Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-30 / 101. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1972. április 30., vasárnap VÁZ LAT A Földközi-tenger „csizmájában” az állandó kormányválságok között hánykolódó Itáliában hamarosan megint urnák elé járulnak az ország választópolgárai. Az olasz sajtón kívül — amely most elsősorban párt- propaganda-célokat szolgál — francia és svájci lapok is jósolgatnak. Ki lógja újra sínre állítani Olaszországot? — kérdezi cikkének címében a francia Realitás. Nagyüzem az olasz választási harcban címet ad tudósításának a svájci Neue Zürcher Zeitung. „1924 óta most először nem a törvényhozási időszak szabályos lezárulása után kerül sor az ország meghallgatására, hanem a két ház feloszlatása következtében” — írja a Réalités, és siet hozzátenni: „lehetetlenné vált egy olyan többség kialakítása, amely képes megbirkózni az országban felmerülő súlyos problémákkal". (A lap természetesen polgári keretek között gondolkozik, a kommunistákkal való próbáról nem is akar tudni, s így persze, pem talál megoldást.) „A Valpreda-per, Feltri- nelli ' anarchista kiadó minden mást háttérbe szorító halála és a gyanú, hogy nem baloldali anarchisták, hanem a jobboldali szélsőségesek lelkét terhelik az 1969-es bombamerényietek — ez nyomta rá bélyegét a választási hadjárat első részére” — festi meg a helyzetet a Neue Zürcher Zeitung. A Réalités a válságok okait is keresi. Álláspontja szerint „az olasz társadalom még nem alkalmazkodott az iparosítás által előidézett rendkívüli változásokhoz”. A nemrég meg mezőgazdasági ország, amelyben a legnagyobb tekintély az egyház volt, amikor királyságból köztársaság lett, nem sokat változott társadalmában. A királyság megszüntetése után majdnem a pápa lett a király; így vált uralkodó párttá a kereszténydemokrata párt. Az iparosodás következtében azonban a szegényparasztok az észak-olasz iparvárosokba tódultak, és lenyomták a munkabéreket. A középosztály az urbanizá- lódás következtében kiterjedt, ifjabb korosztálya már kétségbe vonja az öregek erkölcsi elveit. Ez a változás tükröződött az uralkodó osztály kísérletében, amikor — mint a francia lap írja — „XXIII. János pápa és Kennedy elnök láthatatlan áldásával megvalósult a nyitás balra, és felkeltette az ellenőrzött fejlődés reményét”, A remény azonban csak remény maradt, a fejlődést nem tudták ellenőrizni, a gazdasági és erkölcsi „fejlődés” egyaránt anarchiába torkollott az olasz tőkés társadalomban. Betetőzte ezt a válási törvény, amely ellen a konzervatív katolikusok oly „sikerrel” léptek fel, hogy népszavazást tudtak kierőszakolni. Ez azonban veszélyes egy olyan tőkés országban, ahol olyan erős a kommunista párt, mint Olaszországban. A felbomló középbal utolsó kísérlete az előbbre hozott választás lett, amelynek kimenetele azonban — mint a Neue Zürcher Zeitünk írja — bizonytalan egészen „a május 7-e utáni szavazatszámlálásig”. Az a kérdés tehát, hogyan választ Olaszország egyelőre megválaszolatlan. Az azonban bizonyos, amit a francia Realitás így fogalmaz meg: „minden lehetséges, kivéve azt az egyet, hogy mélyreható változás nélkül fenntarthassa magát a jelenlegi rendszer”. Máté Iván Mczcy István munkája A fiatal, nyúlánk mózdony- \rezető kék szemében visszatükröződnek a fényjelzések. — Zölddel szabad. — Zölddel szabad — nyugtázza a vooiatvezető. A forgalmista felemeli az indítótárcsát, s a vonatokkal zsúfolt Tiszai pályaudvar mintha hátrafelé mozdulna el. A kilométerórára nézek. 