Észak-Magyarország, 1971. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-17 / 219. szám

Süffiüzemet avatlak Knrityánban Szőrmekabát, forrónadrág A Fővárosi Kézműipari Vállalat szeptember 7-én a vadá­szati világkiállításon sajtótájékoztató keretében bemutatta finomkoní'ekció részlegének őszi és téli modelljeit. Képün­kön: magyaros rátéttel díszített szőrmekabát és forrónad- rágos összeállítás A kényéi-, amit tegnap dél­után szegtek meg Kurityán- ban, az izsóí'alvi Aranyka­lász Tsz új sütőüzemében, va­lóban új, még nem láthatta senki. Az üzemet tegnap, szeptember 16-án adták át rendeltetésének. Sötét ru­hába öltözött tsz-dolgozók, a I környező községek tanácséi- I nőkéi gyűltek össze az új üzemben. Ott volt Szaniszló Gyula, az MSZMP Edelé- nyi járási Bizottságának el­ső titkára, s Lázár Jenő, a járási tanácsi hivatal vezető­je. A megnyitón Gál József, az izsófalvi Aranykalász Tsz elnöke köszönte meg azt a támogatást, melyet az üzem építéséhez a megyei tanács­tól kaptak és kívánt sok si­kert az üzem dolgozóinak, majd jelképesen Szaniszló Gyula adta át az új létesít­ményt. A másfélmillió forintos költséggel épült üzem meg­Több nversvas Az Ózdi Kohászati Üze­mek kohóinak termelése az elmúlt hetek lemaradása után újra fellendülőben van. Az utóbbi héten a nyersvas termelési tervet már 105.4 százalékra teljesítették. A 2. számú kohó hetek óta ferro- mangánt gyárt exportra, s ebből is 4,3 százalékkal ter­meltek többet az előirány­zott mennyiségnél. valósításához a megyei ta­nács 600 ezer forintot biz­tosított, a többit a tsz saját erejéből fedezte. Az üzem Kurityánban, Szuhakállóban, Izsófalván, Felsőnyárádon ér­tékesíti majd a kenyeret. Tovább bővül a bolgárföldi lakótelep A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói az elmúlt években korszerű lakótelepet létesítettek a diósgyőri Bolgárföldön. A négy és kilenc emeletes lakó­házat középblokkokból sze­relték össze, vagy habosított kohósalak betonból öntöt­ték ki. A lakótelepet az idén to­vább bővítik és nyugati ré­szében — a megszűnt pere­ces! kisvasút vonal két ol­dalán — házgyári panelok­ból 601 lakást, valamint egy 200 férőhelyes óvodát építe­nék. A központi fűtéssel, hi­deg-melegvíz szolgáltatással felszerelt, összkomfortos la­kásokban — a dolgozók ja­vaslatát meghallgatva — az eddiginél jóval nagyobb, úgynevezett lakókonyhákat alakítanak ki. A pereces! kisvasút mellet­ti új lakótelep alapozását szerdán kezdték meg. Szb-titkári értekezlet a pamutíonóban A Szakszervezetek megyei Tanácsának elnöksége teg­nap, csütörtökön délelőtt a Pamutfonóipari Vállalat nfis- kolci gyárábaii tartotta meg a középüzemek szb-titkárai- nak értekezletét. A tanács­kozást Kopcsek Imre, az SZMT szervezési és káderbi­zottságának vezetője nyitotta meg, aki külön üdvözölte az ülésen megjelent Szőcs Sán­dort, a SZOT képviselőjét. A titkári értekezleten meg­vitatták a szakszervezeti tes­tületek vezető, irányító tevé­kenységének tapasztalatait és a további fejlődés feladatait. Vigasz i a bosszankodóknak Szeptember 1-én a javuló ózdi közlekedés reményéről adtunk hírt. A Volán ózdi üzemegysége új autóbuszjá­ratot indított az épülő vá­rosközpont és az indítóállo­más között, s ugyanakkor sű­rítette a Béke-telepi járato­kat. Csúcsidőben a korábbi 10 percenkénti autóbuszin­dítás helyett 5 percenkénti járatokat ígértek. De csak ígér tele Kérdésünkre a vállalat ve­zetői elmondták, hogy a me­netrend hiányosságát ők is ismerik, s éppen ezert. nem adták még ki az új menet­rendet. A menetrend átdol­gozását, a hibák korrigálá­sát a napokban befejezik, s október 1-től jobb közleke­désre számíthatnak az óz­diak. T. I. M ■> Ügyeletes riporterünk jelenti: Űj bolt Miskolcon Meghosszabbítják a kiállítást Második nap: 6 ezer látogató Nagy sikere van a ked­Üj bolttal gazdagodott Mis­kolc, a napokban megnyílt a Miskolci Női Szabó Szövetke­zet, és az ÉTEX Vállalat kö­zös üzemeltetésű exkluzív női ruházati holtja. A másfél mil­lió forintos árukészlet olyan ruházati cikkekből tevődik össze, amelyek a szabó ktsz szakosított méretes szalonjai­ban, egyedi darabként ké­szülnek. Megtalálható itt a pézsmabundáktól a nadrág­kosztümökön keresztül, a leg­újabb divatú midi-szoknyákig minden, s a vevők osztályon felüli árukból válogathatnak — amit természetesen meg kell fizetni. Az aprócska, ízlésesen be­rendezett, Váci utcai üzletek hangulatát árasztó bolt első vevője egy saj őszentpéteri ta­nítónő volt, aki 6900 forintért irhabundát vásárolt. A vásár­lók körében, akik többnyire az egyedi, különleges fazonú j divatcikkeket kedvelik, a bolt bizonyára kiérdemli az előkelő exkluzív nevet. * Ismét súlyos repülőszercn- csétlenség történt tegnap 9 óra 44 perckor. A MALÉV j Budapest—Kijev között köz- j' lekedő TU—134 típusú repü- í lőgépe — eddig ismeretlen okból — Kijevtől 28 kilomé­terre lezuhant. A gép fedél­zetén tartózkodó 41 utas és a 8 főnyi személyzet életét vesztette. * Vasúti baleset történt teg- j nap Hernádnémeti-Bőcs állo­más közvetlen közelében. Az állomásról éppen kiinduló, 1 2311. számú vonat elgázolta ^ a mozgó járműre felugrani akaró Cseh József, 44 éves helybeli lakost. A szerencsét­lenül járt ember ugrás után 'visszaesett, és a vonat a bal lábát térd alatt levágta. * Baleset történt tegnap Mis­kolcon, a Gyula utcai villa­mosmegálló előtt. Kramcsák Elek, 21 éves miskolci fia­talember motorkerékpárjával elgázolta B. Zita 13 esztendős miskolci kislányt. B. Zita a baleset következtében köny- nyebb sérüléseket szenve­dett. * A hűvös, őszies idővel da­colva, idén másodszor, ismét kibontotta virágait Mezőkö­vesden egy orgonabokor. A tavaszi díszben pompázó bo­kornak csodájára járnak a vidéken, s az illatozó virá­gok bátran állják a hideg őszi szél meg-megújuló ro­hamait. „Bor, bor, bor, legjobb az egri bor...” Tegnap délben hangzott fel ez a szignál elő­ször a miskolci Aranycsillag kávéházban. A Ki tud többet az egri borokról címet vi­selő vetélkedő első elődöntő­jén. A vetélkedőt az Egér- Gyöngyös vidéki Pincegaz­daság és a Miskolci Vendég­látóipari Vállalat rendezi, a Vendégül lát Borsod rendez­vénysorozatának részeként. A továbbbi elődöntőkre ma és holnap kerül sor. A dön­tőre pedig holnap, 18-án este den nyílt „Korszerű háztar­tás, .több szabad idő” címet viselő kiállításnak. A szer­dai napon több mint 6 ezer látogató kereste fel a Kos­suth utcai termeket, ahol a Miskolci Hűtőházi termékei­ből kóstolóval egybekötött bemutatót tartottak. Csütörtökön rendezték meg a Dunakeszi Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár szakmai napját. Ennek slágere a szárnyaskrém kóstoló és be­mutató volt. A pénteki na­pon rendezik a Budapesti a Polónia étteremben. A já­tékot, az elődöntőket és a döntőt Varsányi Zsuzsa, a Magyar Rádió mickol^i stú­diójának zenei szerkesztője vezeti.“ Hogy milyen sikerre szá­míthat ez a Ki mit tud, az megmutatkozott már tegnap is. Jóllehet, sokan még csak felderíteni jöttek: milyen ne­hezek a kérdések, milyen szi­gorú a zsűri ? Nem kis derültséget kel­tett, amikor a pontok ösz- szesítésekor kiderült, hogy a borászat kérdéseiben a leg­tőipar és a COMPACK gyár bemutatóit, amelyek ugyan­csak kóstolóval, illetve szak­mai ismertetéssel, tanács­adással egybekötött kiállítá­sok lesznek. A különböző vállalatok, a Budapesti Kozmetikai Gyár, valamint a Tiszamenti Ve­gyiművek is a kiállítás egész ideje alatt szaktanácsadással egybekötött árubemutatót tartanak. A kiállítást a 'nagy érdek­lődésre való tekintettel szep­tember 25-ig meghosszabbít­ják; nagyobb jártasságról az egyik női versenyző, Egri Istvánná, városunkban tartózkodó bu - dapesti lakos tett tanúbi­zonyságot. Ám miután ő rögtön le is mondott a dön­tőn való részvétel jogáról, a zsűri döntése alapján Már­kot Tibor lett a tegnapi elő­döntő győztese. így ő kapta a zsűri elnökétől, Szitás Elektől, az Egér-Gyöngyös vidéki Pincegazdaság igazga­tójától a két személyes meg­hívót a holnap esti vacsorá­ra a döntőre, a Polónia ét­terembe. Konzervgyár, a Fővárosi Su­..legjobb as egri bor...” Vetélkedő az Aranycsillagban * . Az első premier A Miskolci Nemzeti Színház függönye nem ma este húzódik fel először ebben az idényben, mert néhány estére megtöltötték a nézők a széksorokat, hogy a Hawai rózsáját megnézzék, de az még a múlt évad üzene­te volt az újhoz. Ma este azonban már az új idény első bemutatóját köszönthetjük. Előadás előtt köszöntenek majd minket a nézőtéren és valami, évente csak egyszer tapasztalható ünnepélyesség lengi be a színházat: az év­adot nyitó premier légköre. Mert ma van az igazi évad­nyitás. A félkegyelmű bemutatásával megkezdődik a min­dennapos előadás-sorozat, a mindennapos munka. Röv.d tíz hónapra újra élettel telik meg minden este az öreg teát­rum, hogy napról-napra százakat és ezreket részeltessen az élő művészet élvezetének örömében, abban, az élmény­ben, amelyet semmilyen gépi közvetftésű művészet nem képes megadni. Bizalommal tekintünk az évad elé, szeretettel és barát­sággal köszöntjük színházunkat az első premier napján. IDŐARÁNYOSAN Az LKM munkaversenyt értékelő bizottsága megálla­pította, hogy a szocialista címre pályázó gyáregységek, 'főosztályok döntő többsége időarányosan eleget tett vál­lalásainak. A következő 4 hónap tennivalóiról feljegy­zést juttatott cl a bizottság a versenyző üzemrészekhez. HALÄLRA ÉGETT Egy 22 éves terhes lány Thaiföld Rayong tartomá­nyában felgyújtotta magát, s halálra égett. Az égő emberi fáklya tüze egy egész üzlet­sort, s számos kunyhót lob- bantott lángra később, — közölte a helyi rendőrség. A lány azután követte el tettét, hogy — nyilvánvaló okokból — összeveszett ba­rátjával, egy amerikai ka­tonával. DIVATBEMUTATÓ LENINVÄROSBAN A Borsodi Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat és a Borsodi Vendéglátóipari Vál­lalat őszi-téli divatbemuta­tót rendez szeptember 21-én este 20 órai kezdettel a le- ninvárosi Tiszagyöngye ét­teremben. VB-ULÉSEN A JÖVÖ ÉVRŐL A Miskolci járási KISZ- bizottság ma, 17-én végre­hajtóbizottsági ülésen értéke­li a járás alapszervezetei­nél lezajlott vezetőségválasz­tás tapasztalatait, állást fog­lal a KISZ-bizottságok, vb-k, csúcsvezetőségek összetételét illetően, s megvitatja az 1972. évi költségvetési tervet. ELŐFORDUL... — Mondja csak, ho­gyan volt képes ilyen ittas állapotban a volán mögé ülni? — kérdi a rendőr a gépkocsiveze­tőt. — Nehéz volt, de a barátom segített — hangzik a válasz, KONFERENCIA