnali vilá­gosságban emberének megvi­selt arcát, megtört fényű sze­mét. Megölelték egymást. Kiss Károly vájár azon a hajnalon nem tudott nyuga­lomra térni. Visszament az alagúthoz, dolgozni, menteni akart, de már nem volt ér­telme. Egymás után hozták ki azokat a bányászokat, akikkel néhány órával az­előtt még együtt dolgozott, együtt utazott, hallotta hang­jukat, értette beszédjüket, és érezte kézfogásuk súlyát. A temetés után sokan el­hagyták a bányát. Akik pe­dig onnan ették továbbra is kenyerüket, az aiagút helyett, a vasút helyett a hegyet, az erdőt választották; gyalog jártak munkába. Kiss Károly hetekig nem tudott rendesen aludni, de aztán a munka meggyógyí­totta. Ugyanazon az alagúton hozta-vitte a kisvonat soká- • ig még, éveken keresztül. És később sem lett hűtlen a bá­nyához. Tizenhét esztendőn keresztül oktatta, nevelte a bányászutánpótlást, a vájár­tanulókat, Nemcsak szakmai tudása, hanem erkölcsi alap­ja is megvolt hozzá. Kiss Károly most nyugdí­jas. Minden esztendő máju­sának második napján el­megy a perecesi temetőbe, el­ballag az alagút bejáratához, amely kormos falaival hide­get lehel. A bánya Perecesen már meghalt. De a bányászok emlékét, munkáját nemcsak a temető fejfái, hanem gyü­mölcsfák, házak, gyerekek és életek is őrzik. Az életveszély állandó a bányában. Mégsem lehet meg­szokni, csak elfelejtkezni ró­la, vagy állandóan észben tartva dolgozni. Oravcc János Május elsejei ünnepség Miskolcon Holnap, május 1-én ünne­pel a megye lakossága. Mis­kolcon, a hagyományokhoz híven a Csanyik-völgybcn majálissal ünnepük a dolgo­zók május elsejét. A Mun­kásmozgalom Mártírjai Em­lékműnél délelőtt 10 órakor koszorúzási ünnepséget ren­deznek. Az ünnepségen a. mártírokra emlékezik dr. Ba­logh András, az SZMT tit­kára. A koszorúzási ünnepségen részt vesz dr. Bodnár Ferenc* az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a Borsod me­gyei Pártbizottság első titká­ra is. Kiváló vállalat kitüntetést kapott a BÁÉV Ifjúsági nagygyűlés Ozdon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom