Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-12 / 61. szám

ÉSZ' »(.MAGYARORSZÁG 4

BMW

1972, márc. 12., vasárnap

Bodnárné

Németh László drámája a Miskolci Nemzeti Színházban

P

énteken este mulatta be a Miskolci Nemzeti Színház Jurka László rendezésében az 1931-ben írt társadalmi drámát, a Bodnárnál — s az elsőt az író valamennyi színpadi alkotása közül. E tény figyelmeztet; a művet nem szabad a későbbiek mértékével, s egyáltalán, Németh László-i mértékkel mérnünk. Kivált' a műfaji megvalósítás dolgaiban. Mert a dráma eszmevilága — bárha egy kezdetibb, romantikusabb fogalmazásban — hordozza mindama gondolatokat, amik később a „sziget-Magyarör- szág” sajátos ideológiájává bontakoznak tanulmányokban, regényekben s újabb ^színművekben. A népi írók korántsem egységes, sokszor és sokat vitatott mozgalmának szellemi bázisát gazdagítva.

Amit látunk, vitára, ellen-:

■ vetésre ingerelhet most is, ma is. Hangsúlyozom, néma mostani Németh László ellenében. Ö maga is utal a Kiadatlan tanulmányok második kötetében, A társadalmi drámák új kiadásáról Szóló glosszájában 'arra, hogy „a társadalmi dráma minden műfaj közt a legkevésbé áll ellen az időnek. A társadalmi regény, ha jó, történelmi magyarázni, hogy a társa- regénnyó érik. Nehéz meg- dalmi drámánál ez miért nem következik be ... A regény a jelen történetét adja, s azt idővel mint a múlt képét szemlélhetjük, a dráma a, jelen társadalmi indulatait, s ezekbe nehezebb beleélni magunk. Valami többletnek kell a társadalmi drámában lennie, ami általános, korfölötti érvényt szerez neki ...” Nos, ebből az időálló többletből alighanem a Bod- nárnénak jutott a legkevesebb a Németh-drámák között, azt leszámítva is, hogy időben legtávolabbra ez van a mától. Az a jelképes értelem, amelyre maga a szerző is rávilágít, mikor utal rá, hogy Bodnárné tulajdonképp egy kicsit maga ’Hungária, az ország a léhább felé húzó szívével; s ennek kimondására ürügy a két testvér bibliai torzsalkodása. E jelképnek' a mához vajmi kevés köze van, épp ezért rezonanciát sem igen kelt bennünk; nem érzékeljük az írói állásfoglalásnak azt a sűrű politikai indulatát, mély szenvedélyét, ami csak az adott korszak atmoszférájában volt nyilvánvaló. E ettől az eszmei töltésétől megfosztva a dráma alig több, mint a 20- as évek más, paraszti tárgyú, romantikus színművei.

Dehát mi is történik id. Bodnár János, e tisztes és módos gazdálkodó házában ? Véres tragédiához, testvérgyilkossághoz vezet az anya elfogultsága. Káin megöli Ábelt. A nagy erejű, dolgos de tudatlannak, „parasztnak” maradt idősebb fiú fejszével üti le a sok pénzen, az otthon maradtak verejtékes robotja árán „úrx'á kupáló- dott”, egyetemet végzett, s szeretetreméltóan élősködő fiatalabbat. Szerelem, s féltékenység motiválja a tettet, de nem az a kiváltó ok ... Ennek meg kellett lennie, mondja ki a gyilkos- Bodnár- fiú, a megfellebbezhetetlen szentenciát. Miért kelleti? Kérdez rá a néző, s meggyőző választ inkább az író jelképekbe testesült eszméitől kaphat, mint alakjainak jellemrajzától, szituációinak hitelességétől, a cselekmény- bonyolításának elhihelő erejétől. A bírásvágy szült már gyilkos indulatokat? Igen. De hát itt, a birtoklás ősi joga szerint a szülők halála után a föld az idősebb fiúé lesz; a kisebbiknek épp ezért kell tanulnia, úrrá lennie, magas hivatalhoz jutnia, hogy a bírtok egy darabban megT

maradjon. Az anya- megalázó, a dolgosabbikat háttérbe szorító megkülönböztetése? Igen, az is nyilván. De hát anya lehet-e egyáltalán ennyire elfogult, ennyire igazságtalan két gyermeke közt az egyik rovására, s a másik javára? Nem szólva arról a már csak patológiásán magyarázható „pálfor- dulásáról”, amikor a kedvenc kisebb fiú halála után annak gyilkosára ruházza át ragaszkodását, szenvedélyes anyai szeretetét; arra, akit korábban lenézett, megalázott oly szívtelenül, hogy a bérest sem különben.. Vagy a gazda, id. Bodnár János, akit az író drámát tervező koncepciója oly végletes tehetetlenségre ■ kárhoztatott, ami nagygazdai mivoltával valóságosan alig egyeztethető össze. Engedjék el további részletek sorolását annak bizonyítására, hogy e dráma cselekménye és alakjai mennyiféle következetlenséget, ellentmondásos tulajdonságot hordoznak, s olykor milyen távolra kerülnek a falu valóságától, ahonnan az író pedig témáját eredezteti. S hiába pontos és klasszikusan tömör, a tragédiái hármas egység törvényét is érvényesítő a dráma művi szerkesztése; a valóságtartalom hiányait ez nem képes pótolni.

urka rendezése azt az atmoszférát igyekszik megteremteni, amelynek túlfűtöttsége, izzása .indokolhatja az elkövetett s naturalista részletességgel jellemzett gyilkosságot, s elfedi a drámai jellemzés, a cselekménybonyolítás gyenge pontjait. Csakhogy a mű így még inkább azok felé a romantikus-népies színművek felé csúszik el, amelyek ugyan például szolgálhattak a fiatal Németh Lászlónak, de amelyek példájaként őt semmiképp sem lehet jellemezni. Elsősorban a dráma, s nem a rendezés gyengesége a harmadik felvonás hosz- szadalmassága, olykor állóképpé merevülése, s az egész előadáson végigvonuló, időnkénti tempóvesztés. Az. író a hármas egység harmadik törvényét, a cselemény egységét úgy valósítja meg, hogy a szereplőkkel mindig elmondatja azt, ami az előző felvonás vége, s a következő kezdete között történt; ez a jellegzetesen epikus megoldás a dráma környezetében a cselekmény ritmusának megtöréséhez vezet. Színészei játékának népszínműves har- sányságát viszont jobban vissza kellene fognia a tehetséges rendezőnek.

Lenkey. Edit Bodnárné szerepének eljátszásával kétszeresen is nehéz feladatot old meg: színészi alkatától távolabbi szerepkörben olyan alakot kell hihetővé formálnia, akinek jellemrajzában az író sem következetes. S ha a feladat erejét meghaladó volt is, ha alakítása — különösen a harmadik felvonásban — sokat veszít is meggyőző erejéből. bőven kárpótol ezért azzal a meglepetéssel, hogy tehetsége többre is, másra is képes annál, mint ami eddig feladatául jutott. Paláncz Ferenc robusztus, félelmetes indula- fú parasztlegényt formázott meg ifj. Bodnár János alakjában. Balladai hevületű kitörései, szövegmondásának verses veretű pátosza szug- gesztív s emlékezetes: uralkodnia kell azonban e szenvedély árnyalatain, tónusbeli 'Vátozásain is, hogy halkabb pillanatai éppoly lenyűgözőkké váljanak, mint lobogó indulata kirobbanásai. Somló Ferenc a gazda, id. Bodnár János szerepében olykor szépen, sikeresen küzdött meg a hálátlan, a színészt is passzivitásra kárhoztató szereppel. Szavak nélkü- i li játéka a harmadik íelvo- 1 nás elején (a lámpa eloltása- , kor) különösen emlékezetes, i Péva Ibolya Cicusnak, Bod- J nár Péter menyasszonyának i szerepében kellően bájos, [ kacérkodó, naiv úrikisasz- i szony, akit mint pihét a vi- ' har, szétmorzsol, összezúz a , tragédia súlya. Szövegmon- ■ dása pontosságára, a szavak ] tisztább formálására jobban i kellene vigyáznia. Ábraháni ] István, mint a kisebbik fiú, i megnyerő, rokonszenves volt; J érződött azonban a prózai i színészekéhez képest szeré- 1 nyebb mozgás- és játékául- [ túrája. Alakítása — kirán- ' dulása az operettből a próza J színpadára — így is nyereség. Örzsit Antal Anetta játszotta, jól oldva meg szerényebb feladatát. Laklcné, koma- és szomszédasszony alakjában Nádassy Anna. lépett elénk, a falusi pletykafészek kitűnő rajzát adva; elsősorban neki kell azonban játéka harsányságából elvenni valamicskét. A további szerepekben Gyarmathy Ferencet. Szili Jánost, Csiszár Nándori, valamint Kendeffy Gyulát, Szilágyi Lajosi, Györvári Jánost, Győri Ernőt, Csanády llát, ifj. Somló Ferencet és Szilágyi Tibori láttuk. A díszleteket — jelzések és naturális elemek nem mindig szerencsés kombinációjában — Suki Antal, a jelmezeket Hruby Mária tervezte.

int elöljáróban mondtuk : nem Németh László-bemutatót, hanem a szerző első, fiatalkori színpadi művének előadását láttuk. Talán nem is egészen Indokolt előadását. .. Mindenesetre, az író bármely későbbi, érettebb műve alkotásként is, élményként is jobban reprezentálhatta volna a már beteljesedő életművet, s emlékezetesebb, rangosabb bemutatót adhatott volna a Miskolci Nemzeti Színháznak. S egy ilyen bemutató bizony, el is kelne már.

Papp Lajos

JTJHÄSZ JÖZSEF:

Taljiig

fegyverben

Undorig teltem az emlékezéstől, a megadott ígéret igazságáig. Megidéztelek és koplaltattalak az erdei szamócák ízeire törve. Koptattalak, hogy éhes és nyúzott légy, akár szerelmesek alatt a szalmazsák; számomra is elérhető, mint a lemondás 6s szenteknek a néhai üdvösség.

Csömörig szeretnék jóllakni veled, az irányító elővigyázatosságot számítva mindig tetteimben; korszerű fegyvertől talpig vértben és súlyos páncélzatként forgatva, a menekülés illcllen torzulatával. a sintérhurok fogantyújához kapva e hazában is megszerezhető boldogságért.

VARfiA RUDOLF:

Szemed minden könny cí...

Húsodba költözöm, cl ne jussanak szivemig véremben a férgek, pilléddel bélelt, viselt ruháidat hordom, maradék ételedet eszem, gyöngy-harapásaid mindenütt; ékszerem, elszívom rsikkeid, szobád tömjénczcm, szád némasága; bontatlan levelem, szemed minden könnyét kiolvastam már, utaim tenyereden, minden vonala tévedhetetlen — hozzád. Örökös ébrenlétbe; virraszlani hajadba járok, emlékezeted víztükrén megcsókolom felfénylő arcod, sugaraddal lefelé lebegsz, kifutok eléd ajtómtól levegődig, levegő s küszöböd közt őgyelgek, megtorpanok, mintha régi szerelemmel találkoznék szembe, felzokogsz bennem, amikor torkomig télben, tengerig fénylő sikoly elvezeti tántorgó árnyam s trombiták táguló tüdeje megreped, meghasad

nyíló repülésem.

A Napjaink tíz esztendejéből

M

i

Bár És zak-Magyar országon jelent meg az első magyar irodalmi folyóiratok egyike. 1783-ban — a Baróti Szabó Dávid, Batsányi János és Kazinczy Ferenc szerkesztette Kassai Magyar Museum — s a 19. század hatvanas éveiben ugyancsak e tájon, Sárospatakon szerkesztette a kor legigényesebb tudományos és irodalmi folyóiratát Erdélyi János, mégis újabb száz esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy néhány rövid életű lapkísérlet után végre olyan irodalmi és kulturális lap lépjen színre itt, amely életképességét immár évtizedes jubileumával bizonyítja.

A Napjaink tíz év alatt szervesen beépült Észak-Ma- gyarország, s közelebbről a nagyvárossá .növekvő Miskolc kulturális életébe, úgy, hogy nem csupán tükrözője, hanem alakítója is lett a köz- művelődés itteni arculatának.

Portré

Tcllingor István linómetszete |

Az évforduló alkalmából a már elvégzett munkáról, s a torlódó új feladatokról beszélgetünk Gulyás Mihállyal, a Napjaink főszerkesztőjével.

— Mennyi valósult meg az indító szándékból mostanig?

