Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-10 / 59. szám
1972. márc. 10., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Káplár. 1972. március 10., péntek iiiMiiimiiiiiiiiimmmmmiimm iimiiiiiimiiiinimi A nap kelte 6.07, A Hold kelte: 3.22,. Névnap: Ildikó, nyugta 17.42 órakor nyugta 11.35 órakor ÉvferíIisEá Száz évvel ezelőtt, 1872. március 10-én halt merj — 67 éves korúban — Giuseppe Mazzini olasz forradalmár, a nemzeti felszabadná mozgalom, a risorgimenlo baloldali köztársasági demokrata szárnyúnak vezetője. Genovában született, jogot tanult. Már 1827-töl részt vett a carbonari-mozgalomban, s 1830-ban bebörtönöztek. Kiszabadulása után Marseilles-ben létrehozta az Ifjú Itália nevű szervezetet, amelynek céljául az egységes. független olasz köztársaság megteremtését tűzte ki. Mazzini ezt általános népi leikelés és gerillaharc utján látta elérhetőnek. Nem i'etle azonban kellően figyelembe a parasztság igényeit A néptől elszakadt .összeesküvő taktikája, amellyel az általános felkelést külföldről akarta kirobbantani, több ízben is kudarcba fulladt. Az 1S48—49. évi forradalom kitörésének hírére Milánóba sietett, és aktivan részt vett a forradalmi harcokban. 1849. qnárciusától júliusig a római köztársaság élén állt, és több polgári reformot is megvalósítót l. , Rádió Kiállítás Kossuth rádió. 8.18: Zenekari muzsika. 9.00: Kora tavasz. IX. rész. 9.20: Népi zene. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Édes anyanyelvűnk. 10.45: Mozart: G-dúr szonáta. 10.59: Lottóeredmények, íl.ou: Tanzániai levelek. III. 11.10: Igor herceg. Operarészletek. 12.20-: Ki nyer ma Veszprémben? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.45: Mai szovjet. költők versei. 14.00: Barangolás Peruban, az inkák iüld- jén. A Gyermekrádió műsora. 1.4.25: ..Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. 15.10: Sándor Judit énekel. 15.26: Könnyűzene — hangszerszólok. 15.31: Kóruspódium. 16.00: A világgazdaság hírei., 16.05: Így élünk Szerepen . . . 17.05: Külpolitikai* figyelő. 17.20: Lemezek közt válogatva. 18.00: Népi zene. 18.30: A világirodalom humora. A rendjel. 19.00: Esti krónika. 19.30: Sportliiradó. 19.40: ..Énekelj nekünk”. Kör- kapcsoláson könnyűzenei nuisoa. 20.37: Láttuk, hallottuk. 20.59: Ha/imuzsika. 22.20: Magnósok, figyelem! 23.05: Meditáció. 23.15; Francia szerzők operettjeiből. 0.10: Schuberl-íelvételek. Petőfi rádió. 8.05: A Pénzügyőr zenekar-játswHtfr'-H.l-S-r A/, -iyraciita. - felekezet negyedórája. 8.30: Opo- rettkettösök. 9.03: Ezfceregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 11.43: Tavaszi révület, versek. 12.00: Mezők, falvak éneke. 12.25: Operahármasok. 12.40: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 13.03: Zenekari muzsika. 14.00: Mindenki kedvére, kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Hangverseny a stúdióban. 19.05: Népdalok. 18.40: Madrigálok. 20.00: Esti krónika. II. kiadás. 20.28: Rádio- szinház. Mintha vasárnap volna. 21.40: A1 Capone: Torzszülött, vagy példakép. 22.01: Zenekari muzsika. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m hullámhosszon, 18—19 óráig) Borsodi hangod újság. Tudósítóink Jelentik. A termelőszövetkezetek: 1L kongresszusa. Legújabb lemezünk. Pihenésből elégtelen. Elmulasztott szabadságok. • Ami a felvételi jelentkezést lapra kerül. Előzsiirizés után. Az Egyetemi A ma t ő rf i 1 m S y.e m 1 é tol. A dzsessz kedvelőinek. Reklám. Televízió R.25: Iskola-tv. 11.05: Fizika. 11.55: 15.50: Fizika. 17.18 Orosz nyelv. Francia nyelv. : Hírek. 17.25 Játék a könyvtárban. 18.05: Tíz pere meteorológia. 18.15: Ifjúsági Telemagazin. 18.55: Múzeumi sóink. ITT. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. ‘20.00: Nem is olyan nevetséges. Szántó Jenő műsora. 20.55; A pusztai íaraí’ó ember. Riport film. 21.10: A bűnös. Tv- filrn. 22.40: Tv-híradó, 2. kiadás. Mozi Béke. K.: íél 4. hn. 6 és 8 óra. Meg kér a nép. Magyar film. 16 éven felülieknek! — Kossuth de. K.: n. 10 és n. 12 óra. Még kér a nép. Magyar film. 16 éven felülieknek! -- Kossuth du. K.: csak fél 3 órakor. Apáról fiúra. Szovjet film- Fél 5 és fél 7 óra: A legszebb férfikor. Magyar film. — Hevesy Iván Filmklub. K.: 18 óra. Ha . . . Szí. angol film. 16 éven felülieknek! — Petőfi. K.: fel 7 éra. Halálost tévedés. Mb. színéé NDK-film. — Fáklya: K.: fe! 5 es fél 7 óra. Csárdás- királynő. Színes magyar—NSZK film. — Szikra: K.: 5 es 7 óra. Lefelé az úton. Színes kanadai film. — Táncsics: K.: 4 és 6 óra. Szelíd motorosok. Színes amerikai film. Felemelt hely árral, 16 éven felülieknek! Miskolci Képtár: dr. Tompa Kálmán neprajzgyu.il eménye. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Libresszó:- M. Kristóf Agnes festőművész kiállítása. Nyitva l órától este 8 óráig. Lillafüredi Emlékház: Herman Ottó munkássága. Megtekinthető délelőtt 10 óráiéi eete 6 óráig. • wtirlz Adám grafikusművész kiállítása a József Attila Könyvtár klubjában. Megtekinthető 12 órától este 8 óráig. Kiállítás a magyar sport, eredményeiből a Rónai Sándor Művelődési Központban. Megtekinthető délelőtt 10 óratol este 6 óráig. Emi réd y György festőművész kiállítása a tokaji párt házban. Megtekinthető délelőtt 9 órától délután 4 óráig. Mezőkövesdi Matyóműzeum: A matyó nép díszítőművészete. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Rendezvény Barokk, kamaraest n Rónai Sándor Művelődéül Központban este 6 <_' rakor. Fiatal mérnökök és technikusok tanácskozása a sajoszent- péteri művelődési központban, d el Után 5 o rak o r. Erdélyi képek címmel útlbe- Rzámoló a városi könyvtárban, este fél 7-kor. , Magyarország és a KGST — előadás szocialista brigádok részére a diósgyőri Vaaasklubban, délután fél 3 órakor. Miskolci diákköltők találkozója az Ifjúsági Házban este 6 óra- kór. Színház 30. péntek. Rodnárné. Bemutató bérlet (7). 11, szómba!. Rodnárné. -Arany János itj. bérlet (3). 11, szombat. Rodnárné. Katona bérlet (7). Világbajnok női lores apaiunk ♦ Berendi roll az év labdarúgója ROVATUNK kikapott postájábóB az FTC- Ispéri Kálmán (Mezöcsát. Deák P. u.. 8 2. sz.) az iránt érdeklődött rovatunknál, kik alkották az 1962-ben világ- bajnokságot nyert női tőrcsapatot. és milyen eredményeket értek el ellenfeleikkel szemben? Az 1962-ben ’ világbajnokságot -nyert női tőrcsapat összetétele: Rejtő Ildikó, lío- vácsné. Juhász Katalin, Gu- lác&i Mária. A VB-t a sportág népszerűsítése céljából Argentína fővárosában. Buenos Airesben tartották. A női tőrcsapatok versenyén mindössze 5 együttes (olasz, szovjet, argentin, brazil és magyar) indult, ezért elő- mérkőzések nélkül, körbevi- vással