15 másodperc telt el, s a mozdony már húsz kilométeres sebességnél tart. Elmarad Miskolc. A keszthelyi gyors már 120-szal falja a kilométereket. Számomra, a kényelmes kocsikhoz szokott utas számára a hatalmas gép olykor nyugtala.nítóan rángatózik, s erősen remeg. A mozodonyvezető, Csonka Pál azonban ilyen sebességnél van elemében, s láthatóan szereti ezt a szakmát. — Nálunk családi tradíció a vasutas élet — mondja. :— Apám most, a vasúttól ment nyugdíjba. Hatan vagyunk testvérek, s hárman választottuk a vasutasságot. A miskolci járműjavítóban tanultam a lakatos szakmát. Tanulókoromban lobbant fel bennem a nagy vágy: mozdonyvezető leszek. Csonka Pál végigjárta „az utat”. Egy ideig tüzelt a gőzmozdonyon, majd vezető lett:, s 1984-ben került a V- jelű villamosgépekre. — Zölddel szabad — álla- pítja meg Budavári László Vonatvezető. — Zölddel szabad — nyugtázza a mozdonyvezető. *1tr Budavári, a Tiszai pályaudvar Lenin-brigádjának ve_ zetője már a 31. évét tölti a vasút szolgálatában. — Az apám Is a MÁV-nál dolgozott. Esztergályos volt. Azt akarta, hogy én is iparos ember legyek. Nekem a forgalom tetszett A polgári elvégzése után kerültem a pályára. Egy ideig kisegítő voltam, aztán kalauz lettem. Négy éve járok a mozdony- vezetővel együtt. Igaz, kényelmesebb, de nyugtalanítóbb volt vonatvezetőként a személykocsi fülkéjében lenni. Nem láttam, mi van a vonat előtt, • s ha a szerelvény megállt a nyílt pályán, nem tudtam, mi az oka. Itt, a mozdonyon kényelmetlenebb, de biztosabb, mert mindent tudok, látok, érzékelek. ■k Kiss Károly mozdonyfelvigyázó ellenőrzésen van a mozdonyon. Láthatóan elégedetten nyugtázza: a két vezetőnek helyén van a szíve, az esze, jó a szeme, kitűnően működnek a reflexek. Erre itt örökké szükség van, elég egy elkésett, pillanat és... — Jó időben mondiam — kopogja le Csonka Pál —, nekem még csak eev alkalommal volt igen melegem. 1970. február 10-én .. . — . . A gépet szerelvénv nélkül vittem Kisváráéról Fényeslitkére. Hajnali néev óra. hideg, sötétség, köd. Hiába mereszt vetem a szemem, alig látok valamit. A Titikeí állomás jelzőjénél halvány. derengő vörös fém-. Bevá.vem a gyorsféket. Ha eev pillanatie is tétovázok... A derengő fény egy veszteglő. álló vonat végét jelző lámpa volt... Budavári három évtized alatt már több nehéz pillanatot élt át. — Az egyik 1968-ban történt ... Éjszaka, az előírt 80 kilométeres sebességgel haladtunk befelé Kőbányára. Hatalmas csattanás, dübörgés, nagy fény. A mozdony- vezető bevágja a gyorsféket. Megállunk. Lámpával keresem a baj álcát. A négy első kocsin ak és az utasoknak semmi bajuk. Hat kocsi hiányzik. Száz méterre látom meg. Mind a hat felborulva. Valamelyik kocsi nekiütközött az egyik tehervonatnak, s az egyik tartályban sósav volt. A szerencsétlenségben is szerencse, hogy az utasok túlnyomó része az első négy kocsiban volt. A hátsókban csak elvétve akadt ember. Sajnos, tizenkettő így is megsérült... Máig sem tudom, mi volt a leszakadás oka. Nem zárt talán jól a váltó? — Rettenetes éjszaka volt. Nem azért, mert a rendőrség azonnal őrizetbe vett bennünket, hiszen tudtam, hogy mi nem követtünk el hibát. Hajnali négykor már szabadok is voltunk. De a kép megmaradt bennem, idegeimben él. — A másik 1971-ben volt... A -Balatonról, a keszthelyivel jöttünk hazafelé. Este 10 órakor Mezőkeresztesnél jártunk. A jelzés zöld, szabad. Nagy csattanás. Kovács Gabi volt a mozdonyvezető. A vezér bevágta á gyorsféket, megálltunk. Az egyik motorkerékpáros a lezárt fénysorompón, szabálytalanul akart áthaladni a vonat előtt. Már nem volt szükség orvosra ... A motor két utasának esete figyelmeztetés a felelőtlen vezetők számára. Hatvanban sűrűn teleírt papírlapot nyújtottak fel. — Késni fogunk — közli Kiss Károly —, több helyen javítják a pályát. Van, ahol. csak hatvan, másutt 20 kilométeres sebességgel haladhatunk. Kiss, aki egyben a párttitkári funkciót is ellátja, ezt kérdezi: — Nem tudom, hogy meg- figyelte-e, Füzesabonyban egy percig álltunk. Csonka Pál ■ mozdonyvezető kihasználta az időt, leugrott, körüljárta a mozdonyt, nincs-e valami hiba. Nagyon rendes ember. Küldött volt a szocialista brigádvezetők harmadik országos találkozóján. Nem véletlenül! A 14 tagú Kandó Kálmán-brigád rengeteg társadalmi munkát végez, és május elsejére ezüstkoszorús kitüntetést leap. — Zölddel szabad ... — Zölddel szabad ... A villamosgép futása meglassul. A keszthelyi gyors engedelmesen áll meg a Keletiben. Az utazás véget ér. A mozdony és a vonatvezetők útja azonban tovább vezet. A vasút munkája soha nem áll meg, itt egybefolynak az éjjelek és a nappalok, sok-sok becsületes, jó vasutas munkája