Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1972, április 2., rasárnop Műkedvelők PAI»P LAJOS Tudatlan vers ZEmgléiii \WSl, 12 A sátoraljaújhelyi járásban megkezdődtek a Zempléni tavasz ’72 rendezvénysorozat eseményei. A színvonalas kulturális eseménysorozat ünnepélyes megnyitóját Ricsén tartották meg, április 29-én. Dr. Németh Pál, a Sátoraljaújhelyi járási Pártbizottság első titkára méltatta a rendezvénysorozat jelentőségét, nemzeti hagyományaink ápolásának szükségességét. A Zempléni tavasz eseménysorozata Dózsa-ünnep- séggel indult: Porkoláb Albert, a járási pártbizottság titkára emlékezett vissza a nagy parasztvezérre. A községben megnyitották azt a kiállítást is, amelyen Derko- vi'ts Gyula Dózsa-fametsze- teivel ismerkedhetnek meg az érdeklődök. A jubileumi megemlékezés alkalmából ismét bemutatták az Ítélet című filmet, s az úttörők irodalmi színpada is Dózsa György emlékének szentelte műsorát. í*rn Béla Apró vágyak ülték körül a képzelet lángját Most a halál egy reszketeg felhőkhöz búvá jegenye csúcsára száll S itt a körben amely a józan-pontos anyag rendjeképp magába visszatér ki érti azt miről .dalol a legtöbbet tudó vándor a szél? Ki tudja már hogy milyen nagyok a hold-béli hegyek a hajnalba veszök? Ki fogta fel két kezében a nap sugarát miként az esőt? Ki méri hogy az egymás mellett zakatoló szivek verítékében a sá hány százalék hogy az Öröm fölemelt poharában mennyi az ózalék? Vagy a hamis üveggyöngyök festett csengése mögött mi van? Ki járatos a kövek alól ágaskodó hangok barlang-utcáiban? S ha jajt kiált két egymásba ütköző kavics egy ösvény hajlatán ki nézhet át egy könnycsepp befelé nyila ablakán? HÁROM A KISLÁNY Kezdetben mindig, minden percet együtt töltött Phan Le, Vo Thu és Ngo Hoe, a három vietnami kislány. Együtt indultak a kollégiumból az órára, egymás mellett ültek a padban, egy asztalnál ültek az ebédnél, s egymás mellett a televízió előtt. Most már többször látni őket kü- lön-külön is. A Miskolcon töltött három’ év alatt egyre több barátot, ismerőst, beszélgetőpartnert szereztek. — Először nagyon nehéz volt, nem is szerettem beszélni. Mert sokat kellett magyarázni. Most egy kicsit szorgalmasabb ember, köny- nyebben megy. Thu, mindhármuk közül a legbeszédesebb, fogalmazta meg így az okot. Furcsán ejtette a magyar szavakat, sokszor vétett a grammatika ellen, de azért nagyon érthetően beszélt. Beszédében ő Duna-kanyar Dömösnél Mazsaroff Miklós munkája is, akárcsak a többiek, kicsit széttörte a szavakat, mintha saját anyanyejve ritmusát lopta volna át a miénkbe. — Amikor megkaptuk a papírt, hogy külföldre megyünk tanulni, még nem tudtuk, hogy Magyarország lesz az. Csak a fővárosban, Hanoiban tudtuk meg. Pesten döntötték el, hogy Miskolcra jövünk. — Tudtatok Magyarországról? — Otthon az iskolában tanultuk. hogy néz ki, Budapest a fővárosa. Tanultunk iparáról és mezőgazdaságáról is. — Tudtam pontosan, hogy a nyelv nagyon nehéz lesz — vette vissza a szót Thu. — De azért megbirkóztatok vele. — Kicsit. C^sszenevettek. Aztán Le azt' mondta: — Van olyan, szó, amelyet nem is tudunk vietnamiul. Majd meg kell tanulni. — Nehéz az egyetem? Bólogatnak. — Nagyon. Az első évben sokszor, alig értettük, mit mond a tanár. — Hogyan tudtatok mégis fölkészülni a vizsgáira? — Sokat kell olvasni a könyvet. Sokat. És volt konzultáció. Segítettek társaink is. Ha nem értettünk valamit, szívesen megmagyarázták. — Tanulni kell — mondta Hóé megfontoltan. — Vietnamban még nem ilyen fejlett az ipar, mint itt. Ha hazamegyünk, majd meg tudunk tervezni ilyen gépeket. Le közbeszólt. — Szeretnénk. Nagyon. A vietnami kislányok — a gépgyártás szakon tanulnak — nemcsak mondják. Akiket kérdeztem, mindenki azt mondta, nagyon szorgalmasak. Szórakozni nem is nagyon járnak. Legfeljebb a tv-t nézik meg, ha nem kell rajzolniuk. — Tulajdonképpen hogyan löltitek el a napokat? Thu csodálkozva nézett. — Az iskolában, aztán tanulunk. — Nem is jártok szórakozni? — Nem. Táncolni nem tudok, nálunk nem táncolnak ilyen modern táncot. Csak a nemzeti táncot. De nézni szeretem. És időnk se nagyon van. — Nyáron? — Szakmai gyakorlat. Meg pihenünk. — Jól érzitek inagalolcal? Hoe csendesen válaszol: — Van egy mondás. Minden jó, de legjobb otthon. Thu javított: mindenütt...' — Mindenütt — helyeselt Hoe, aztán folytatta: —Soká, soká nem szereti az ember a hazától messze. — De azért sok emlékünk lesz. Talán soha nem jövünk ide vissza — kapcsolódott be Le. — Szeretném megismerni jól ezt az országot, a városokat, az embereket, a szokásokat. A magyarok barátaink. Nemcsak tudjuk, hanem érezzük is. Le, Thu és Hoe. A három fiatal vietnami lány arcán a mosoly az első pillanatra rejtélyesnek tűnik. De ha beszélgetünk velük, könnyen rájövünk, hogy mosolyuk az örök reménykedés és a kiapadhatatlan bizakodás mosolya. Különösen azzá válik, ha a hazáról, a távoli Vietnamról beszélhetnek. Mert igaz, amikor először láttak havat, megcsodálták, s vallomásuk szerint hiányozni fog majd odahaza, de azért gondolataik vissza-visszatér- nek a messzi otthonhoz. — A legjobban a vietnami anya hiányzik, — mondta Thu. S én láttam, hogy mindhárman elkomorodtak. — Ha szorgalmasak, akkor kél hónap alatt jön a levél oda-vissza. Nem mindig írnak azonnal... Le oszlatta el a felhőket. — Harcolni vagy tanulni, bármelyiket szívesen választottuk-. Minket tanulni küldtek, hogy építsünk. Nem fogalmazta meg, de ott volt a levegőben a kimondatlan gondolat: ide, ahol béke van. s hogy építsenek ott, távol, ahol egyszer egészen biztosan béke lesz. Csutorás Annamária színpadokon, falusi dobogókon, ritkábban külföldi nagyvárosokban. Négy táncossal beszélgetek. Mindegyiket régóta ismerem. Bari István boltvezető 1951-151, Kollár Imre kárpitos szakmunkás l'953-tól, Kuttór Barna kohász és gazdasági mérnök 1965-től, felesége, Bikki Judit vállalati adminisztrátor (gyakorló mama is) 1962-től táncol. Évek óta a tánc köti le minden szabad idejüket. Miért csinálják? — Ügy érezzük, népművelők vagyunk, pedig semmi ilyen képzést nem kaptunk, de ha megyénk népi táncait, népművészetének szépségeit az ország más vidékeivel és a külfölddel megismertetjük, akkor népművelő munkát végzünk. Ezt pedig közösen vállaltuk, hát egymás iránti felelősséggel kell teljesítenünk. Ezért vagyunk itt. — Miért vagyunk itt? Hivalásszeretetből. Enélkül nem megy. Nagyon kevés az elismerés, mégis érdemes csinálni. A legnagyobb elismerés nekünk a közönség lapsa. — A munkahelyeken nem mindig örül. nek, hogy táncosok vagyunk. Kellene valami központi intézkedés, amely a rangosabb együttesek tagjainak biztosítja a folyamatos próbalehetőséget nyújtó munkarendet, ne mindig szívesség legyen, hogy eljöhetünk, vagy teljes fizetett szabadságunk részletekben való feláldozásával járjon. Igaz, amióla együttesünket jobban elismerik, minket is másképpen néznek a munkahelyen. — No, ez még nem általános, üannak még nehézségek. Nem jó, ha olyan megbízást visszavesznek az embertől munkahelyén. ami még nagyon várhatott volna, csak azért, mert táncos elfoglaltsága miatt esetleg elutazik, de a munka még visszatérte után sem sürgős. Az se jó, ha a külföldi utak előtt — ami szabadságidőben megy — akadékoskodik a munkahely. — Nem ezek a nehézségek a számottevők. Jobban bánt hogy Miskolcon viszonylag alacsony az érdeklődés a munkánk iránt, pedig igazán „beleadunk” mindent Szabad időnket, erőnket, lelkesedésünket, tudásunkat. Örülünk, viszont annak a fogadtatásnak, amelyben vidéken van részünk. A külföldi utak közelről nem is olyan szépek, mint itthonról. Sok utazás, sok fellépés, nagy fáradság, sok-sok rohanás, alig van módunk városnézésre. E táncosok az Avas együttes tagjai. Ök nem mondták el, de tudok több olyan esetről, hogy a táncos a munkahelyi zaklatás, gúnyolódás miatt vált meg az együttestől. 