döntötték el a világ- bajnoki cím sorsát. A két favoritra (a szovjet és a magyar csapat) még az olasz együttes sem jelentett nagyobb veszélyt, így a papírforma érvényesült. Női csapatunk magabiztosan, 15:1 -re verte az argentin, és 14:2«re a brazil válogatottat. Az olaszok ellen is fényes győzelem született (12:4). A világbajnoki címet eldöntő utolsó mérkőzésre a szovjet csapat a következő összetételben állt; fel ellenünk: Szamuszenkó, Raszt- vorova, Prudszkova, Zabelina. Rejtő győzelmével kezdtünk. A következő csörték során — kissé kiengedve — 5:4-re csökkent válogatottunk előnye. A sorsdöntő találkozón 3:3-as állásnál Gu- lácsinak sikerült bevinnie a győztes találatot, és ezután már meglepően rövid ;dő alatt. 9:4-es eredménnyel véget is ért a döntő. Az aranyerem megszerzése egyben a Torinóban elvesztett világbajnoki cím visszahódítását is jelentette. * Kompál József hernádvé- csei olvasónknak szól következő válaszunk: A Vasas játékosa. Berendi Pál az 1961 62-es labdarúgó- bajnokságban mutatott teljesítménye alapján érdemelte ki az év labdarúgója címet. A nagy kitüntetés különösen értékes, ha tudjuk, hogy* a Bp. Vasas SC 1961-ben ijn- nepelte fennállásának 50. évfordulóját, és ekkor a labdarúgó-csapat bajnokságot nyert. A jubiláns év méltó megünneplésében nagy szerepe volt annak, hogy a Vasas eleg szerencsésen egyesítette csapatában az idősebbeket; a fiatalokkal, hiszen Bundzsák 33, Kárpáti 32. Berendi, Sárosi és a Honvédből akkor igazolt Machos 29 éves volt. s olyan fiatal játékosokká! együtt vívták ki az első helyet, mint a 19 éves Farkas, a 20 éves Mészöly, Ihász és Kékesi. Berendi ebben a sztár nélküli de jó szellemű csapatban valamennyi mérkőzésen (26 alkalommal) játszott, bemutatva a íedezeljáték iskoláját. (taktikai fegyelmét, szoros emberfogását meg ma is szívesen idézzük). Ezzel a bajnoki évvel kapcsolatban egy kevéssé kellemes, helyi vonatkozású tényt is meg kell említenünk. A Diósgyőrnek ekkor ugyanis végig rossz éve volt (ami régi kiválósága. Török lábtörésével kezdődött) és messze leszakadva. 7 ponttal az utolsó előttitől, sereghajtóként esett ki az NB I.-ből úgy. hogy még ,,sorstársa’’, a Debreceni VSC is 7:4-re verte. Borsod azonban nem maradt élvonalbeli csapat nélkül, mert az Ózdi Kohász ugyanekkor nyert NB Il-es bajnokságot. T. L A ..Hajrá, Fradi!” már a Népstadion ifié vezető utakon zengett, csütörtökön este a Ferencváros UEFA Kupa mérkőzése előtt — a jugoszláv Zseljeznyicsar ellen; A zöld-fehér gárda legerő-'. sebb összeállításában lépett pályára a Népstadion tavaszi idénynyitóján a négy közé jutásért folyó első találkozón. Csütörtökön este azonban a Népstadionban, az Ü. Dózsa szerdai fiaskója után a Ferencváros is vereséggel hagy ta el a pályát az UEFA Kupa-mérkőzésen. A jugo- szlávok éllovas csapata, a Zseljeznyicsar a Népstadionban bebizonyította, hogy kitűnő együttes. A találkozón a Ferencváros kulcsjátékosai csődöt mondtak. Sokat bizonytalankodott a védelem. Novák az átlagosnál is gyengébben szerelteit, mesz- sze volt a csúcsformától Juhász es Kü, a két középpályás is. Végeredmény: Zseljeznyicsar—Ferencváros 2:1 (1:1). Népstadion, 36 000 néző. Vezette: Petterson (skót). Góllövök: Bukal és Spreco, illetve Albert. Tanácskozás a kézilabda szövetségben Az elmúlt napokban a Borsod megyei TS Dayka Gábor utcai székházának tanácsterme zsúfolásig megtelt a megye kézilabda-csapatainak vezetőivel. A szakszövetség szervezési bizottsága megbeszélést tartott a szakosztályvezetőkkel és az edzőkkel. A tanácskozás célja a tavaszi bajnokság zavartalan lebonyolítása volt. A megyei I—II. osztályú, valamint az ifjúsági bajnokságot. a kézilabda szövetség irányítja. A megyei II. osztályba 6 férfi, a női első osztályba 7. a férfi első ősz-- tályba 14 csapat nevezett, A tavaszi bajnokság, április 9- töl június 25-ig, míg az őszi .forduló augusztus 6-tól október 25-ig tart a női és a férfi csoportban. Az ifjúsági bajnokság április 9-től június 4-ig. míg ősszel szeptember 3-tól október 29-ig' tart, A mérkőzéseket az 1972-es bajnoki évben 40x20- as méretű pályán rendezik meg. v A tanácskozáson szó volt a pályák karbantartásáról, valamint a rendezők és a karhatalom biztosításáról, továbbá a mezeknek az előírás szerinti számolásáról, az edzők és a csapatkapitányok megjelöléséről karszalaggal. Az 1—II. osztályban a játékidő a férfiaknál 2x30 perc. a . nőknél 2x25 perc — 10 perc szünettel. Az ifjúságiaknál a lányok 2x20 percig, a fiúk 2x25 percig játszanak, 10 perc szünettel. Az értékes tanácskozást sorsolás követte. Kerékgyártó Imre Gyér érdeklődés melleií Megkezdődött az országos vidéki, ökölvívó-bajnokság Váratlanul kevés néző volt kiváncsi az országos vidéki felnőtt ökölvívó egyéni bajnokság csütörtöki, selejtező összecsapásaira. Pedig azt hittük, hogy a junior ökölvívó Európa-bajnokság idején ez a sportág csatát nyert Miskolcon. Persze lehet, hogy jó néhány szurkoló inkább a televízió előtt ült. s a Fe^ reneváros—Zseljeznicsar labdarúgó-mérkőzést nézte végig. (Utólag valószínűleg megbánta.) Csütörtökön 31 pár lépett szorítóba a miskolci sport- csarnokban. Egyúttal ismeretessé váltak a végső számadatok is. Eszerint négy nap alatt 21 egyesület 113 versenyzőjét látja majd a közönség. A legtöbben a köny- nvü- és a kisváltósúlyban (16—16) küzdenek majd a bajnoki címért. A váltósúlyban' tizenhármán, a pehelysúlyban pedig tizenketten lépnek szorítóba az aranyéremért és a helyezésekért. Az egyesületek közül a Tatabánya (14) és a Steinmetz SE (12) érkezett Miskolcra a legtöbb versenyzővel. És egy-két mondat erejéig a .további napok programja: a kezdési idő ma, pénteken is 16 órá. A csütörtökinél is több, 38 pár ’ lép szorítóba! Szombaton 22 pár küzdelmet,, vasárnap pedig a döntőket (11 pár) láthatja a közönség. Csüt örtökön harmatsúly bau 3 pár összecsapását láthattuk. A magyar bajnok Oláh (MGM Vasas) ellenfele. Forral (PVSK) egy menetet sem harcolt végig, még a gongütés előtt feladta. A másik két összecsapáson Horváth (Szekszárd) és Ferenczi (MGM Vasas) győzőit. Rajt az asztaliteniszezőknél A hét végén újabb sportág kapcsolódik be a bajnoki küzdelmekbe. A megyénkben újra népszerűsödő ‘asztalite- tisz csapa!bajnokság küzdelmei kezdődnek meg az NB 1.-ben és az NB 11.-ben is. örvendetes számunkra, hogy az NB I.-ben ismét szerepelni fog a MÉMTE férfi- és női csapata. Az előkészületekről és a célkitűzésekről beszélgettünk Korpády áia pad szakosztályelnökkel. — A tervezett erősítés a férfiaknál sikerült, női csapatunknál nem. Beleznay Mátyás nagy nyeresége férfi- együttesünknek. Kár, hogy Tálas sérülése megzavarta a csapat tervezett felkészülését. Tálasra valószínűleg csak a második fordulóban számíthatunk. A lérficsapat: Beleznay. Tálas, Dubéczi, Szabó. Egervári, Tósa kerettel szerepel, és remélhetőleg jó középcsapat leszünk ebben az évben az NB 1.-ben. Női csapatunknál az NB I.- ben való megkapaszkodás a cél. Erre képesnek tartjuk fiatal együttesünket, amely Molnár, Kolos, Brilla, Dilrói Fischer DVTK I., Czimma összeállításban szerepel az NB I.-es mérkőzéseken is. A DVTK háza táján is szorgos készülődés folyik. Az előkészületekről Karszky István edző a következőket mondotta: — Tavaly csak helyosztóval tudtuk biztosítani bennmaradásunkat az. NB II.-ben. Az idén az élvonalban szeretnénk végezni, hiszen egy év óta sok minden történt, alapvetően megerősödött; csapatunk is. Uegföbb erősítésnek tartom, hogy ismét Danko vies József lett a szakosztály elnöke. De a csapaton belül is alapos változás történt. Kriston Béla hazajötjt az NDK-ból, NeVelits leszerelt, Fülöp is csatasorba állt, Rozsnyói, az új erősítésünk, és a fiatal Fischer rendkívül sokat fejlődött. Sokkal ütőképesebb csapattal kezdhetjük az új bajnokságot. Ig- nácz, Fülöp, Nevelits, Bartha, Rozsnyói, Fischer, Kriston Béla összeállítású együttesünk sok csapatnak fog keserűséget okozni. Távolabbi / célunk — két-hái'om év múlva — visszakerülni az NB I.-be! Erre minden reményünk megvan, mert az említett játékosainkon kívül sok tehetséges fiatal sportol szakosztályunkban. A harmadik, a Borsodi Volán női NB II.-es együttese szerényen, de szorgalmasan készül rá, hogy az idén ne helyosztó mérkőzéssel biztosítsa bennmaradását az NB II.-ben. A csapat edzője változatlanul Weiszné. Farkas Anna. Rajta kívül a következő játékosok várják az NB II. idei rajtját: Gábor, Tatár, Kut'imainé, Üj- vári, Ny Urai. Huszár. Az első forduló párosítása áz NB I.-ben: MÉMTE— FŐKÉRT női. MÉMTE—Ak- namélyitők férfi. Az NB II.- ben: Borsodi Volán—Abony női. Jászberény—DVTK férfi. Sikere^ rajtot kívánunk csapatainknak! Nemes Péter Pehelysúlyban Kovács (Kecskemét) kemény csatában aratott pontozásos győzelmet Marton (Kun Béla SE) ellen. Kemény ökölvívást hozott az Asztalos (Kecskemét)—Kuburczik (Tatabánya) összecsapás is,-. amelyből előbbi került ki“ győztesen. A másik két győztes: Jávor (PVSK) és Nagy (Zalka SE). Könnyűsúlyban ismét, magyar bajnok lépett szorítóba: Varga László (Kaposvár). Ellenfele. Varga János (Kun Béla SE) a második menetben feladta. A könnvüsúly további összecsapásain Me- zibróczki (MGM V.asas), Kovács Pál (Szeged), Bocsányi (Steinmetz SE), Huszár (MVSC), Juhász (MGM Vasas), Bense (PVSK) és Szentes (SZIM Vasas) győzött. Kisváltósúlyban 8 pár lépett szorítóba. A nézők elsősorban Juhász (Petöfibánya) junior Európa-bajnok és Benkö (Orosháza) összecsapására voltak kíváncsiak. Nem is csalódtak, hiszen nagyon szép öklözést láttak. A tehetséges Benkö csalt a harmadik menetben hajolt meg az Európa-bajnok nagyobb tudása előtt. A további győztesek: Koltai (Tatabánva), Kató (SZIM Vasas), Oláh (Kecskemét). Rajkó (SZIM Vasas), Kiss (Szekszárdi, Győri (Steinmetz SE) és Boros (Zalka SE). Az első napon viszonylag sok összecsapás fejeződött be a végső gongütés előtt. Remélhetőleg a következőkben izgalmasabb, szorosabb küzdelmeknek lehetőink szemtanúi. I