— A lap első számában megfogalmaztuk, miért választottuk a Napjaink címet. „Programunkat summáztuk e címben. Tiszteljük és ápoljuk haladó történelmi, munkás- mozgalmi és irodalmi, művészeti hagyományainkat, azonban úgy véljük, akkor cselekszünk igazán jól, s hagyományaink szellemében, ha tekintetünk napjainkat kutatja és jövőnket 'keresi. Hitünk szerint a szocialista, a kommunista ember nevelésénél nemesebb feladatot aligha látott el művészet. A Napjaink egyik fóruma a szocialista gondolkodás és ízlés formálásának.” Hittük, hogy mindazt megvalósítjuk, amit vállaltunk. A tényekkel számoltunk. Miskolc 1(10 ezer lakosú város. Igaz, alig van irodalmi háttere, de kell legyen néhány irodalmi elkötelezettje. S néztük a megyét, a tágabb Észak-Ma- gyarországot. Fészek-meleget akartunk adni azok fejlődéséhez, akik míves toliforgatásra képesek. Tehetségek útrasegítője lett a szerkesztőség. Számoltunk azzal, hogy a Miskolcon való megjelenés eleve meghatározza lehetőségeinket. Ahhoz igyekeztünk segítséget adni, hogy íróink belenőhessenek az egyetemes magyar irodalomba.

— Arra ösztönöztük munkatársainkat, hogy ennek a városnak, az észak-magyarországi tájegységnek sajátos értékeit, gondjait verseikben, elbeszéléseikben, s nem utolsósorban közírókként országos érvénnyel tudatosítsák. És a Napjainkon kívül szólaljanak meg nagyobb példányszámú, országos irodalmi fórumokon is. Mert most még tudomásul kell vennünk, hogy az írói érték- és mértékhitelesítés _ az országos fórumokon történik. A leginkább maradandó alkotás a könyv. S ha Miskolc irodalomtörténeti múltjához mérjük, akkor példa nélkül való teljesítményként értékelhetjük, hogy a Napjaink írói köre tíz év alatt huszonegy kötelet jelentetett meg.

— Kik lettek országosan ismert és elismert írók azok közül, akik a Napjaink műhelyében kezdtek?

— Jó néhanyuk ma már nem lakik Miskolcon, vagy a

megyénkben, de az irodalmi köztudatban „miskolci” írókként tartják számon Baráth iMjost, Bihari Sándort, Kab- debn Lórántot, Ladányi Mihályt, akiknek irodalmi bábája a Napjaink volt, s az itt meggyökerezők közűi szintén országos elismerést vívott már ki műveivel Kalász László, Serfözö Simon, Bari Károly.

(Mi pedig tegyük hozzá, hogy emberi, írói példájával országos fórumokon is példásan reprezentálja a Napjainkat maga Gulyás Mihály is, akinek regényei, irodalmi közírásai széles körű visszhangot keltettek.)

— Hadd kérdezzük meg azt is, milyennek érzékelik a szerkesztőségén belül a Napjaink visszhangját a közvetlen működési körben: idahaza?

— Puszta szavak heyett hadd hivatkozzam statisztikái adatokra. Megjelenésünk idejétől 1967-ig Miskolc városa évi kétezer forint ösztöndíjat adott a Napjaink íróinak. Az itteni fogantatá- sú könyvek szaporodásával együtt nőni kezdett az ösztöndíj összege is, 1968 óta már évi 12 ezer forintot oszthatunk szét íróinknak. S létrehozta Miskolc városa a 10 ezer forintos irodalmi diját is, amelyet 1970-ben ítéltek oda először. A város példáját követte a megye is, ösztöndíj alapításával.

— Tíz év talpazatáról milyennek látja a Napjaink jövőjét?

— A rendszeressé vált „Élő Napjaink”-esteken már személyes ismerőseink azok az összehúzott szemmel figyelő fiatalok, akik közül bizonyára nem egy igényes megszólalásra készülődik. Szeretnénk számukra is kitágítani a bizony még szű- köcske irodalmi műhelyünket. Szeretnénk elfogadtatni a közvéleménnyel s az ügyintézőkkel, hogy az irodalmi beruházás nem kútba vetett pénz. Az irodalomnak még valamiféle közvetlen financiális, közgazdasági következményei is lehetnek. Emlékeztetésül elég megemlítenem: senki nem vonhatja kétségbe, hogy például Eger, amíg magyarul tudók lesznek, az Egri csillagok kamatait is élvezi.

— A folyóiratok a potenciális remekművekhez gyűjtik a humuszt Mi itt, Miskolcon, az ország északi táján szeretnénk minél jobb termőtalajt előkészíteni az irodalomnak.

Berccz József