3őt, olyan példa is van, hogy fiatal mérnöknek az előléptetés előtt abba kellett hagynia a „mérnökhöz méltatlan” amatőr- ködést, vagy lemondania az előléptetésről. Már nem is táncol. © Amatőrök. Színjátszók, versmondók, táncosok. Magas felkészültséggel, lobogó ügy- izeretettől vezérelve, fillérnyi ellenszolgálgatás nélkül, szabad időt feláldozva, nem átkán gúnyolódást is vállalva, nemes megszállottként végzik sajátos népművelő munkájukat. Nem akarnak hivatásos művészek enni. A művészetek szeretete és másokat s a szépségekben részesíteni akarása hívja 3ket esténként a művelődési házba, amikor nások otthon, családi körben pihennek, ragy szórakozni mennek. Benedek Miklós Délután öt óra körül általában elcsendesednek az egyműszakos munkahelyek, kiürülnek a hivatalok, a dolgozó emberek nagyobb hányada ilyenkor hazatér otthonába, pihen, házimunkával foglalatoskodik, olvas, televíziót néz, rádiót hallgat, vagy éppen szórakozni megy. A fiatalok közül igen sokán ez utóbbit választják. Munka vagy tanulás után szórakozva pihennek. Alig tűnik fel az a néhány munkából hazatérő, aki ilyenkor nem pihenni, hanem dolgozni kezd. Nem másodállásban, nem keresetért, hanem valami megmagyarázhatatlan nemes szenvedélytől űzve a művelődési házba megy, és ott munkálkodik, próbál, szereplésre készül, önmagát műveli, hogy később másokat szórakoztasson, gyönyörködtessen, közvetve neveljen. © Több mint két .évtizede ismerem például Liptay László villanyszerelő szakmunkást. Még régebbi idő óta amatőr színjátszó. Az elmúlt évtizedekben többször írtam alakításai 1. Egyszer megjegyeztem, hogy lassan beieöregszik szerepeibe, mert fizikai alkatánál fogva mindig koránál idősebb figurákat jelenített meg, aztán lassan egykorú lett velük. Legutóbb Bakóez Tamást formálta a Székely Dózsa György oratóriumban. Minimálisan heti két : estét tölt el próbákkal, sole a szereplés, előtte meg gyakori az éjszakákba nyúló próba. Családja nem örült szenvedélyének, de már megszokta, természetes. Diósgyőrben kezdte, a volt József Attila Művelődési Házban folytatta, s már nagyon régóta a Csortos Gyula Színpad tagja, részese mind a négy kiváló együttes-kitüntetés elnyerésének. Miért csinálja? — Nem tudnám megmondani. Hozzátartozik az élelemhez. Majdnem negyedszázada csinálom. Itt kezdtem érdeklődő ember lenni, itt ismerkedtem az irodalommal, itt kaptam kedvet a tanuláshoz, hogy technikumi érettségit tegyek, ide tartozom. Keresztény Laura nem tekinthet vissza ilyen hosszú múltra. Két éve tagja a József Attila Irodalmi Színpadnak, s fellép a színjátszókkal is. Két éve érettségizett, fiatal. Az irodalom szeretete hozta az amatőrök közé. Foglalkozása könyvtáros, most a KISZ-ben helyettesít. Áz irodalrrii színpadi szereplést a gimnáziumban kezdte, s az már életelemévé lett. Kis ideig falun tanított, más faluban lakott, próbákra, tanulni, felkészülni meg bejárt Miskolcra. Nem akar hivatásos művész lenni. Miért áldozza hát fel szabad estéit? — Szeretem az irodalmat, szerelem az irodalmi színpadot, közel kerültem a színjátszáshoz is. /I foglalkozásokon nagyon sokat lehet tanulni, a darabelemzések kitűnő önképzési formát jelentenek. Ezért vagyok itt. Társaság? Nagyrészt a baráti köröm is a csoport tagjaiból adódik. © A népi tánckar tagjainak próbái kemény fizikai igénybevételt jelentenek. Könnyű : gyakorlórúhák, nehéz csizmák, vagy tánccipők jelentik az öltözetet, százszor, ezerszer elpróbált mozdulatok, molívumtöredé- kek töltik ki az idő nagyobb részét. Új ' táncok próbája, régiek gyakorlása, erőnléti gyakorlatok. Roppant kemény munka. Hosszú órákon át. Utazások, fellépések jó
