Észak-Magyarország, 1971. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-07 / 210. szám

A MAGTAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGTEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVII. évfolyam, 310. szám Ara: 80 fillér Kedd, 1971. szeptember 7. Külpolitikánk újabb sikere Szerdán érkezik hazánkba a francia külügyminiszter Maurice Schumann, a Francia Köztársaság külügy­minisztere — Péter János külügyminiszter meghívására — szerdán hivatalos látoga­tásra hazánkba érkezik. A francia külügyminiszter hivatalos látogatása ú.iabb bizonysága a magyar kor­mány konstruktív külpoliti­kájának, amelynek egyik sár- | kalalos pontja a különböző társadalmi rendszerű államok j békés egymás mellett élésé­nek és kölcsönösen hasznos ! együttműködésének előrnoz- j dítása. Maurice Schumann j küszöbön álló budapesti meg- ; beszéléseit magyar vezető ál­lamférfiak Párizsban folyta­tott eszmecseréi előzték meg. A mostani tárgyalások je­lentőségét aláhúzza az a kö­rülmény is, hogy a találkozó­ra akkor kerül sor, amikor az európai politikai légkör érezhetően enyhült, amikor a Nyuga t-Berlinncl kapcso­latos problémák megoldását célzó négyhatalmi egyez­ményt a nagykövetek már aláírták. A magyar közvélemény meggyőződése, hogy a fran­cia külügyminiszter és a magyar vezetők budapesti megbeszélései mind az össz­európai és világpolitikai kérdéseket, mind pedig két­oldalú kapcsolataink tovább- 1 fejlesztését illetően gyümöl­csözők, előremutatóak lesz­nek. Az utóbbi években egyéb­ként a magyar—francia kap­csolatokban biztató fejlődés következett be. Mint emlé­kezetes. Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke 1968 márciusában látogatást tett Franciaországban, s ekkor született meg a két ország kormánya közötti megálla­podás, hogy kölcsönösen megvizsgálják, milyen mód­szerekkel lehet biztosítani gazdasági kapcsolatok ki­egyensúlyozottabb fejlődését. Magyar delegáció utazott a Szovjetunióba Dr. Ajlai Miklósnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöké­nek vezetésével hétfőn dele­gáció utazott Moszkvába. A seremety evői repülőtéren a magyar vendégeket szovjet részről V. A. Kirillin minisz­terelnök-helyettes, a Tudomá­nyos és Műszaki Állami Bi­zottság elnöke, s a szovjet állami bizottság más vezető munkatársai fogadták. Dr. Aj'tai Miklós minisz­terelnök-helyettes repülőtéri nyilatkozatában elmondta, hogy a küldöttség látogatásá­nak három célja van. A delegáció tagjai szeret­nének megismerkedni a Szov ­jet Tudományos és Műszaki Állami BraotUkrg munkájával. Fontos célkitűzése a látoga­tásnak, hogy a küldöttek el­látogassanak néhány kutató intézetbe és laboratóriumba, s képet kapjanak a szovjet tudomány és a műszaki fej­lesztés néhány kimagasló j eredményéről. A küldöttség találkozik a szovjet tudományos élet ve- ; zetőivel és egyes kulcsfontos­ságú iparágak minisztereivel. Megbeszéléseket folytat a tu­dományos és műszaki fejlő- j dósért, felelős szovjet és ma- j gyár állami szervek együtt­működésének fokozásáról. Tímár Mátyás Buenos Airesben Fontos tárgyalások az NBK és az NSZK között A Nvugat-Berlinről kötött időt is igénybe vehetnek. négyhatalmi egyezmény alá­írása után három nappal megkezdődtek a tárgyalások — amint az egyezmény szö­vege mondja — „az illeté­kes német hatóságok”, azaz az NDK és az NSZK kor­Száxnitani kell kétségtelenül arra, hogy a nyugatnémet i ellenzék mindent elkövet | majd a tárgyalások fékezé- j sére. Tímár Mátyás, a Minisz- ! I tertanács elnökhelyettese és ; j kísérete hétfőn, helyi idő I I szerint délben — dél-ameri- i kai tárgyalássorozatának első ! állomására — hivatalos látó- | gatásra Buenos ' Airesbe ér­kezett. Fogadására a repülő­téren megjelent Chescotta tábornok, az argentin ipari, kereskedelmi és bányaügy i I miniszter. Ott volt Mátyás László, hazánk argentínai nagykövete. mánya, illetve az NDKkor-j mánya, és a nyugat-berlini szenátus közölt, az egyez­mény szerint őket érintő kérdések redezésére. Bonn­ban Kohl és Bahr államtit­károk, Nyugal-Berlinben pedig Kohrt államtitkár és Müller szenátusi igazgató kö­zött volt hétfőn megbeszé­lés. A jelenlegi tárgyalások — ; mint ma már bonni illetékes körökben is elismerik — két I teljesen egyenjogú német ál­lam azon törekvését tükrö­zik, hogy az európai reali­tások elismerésének alapján rendezzék a megállapodás­ban nyitva hagyott kérdése­ket, majd pedig ezen tűimé- j nöen szerződésben szabályoz­zák a két állam viszonyát. Brandt nyugatnémet kan­cellár a négy nagyhatalom állam- és kormányfőihez in­tézett üzenetében kormánya nevében határozott ígéretet tett ra, hogy a tárgyalások sikerre vitelén fog munkál­kodni. Kedvezően fogadták a nyu- j gatnémet fővárosban Erich j Horieckernek, az NSZEP | Központi Bizottsága első tit- j kárának a Neues Deutsch- landban megjelent nyilatko­zatát, amely szintén a tár­gyalások eredményességébe vetett bizakodást fejez ki. j Mindazonáltal — mutatnak rá nyugatnémet hivatalos körökben — „nehéz, kemény j alkudozásokra” lehet számi- i tani, amelyek huzamosabb I A hét borsodi eseményeiből Gazdag programot ígér a hét megyénkben. Fontos ta­nácskozások. rangos kulturá­lis rendezvények várhatók. Aktuális feladatokról Egész • napos értekezletet rendez 8-án, szerdán délelőtt 9 órai kezdettel a gazdaság- politikai felelősök részére az MSZMP Miskolc városi Bi­zottsága. A meghívottak tá­jékoztatást kapnak az aktuá­lis gazdaságpolitikai kérdé­sekről, előadásokat hallhat­nak az alapszervi gazdaság­politikai munka megszerve­zésének elvi és módszertani problémáiról, s délután töb­bek között megtekintik a város épülő beruházásait. Miskolc-belváros részletes rendezési tervének, s az 1975. évi végleges lakásnévjegy­zéknek a jóváhagyása, vala­mint a szeptemberi tanács­ülés előkészítése szerepel a Miskolc városi Tanács vég­rehajtó bizottságának 9-én. csütörtökön délelőtt 9 óra­kor kezdődő ülése napirend­jén. ' A Hazafias Népfront me­gyei elnöksége mellett mű­ködű, művelődéspolitikai tár­sadalmi bizottság 8-án, szer­dán délelőtt 9 órakor kezdődő ülésén a Miskolc, Kossuth ut­ca 11. szám alatt, a népfront első emeleti tanácstermében rendezendő tanácskozás elő­adói Merényi József, a me­gyei tanács művelődésügyi osztályvezető-helyettese és Szebeni Győző, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak alelnöke, a művelődés­politikai társadalmi bizott­ság elnöke lesznek. Tanács-vb és NEB-iilés Csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart a Ka­zincbarcika városi Tanács végrehajtó bizottsága. Napi­rendjén a legközelebbi ta­nácsülés anyagának, a 11‘2. számú Szakmunkásképző In­tézet munkájának, s a tanács 1971. évi költségvetési, fej­lesztési terve első félévi tel­jesítésének megvitatása sze­repel. A Kazincbarcika városi Népi Ellenőrzési Bizottság 7-én, kedden délután 3 órai kezdettel tartja soron követ­kező ülését. Ekkor bocsátják vitára a IV. ötéves tervben előirányzott lakásépítések előkészítésére és kivitelezé­sére való felkészülésről ké­szített vizsgálati anyagot, va­lamint az elnöki beszámolót is a két ülés között végzett munkáról. Egyetemváros — Miskolc Fotó Herényi Mai számunkból: Lipcse — 1971 (2. oldal) Sok a sörárpa (3. oldal) Film, színház, riport (4. oldal) Spuri (5.. 6.. ?. oldal) IICÍÍVCII * t j meghaltak CT (8. oldal) Egyéves pártiskola Miskolcon Deine László elvtárs mondott tanévnyitó beszédet A megyei part-vb ájprüis 30-i határozata intézkedett az álsó- és középszintű káder- képzés fejlesztéséről. Ennek megfelelően az alsó- és kö­zépfokú káderképzést a jö­vőben egy- és háromhónapos, valamint egy éves nappali tagozatokon — bentlakásos pártiskolákon —, iüetóJeg to­vábbra, is * marxiOTT*»—tenl- nizmus egyéves esti köosép- foikú iskoláin, valamint a Marxizmus—LeniTúzmm Es­ti Egyetemének háwméies általános tagozatain feeC biz­tosítani. A határozat értelmében jú­niusban megszűntette tevé­kenységét Miskolcon a me­gyei pártbizottság öthónapos pártiskolája, s a káderkép­zés korszerű követelményei­nek kielégítésére tegnap, szeptember 6-án. hétfőn meg­nyitotta kapuit a megyei Vendégül Iái Borsod r Csütörtökön délelőtt 10 órakor a megyei tanács dísz­termében rendezendő ünnepi megnyitóval kezdődik a ..Vendégül lát Borsod” ren­dezvénysorozata. A második napon, 10-én lesz Aggteleken, a Cseppkő Szállóban, a Mis- 1 kolci Vendéglátóipari Válla- ! lat rendezésében, a VEND- 1NFOR.M, a vidéki tanácsi vendéglátó vállalatok főköny­velőinek közös információs szolgálata, tudományos ülé- sg. Tanévnyitók Szombaton délelőtt 11 órai kezdettel lesz a Nehézipari Műszaki Egyetem tanévnyitó ünnepsége. Sárospatakon, a Tanítóképző Intézetben ugyanezen a napon, délelőtt fél 1-2-kor kezdődik a tanév­nyitó, amely egyben a gyé­mánt-, arany- és vasdiplomák átadásának ünnepsége is lesz. A szombati nap eseményei­hez tartozik Lenkey Zoltán grafikusművész kiállításának megnyitása a Miskolci Galé­riában, és a miskolci mun­kásfiatalok szavalóversenyé­nek döntője a Bartók Béla Művelődési Központban. pártbizottság új, egyenes pártaskolája. Az ünnepélyes tanevei.v i - tóra délelőtt fél 12-kor ke­rült sor Miskolcon, a megyei pártbizottság Oktatási Igaz­gatóságának Tizeshonvéd ut­cai székházában, ahol Kere­kes József, az intézmény igazgatója, köszöntötte az új izkoia első S? hallgatója:, majd Deme László, a megyei pártbizottság titkára mondott l r ..... - - A - T . ,, ,, . "-1,1 raOBWnjWw OÍJSJSGuCt. — Pártunk X. kongresszu­sa a szocialista közgondolko­zás, erkölcs, ízlés és maga­tartás fejlesztését állította az ideológiai munka középpont­jába. A feladat eredménye* megoldásához par tszerve he­teinknek, társa daimtmknak egyre több művelt, politi­kailag is képzett káderre vart szüksége. Bízunk benne, hogy a most kezdődő egyéves pártiskola is hozzájárul a nö­vekvő igények kielégítéseit e:. az itt tanuló elvtársak pedig ma.rhnáJisan kihasználják a gondtalan tanulás lehetősé­geit — hangsúlyozta többek között a megyei pártbizott­ság titkára, erőt, egészséget , eredményes munkát kívánva az iskola tanárainak és hall­gatóinak. (csé) Szaznégy új főiskolás Kazincbarcikán Kazincbarcikán, a Nehéz­ipari Műszaki Egyetem vegy­ipari automatizálási főiskolai karának épülete zászlódísszel várta hétfőn a tanévnyitó ünnepségre érkező vendége­ket. hozzátartozókat, s nem utolsósorban az űj hallga­tókat. Az intézet, mint isme­retes, a második főiskolai évét kezdi, s ez a főiskolai előlépés a tanulnivágyó fia­talok közötti érdeklődésben is megmutatkozik. Az első év­folyamot most kezdők száma jelentősen megemelkedett a korábbi évekhez képest: 104-en kezdik. el a tanulást. a mérés- és szabályozástech­nikai szakon, illetve a szá­mítógépes irányítástechnikai ágazaton. A főiskolai tanévnyitó ün­nepségen részt vett többek között a Művelődésiig}! Mi­nisztérium képviseletében dr. Bodon Pál, az anyainté­zetet képviselő dr. Lévai Im­re, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektorhelyettese, a székváros két vezetője; dr. Vékony Ernő, a városi párt­bizottság első titkára és Ta­kács István, a városi tanács elnöke. Tanévnyitó ünnepi beszé­dében Szilágyi Gábor többek között arról szólt, hogy ez az évfolyam már kizárólag olyan hallgatókból adódik, akik tudatosan választották az üzemmérnöki pályát, il­letve ezt az intézetet, és ez lesz az első éve az iskolának, amikor megfelelő körülmé­nyek között folyhat a tanu­lás. Éppen ezért, nagy az el­várás az új hallgatókkal szemben, szigorúak lesznek velük szemben a követelmé­nyek, hogy megfelelő műsza­ki. vezetőkké válhassanak. Nagy elszántság, megfeszí­tett munka kell az elkövet­kező években — hangsúlyoz­ta az igazgató —, majd arról beszélt, hogy a kötelességek és jogok ugyan együvé tar­toznak, de a hallgatók ne fe­ledkezzenek meg róla. hogy sorrendben a kötelesség az első. Tanévnyitó ünnepség Putnokon Tegnap, szeptember 6-án tartották meg a tanévnyitó ünnepséget Putnokon, a Fel­sőfokú Mezőgazdasági Tech­nikumban. A délelőtti órák­ban ünneplőbe öltözött taná­rok, hallgatók, vendégek gyűltek össze a technikum dísztermében. Ott volt töb­bek között Fügéd i Péter, az ózdi járási hivatal vezetője, Farkas Pál tsz-elnök, ország- gyűlési képviselő is. A tanévnyitón Jónás Ist­ván igazgatóhelyettes mon­dott ünnepi beszédet. Szó­lott arról a nagy feladatról, amely a technikum diákjai előtt áll. Lelkiismeretes, fá­radhatatlan munka szüksé­ges ahhoz, hogy három év után a hallgatók üzemmérnö­kökké legyenek. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom