Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-01 / 51. szám

1972. március 1., szerda ESZAK-WAGYARORSZAO 3 Szakszervezeti tanácsülés az LlíM-ben Márciusban fizetik a nyereségrészesedést Javuló munka, biztató tervek A bakíakcki Ssárasvöígy Tsts mérlege Tegnap, február 29-én, beeiden a/. LKM. tanácster­mében ülést tartott a Lenin Kohászati Művek szakszer­vezeti tanácsa. Dr. Énekes Sándor vezérigazgató felszó­lalásában az 1972. évi tervek legfontosabb feladatait is­mertető napirendi pontot küiön kiegészítette. Bejelen­tette, hogy elkészült a válla­lati mérleg. Szóbeli kiegészí­tésében kifej tette, hogy a múlt évben a tőkés piacon bekövetkezett dekonjunktúra miatt mintegy 292 millió fo­rint nyereségcsökkenés érte a vállalatot. Ennek követ­keztében a vállalatvezetés kéréssel fordult a kormány­szervekhez. hogy a nagy­üzem munkájától független, hátrányos tényezők ne érint­sék' a gyár kollektíváját. A vállalatvezetés kérését a kormány elfogadta, s így a három százalékos év­közi bérfejlesztés mellett meg 14 millió forint nyereségrészesedés kifi­zetésé válik lehetővé. A dolgozók részére kifizet­hető nyereségtömeg részletes kidolgozását a vállalati szakszervezeti bizottság a közeljövőben készíti el. így a nyereségrészesedés kifize­tésére előreláthatólag márci­us végén kerti 1 sor. Az 1972. évi tervvel kapcsolatban el­mondta, hogy a vállalat kol­lektív szerződésében lefekte­tett évi három százalékos bérfejlesztés biztosításához ebben az évben mintegy 450 millió forint nyere­ségtömeget kell produ­kálnia a vállalatnak. Erinek reális feltételei •— mint mondotta — biztosítot­tak. hiszen minden eddiginél jobbak az első kél hónapban '; a termelési és kiszállítási eredmények, ötezer .tonnával több exporttermék és 16 ezer tonnával több hengereltáru hagyta el a gyárat, mint a korábbi évek azonos idősza­kában. A nagyolvasztó, a Martin, az elektroacélművek és hengerdék jelentékeny termelési többletet értek el. A belső tartalékok jobb ki­használását elsősorbah a ta­valyinál jobb anyagkihoza­talban és a selejt csökkenté­sében jelölte meg. Almássv József, a közgaz­dasági főosztály vezetője a tanácsülésen tájékoztatást adott a szakszervezeti tanács feladatairól a gazdasági ter­vek készítésében, az alap­képzésben, a szocialista el­oszlási elv érvényesítésébejt. Hangsúlyozta, hogy a dolgod zókat legközvetlenebbül érintő kérdésekben* kell el­sősorban egyetérteni. A vállalati szakszervezeti tanács feladatai között em­lítette többek között a tervek végrehajtásá­ban való közreműködést, valamint a szocialista munkaverseny célkitűzé­seinek megvalósítását. A harmadik napirendi pont­ban ' Gúcsi Ferenc, a kohá­szat szakszervezeti bizottsá­gának titkára előterjesztette az 1972. évi jóléti keret ősz- szegeit, amely a múlt évi 4,2 millió forintról 4,4 millió forintra emelkedett. Ezen belül a 14 költségkeret közül a legnagyobb emelkedést a. sport támogatására irányoz­ták elő, így a múlt évi ösz- szegel 100 ezer forinttal megemelve 770 ezer forint­ban állapította meg a szak- szervezeti tanács. Ezen napi­rendi ponttal kapcsolatos fel­szólalásokra válaszolva Gá­csi elvtárs kifejtette, hogy a 10 kiemelt sportegyesület közé rangsorolt DVTK-t mint: bázisvállalat, egyre fo­kozódó támogatásban része­síti a Lenin Kohászati Mű­vek. Az 1972. évi jóléti ke­ret elfogadása után a vállalat 1972—75. évre szóló munkaverseny irányelveinek mcglár- gyalása volt a tanácsülés negyedik napirendi pont­ja. Ennek keretében több hoz­zászólás is elhangzott a ki­váló művezető, cím elnyerői­nek erkölcsi 0s anyagi elis- j méréséről, amely ez évtől új formájaként jelentkezik a gyár szocialista munkaver- seny mozgalmának. A szó- i cialisla munkaverseny moz- ! galommal kapcsolatos beter­jesztést a felszólalásokkal i módosítva végül is elfogadta j az LKM szakszervezeti tana- ! csa. A továbbiakban a vál- ! lalati szakszervezeti tanács j és a vállalati szakszervezeti j bizottság 1972. évi munka­tervét tárgyalták. A Baktakék környéki föl­dek nem valami híresek, s a természeti viszonyok, az ég­hajlat sem valami túlságo­san kedvező ezen a vidéken, Nem véletlen, hogy a Szá­razvölgy nevet választották a baktakéki tsz számára. Az elnevezés találó, de a .gaz­daság elmúlt évi eredményei rácáfoltak a névre, A tsz ve­zetői és szorgalmas tagjai bebizonyították, hogy ezen a mostohának emlegetett vi­déken is lehet eredményesen gazdálkodni. Lőrincz József, a tsz elnö­ke örömmel sorolja, hogy az elmúlt évben minden ága­zatban, minden növényféle­ségnél túlszárnyalták a ter­veket Búzából például a terve­zeti nél 6,7. árpából 5.5 mázsával termett több holdanként. A 440 holdnyi pillangós is holdanként kél, mázsával adott többet, mint ameny- nyit terveztek. Kitűnően be­vált új növényük, a szántó- • terület mintegy 10 százalé­kán, 200 holdon termelt olajlen. Holdadként öt má­zsás termésre számítottak, s ehelyett 8.1 mázsát sikerült minden holdról betakarítani. Az állattenyésztés és a melléküzemágak árbevétele is magasabb volt a terve­zettnél. Az építőipari brigád pél­dául a tervezett 6.6 mil­lióval szemben 7 millió 172 ezer forintos árbevé­telt ért cl. A gazdaság bruttó jövedel­me meghaladta a nyolc mil­lió forintot. Nagy segítséget jelentettek ennek a mostoha adottságú gazdaságnak a te­temes állami támogatások is. Az elmúlt gazdasági év­ben összesen kétmillió 371 ezer forint vissza nem térítendő állami tá­mogatást kapott a Szá­razvölgy Tsz. A jói sikerült esztendő végén a tagság jövedelme' is a vártnál jobban. alakult, Egy-egy tíz órás munkanap­ra a tervezett 79 helyett 87 forintot tudtak fizetni. A tagok éves átlagjöve­delme így meghaladta a 19 ezer forintot. A tartalékolásra és a fej­Népfront-választói ülés Kazincbarcikán Kazincbarcikán, az Egrcssy Béni Művelődési Házban tar­tották meg február 28-án a Hazafias Népfront városi bizottsága újjáválasztó ülé­sét. Az ülésen jelen volt He­gyi Imre, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának elnöke. Az elmúlt évek munkájá­ról a beszámolót Jászai Dé­nes, a Hazafias Népfront vá­rosi bizottságának titkára tartotta. Beszédében vázolta a szervezet által elért ered­ményeket, a munkával kap­csolatos gondokat és a to­vábbi feladatokat is.’ A választói gyűlés igen aktív volt, több felszólalás hangzott el. A felszólalók közül Józsa Imre, a Kazinc­barcikai városi Pártbizottság titkára elismerően szólott a Hazafias Népfront elmúlt négyéves munkájáról. £5 to­vábbiakban az eljövendő feladatok eredményes meg- , valósítására kérte fel a gyű- [ lés részvevőit. Hegyi Imre a í fiatal város sajátosságairól beszélt és köszönetét fejezte 1 ki a Hazafias Népfrontban dolgozók eredményes mun­kájáért. A választói gyűlésen 60 ta­gú bizottságot és 13 tagú el­nökséget választottak meg. vtovúbbá megválasztották all megyei küldöttet is. A Haza­fias Népfront városi elnöké­nek továbbra is Primász Ferencet. titkárnak pedig Jászai Dénesi választották meg. lesztésekre is gondoltak a zárszámadáskor. A tsz biz­tonsági alapjára egymillió 217 ezer, a fejlesztési alapra egymillió 188 ezer forint ju­tott, Az idei év, valamint az elkövetkező esztendők tervei még biztatóbbak a Száraz­völgy Tsz-ben. A gépesítést, .eddiginél is jobban fokoz­zák. Az elmúlt évben 1.6 milliót fordítottak a géppark felújítására, s az idén foly­tatják ezt a fejlesztést, Nagy előrelépés, hogy nemcsak a kalászosok, hanem a kapas növények termesztésében is szeretnének mielőbb a szinte 100 százalékos vegyezerezes- re rátérni, ugyanakkor a műtrágyafelhasználást is mintegy 30 százalékkal növelik terveik szerint. Gépesítik a kukorica be­takarítását. s az olajlen mel- í lett egy újabb, teljesen gé­pesíthető növény termeléséi j kezdik meg. A szántóföldi j kömény lesz az új növény. ! amelynek felülvetéses ter­mesztése teljesen gépesíthető; : A tehenészetben, ahol be­vezetik a gépi fejest, a cél 2500. majd a 3000 literes fe- jési átlag elérése. Máris hozzákezdtek a tsz-ben egy kisebb fajta természetátalakításhoz, a hatmillió forintos talaj­védelmi terv megvalósí­tásához. Négy esztendő alatt valósít­ják meg ezt a térVet, amely szinte új alapokra helyezi a gazdaság egész növényter­mesztését. A kislakásépítöknek az el­múlt években is sok gondot okozott az előfeszített vasbeton födémgerendák beszerzése, amelyből nem gyártottak elegendő mennyiséget. Ezen segítettek most az alsózsol- cai épületelemgyár dolgozói, akik vállalták, hogy az idén — az előző évihez viszonyít­va — 300 ezer folyóméterrel több ilyen gerendát készíte­nek. Üj technológiai eljárást dolgoztak ki, amelynek beve­zetésével növelték a kihoza­talt. Az év végéig 1,3 millió folyóméter előregyártóit fö­démgerendát adnak át a ke­reskedelemnek. ami azt je­lenti. hogy naponta átlag 40 családi ház elkészítéséhez elegendő ilyen termék hagy­ja el a gyárat. A kiváló minőségű födém- gerendák nagy részét — íöbb mint egymillió métert — a TÜZÉP-telepek már lekötöt­tek és az alsózsolcai üzem­ből erőteljesen folyik a ki­szállítás, hogy a tavaszi épít­kezők részére a fontos anyag biztosítva legyen. B számítógép szürke hétSsiznapjai A számítógép, a nagy iro­daház ; bal oldali szárnyát uralja. A- hangszigetelt falak kirekesztik a külső zajokat. A földszinti helyiségekben szorgalmas lányok, s asszo­nyok hajolnak a lyukasztó- 1 és a kóntrollgépek fölé. A gyár életét, munkáját tükrö­ző adatokat itt fordítják le a gép ..nyelvére". Egy-egy dol­gozó havonta sok tízezerszer üti le a billentyűket. Kole- szár Erzsébet például elmon­dotta, hogy az előző hónap­ban 103 ezer leütés volt a teljesítménye. E lyukasztó­gépek havonta több százezer jelben Rögzítik a Lenin Ko­hászati Művek eredményeit, s a roppant tömegű adatokat az emeleti részben levő szá­mítógép tárplja, k a progra­mok szerint feldolgozza. A gép képességeiről elámi- ló adatokat lehetne felje­gyezni. Kovács Zoltán szer­vezési főosztályvezető e lát­ványos dolgok helyett in­kább a számítógép hasznos­ságára. s az eredményekre hívja fel a figyelmet. kibernetikusok Csikorgó hideg tél. Az LKM kibernetikusai heten­ként többször is a főváros­ba utaznak. A vasipari egye­sülés számítógépe éjszaka szabad, s a kibernetikusok — egy ízben fotóriporter kol­légámmal mi is elkísértük őket —, az éjszakát hasz­nálják ki a különböző szá­mítási programok megvaló­sítására. A gyár a kibernetika, a számítógép alkalmazásában úttörő volt. Elsőnek szerez­Egy mii! i ó köb ni éter ivóvíz Miskoleuak Kismamák találkozója Az Ózdi Kohászati Üzemek gazdasági, politikai és tár­sadalmi szervezeteinek 've­zetői találkozót rendeznek a vállalat gyermekgondozási szabadságon levő nődolgozói részére március 3-án délután fél három órai kezdettel a Liszt Ferenc Művelődési Központban. A kismamák találkozóján tájékoztatják a npdolgozókat a visszatérés lehetőségeiről, a vállalat gazdasági helyzetéről, az el­múlt időszakban végzett te­vékenységről. A találkozón egyben a nemzetközi nőnap alkalmából is köszöntik a gyermekgondozási szabadsá­gon levő dolgozókat. I Az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgaz­dálkodási Vállalat kezelésé­ben levő borsodi vízellátási rendszer — amely hazánk első ilyen nagy létesítménye — jelenleg már 35 település­nek. több ipari üzemnek, va­lamint Özdnak és Kazinc­barcikának naponta 40—45 ezer köbméter ivóvizet szol­gáltat és ebből a meny- nyisegbő! már Miskole- nak is juttatnak. Mint ismeretes, az iparváros vízigényét nagyobbrészt a bükki karsztforrúsokból biz­tosítják. A már hatodik -hónapja tartó csapadekszegény idő­járásban azonban a források hozama megcsappant, és emiatt több lakótelepen víz­hiány keletkezett. A hiányzó víz egy részét | a regionális vízműből pótolják: a Sajöceseg és Miskolc között kiépített vezeték­hálózaton keresztül már több mint egymillió köb­méter ivóvíz érkezett Miskolcra a város ellátására. le be a megyében a számí­tógépet. Öt hónap alatt ké­pezték lei a kezelőszemély­zetet, a programozókat, a rendszerszervezőket, s így 1968. április 4-én a számító­gép meg is kezdhette a mun­káját. Később a gyárban szer­veztek tanfolyamot. Ebbe be­vonták a DIGÉP, az ÓKÜ és löbb nagykereskedelmi vállalat szakembereit is. Ma már Borsodban több számí­tógép működik, s ezekhez a diósgyőri kohászat adott ve­zetőket, szakembereket. Az LKM-ben a számítógé­pet. a terjedő hálózatot há­rom vonatkozásban haszno­sítják. Az egyik területe: adatfeldolgozás. A szakirodalomban élénk vita folyik róla: szabad-e a gépet bérelszámolásra ' fel­használni? A vita helyett itt nemcsak a kohászat, hanem a DIGÉP dolgozói bérének kiszámítására is igénybe ve­szik a számítóközpontot. A számítóközpont, többek között, igen nagy segítséget nyútj a minőség javításához, a selejt csökkentéséhez. A számítóközpont az egyes ter­mékek adatait kimutatja, nyilvántartja naponta, ha­vonta, negyedévenként és évenként. A kimutatásokat körülbelül 80 variációban ké­szítik a MEF számára. A se- lejtet nyilvántartják, kelet­kezési és jelentkezési helyen­ként, s az információs rend­szer tükrözi az okokat is. Ez segítséget nyújt az adott szerveknek a hibák megke­reséséhez, az okok megszün­tetéséhez. A számítóközpont munká­ja is hozzájárult, hogy a martinacélműben például a zárványosságot 0.21-ről 0.08- ra, az elektró I-ben a sza­kadást 0,98-ról 0,72-re 'szo­rították le. Kiemelten fog­lalkoznak az abroncs, a tár­csa. a tengely, a sin gyár­tásával. ez is hozzájárulhat, hogy ez év januárjában a MÁV-nak 169 adag sínt gyár­tottak le, s ez teljes egészé­ben első osztályú lett. Érde­mes megemlíteni, hogy itt a tized százalékok érlékeit csak millió forintokban le­het kifejezni, s van olyan termék, amelynél 1 tonna 100 ezer forintot ér! Termelésirányítás A számítógépes rendszer­nek jelentős szerepe van a termelés irányításában, és az elszámolásban. E rendszert elsőnek a durvahengermű blokksorán valósítottak meg. Miután követelmény, hogy precíz, pontos adatokra van szükség, s az adatok ott ké­szüljenek a helyszínen. így az adatrögzítő automata -kö­zépgépeket a lermelőberen- dezésnél szerelték fel. A blokksoron a termeléselszá- molás számi tóközpontos rend­szerét másfél évvel ezelőtt vezették be. A két középgép ez év első negyedév végén kezdi meg a munkáját, így valójában most nyújt majd igazi segítséget a termelés irányításában es az elszámo­lásban. Az adatrögzítő automata gépek felszerelése és műkö­dése újabb lépcsőfokot, je­lent a számítógép alkalma­zásában. Ez új| követelmé­nyekkel Jép feli s igv 100— 120 embert kellett oktatni az adatok helyes, pontos rögzí­tésére, feldolgozására, hogy az jól szolgálja a különféle kimutatásokat, elemzéseket. Ebben az évben a durva- hengermű mindhárom sorá­ra kit erjesztik a termelés­irányítás és az elszámolás új rendszerét. A (őfeladat A számítógép egyik főfel­adata a gazdasági számítá­sok végzése. A gép olyan feladatokra képes, amely manuálisan hosszú időt kí­ván. s az esetleges pontat­lanság befolyásolhatja az eredményt, E vonatkozásban több fel­adatot valósítottak meg. A martinkemencék adataiból például regresszió-analízist végeztek. Figyelembe vették a kemencék teljesítményei!, az adag-, a fűtőanyag-igé­nyeket. a kemencék frissítő képességét, stb. A kísérlet­kutató osztály megbízásából számításokat készítettek a kohó elegvösszeállítási rend­szerével, valamint a kokil- lák tartósságának növelésé­vel kapcsolatosan. A jövőben a tennivalók kétirányúak: kidolgozzák a vállalat felső vezetéséhez szükséges számítógépes in­formációs rendszert, illetve továbbfejlesztik ezt, s kidol­gozzák a hengersorok irá­nyítási és folyamatszabályo­zási rendszerét. E; nagy munka mellett a számítógéprendszer működé­sét kiterjesztik valamennyi hengersorra. Azért teszik, hogy még jobban segítsék a termelési feladatok végzését, a megalapozottabb döntése­ket. • Csorba Barnabás i Kiváló minőségű

Next

/
Oldalképek
Tartalom