A VADVÉDELEMRŐL A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében csü­törtökön délelőtt dr. Gergely István mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyettes, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa megnyitotta a nemzetközi vadászati tudo­mányos konferenciát, ame­lyen 15 ország kiváló szak­emberei — három napon át tanácskoznak a vad- és ter­mészetvédelem újabb ered­ményeiről. feladatairól. MA VISZIK A TAKARÓKAT A Borsod megyei ipari szö­vetkezetek nődolgozói a viet­nami akcióban eddig 126 ta­karót juttattak el a KISZÖV- höz. A megyei nőbizottság képviselői ma, szeptember 17-én, pénteken viszik fel az ajándékot az Országos Nőtanácshoz. Ezen túlmenően még 8 szövetkezettől 24—20 takarót várnak. ŐSBEMUTATÓ ÓZDON Szabó Magda Danaida cí­mű tévé-filmjének ősbemu­tatóját Ózdon tartják szep­tember 27-ón * este 6 órai kezdettel a Kun Béla Mű­velődési Házban. Az ősbe­mutatót a szokásnak megfe­lelően vita követi. TÁRSADALMI BIZOTTSÁG Sajóbábonyban, a lakóte­lepi klubban szeptember 15- én újjáválasztották a műve­lődési ház munkáját segítő tizenhárom tagú társadalmi bizottságot. Az újjáválasz­tott bizottság értékelte az elmúlt év munkáját, s meg­beszélte a következő év te­endőit. ESZPERANTÓ NYELVTANFOLYAM A Vörösmarty Művelődési Házban október 6-án eszpe­rantó nyelvtanfolyam indul kezdők számára. Jelentkezést még elfogadnak. Az érdeklő­dőknek felvilágosítást ad a művelődési ház (Miskolc. Lenkei u. 14.) népművelési előadója. A tanfolyam idő­tartama 4 hónap. MIRELIT Árubemutató Árubemutatóval egybekö­tött szakmai előadást ren­dez a Miskolci Vendéglátó­ipari Vállalat és a Magyar Hűtőipar miskolci gyára szeptember 22-én délelőtt Miskolcon, a Katowice étte­remben. TIZENÖT ARCHÍV FILM A kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ­ban működő archív filmklub október 8-án kezdi meg munkáját és májusig tizen­öt archív filmet mutat be. illetve ugyanennyi előadást kínál a filmművészetet kö­zelebbről megismerni kívá­nóknak. A vetített filmek és az előadások természetesen szorosan kapcsolódnak egy­máshoz. MISKOLCI SZÁZADOK A Borsod megyei Levéltár és a Miskolci Képtár, Mis­kolci századok címmel kiál­lítást rendez a Kossuth utcai Képtárban. A kiállítást szep­tember 18-án déli 12 órakor nyitja meg dr. Kubinyi And­rás, a történettudományok kandidátusa. NEM AZONOS Sajnálatos szedés! liiba csú­szott a szeptember 16-i számunk­ban közölt, Szabadtéri szobor­bemutatók, állandó kiállítások cí­mű cikkünkbe. A dr. Végvári Lajossal készített interjú utolsó mondatában XX. századi lakás­kultúra szerepel, holott a helyes szöveg: XX. századi látáskultúra. ÉSZAK-M AGY AKOUSZAG A Magva* Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapia * öszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Baicsy-Zs u 15 Központ 30-132 16-032. 35-380. <<>-579 ntkársae 16-886 Gaz- ias-iepoiJtí kai rovat: 16-035 Pánrovat • 16-078 Belpolitika] 'óval: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat- 16-049 Munkásleve­lezés oanaszOevek* 10-046. Kiadta a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat relelős Kiadó: tVIRTH LA.IOS leleten 30-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc ^zAchenvi o 15—17. Telefon ie-213 Tcrleszt.i q Magyar Posta fÜlőft ?PT,hPtó 9 nelv’ jostan’vataloknáJ és 8 kézbesítőknél x -lőflzetes ma hónapra ?0 fönn' Index ?565t Készüli » R^rcr-i- Vvomdában Felelős vezető- SZEMES ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom