Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-01 / 26. szám
ÉSZAK-MftGYARORSZAG 4 1972. február 1.. kedd Hazaf/as Népfront Bor- sód megyei elnöksége mellett működő könyv- baiát bizottság legutóbbi üli '•n számvetést készítettek a „Kell a jó könyv” olvasó- pályázat első negyedévi v...menyeiről. Bár egészen pontos számadatokról nem tudtak beszámolni, annyi .'/.ónban megállapítható volt. hogy az erőfeszítések ellené- e ,;em vált egyelőre a pályázat tömeges mozgalommá. \:vnak ellenére, hogy a pályázat beindításakor a ko~ ábbi olvasómozgalmakhoz tépi; x lényegesen szervezet- i :ri, körültekintőbben teremhették meg a feltételeiét, s irt elsősorban a könv- . jkjre gondolunk. Mert azok, akik eddig beneveztek, ko- ábban is olvasók voltak. .•/. olvasópályázatnak pedig kimondott célja az volt, s (.■ólja most is az, hogy új olvasókat toborozzon, olyan embereket vonjon be a könyvtárak olvasótáborába, akik korábban legfeljebb csak a könyvtár névtáblájának elolvasásáig jutottak el. Be hát. hogyan lehet eljutni azokhoz, akik még nem olvasnak ? válván valóan propagandá1. De itt nemcsak olyan propagandáról lehet szó, me- ■ á.ct a plakátok, a különböző reklámok jelentenek. Ilyenekre is szükség van, de megkockáztatjuk annak a kimondását, hogy bármilyen szép és jó is egy plakát, egy reklám, nem biztos, hogy eredménnyel jár. Másra, többre van szükség. S erről a többről is szó esett a könyvbarát: bizottság ülésén. A Heves megyeiek azzal a kéréssel fordultak a Miskolci Nemzeti Színház, néhány művészéhez, hogy állítsanak össze irodalmi műsorokat az. olvasópályázat könyveiből. Tizenkét Heves megyei községben szándékoznak bemutatni ezeket a műsorokat, melyeket játékos, a könyvekhez kapcsolódó fejtörővel kötnének össze. Nem tudjuk, számszerűségben milyen eredményt hoz. majd ez a t^rv, de meg vagyunk győződve arról: lesz eredménye. Mert ahogy az író—olvasó találkozók is felkeltik általában a figyelmet az adott író műveire, egy ilyen élőben elhangzó „párbeszéd” is nyilvánvalóan felkelti sokak kíváncsiságát. Hiszen ha valaki elmegy egy ilyen estre, akkor előtte vagy utána a könyvet is kézbe veszi általában. Elhangzott a tanácskozáson, hogy jó lenne esetleg — a hevesi tapasztalatok figyelembevételével — megvásárolni ezt a műsort. Ez azonban pénz kérdése. Van más lehetőség is. Például, hogyha helyi erőforrásokra támaszkodva egy-egy klub- foglalkozáson. könyvtári rendezvényen, vagy művelődési házakban megtartott összejöveteleken alkalmaznának hasonló módszereket. Hiszen az érdeklődés felkeltéséről van szó, s ilyenkor — mert az olvasásról, a könyvek és az emberek kapcsolatának elmélyítéséről van szó — úgv véljük, ez nemcsak a könyvtárak' ügye lehetne, hanem a művelődési intézményeké is. Egy-egy ilyen foglalkozás, vetélkedő megszervezése nem állítja megoldhatatlan feladat elé sem könyvtárosainkat, sem népművelőinket. S ok feladatot oldottak már meg. melyeknél nem voltak híjával a fantáziának, a leleménynek. S ha szívük van hozzá — miért is ne lenne? —. nem maradhat el az eredmény. Ehhez sokszor pénzre sihes szükség. Csak segítőkész jó szándékra. Hisszük, hogy ezt a jó szándékot senki sem tagadja meg a szép célokat maga elő tűző olvasópályázattól. Csutorás Annamária iskfilaüusz: elégtelen Gimnázium, Encs, 1972 Az encsi gimnázium nem tartozik a megye nagy tradícióval rendelkező középfoka tási intézményei közó. 1083-ban nyitotta meg kapuját a tanulni, művelődik a-: adókozó csereháti kis- •ek diákjai előtt. A gimnázium igazgatójával, Borsos Istvánnal beszélgettünk. — Nagy vetélylársat jelent a gimnáziumoknak az országosan is egyre szaporodó szakközépiskolák száma. A legtehetségesebb munkás-paraszt gyerekeket ^szippant- jak el”, mivel szakmát és érettségit adnak. A munkás- paraszt szülők gondolkodásában az aránylag „gyors” kenyérkeresethez jutás nem versenyezhet az általános műveltséget, az egyetemi, főiskolai továbbtanulás jobb m; "alapozottságát _ nyújtó gimnázium lehetőségével. Azoknak a munkás-paraszt gyerekeknek lenne helye a gimnáziumokban, akik a jobb általános iskolai tanulmányi eredményeik folytán a szakközépiskolák szűkösebb létszámkeretébe is felvételt nyernek. A gimnáziumok az egyetemi, főiskola'. Urább tanuláshoz —• prolii jakból adódóan — többet tudnak tenni. A felvételi tárgyakat lényegesen nagyobb óraszámban tanítják. A matematikát például a gimnáziumokban évi 618 óraszámban, a szakközépiskolákban viszont 486 órában tanítják. De "'ez vonatkozik a magyar nyelv és irodalomra, é ne, fizikára, kémiára.’ biológiára is, amely tár?”.'aknái jóval nagyobb az órakülönbség a gimnáziumok javára. A tapasztalatok, a statisztikák azt mutatják, hogy a •ízű kkö/.épiskolákban végző tehetséges munkás-paraszt gyerekekből nagyon kevés folytatja tanulmányait az e ■' 'cineken, főiskolákon. A gimnázium létrejöttekor, 1963-ban — mint Borsos .István igazgató elmondta — „megrohanták” az iskolát _ a tóvá b b tanulni szándékozók. Szakközépiskola abban az időben még nem volt. Az érettségi íróasztalt jelentett. A szakosított középiskolák megalakulásával ez a túljelentkezés alábbhagyott. Az elmúlt évben 136 jelentkezőről vettek fel 76 tanulót. A gimnázium pedagógus KlSZ-alapszervezetének fiatal tanárai vállalták, hogy végigjárják a járás falvainak általános iskoláit. Pályaválasztási tanácsot adnak az iskolában végző gyerekeknek. Igyekeznek a csereháti községek legtehetségesebb gyerekeit az encsi gimnáziumba irányítani. Meggyőzni a szülőket is, hogy vállalják a nagyobb áldozatot tehetséges gyermekeik „hosz- szabb távú” iskoláztatásáért Az encsi gimnázium tanárainak lelkes, odaadó munkája országosan is jó eredményt vallhat magáénak. Az elmúlt oktatási évben az iskola 47 érettségizettje közül 18 felvételizett az ország különböző egyetemein, főiskoláin. Tizenhat tanulót felvettek. A gimnázium tanárai a tanulók megfigyelése alapján segítenek eldönteni, milyen pályát válasszon a gyerek. Borsos István igazgató szerint SO—90 százalékban a középiskolák tanárain múlik a választott pálya, szakma eldöntése. A tanulók a második év végére már eldöntik, milyen életpályát választanak. Ennek alapján külön foglalkoznak a diákokkal, a választott szaknak megíele-, lóén. A kötelező óraszámon felül a szaktanárok legalább heti 4 órában oktatják a gyerekeket a felvételi tárgyakból. • A csereháti községekből a gimnáziumba került gyerekek neveitségi szintje alacsony. Nem kis problémát jelent az iskolának a műveltségben hiányosságok pótlása. Ezért hívták életre a különböző tudományos szakköröket, filmklubot, amelyekben bármilyen érdeklődésű tanuló megtalálhatja az önképzés lehetőségét. Kétszáz gimnáziumi tanuló rendelkezik színházbérlettel. Nagyon gazdag az iskola KlSZ-szer- vezetének programja. Az igazgató terveinek középpontjában a gimnázium szűkös kollégiumi férőhely- számának bővítése áll. Ma talán ez a legfontosabb. Aktívabb pályaválasztási tanácsadásukkal a fiúk számát szeretnék növelni az iskolában. Kovács I,ászló A körzeti általános iskolák eredményes működéséhez nelkülözhetetlen feltétel a tanulókat szállító autóbuszok pontossága. Az iskolabuszok azonban elégtelefire vizsgáztak a sátoraljaújhelyi járásban. Különösen sok a panasz miattuk a Hegyközben, Pái- haza és Füzérkomlós körzetében. A járási tanácsi hivatal művelődésügyi osztályán nyilvántartott adatok szerint legutóbb január 10-e és 20-a között Pálházáról négy alkalommal gyalog kellett hazamenniük a gyerkeknek. Kis- és Nagyhutára, valamint Fü- zerkajalára. Füzérkomlóson három alkalommal volt hasonló eset amiatt, hogy nem érkezett, meg a tanulókért a délutáni buszjárat. Az iskolabuszok reggeli késése pedig olyan gyakori, hogy a hegyközi körzeti iskolákban az első tanítási órákat sokszor nem is tudják megtartani, felborul a tanrend. A szülők zúgolódnak: miért kellett körzetesíténi az iskolákat, ha a gyermekek utaztatását nem tudják megnyugtatóan rendezni. A nevelők is elkeseredettek, mert a rendszertelen buszjáratok miatt kárba vész rengeteg pedagógai energia. Az autóbusz vállalat járási kirendeltségének hiába jelentik a rendellenességeket az iskolák igazgatói, s a művelődésügyi osztály —, semmi hatékony intézkedés nem történik. Az iskolák körzetesítésére azért volt szükség, hogy a kis településeken lakó gyermekek is korszerű feltételek között tanulhassanak. Így azonban önhibájukon kívül továbbra is hátrányba kerülnek. Meddig? —c* KÖZÜLETEK szíves figyelmébe ajánljuk kétágú létra választékunkat 5—10 fokú létraigényét minden mennyiségben azonnal kielégíti a FÉMVILL KERESKEDELMI VÁLLALAT, Miskolc, Vágóhíd u, 6. sz. A Fejér megyei Bauxitbányák felvételre keres föld alatti munkára 40 éves életkoi'ig vájárokat, csilléseket, segédvájárokat, villanyszerelőket, lakatosokat. litt KÜLSZÍNI MUNKÁRA: villanyszerelőket, lakalosokat, segédmunkásokat A bányászatban szokásos hűségjutalom és évi 40 q szénjuttatás van. Az 1973-as évben lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban a Fejér megyei Bauxitbányák üzemgazdasági osztályán, Fejér megye, Kincsesbánya. Székesfehérvárról vonat- és autóbuszjárat van. 1 v-jcqyzet Komor filmek és derűs szándékok A z elmúlt hét filmműsorában három olyan film is akadt, amelyre a konvorság, a nehéz légkör, 'a súlyos monda- j nivaló jellemző. E filmek egyébként témájukban mész- j sze eltérnek egymástól. Az első kettőt azonban — a műsor- j szerkesztés ismeretlen indítékaiból adódóan — összekapcsolta a történés helye. Szerdán és csütörtökön, egymást követő napokon ugyanis angol filmdrámákat, láttunk, s mindkét j film Angliának egy-egy. az idegenele előtt kevéssé ismert ; vonását mutatta fel. A Hová':., című dokumentum-játék- ! film a.: angliai kisember lakásgondjait rajzolta fel döbbenetes erővel. A G. B. Shaw által hajdan megírt Sartorius- I léle nyomorlanvák luxuskörnyezetnek számítanak azokhoz a viszonyokhoz képest, ahonnan a film hősei napjainkban, nyolcvan évvel a színmű születése után elindulnak kálváriáink útjára. Kiszolgáltatottság, embertelenség, spekuláció, j hivatali gépiesség és gyűlölködés veszi körül a szegény la- ! káskeresőt e filmben, ami megrázó erejű művészi vádiratnak is tekinthető. Másnap ismét angol filmet láttunk. A szí- : nesz című dráma az állástalan színészek kiszolgáltatottságát és kilátástalanságát tárta elénk, kevesebb meggyőző erővel. A színészeknek, a főhősnek is, csak a panaszát ismerhettük \ meg, tehetségét, tehát a panasz jogosságát nem, A harmadik film Antun Vrdoljalt jugoszláv rendező első alkotása. Messze kiemelkedik a hasonló témájú partizán filmek közül a Ha hallod a harangokat..., mert elvetette a kialakult sablonokat, s a partizánharcok névtelenjeit a maguk emberi valóságában, sok-sok gyengéjükkel együtt mutatta be, plasztikusan érzékeltetve, hogy ebből a heterogén társaságból és hasonló csoportokból alakul végül ki a nehéz harcokat megvívó, győzedelmes partizán-hadsereg. A derű mérsékelten jelentkezett a héten. A szombat esti összeállításnál — Perceink meg voltak számlálva... — inkább a derűkeltés szándékával, mint valóban a derűvel 1a- i lál'kozhattunk. A szilveszteri, vagy más műsorokból kimaradt paródiák, jelenetek, minijátékok, egyebek csak nagyon csökkentett értékű szórakozás forrásai lehettek. (bm) A Miskolci Építőipari Szövetkezet 1972. évre még vállal parkettás, üvegező, szobafestő és mázoló, tetőfedő fm bádogon munkálatokat. Most előny ösen, ölesén, jó minőségben oldhatja meg rí kend ház és garázs beszerzését Víkcndház: egyszoba, hálófülkés, verandával, 16 négyzetméter alapterülettel, 19 900 Ft/db. Garázs: tetszetős kivitelben, hullámpala fedéssel, 530x275 cm-es nagyságban, 11 500 Ft/db. Vétel esetén: a tartozékokat kívánság szerint tehergépkocsira felrakjuk, vagy vagonba feladjuk. A közúti, illetve vasúti fuvarköltség a vevőt terheli. Az árban a helyszínt felállítás költsége nincs benne, de külön megállapodás szerint a felállítást is vállaljuk. Vétel esetén vevőinknek az ide- és visszautazás vonatköltségét megtérítjük. 30‘ százalék előleggel, OTl’-rcszlctre is megvásárolhatók. TÜZEL* VÁLLALAT NYÍREGYHÁZA, IRODAHÁZ ÁLLAMI VÁLLALATOK! TERMELŐSZÖVETKEZETEK ! A Miskolci Kertészeti Vállalat alkaliiKiz 1 lő gyakorlattal rendelkező MAGÁNOSOK! gépészmérnököt Megvételre felajánljuk OSZTÁLYVEZETŐI központi telephelyünkről: BEOSZTÁSBA, 7 db 650x20 új gumiab1 fő roncsot. gyakorlattal rendelkező 50 db 750x20 terep és sima gumiabroncsokat, keréktárcsával együtt. kertészmérnököt Egységár kedvezménynyel. Megegyezés a helyszínen. MŰSZAKI-ELLENŐRI BEOSZTÁSBA, valamint 1 fő SZÁLLÍTÁSI ELŐADÓT és 1 tő AF1T XVI. sz. KÖZGAZDÁSZT, Autójavító Vállalat, egyetemi végzettséggel. Miskolc, Zsolcai kapu Bérezés megegyezés sze9—11. rint. Ügyintéző: Kurys Csaba, Jelentkezés a vállalat anyag, és szállítási őszmunkaügyi osztáyán, tóly. Telefon: 14-222. MISKOLC. Szcntpctcri kapu.