Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)
1971-07-17 / 167. szám
É5ZAK-MAGYARORSZAG 4 1971. július 17., szombat Borsod művelődési élete számo A DIÓSGYŐRI KÖNYVTÁRBAN A Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztálya évek óta rendszeresen közreadja az előző esztendő művelődési életét tükröző statisztikai összeállításait. A kötetek, illetve a bennük található táblázatok, amelyek külön-külön aspektusból közelítik meg a közoktatási és közművelődési élet legkülönbözőbb mozzanatait, rendkívül tanulságos képet festenek mindenkor, s egyben az objektív számadatok következtetésekre sarkallnak, feladatokat körvonalaznak. Ebben az esztendőben nem egy évre tekintett vissza a művelődésügyi osztály, hanem a több mint 200 oldalas kötet a harmadik ötéves terv adatait, eredményeit öleli fel. Erre utal már a kötet rime is: Borsod-Abaúj-Zemp- lén megye művelődésének főbb adatai a III. ötéves tervben. Azzal a célzattal állították most így össze a statisztikai kiadványt, mert a IV. ötéves terv kezdetén érdemes és szükséges áttekinteni a megye közoktatásának és közművelődésének helyzetét, a III. ötéves tervben bekövetkezett fontosabb változásokat, a fejlődés tendenciáit. gondjait, a továbbhaladd; érdekében tett erőfeszítéseket, a társadalmi elvárások és művelődési lehetőségek összefüggéseit, még meglevő ellentmdndásait. Új. vonása ennek a kiadványnak, hogv a nagyközségek adatait is tartalmazza és tájékoztatást ad a IV. ötéves terv legfontosabb/célkitűzéseiről is. A. kiadvány igen hasznos kézikönyvnek mutalk i/c Borsod megye művelődési élete bármely posztján állóknak, mert az elmúlt öt esztendő művelődési életét tükröző művelődési adatokra visszapillí tani mindenkor hasznos, és aki a számokból olvasni, következtetni tud, es A Szendrői Állami Gaadaság I.ÓÁRVEREZÉST tart 1971. augusztus 2-án a felsőkelecsényi kerületben. délelőtt 10 órától. Árverezésre kerül 44 db 2—9 évig nóniusz lipicai csikó és ló. ismeri a IV. ötéves terv célkitűzéseit is, látja a teendőket. / Mint minden esztendőben, most is Kuzsmiczky Sándor állította össze a kötetet, amelynek elején az összehasonlító adatokat találjuk közoktatásunk, illetve közművelődésünk fejlődéséről, majd az átfogó adatok után a közoktatás különböző szintű intézményeinek, a felnőttoktatásnak. közművelődésnek statisztikai táblázatait találjuk. A i\o^OKi-atásunk fejlődése a 111. ötéves tervben című tejezet az eredmények közön megemlíti példaux, hogy a tervidő más idtk . ja sorr került jubileumi rendezvények, az azokra törtem leiké .zül?-. felbecsül!: teilen nevelési értéket jelentettek tanulóifjúságunk eszmei-politikai, erkölcsi feilődésében. de jótékonyan hatottak nevelőink. világnézeti arculatának erősítésében is. Kiemeli a tervidőszak eseményei közül a fizikai dolgozók gyermekeinek segítésében nagy előrelépést jelentő kollégiumok létrehozását, és az e kategóriába tartozó gyermekek alkotmányos támogatásának fokozását. Egy-két számadatot érdemes feljegyeznünk: az óvó- | dók száma az ötéves terv ! időszakában 22-re emelke- ! dett, az óvodai ellátottság pedig ezzel együtt 25,1 százalékról 34,4 százalékra nőtt. Sajnos, ez az országos 54.3 í százalékos aránynak nagyon \ messze alatta marad. Általa- ! nos iskoláinkban, bár azok l száma hússzal visszaesett 5 éy alatt, lényegesen növekedett a tantermek száma, csakúgy, mint a nevelőké, ahol majdnem 200 tanító és tanár a szaporulat. A körzeti iskolák száma is csaknem hússzal emelkedett és a szak- rendszerű oktatásban, amely a nv’r >‘i P51 százalékos, némileg 'meghaladtuk az or- s?roo <)■> 3 százalékos átlagot. viszont a szakos ellátottságban alrtta maradtunk az országos átlagnak. Bodrogkeresztűr községi Tanácsa pályázatot hirdet KULTÜRIGAZGATŐI ÁLLÁS betöltésére 1971. szeptember elsejétől kezdődő hatállyal. Pályázhatnak azok a nagykorú egyének, akik a kérelmükhöz csatolják érettségi vagy egyenrangú iskolai végzettségük bizonyítványát, részletes önéletrajzot vagy a 181/1963. (MK. 23) MM. számú utasításban előírt szakképzettségüknek igazolását. A pályázatot Bodrogkeresztűr községi Tanácsnál kell benyújtani 1971. augusztus 4-ig. Munkabér a 148/1963. (MK. 12) MM. számú utasításnak megfelelően szolgálati év és képzettség szerint. A középfokú oktatásunkban emelkedett az általános iskolát végzettek száma, és ugyanakkor némileg csökke'nt az első osztályos középiskolásoké. Igen szembeszökően megnőtt a szakközépiskolákba jelentkezők aránya. Az országos 49,8 százalékkal szemben nálunk 63,8 százalék volt a fizikai dolgozók gyermekeinek arányszáma, és a kollégiumokban elhelyezett ilyen gyermekek aránya (64,7) csaknem azonos az országos 64,6 százalékkal. Felette vagyunk az országos átlagnak a tanulószobás men- zás tanulók arányával, és sajnos igen jelentősen felette vagyunk az országos aránynak, ha a vidékről bejáró tanulók számát tekintjük. Hasonló módszerekkel ismerteti a kiadvány a közművelődés ötesztendős fejlődését, majd a nagyon részletes statisztikai csoportosító táblázatok után — mint bevezetőben jeleztük — vázolja a IV. ötéves terv irányszámait és legfőbb teendőit. Érdemes például figyelembe venni, hogy 1975-re az óvodák számában 50 százalékos, a férőhelyek tekintetében és az óvónők számában megközelítően azonos emelkedésnek kell bekövetkeznie, 100 százalékossá kell válni a szakos oktatásnak, s meg kell halszorozódni a jelenlegi általános iskolai ösztöndíjak számának. E kiragadott adatok is jelzik, hogy a megyei művelődési osztály kiadványa mennyire részletező tájékoztatást ad nemcsak visszatekintve, hanem a jövő teendőit láttatóan is. (hm) A visszatért nyár melege beomlik a diósgyőri, Ady Endre Művelődési Ház előcsarnokába is, de azért ' itt, a nagy falak hűvösében kellemesebb várakozni, mint kint. Itt várja a könyvtár megnyitását néhány srác is. — A stranddal mi lesz. fiúk? — Majd megyünk oda is. — Mit szerettek olvasni? — Mindenfélét. — És meg is találjátok ezt a mindenfélét? — Meg. Jó ez a könyvtár . . . Kopasz .Erzsébet, a könyvtár vezetője mór nem ilyen egyértelműen elégeded. Gond: a hely. A szűkös, rég kinőtt hely. Körülbelül 20 ezer kötetet kellene könnyen hozzáférhetően, jól áttekinthetően elrendezni, de a polcok már tömöttek és hátúi, Bankó Pista hegedűje A Kiskőrösi Állami Gazdaság gondozza egykori híres nótaszerzőnk, Dankó Pista volt villáját. Az épületben múzeumot rendeztek be, a pincéjében pedig Dankó Csárdát létesítettek, amelyet szívesen keresnek föl a hazánkba látogató külföldiek is. Képünkön: a villában berendezett múzeum egy részlete; korabeli plakátok, kéziratok és egy Dankó- heaedű. A korszerűbb iskolákért Az iskola a gyermek második otthona. Nem mindegy, hogyan, milyen tantermek várják gyermekeinket a tanév kezdetén, világos, jól felszereltek, vagy zsúfoltak, korszerűtlenek. Az állam évente több millió forintot fordít u.j iskolák, diákotthonok építésére, felújítására, hogy fiataljaink jól érezzék magukat a diákotthonokban, a tantermekben. Rendezett körülmények között sajátítsák el a koruknak megfelelő tudásanyagot. Hisz az embert a környezete is formálja. A megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadójától, dr. Zoltán Gyórgynétöl kaptam tájékoztatást az iskolák nyári felújításáról, új iskolák létesítéséről. — Milyen összeget fordítanak erre a célra megyei szinten? — A karbantartásokra ■( millió, míg a felújításokra 8 millió forintot fordítunk. ó felújítások alatt elsősorban a szertárak kibővítését, megvalósítását értjük, hisz ezen a téren még hiányosságok mutatkoznak. Gyenge a szertárak ellátottsága, de vannak még olyan iskolák, ahol Kövesdiek a moziban (Tudósítónktól.) A mezőkövesdi Petőfi filmszínház üzemvezetősége elkészítette féléves x mérlegét. Eszerint 1970. I. félévéhez viszonyítva mind a látogatottság, mind a bevétel örvendetesen javult. Az előbbi 15 százalékkal, az utóbbi 13 százalékkal. Az eredmény megyei viszonylatban is elismerésre méltó. „ A múlt év végén közvéleKözleiény Közöljük, hogy az alábbi utcákban felújítási munkálatok végzése miatt az áramszolgáltatóst szakaszosan szüneteltetjük 1971. július 19-től szeptember 30-ig, minden munkanapi 6 órától 18 óráig: Földes F. u.. Kisavas pincesorok. Nagyavas pincesorok. Mélyvölgy u. Közöljük továbbá, hogy a külső munkákkal egvidöben a belső csatlakozó vezetékek is átépítésre kerülnek, ezért szükséges, hogy az érintett térületen a pincék tulajdonosai lehetőleg napközben a helyszínen tartózkodjanak. Azok a fogyasztók, akik korábban a tetőtartó és belső fővezeték szabványosítási) ra értesítést kaptak, a szabványosítási munkát 1971. július 30-ig végezzék e' mert a felújítás után csak a szabványos berendezés nyer visszakapcsolást. ÉMÁSZ mény-kulalást végeztek a mo- ziüzem vezetői. Különösen a Miskolcon és Budapesten dolgozók részéről hangzott el sok javaslat. Elsősorban azt kérték, hogy szombaton és vasárnap több szórakoztató filmet tűzzön műsorra a Petőfi filmszínház. A filmszínház dolgozói a kiküldött tájékoztató és propagandaanyagok elhelyezésével, a nagyobb üzemek felkeresésével szintén hozzájárultak a látogatottság növekedéséhez. Megemlítendő maga a filmszínház is. Nemrég több százezres forintos felújítással esztétikusabbá tették a nézőteret és az előcsarnokot. A befektetett összeg nem vész kárba: a kulturált környezet szinte csalogatja a mozikedvelőket. A látogatók többsége fiatal, főleg diák. Középkorúak és idősebbek kevesebben járnak. Néhány üzem dolgozói (Matyó HISZ, Szabó ktsz) szervezetten tekintenek meg egy-egy filmet. Pataki István csak néhány szemléltetőeszköz található. Ez megnehezül a korszerű oktatómunkái, hisz a szemléltetésnek nagy szerepe van a' tanításban. Sajnos, nem rendelkezik még minden iskola tornateremmel sem. Célunk ezen a gondon is némileg enyhíteni.-r- Az 1971—72-es tanévben hol és hány új iskola nyitja meg kapuit a. diákok elölt? — Több altalános iskola építése fejeződött be, Szir- mabeseuyő, Sa jóvámos, Sárospatak, Riese. Ónod és Bánréve jutott új iskolához, ahol a tantermek száma 2— 16 között váltakozik. Középiskola épül Mezőesáton, Le- ninvárosban pedig egy 200 férőhelyes diákotthont adnak át. Nehézségek azonban akadnak bőven, különösen, ha építkezésről van szó. — Miben lát problémát? Elkészülnek-e az iskolafelújítással,, a karbantartással időre? — Valóban az idő a legnagyobb probléma. Pedig az iskoláknak szeptemberben indulniuk kell. Karbantartási munka egy-két helyen talán még a tanév megkezdése után is marad, de az esetek többségében időre átadják a felújított. megszépült iskolákat. Dr. Zoltán Györgyné még egy javaslattal élt. Megyénk tanulóinak jó része nyári munkát, gyakorlatot többnyire az ország más területein, vagy külföldön végez. Toborozzuk össze őket egy kis időre az iskolák építéséhez. Ez ta’ón gyorsítani tudná a nagyarányú iskolaépitési és fejlesztési mozgalmat. Érdemes lenne elgondolkodni ezen. hogy megyénk se maradjon el az országos átlag mögött. Bodnár Éva egy benyíló-szerű részben is egymáson tornyosodnak a könyvek. — Pénzünk szerencsére bőséggel van az új művek vásárlására is — mondja a vezető. Természetes, hogy nem mulasztjuk el a vásárlást, csak hát tudnánk hová tenni a könyveket. — Olvasók? — Naponta körülbelül 80— 100 vendégünk van, még ilyenkor, a nyári hónapokban is. Ősszel, télen meg jönnek a középiskolások is. akik dolgozatra készülnek, tanulnak itt. Nagyon szép a forgalmunk, azt hiszem, a környékbeliek szeretik is ezt a kis könyvtárat..Csak abban a fura . helyzetben vagyunk, hogy egy kicsit mindig megijedünk. amikor valaki könyvet kér: vajon sikerül-e megtalálni ? Mindezek ellenére szép, ottív nos ez a könyvtár. Gondozott, kedves, érződik a törekvés a csinosság megteremtésére. Az e»vik polcon jókora lekete kerámia látható. — Különös ez a kerámia. Hol vették? — A Szovjetunióban. És nem a miénk, hanem egyik olvasónké. Otthon nem talált neki megfelelő helyei, ezért ide hozta, hogy majd később, egyszer hazaviszi. — Ilyesmi gyakran előfordul? — Hogyne! Nemreg vittek el innen egy nagyon szép, népművészeti díszítésű vázát. De hoznak ide sok mindent. Azt hiszem, nemcsak akkor, ha otthon nem fér el, hanem csak úgy elhozzák megmutatni, hogy itt legyen egy ideig. Amolyan zsűri-féle >7. olvasóközönségünk. Megnézik és megdicsérik, vagy éppen nem dicsérik. A virágjainkat meg egy idősebb bácsi gondozza. Kikötötte, hogy a növényekhez senki nem nyúlhat, majd ö ápolja, öntözi. Szépek is. Csak hát a helyszűke ... Igen. a helyszűke. Ami kétségkívül baj, de azért kicsit szintén bizonyíték is. Arra, hogy a diósgyőriek, a környék lakói szeretik könyvtárukat. (pt) Szállítási oviidjci van? Felújított Csepel D/352 fix tehergépkocsik raktárról kaphatók A gépkocsikra 6 hónapi, illetve 10 000 km-es garanciát vállalunk. AFIT XIII. sz. Autójavító Vállalat kereskedelmi részlege. Debrecen. Balmazújvárosi út 14. sz. Telefon: 12-756. l