nyomán. Csorba Barna A. harmadik hullámhossz Délben esett. A Tisza vonulata felől jött a felhő. A sályiak csodálkoztak is, mert innen ritkán szoktak esőt kapni. De hiszen akárhonnan jött is, az a lő, hogy esett végre, jól megázott a szőlő, a gyümölcsös. Annyira felpuhult a föld, hogy a gépek ma már nem is tudnak kártétel nélkül mozogni. De az emberek a fürge terepjáró GAZ-zal igen. Négyen ülnek benne: Szabó József, a Bükk- alja Tsz elnöke, Csávási Miklós főagronómus és két újságíró vendég. Bolgárok. Az egyik a híres Rózsák-völgyé- ből jött, ahol a jelenlegi fóg- lalkozása előtt tíz évig volt tsz-elnök. Amikor ez kiderül, felcsillan a sályi tsz elnökének szeme. „Akkor hát mi szegröl-végről kollégák vagyunk. Ha az elvtárs tsz- elnök volt, jobban megérti, amit mondok. Menjünk, nézzünk körül a határban.. Esőszagú a levegő és a homokos föld. A vízcseppek, mint fénylő, apró gyöngyszemek ülnek a barackfák levelein. A főagronómus sajnálkozik: „csak legalább egy héttel előbb jöttek volna, amikor ez a sok barackfa, mint megannyi menyasszony, tavaszi virágruhájában tündökölt! ... De a látvány így is szép, és a vendégek őszintén csodálkoznak. Nem udvariasságból, az eléjük táruló kép hatása alatt. A gyümölcsös nagy termést ígér, talán az első rekordot. Hasonlóképpen a szőlő is. A bolgár vendég, aki azelőtt tsz-elnök volt. leveti kabátját, ingujjra gyürkőzik, és szakszerűen kibontja egy szőlőtőke gyökereit. Ez a fajta kordonművelés, a „Lenz-Mózer” ismeretlen neki. És rövid percek múlva parázs vita kerekedik. Már tolmács sem kell, s a tolmács, aki „civilben” negyedéves, matematika szakos egyetemi hallgató, ezt amúgy sem értené . .. Csak az a csodálatos, hogyan értik meg magukat ők ketten! Hiszen az egyik csak magyarul, a másik csak bolgárul tud. S mégis: akár egész napra együtt lehetne őket hagyni. _— Te Péter! — magyarázza az elnök. — Ezt nem kell télire takarni, tavasszal kifedni. A kordonművelésnek ez az előnye. Ha elszárad, vagy a gép véletlenül kicsapja, a tőke töve új hajtást ereszt. Mint ez is ... És Péter megérti! A kezükkel, a szeműkkel, tekintetükkel beszélnek. S még valamivel, amit ezen a délutánon a sályi dombon értettem meg: a szívükkel! Tökéletesen egymás hullámhosszára hangolódtak; amit az egyik gondol, a másik már ki is mondja. A sályi elnök azt is megérti, amikor a vendég bolgár anyanyelvén azt kérdezi, hány mázsát szokott ez a szőlő hektáronként teremni, milyen műtrágyát használnak, és mikor szoktak szüretelni. Szinte hihetetlen. Már-már arra gondolok, hogy ez a furcsa nevű bolgár ember mégiscsak tud magyarul, vagy. Szabó József titkolta el eddig, hogy ő bolgárul tanult ... De az az igazság, hogy most látják egymást először, és az első percekben, amíg az irodában leparoláz- tunlc, tolmács nélkül bemutatkozni sem tudtak. Az eső- szagú föld, a fák levelein gyöngyöző vízcseppek, a barackos édes-kesernyés illata oldotta fel a feszültségei. Ami a mezőt, a földet, a természetet szerető emberből ezt kiváltja, akár otthon van, akár egy másik országban. Talán ez az az érzés, a harmadik hullámhossz, amit az ember mindig a szívében hordoz; az első kettőt a honvágy és a család utáni vágyódás táplálja, a harmadik akkor ébred fel, amikor otthonira emlékeztető tájra érkezik. Amikor az esőszagú föld besüpped a lába alatt, s valami régi ízre, zamatra, illatra emlékezik, amelyet egyszer, még gyermekkorában szívott magába, tavaszi zápor után a kert alatt szaladgálva. ... Mire bejártuk a háromezer hektáros sályi határt, ránk esteledett. Hűvös is volt, hazafelé bekapcsoltuk az autóban a fűtést és a rádiót. Péter hallgatott, úgy tett, mintha a zenére figyelne, aztán megszólalt. A tolmács lefordította : — Holnap hazamegyünk. Otthon már bimbóznak a rózsák... Önodvári Miklós 30 ezer torma pvc a BVK-ből A Borsodi Vegyikombinátban az eddigi karbidbázis helyett most földgázból állítják elő a pvc-t, amelynek java részét a Magyar Kábclmíívekben cs a Hungária Műanyag Feldol- igozó Vállalatnál használják fel. Képünkön; A pve-gyár * földgázátalakító üzemrésze. Hogyan választ Olaszország*- ?
