Észak-Magyarország, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-18 / 272. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1971. nov. 18., csütörtök tmnKavz&xmma» A társadalmi 9 9 A 9 9 1 ^ * ösztöndíj Egy KNEB-wiz&gáBait tanuSságaiisői Ho egy-két egyetemet, főiskolát végzett fiatal szakember fel­bontja tanulmányai idején kötött szerződését és más munkahe­lyet választ — az még csupán a szakember és a vállalat ügye, s a családi okokból a személyes nézeteltérésekig sokféle oka lehet. De ha már tucatjával, vagy talán százával fordulnak elő ilyen esetek — az feltétlenül közügy. S mivel az utóbbi években megszaporodtak a jelenlegi és volt társadalmi ösztöndíjas egye­temi-főiskolai hallgatók szerződés-bontásai — a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy mi ennek az oka és hogyan lehetne az egészségtelen helyzeten változtatni. í Fiimjegyzet j Napsuga raszem eh •' i ­-• • ~ - Miefes* tp*^L*í.** w - T A TÁRSADALMI ösztön­díjak adományozásának és a végzett hallgatók foglalkoz­tatásának körülményeit igen mélyrehatóan, hat megye 101 gazdálkodó szervezeténél vizsgálták meg, ebből von­tak le általános tanulságo­kat és készítettek javaslato­kat. Kiindulópont az az 1959-es kormányhatározat volt, amely létrehozta a tár­sadalmi ösztöndíjakat. Ak­kor az volt a cél, hogy mi­nél több fizikai dolgozó gyermeke kapjon felsőfokú tanulmányai idejére társa­dalmi ösztöndíjat, s a vidé­ki üzemek, vállalatok, ter­melőszövetkezetek, állami gazdaságok, tanácsok meg­felelően képzett, fiatal, új munkaerőket kapjanak. El is érte célját a hatá­rozat — legalábbis az első években. Akkoriban a társa­dalmi ösztöndíjasok — ha egyébként megfeleltek a kö­vetelményeknek — előnyben részesültek az egyetemi fel­vételnél, s az az összeg, amelyet a vállalatok, szövet­kezetek, tanácsok havonta rendszeresen utaltak ki ne­kik, jelentősen felülmúlta a többi hallgatónak juttatott állami ösztöndíjakat. Időköz­ben azonban az egyetemek által fizetett, a hallgatók ta­nulmányi eredménye és szo­ciális helyzete szerint válto­zó ösztöndíj havi 200—800 forint közti összegre emelke­dett (800 forintot az a jeles­rendű hallgató kaphat, aki­nek családjában az egy fő­re jutó kérését nem éri el a havi 800 forintot) és ez nagyjában azonos a társa­dalmi ösztöndíjak összegé­vel. Mégis van egy alapvető különbség: az állami ösztön­díjhoz — az említett tanul­mányi eredményen és a szo­ciális helyzeten kívül — semmilyen feltétel nem fű­ződik. A társadalmi ösztön­díj viszont az egyetemi, fő­iskolai hallgatót, hogyha megszerzi diplomáját, annyi hónapig dolgozzék az ösztön­díjak adó vállalatnál, amed­dig támogatásban részesült. Lényegében tehát' a társa­dalmi ösztöndíjasok hát­rányba kerültek az állami egyetemi ösztöndíjas hallga­tókkal szemben. Különösen azért, mert a társadalmi ösztöndíjas — ha mégsem a támogatást nyújtó vállalat­nál helyezkedik el — a ta­níttatására fordított összeget teljes egészében köteles visz- szafizetni a vállalatnak. Ez pedig — hiszen pályakezdő fiatal emberelőről' van szó — évekre visszavetheti őket anyagilag, ami nem marad következmények nélkül szak­mai fejlődésükre sem. EREDETI céljától azzal is eltávolodott a társadalmi 1.970-ben több mint nétrnil- lióan tekintették meg a hazai múzeumokat, közöttük mint­egy négymillió külföldi lá­togató volt — állapította meg szerdáai az Országos Múzeumi Tanács, amely a Művelődés­ügyi Mi niszbéritmnben tartot­ta ülését. Rámutattak az ülésen, hogy az idegenforgalmi szervek a múzeumok megtekintését a kívántnál sokkal kisebb mértékben árak a fekkdatók­ösztöndijrendszer, hogy már nem a vállalatnál dolgozók, vagy a tanácsi területen dolgozók fiait, lányait küld­ték többségben ösztöndíjas­ként az egyetemre, hanem — igen sok esetben — azt, aki éppen jelentkezett, k vállal­ta a szigorú feltételeket. A KNEB vizsgálatához 720 egyetemi hallgató és 437 társadalmi ösztöndíjjal vég­zett fiatal szakember adott válaszokat a feltett kérdé­sekre. Így derült ki — töb­bek között —, hogy a tár­sadalmi ösztöndíjasok között csaknem egészen 40 százalé­kot képviseltek azok, akik maguk korábban az ösztön­díjat adó vállalatnál dolgoz­tak, vagy valamelyik család­tagjuk munkahelye küldte őket egyetemre. Ezzel szem­ben 30,7 százalék csupán ba­rátaitól, ismerőseitől „kapta a tippet”, 17 és fél százalék a középiskolában, vagy a fel- J sőoktatási intézményben ér­tesült az ösztöndíj lehetősé­géről, további 11,2 százalék pedig — közelebbről meg nem határozott — egyéb mó­don. Számos vállalat, intézmény j fizette és fizeti ugyan az j ösztöndíjat, de kevés gondot fordít azokra a fiatalokra, akik ezeket az összegeket kapják. Az említett felmé­rés szerirat a megkérdezet­teknek csak 31,3 százaléka válaszolt úgy, hogy kielégí­tően tájékoztatták jövendő munkahelyéről, az ottani szakmai követelményekről és anyagi, érvényesülési le­hetőségekről. További 43,7 százalék csupán felületes tá­jékoztatásit kapott — és 24,7 százalék még annyit sem. Ami pedig a hallgatók és az ösztöndíjat adó szerveik kap­csolatát illeti, a fiatalok be­számolója szerint ez a kap­csolat csak 21,7 százaléknál volt rendszeres, 43,2 száza­léknál alkalomszerű, 14,2 százaléknál pedig legfeljebb formális, a többiek semmifé­le közvetlen kapcsolatról nem tudtak beszámolni. A KNEB vizsgálata feltár­ta ás kimondta: a társadal­mi ösztöndíj adományozása jelenlegi rendszere elavult, újra, korszerűre kell felcse­rélni. A tapasztalatok alap­ján az illetékesek javasol­ják: a jövőben minden egye­temi, főiskolai hallgató egy­formán kapjon juttatásokat tanulmányi eredménye és szociális helyzete alapján, visszafizetési kötelezettség nélkül. Mégsem kerülnek hátrá­nyos helyzetbe a vidéki vállalatok, intézmények, amelyek valóban szívügyük­nek tekintik, hogy a hiány­zó mérnöki, közgazdászi, or­vosi, állatorvosi, pedagógusi stb. állásokra saját dolgo­nak, viszont a gasztronómiai jellegű vagy^ más, „magyaros specialitások” bemutatására igen nagy energiát fordíta­nak. Fontos lenne a dolgozók üdültetésével, az iskolák or­szágjárásával foglalkozó pe­dagógusok, népművelők által szervezett múzeumlátogatá­sok számának növelése is. Hiba, hogy általában az ide­genvezetők által tartott mú­zeumi vezetés felszínes, felü­letes. zóik gyermekeit, vagy más, fiatal, most tanuló fiúkait, lá­nyokat nyerjenek meg. Azok a fiatalok, akik vállalják a kétoldalú szerződésben rög­zített feltételeket — tovább­ra is köthetnek társadalmi ösztöndíjra szerződést. Az összeg a vállalat, intézmény és a hallgató szabad megál­lapodásától függ, azzal a megkötéssel, hogy az egye­tem, főiskola által fizetett ösztöndíj és a társadalmi ösztöndíj együttes összege nem haladhatja meg az ille­tő szakmában szokásos — vagy a kollektív szerződés­ben megszabott — kezdő fi­zetés minimumát. MINDEZ ma még csak ja­vaslat, amellyel a Művelő­désügyi Minisztérium is egyetért. Remélhető, hogy határozattá emelkedik, mire megkezdődnek a felvételek a következő, 1972/73-as okta­tási évre. Visszás helyzet szűnik meg így, és remélhe­tő, hogy igazságosabb ala­pon, egyenes úton jutnak majd a szakemberhiánnyal küzdő vidéki vállalatok fia­tal diplomásokhoz, a végző egyetemi hallgatók pedig számukra megfelelő álláshoz — egy közérdekű népi ellen­őrzési vizsgálat nyomán. A hétfő esti hangversenyt a vendégegyüttes, a karmes­ter és a közreműködő nagy­nevű hegedűművész szerep­lése a kiemelkedő esemé­nyek sorába emelte. A nagy múltú budapesti zenekar vendégjátéka méltán váltott ki fokozottabb érdeklődést. Végeredményben sajnálhat­juk, hogy a sokfele szem­pont és igény összeegyezte­tése következtében „csak” a Bach: III; szvitben hallhat­tuk a vonós részleget önál­lóan; A nagy igényű Bartók- hegedűverseny is jeles szele­pet szán a zenekarnak, de a figyelmet ilyenkor inkább a szólista vonja magára, A vi­lághírű Bach-szivit előadása a Filhamiándai Társaság szép erényeit csillogtatta meg. Koródi AndráG friss, derűs, formás, összefogott előadást sugallt. Talán a vi­lághírű Air jól ismert dalla­ma tűnt könnyedebbnek, mint megszoktuk. Stefán Ruha hegedűmű­vész nálunk is jól ismert mestere, virtuóza hangszeré­nek. A nagy nemzetközi ze­nei versenyeken sokféle dí­jat nyert művész pompás technikai adottságai, előadá­sának magávalragadó ereje játékának hallgatását él­ménnyé forrósítja. Ez a ma­gas hőfokú zenei tolmácso­lás, az érzelmek ilyen ára­dása, a technikai lehetősé­gek zenei igényű érvényesí­tése különösen a Bartók-he- gedűversenyben virágozha­tott gazdagon. Vendégművészünk „anya­nyelvi” fokon érti és érzi a bartóki világot. Egyéniségé­vel rokon a versenymű he­lyenként népzenei ihletésű hangvétele, férfias, táncos, verbunkos világú lobogása. Képes arra, hogy a bartóki mélységekbe is leszálljon. Különös módon ez az in- j tenzív kifejezésmód a Bach- j hegedűversenynek nem vált előnyére. Széttöredezett dal­A film meséje rendkívül egyszerű. Szerelmi három­szög, egy csodálatosan szép, izgalmas vakáció keretében. Mégis azt mondhatjuk, hogy Michel Boisrond filmje, a Napsugaras szemek kellemes időtöltéssel ajándékozza meg a nézőt, s ebben nem kis ré­sze van a film operatőrjének Jean-Marc Ripertnek. Mese­szép tájakon járunk a film „hőseivel”, izgalmas tengeri utazásban van részünk, gyö­nyörködhetünk a tengerpart egzotikusságában, s részt ve­hetünk egy vitorlásverse­nyen. A szerelmi történet ro­mantikus. Minden megvan ebben a filmben, ami a lamvonal és a túlfűtöttség különösen az első tétel,ben érződött. A híres Adagio fájdalmas szépsége is meg- megbörL Ebben a tételben a zéhekar is részes volt a várt hatás csökkenésében. Egészében véve szép est emléke maradt meg a hall­gatókban. Stefán Ruhát, Ko­ródi Andrást és a zenekart a közönség nagyon melegen ünnepelte, amit a művész két ráadással viszonzott. V. Zalán Irén A számítástechnikai köz­ponti fejlesztési program megvalósításának a gépipar­ra vonatkozó feladatairól tá­jékoztatta a sajtó munkatár­sait szerdán Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszter­helyettes. A kormány határozata alapján 3,5 milliárd forintot fordítanak a következő öt évben a számítástechnikai eszközök gyártásának fejlesz­tésére, bővítésére, és további hétrnüliárd forintot a számí­tógépek beszerzésére. A nagyszabású beruházásokkal 1975-ig megalapozzák a szá­mítástechnikai kultúrát ha­zánkban. A számítástechnikai prog­ram megvalósítása azonban elképzelhetetlen a nemzet­közi együttműködés nélkül — hangoztatta a miniszterhe­lyettes. Ennek felismerésével a szocialista országok közö­sen megkezdték az egységes számítógéprendszer kidolgo­zását. A rendszer legjellem­zőbb vonása, hogy az igen nagy teljesítményű számító­gépektől. a kis számítógépe­kig úgy konstruálják azokat, hogy lehetőség van azok egy­mással összekapcsolt íizemel­könnyed, pusztán szórakozta­tó időtöltéshez szükséges. Ezért jó az ilyen stílusú fil­mek között. Azt nyújtja, ami a film rendezőjének is célja 't: szórakoztatást. S amíg Akik a Giuliano Monialdo rendezte olasz—jugoszláv koprodukciós film előzetes reklámképsorát látták, több­ségben csak arra következtet­hettek: megint egy háborús film, fogolytáborral, szöges­dróttal, csukaszürke egyen­ruhás németekkel. Sokan közülük talán unottan le­gyintenek is, mondván, mit lehet ebben a témakörben még mondani. Az előzetes azonban nagyon keveset tu­dott érzékeltetni e filmből. Bár valóban a második vi­lágháború utolsó napjaiban és a béke első néhány nap­ján egy katonai fogolytábor, ban játszódik, mégsem első­sorban háborús film, hanem egy megtörténi — és a vi­lágtörténelemben aligha,nem egyedülálló — eseten egyt olyan, politikai alapállást és későbbi vonalvezetést szü­lő magatartást érzékeltet, amely nem sokkal a háború után Európa nyugati felé­ben a vesztesek és a győzte­sek viszonyát alapvetően meghatározta, és az egész világ előtt megkérdőjelezte: ■valóban vesztes-e a vesztes? A háború befejezése előtt néhány nappal, 1945. máju­sának első napjaiban a hol­landiai fronton két német katona egy zászlós, meg egy tizedes — megszökik csapattestétől. A közelben az telesére. Magyarország ebbe a munkába a kis számítógé­pek és periférikus berende­zések, továbbá adatátviteli egységek gyártására kapcso­lódott be. Lényegében — mint mondotta Asztalos Lajos — a számítógépek széles körű hazai alkalmazása, valamint a szocialista országok közötti együttműködés tette szüksé­gessé a számítástechnikai központi fejlesztési kormány- program kidolgozását. Befejezésül hangoztatta a miniszterhelyettes, hogy a nagyszabású program meg­valósítása az egész népgaz­daságot érinti. A gép, mint eszköz és a rendszer-techni­kai tervezési módszer egy üt 7 iesen lehetővé teszi a terme­lési folyamatok számítógépes irányítását, s ezáltal új tech­nológiák alkalmazását is. Segítségével korszerűsíthető a vezetés, az ügyvitel egya­ránt. A számítógép-gyártás megvalósítása túlnő a konk­rét ipari ágazaton, hiszen, új követelményeket támaszt a finommechanikai eszközök gyártásában is, amelyben a különböző információkat re­gisztráló és továbbító műsze­reket állítják elő. I nézzük, csakugyan elfeledjük, hogy kint az utcán hideg van, rossz az idő. A film szerep­lői kellemes játékkal ajándé­koznak meg minket. Nagymamák és unokák Grúz faluban, á Nagy Hon­védő Háború idején játszódik ez a szovjet ifjúsági film, melyet elsősorban az ifjabb korosztálynak ajánlunk. Zura és Tengő apró-cseprő ka­landjait meséli el bájos egy­szerűséggel, s közben felvil­lantja a falu közösségének mindennapi életét. Tanúi le­hetünk a gyerekek önzetlen­ségének, s annak is, a fog­orvos hogyan használja ki megszorultságukat. A felnőt­tek világa azonban csak hát­tere marad a gyermekek ér­dekes kalandjainak. (Cs. A.) angol haderőhöz tartozó kanadai alakulat felügyele­te alatt nemet foglyokat őriz­nek egy táborban. A két né­met szökevényt a tábor egyik sofőrje fedezi fel, magái, oz veszi őket segítőnek a kony­hai szállításokhoz. A tábor­ban a németek katonás je­gyelemben élnek. A kanadai parancsnok, Trudeau kapi­tány, bár szigorú parancs­nok, a foglyokkal keveset törődik, bizonyos mértékig imponál is neki a németek fegyelmezettsége, önkor­mányzata, a táboron belüli vastegyelem, amelyet egy ezredes teremt meg. A ne­metek éppen olyan katonai rendet tartanak maguk kö­zött mintha nem is foglyok, hanem bevetésre szánt ala­kulat lennének, s amikor felfedezik, hogy; két német szökevény is van a táborban, követelik, sorolják őket is közéjük, majd a német ka­tonai jegyelem megsértése miatt haditörvényszéket ül­nek /etettük, halálra ítélik őket, és az ítélet végrehajtá­sához jegyveri kérnek a ka­nadai parancsnoktól. A film legérdekesebb ré­sze a kél parancsnok viadala egymással, majd a német foglyok lázadása. Vé­gül a kanadai parancsnok, aki nemcsak katona ,hanem gentleman is — egyik fel­jebbvalójának tanácsára — belátja, hogy teljesítenie kell a németek kívánságát, mert — bár ellenséges hadifogoly de ezredesi rangú ellenfele — a rangot lejáratni nem szabad. így történik, hogy kanadai katonák segédleté­vel és fegyverével német foglyok szabályszerűen kivé­gezhetnek két német szöke­vényt, egy felvilágosultabb zászlóst, meg egy fiatal ti­zedest 1945. május 13-án, j négy nappal a második vi­lágháború vége után. Drámai erővel elevenedik meg a filmen az a német: magatartás, amely nem haj- j landá tudomásul venni a há- j ború elvesztését, és roppant érzékletesen mutatkozik meg az angolszász vezető- körök álláspontja: legyőz­tük a németeket, de a ran­gosokat tisztelni kell. s ki kell ölcet békiteni. (Ennek az alapállásnak realizálását az elmúlt huszonhat évben megismerhettük.) Bár a film olasz—jugoszláv koproduk­ció, rendezője, operatőrje, komponistája, írója olasz, ál színészek nagy többség6 olasz és angol, kitűnő a szö­kött zászlós alakjában Fran­co Nero, a kanadai kap>' lányt megszemélyesít® Richard Johnson és borzon­gatóan hiteles Helmut Schneider, mint von Blei­cher ezredes. (bm> Múzeumlátogatási problémák A Budapesti Filharmóniai Társaság hangversenye Vezényelt: Koródi András, közreműködött: Stefán Ruha hegedűművész Számítástechnikai program Vesztesek és győztesek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom