Észak-Magyarország, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-20 / 196. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1971. aug. 20., péntek Vasárnap, augusztus 22-én tartják a Miskolci Nemzeti Színházban az 1971 72-es évad nyitó társulati ülését. Ez a kis ünnepség egyben a színház 149. évadának meg­nyitása is lesz. A Miskolci Nemzeti Szín­ház néhány év óta a jól ér­telmezett korszerű népszín­ház útján halad, s két-há- rom esztendő eredményeinek mérlegelésekor, különöskép­pen pedig az elmúlt évadot figyelembe véve úgy érezhet­jük, hogy ezek a népszínházi törekvések jól érvényesül­nek, az intézmény életét ki­egyensúlyozottság jellemzi. Sokan vitatják, jó-e, ha egy művészeti alkotóműhelyben a kiegyensúlyozottság a leg­főbb jellemző, és nincsenek különös figyelmet keltő ese­mények, látványosan nagy sikerek, vagy érdekesnek ígérkező kísérleteket követő kudarcok, de ezen a témán sokáig lehetne vitázni. .Tény az, hogy a miskolci közön­ség. amely a 60-as évek de­rekán kezdett elszokni a színháztól, újra visszaszokott a nézőtérre. Az elmúlt évad vígjátéki ciklusa, az évadot záró fesztivál, és a most kez­dődő idény klasszikus soro­zata ismételten azt mutatja, hogy a színház műsorpoliti­káját valamiféle jó értelmű popularitás motiválja, de az ősbemutatók sora azt is jelzi, hogy az a bizonyos kiegyen­súlyozottság a vállalkozásnál nem jelentkezik, vállal koc­kázatot a színház, és különö­sen nem vall ilyen kiegyen- sáfcioaattságra a Játékszín stötttó-saíTOpadának műkö­dése. Az lOTl/72-es évad az első színházi idény a negyedik ötéves terv kezdete, illetve a X. pártkongresszus óta. Jól­lehet mind a pártkongresz- szus művelődési vonatkozású határozatai, mind a IV. öt­éves terv idevonatkozó tézi­sei valójában továbbfejlesztői a kombin eredményeknek, s nem új irányvonalat meg­szabó dokumentumok, mégis, ez a most kezdődő évad lesz az első, amely teljes egészé­ben e fontos, hosszú évekre irányt szabó határozatokra épül. S éppen ezért a szín- háeá musmkánask tengelyében is e határozatok realizálásá­nak kell állnia. Nem hagy­ható figyelmen kívül a szín­házi munkánál az a szilárd állásfoglalás, amely szerint „a munkásállam közpénzen csak a szocialista társadal­mat, a nép építő munkáját segítő és művészi értéket képviselő alkotásokat támo­gathatja”. Meg kell tehát te­remteni ebben az alkotómű­helyben is az e munkához megfelelő légkört, azt az at­moszférát, amelyben az elkö­telezett művészek nem része­sülhetnek hátrányban, sem erkölcsi, sem anyagi vonat­kozásban a szocializmusnak csak hasznát élvezni akaró pályatársaikkal szemben, és ahol nincs talaja az cllen- zékieskedő játéknak, ahol nem sikk a szocializmussal szemben álló, vagy legjobb esetiben lojális embert ját­szani. Mint említettük, ez az évad a 149. a színház életé­ben, tehát egy ritka jubileu­mot előkészítő idény is. Ko­rábbi nyilatkozatában a szín­ház igazgatója utalt is rá. hogy az lOTl/T2-es évad nagy felkészülés lesz a 150. jubi­leumi idényre. E felkészülés egyben a számvetés idő­szaka is. A színház jól halad a korszerű népszínház útján,1 azonban feltétlenül előbbre is kell tekinteni. A népszín­házzá válás nem cél, hanem eszköz, amelynek segítségé­vel mind szélesebb közön­ségrétegekhez jut el a ne­mes, a szép, az igaz művé­szet élménye. Hogy ezt a fel­adatát a maga népszínházi mivoltában is mind jobban teljesíthesse, érdemes mun­káját több vonatkozásban ön­kritikusan mérlegre tennie. ■Egyik ilyen feladatnak lát­szik az Egerrel való koope­ráció elemző vizsgálata. Is­meretes, hogy 1965-ben a Miskolci Nemzeti Színházat egyesítették Egerrel, illetve az egri Gárdonyi Géza Szín­ház önálló társulatának meg­szűntével és részben a mis­kolciba történt beolvasztá­sával a miskolciaknak jutott Eger színházi ellátásának feladata és gondja is. Ennek az egyesítésnek gazdasági hasznossága könnyen kimu­tatható. Művészi eredményei azonban még vizsgálatra, elemzésre és tanulmányszerü feltárásra szorulnak, és kü­lönösen választ vár az a kér­dés, hogy Egeren kívül Mis- kolcnak, a megduzzasztott létszámú társulattal működő színházzal rendelkező város­nak művészi vonatkozásban hasznos volt-e, mit eredmé­nyezett ez az egyesítés, van-e szükség ilyen vonat­kozásban valamiféle korrek­cióra. Többször szoba került már, de az új évad elején is szük­ségesnek mutatkozik felje­gyezni, hogy színházunknak törekedni kellene sajátos stí­lus kialakítására, amely megkülönböztetné más szín­házaktól. amelynek pozitív jegyei névén büszkén lehet­ne váltatni az egyes előadá­sokat: íme, ez a miskolci színjátszási A jubileumi év eme is kötelez, persze, előbb az egyes produkciókon be­lüli sitílusegységre is jó lenme nagyobb gondot fordítani. Nem kis feladat a színé­szek joglalkozteUáisának jobb egyensúlya. A megnövelce- dett létszámú táusüterftoarn varrnak értékes művészek, akik alig-alig kerülnek szín­padra, mások meg talán dupláját is túlteljesítik kö­telező fellépési számuknak. Tudjuk, hogy ez nem egy­szerűen iétszámíkéndés. A műsortervek kialakítása min­den bizonnyal a színészi adottságokat figyelembe véve történik. Ha pedig valóban íg^\ megy, akkor nem sza­badna mutatkozni az elmúlt években tapasztalt nagyfokú foglalkoztatási aránytalansá­goknak. Szinte elválasztha­tatlan ettől a kérdéstől a társulat régi tagjainak és frissebben idekerülteknek megbecsülése, illetve a. meg­becsülés és foglalkoztatás jobb arányosítása. Régi panasza a színházát szerető miskolcinak, hogy 1965-ben egy — talán elha­markodott — intézkedés megszüntette a kamaraszín­házat. Az elmúlt évek meg­mutatták, hogy kamaraszín- i házra igenis szükség van i egy ekkora művészeti intéz- j menynél. Az új kamara megteremtésére való törek­vésnek egyik fontos feladat­nak kell lennie a most kez­dődő évadban is. És ugyan­csak e jubileumot előkészítő év gondjai közé sorolnám az operatársulat újraszerve­zését is. Erre szükség van. A négy vidéki nagyszínház j közül csak Miskolc nem ren­delkezik kamarával és ope­rával, holott korábban mind­kettő volt. Az esetleg itt lé­tesítendő vidéki tv-stúdió is sürgeti az e gondolattal való törődést. A színház közönségkapcso­latai jók. ebben az évben bizonyára tovább javulnak. Nem mindegy a színháznak sem, hogy az üzemi közön­ségszervezők hogyan dolgoz- nak, milyen jellegű produk­ciókra hogyan szerveznek., A színház szervezési dől- j gozói a jövőben bizonyára: több segítséget nyújtanak j ehhez a társadalmi közön­ségszervezésnek. Nem kis gond Borsodban a tájelő­adások tartása. Megyei szer­vek részéről van olyan igény, hogy a színház mind több tájelőadást tartson, mi inkább azt az álláspontot tá­mogatjuk, amelyet a színház is követ, hogy kevesebb és alkalmas helyen, jobb elő­adásokat, mintsem szétszór­tan, csökkentett értékű szín­ház-utánzatokat, mindenféle alkalmatlan teremben. He­lyeseljük a vidéki tájcentru­mok kiépítésének gondolatát. Bizalommal várjuk az új színházi évadot. A jó munka reményében köszöntjük a Miskolci Nemzeti Színház társulatát, minden tagját, s kívánjuk, váljék ebben az évadban a színház még in­kább szocialista kü.lárpoliti­kánk fontos fórumává, még jelentősebb művészi alkotó- i műhellyé, tíz- és százezrek nemes szórakozását biztosító intézménnyé. Benedek Miklós j Illusztráció <CtéU&j V/. Lcnkey Zoltán rajza Szervezettebb irodalom s irodalmi szervezel A ligha kell itt hangoztat­nunk, mint az élet minden területén, a képzőművészet, a színházi és zenei élet berkeiben, az irodalmi életben is feltétle­nül szükség van bizonyos szervezett és szervezeti funk­ciók gyakorlására; az iroda­lom sem nélkülözheti azt a segítséget, amit társadalmi függésben, viszonyaiban, s főleg ezek gyakorlásában egy társadalmilag is elismert or­ganizáció a maga kereteivel és speciális adottságaival nyújthat S bármennyire is igaz egyébként az a megál­lapítás, hogy az irodalom élete a művek, az alkotás élete, itt frázisként hat: nem arról van ugyanis szó, hogy ez a szervezet a tehetség, az alkotások pótlására, a mű­veknek valami mással való helyettesítésére lenne hiva­tott. Az érdekvédelem ilyen­fajta értelmezését nem vall­hatja és nem fogadhatja el egyetlen olyan művész sem, aki valóban műveitől, alkotó munkájától várja elismeré­sét, Az országban több vidéki csoportja működik a Magyar Írók Szövetségének. Van író­csoport Debrecenben, Pék esett, Szegeden, s legújabban Kecskeméten. Nincs viszont — s ez a tény valóban önma­gában is elgondolkodtató — Miskolcon, Észak-Magyaror- szág legnagyobb városában, e táj valóságos központjá­ban. Pedig kevés olyan táj­egysége van az országnak, mint a miénk, amely két irodalmi folyóirattal rendel­kezik, a Napjainkkal és a Palócfölddel, nem is szólva a más fórumok négy me­gyei és egy városi napilap, időszakos kiadványok, üzemi lapok, rádió stb. nyújtotta, s minden más helynél gaz­dagabb publikációs lehetősé­gekről. Vagy akkor hát írók nincsenek? A kérdésre sok­helyütt hajlamosak igennel válaszolni; igen, nincsenek írók Borsodban, nincsenek Észak-Magyarországon. Né­hány hónapja kezembe ke­rült egy perspektivikus kul­turális program, »melyben bőven jutott elemzésre hely művelődési házaknak, mozik­nak. színházaiénak, hangver * seny életnek, könyvtáraknak. Az irodalomak viszont mind­össze egyetlen szűkös mon­datot szántak csupán. Való­ban ennyit érdemel Észak- Magyarország, s szűkebben Borsod mai irodalma? Egyik lapunkban a közelmúlt na­pokban napvilágot látott írás szerzője számba veszi azo­kat a Borsodban élő írókat, akiknek már könyveik jelen­tek meg. Nyolc írót számlál elő. S ha itt most nem is so­rolunk fel neveket, és műve­ket (ha felsorolnánk, lehelt, több is volna nyolcnál), egy számot hadd említsünk meg: a Magyar írók Szövetségé­nek alapszabálya szerint vi­déki írócsopori. abban a táj­egységben hívható életre, ahol legalább öt olyan író él és dolgozik, akinek köny­vei jelentek meg, illetőleg, aki tagja a Magyar Írók Szö­vetségének. A tényeket fi­gyelembe véve nem volna tehát akadálya az Északr-Ma- gyarországi írócsoport létre­hozásának. De vajon mi indokolja egy ilyen szervezet működteté­sét? Miben erősíthetné, se* gíthetné a táj irodalmának os irodalmi életének bonta- kozását e szervezet? Mert nem elég kimondanunk, hogy a szervezet formailag létre­hozható, számot kell vetnünk azzal is, szükség van-e rá. S rögtön megfogalmazásra kívánkozik a másik kérdés is: vajon mennyire szerve­zett és organikusan egész­séges egység az irodalom Borsodban. S az irodalmi fo­lyóirat egyéb publikációs feladatai mellett képes-e ha­tékonyan gyakorolni iroda­lomszervezői funkcióit is? Képes-e arra például, hogy nemcsak a közlések adta ke­l-etek kozott, hanem azokon túl is irányítsa és kézben tartsa mindama megnyilvá­nulásokat, amelyek Borsod­ban s Borsod égisze alatt akár az ország más részein irodalmi rendezvényként, írói szereplés rangjára apel­lálva történtek s történnek. Mert tagadhatatlan, hogy az írócsoportnafc, ha lenne ilyen, egyik feladata épp az ilyen anarchikus és többet ártó, mint használó megnyilvánu­lások elhárítása, vagy szabá­lyos mederbe terelés volna. S a másik, hogy foglalkozzon azokkal a fiatalokkal, akik első lépéseiket tették, vágj' készülnek tenni az írói pá­lyán. S ezek olyan körülmé­nyek, amelyeket való­ban érdemes volna mérlegelni. Az íróknak első­sorban, de mindazoknak a fórumoknak, akik felelős gazdái a táj fejlődő, izmoso­dó kultúrájának, művészeti életének, s benne az iroda­lomnak is, amely talán eddig is többet érdemelt egy szű­kös mondatnál. S ezt felis­merni legalább oly rangú és fontosságú dolog lenne, mint valóban elismerésre érdemes, de nem e tájon élő s mű­ködő alkotók munkásságát méltányolni. Papp Lajos Mi van a számok mögött? Ebben az esztendőben Bor­sodból és Miskolcról össze­sen 333-an jelentkeztek az egri és a nyíregyházi tanár­képző főiskolára. A két fel­sőfokú oktatási intézménybe — a miniszteri fellebbezési eredményeket nem számítva — összesen 115 hallgatót vet­tek fel. Hárommal többet, mint amennyit a megadott keretszám alapján fel lehe­tett volna venni. • Látszatra . szép számok ezek. Hiszen azt jelentik, hogy a két főiskola nappali tagozatán ennyi jövendőbeli általános iskolai tanár kezdi meg 4 éves tanulását. Dr. Hetényi Györggyel, a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyának vezetőjével arra ke­restünk választ — a számok mögött meghúzódó tényeket vizsgálva —, hogy elégedet­tek lehetünk-e, s mi a teen­dőnk az általános iskola ál­talánossá tételében? — A területi elv beveze- lésc az utóbbi időben nagyon sokat segített általános is­kolai tanárgondjaink megol­dásában. Hiszen a területi elv bevezetése azt jelentette, hogy a megyék igényeihez, tényleges helyzetéhez iga­zodva szabták meg azt a kö­rülbelüli számot, ahány je­lentkezőit fölívelhetnek egy- egy megyéből. Egerrel na­gyon jó a kapcsolatunk. A nyíregyházi főiskolával azon­ban már nem olyan egyér­telmű: érthető, hiszen Sza­bolcs és Borsod küzd a leg­nagyobb hiánnyal e téren. Az általános iskolai tanár- hiány régóta magunkkal ci­pelt gond. Mintegy másfél évtizedes probléma. Borsod­ban sok az apró település, sok a kis iskola, nincs ilyen jellegű felsőoktatási intéz­ménye. A helyi gondokhoz még az is hozzájárul, hogy az általános iskolai tanár­képzés kapacitása — az ál­talános tapasztalat szerint — nincs összeegyeztetve a reális igényekkel. S a tanárképzé­sen belül is nagy a torlódás, egyes szakok túltelítettek, mások viszont — mint pél­dául. ,a matematika, a fizika és a nyelvek — „ember­hiánnyal” küzdenek. — Idén megtört a jég. Ma­tematika, fizika szakos taná­rokra rendkívül nagy szük­ségünk van. Ezért ezen a szakon nem állapítottak meg maximális keretszámot. Aki megfelelt, felvették, sőt pót­felvételt is hirdettek. A fő­iskolának nyilvánvalóan gon­dot okoz majd a képzésben a megnövekedett létszám, de az iskoláknak szükségük lesz ezekre a tanárokra. Az első lépés tehát meg­történt. Reméljük, követni fogják a többiek is, mert az általános iskola általánossá tételében csak akkor léphe­tünk érdemlegesen előre, ha mindenütt jól képzett szak­tanárok tanítják a fiatalokat. Mert erről egyelőre még nem beszélhetünk. Iskolánkban még mindig nagyon sok a képesítés nélküli pedagógus. — Szükségmegoldás ez. Mi megpróbálunk maximális se­gítséget nyújtani nekik, egy­részt azért, hogy megköny- nyítsük munkájukat, más­részt pedig azért, hogy a ta­nulók ne érezzék meg túlsá­gosan azt a hátrányt, ame­lyet a képesítés nélküli taní­tás jelent. Bizonyításképpen álljanak itt a számok. Az egri és a nyíregyházi tanárképző főis­kola levelező tagozatára a 110 jelentkezőből összesen 84-et vettek föl. Ezek vala­mennyien képesítés néfkü! tanító fiatalok. • A pedagoguSkepzessel. fog­lalkozva természetszerűleg adódik a kérdés: hogyan ál­lunk a fizikai dolgozók te­hetséges gyermekeinek tanu­lásával. Két oldalról is téma ez: a jövendőbeli pedagógu­sok, és a tanítandó gyerme­kek szemszögéből nézve. Utóbbiról azért kell szólni, mert iskoláink tanulóinak döntő többsége munkás és paraszt származású. Másrészt — se területen, á többi fel­sőfokú oktatási intézményhez viszonyítva jó a helyzet — érdemes megnézni, a jöven­dőbeli általános iskolai taná­rok között hány százalékot képviselnek a kétkezi mun­kások gyermekei. Statisztikai számok felso­rolásával kezdtük. Két peda­gógusképző főiskola megyei vonatkozásait próbáltuk vizs­gálni. Jó tapasztalatok is vannak, de még mindig azt kell mondanunk; sokat kell tennünk, hogy ezek a szá­mok ne csak önmagukban legvenek szépek, hanem az adott, valóságos igényekhez viszonyítva is. Csutorás Annamária ' t FECSKE CSABA Esti béke A szél tornyaiban este meykondul a csönd, virág-mécsesek gyúlnak szemünk ablakában, messzire szállt már a tüz-szárnyú Nap, sövényre teregeti az éjszaka a sötétet, csillagok égetnek rá ezernyi lyukat, belátni az ég fényes termeibe, felhő-angyalok ülnek a dombon, arcuk tüzes, hajuk kócos, de tiszta szemükben nem lobog fekete árnyék; olyan jó most szomorúnak lenni, a lombok súlyos boltíve alatt kigombolt mellkassal lélegezni, benyithat a szívhez virág meg csillag, sóhaj-madárka messze suhoghat most nem hallja, nem látja senki, pillák selymes füvén, mint harmat a könny tisztán ragyoghat, nem szennyezi be fürkésző, idegen tekintet. Ä 149. évad elé Pedagógus-utánpótlás az általános Iskolában

Next

/
Oldalképek
Tartalom