Észak-Magyarország, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-09 / 108. szám

T971. május 9., vasárnap

ÉSZAK-NÍAGYARORSZAG 3

Agyagbányákban,

ben

Bányaidomkötöl a födémelemekig

Kazincbarcikán az ipar néhány óriásának szomszédságá- ban van egy kis üzem, amely az utóbbi esztendőkben elért eredményeivel, állandó fejlődésével egyre inkább felsorakozik a szocialista város országos hírű büszkeségéhez. A Bcton- és Vasbetonipari Müvek kazincbarcikai telepe elmúlt évi munkájával már harmadszor érdemelte ki a szocialista munka gyára címet, s nagy részük van abban, hogy miskolci »anyaüzemük" ismét élüzem lett.

Nagyon sablonosán hangzik, de ez a kis építőanyag- ipari üzem valóban a munka Zajától hangos. Időközödként mintha tucatnyi légkalapács dübörögne. Amíg a fül hozzá nem szokik, nehéz megérteni a szót. Sáfrány Já- nos telepvezető azonban már megszokta, s akkor pattanna fel íróasztalától, ha kimaradna a vibrátorok zaja, mert ®z a zörej itt a munkaritmus

fokmérője.

Annak idején, 1959-ben azért hozták létre a telepet, bogy a szénbányászathoz szükséges bányaidomköveket, ivelemeket gyártson. Később cvről évre bővült a termékok skálája. 1963-ban már több mindent gyártottak, s a termelés értéke elérte a 15 millió forintot. Napjainkig ezt már megduplázták. Fő gyártmányuk a födémelem, a B és EB födémbé!A*test. Az elmúl); esztendőben egymillió 600 ezer darabot készítettek ezekből a födémelemekből, amelyek nélkülözhetetlen „alkatrészei” több ezer lakás felépítésének.

A ma már mintegy száz munkással, 60 százalékban női munkaerővel dolgozó üzemet alig néhány esztendeje még „nehéz” üzemként tartották nyilván.

Mindez a múlté. Változtak a körülmények, s maradtak a jó munkaerők, kialakult a törzsgárda és mind kecsegtetőbb a jövő. Nagy változásokat ígérnek a negyedik ötéves terv fejlesztési tervei, a valóságos rekonstrukció.

®

A korszerűsítés első lépéseire már sor került: dolgozik a Diósgyőri Gépgyárban készített két, nagy teljesítményű, négyoszlopos présgép. A lehetőségekhez mérten rendbehozták a szükséges szociális létesítményeiket. Az elkövetkező esztendőkben pedig mintegy 24 millió forintos beruházással teljesen kiküszöbölik a nehéz fizikai munkát, gépesítenek minden szállítást, a présgépek kiszolgálását. Megszüntetik a termelés idényjellegét is. Függetlenek lesznek az időjárástól, mert gőzöléssel az eddigi 28 napról 5 napra csökkentik a betonelemek „érlelési” idejét. Es nem hiányoznak természetesen a rekonstrukciós tervekből a korszerű szociális létesítményeik sem.

&

A kialakult törzsgárda, az egyre több szocialista brigád,

s köztük az olyan kollektívák, mint a bronzérmes Vörös Csillag brigád, a házilag megszervezett továbbtanulás, a betonelemgyártó szakmunkásképzés, mind biztosítékai annak, hogy a 24 milliós beruházás meghozza majd a várt eredményeket.

(p. s.)

Talán csak a föld művelői kémlelhetik oly aggódva az egei', mint ők, a téglagyáriak. A lezúduló zápor számukra nemcsak járhatatlan sártengerré teszi az agyagbányákat, hanem a már fáradsággal elvégzett munkát is semmivé teheti. Kevés még az igazán modern, mű- száritós üzem, a szabadban száradó nyers gyártmányokra valóságos átok az eső.

Odabenn a kemencék árasztják forró lejieletüket. A nap minden órájában próbára teszik az égetőket, a rákokat. S ők mégsem ezt bánják leginkább. Hanem azt, ha éhesek maradnak a kemencék. Amit az elmúlt esztendő hozott számukra, azt még a rohanó idő is alig tudja megszépíteni. És ha ma mégis kicsit jólesően gondolnak vissza 1970 nehéz hónapjaira, az azért van, mert az agyagbányák, a nyersgyártó üzemek és az égetőkemencék munkásai hihetetlen erővel szálltak szembe a mostoha körülményekkel. És győztek. Nemcsak a soksok eső okozta lemaradást tudták felszámolni, hanem képesek voltak azt a többletet adni, amit az árvízkárok helyreállítása megkívánt.

Többéi és többet

Amit a nyár derekán még senki nem mert volna remélni, az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat kollektívája 1970 végére több mint 7 százalékkal teljesítette túl eredeti nyersgyártási feladatát, s mintegy 2 százalékkal több égetett téglát adott a tervezettnek Szocialista brigádokban dolgozók százai üzentek hadat a lehetetlennek. Kemény munkát végeztek a rendes műszakok alatt, de sokszor a szabad idejüket is feláldozták, hogy teljesíthessék feladataikat. A vállalat gazdasági, műszaki vezetői a szervezés, az ész- szerűsítés lehetőségeit kutatták, s amit végül az Északmagyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat elért, az valóban az egész közösség, a tizenhárom gyár kollektívájának közös eredménye.

Többet és többet akartak. Nem maradt el a siker. Az elismerés sem. Hiszen Recs- kó Imre, a Mályi Téglagyár rakómunkása és Vida Tibor, a vállalat műszaki igazgató- helyettese kormánykitüntetést — munkaérdemrendet — kapott, heten kapták meg az iparág kiváló dolgozója kilüntetést, a vállalat pedig 52 dolgozót jutalmazott kiváló dolgozó jelvénnyel. Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat egész kollektívája a miniszter és a szakmai szakszervezeti elnökség dicséretét érdemelte

ki. Az árvízkárok helyreállításában végzett jó munkáért; pedig 35-en külön is megkapták a miniszter dicséretét.

A folytatás

A kitüntetettek, a dicséretben részesültek között ott találjuk a kétkezi dolgozókat és a vállalat vezetőit is. És hogy az elismert siker nem csupán egy egyszeri fellángolás eredménye volt, azt jól mutatja a folytatás. 1971 első négy hónapjában — bár az időjárás most sem túlságosan kedvezett — a vállalat gyáregységei 52,6 millió nyerstéglát gyártottak: 100,6 százalékra teljesítették április végéig esedékes tervüket. Égetett téblából 2 százalékkal, cserépből 18 százalékkal, kúpcserépből pedig

9.5 százalékkal gyártottak többet a tervezettnél.

A vállalat idei feladatai igen nagy erőpróba elé állítják a bányák, a nyersgyártó üzemek és az égetők munkásait. 220 millió égetett téglát, 26 millió cserepet kell gyártaniuk ebben az esztendőben, hogy kielégít- ség az építkezések szükségleteit. Sőt, a túlteljesítésért is mindent el kell követniük.

Túlórák nélkül

Az elmúlt évihez hasonló mennyiségű tégla és cserép gyártása talán nehezebb lesz az idén; Hiszen a termelés közben folyik a rekonstrukA Kommunista Ifjúsági Szövetség 1971 végén tartja

VIII. kongresszusát A közelgő nagy esemény tiszteletére versenyfelhívást tett: közzé a Borsodi Szénbányák és az Özdvidéki Szénbányái! KISZ-bizottsága. Felhívják a bányászfiatalokat, a KISZ- tagokat, az ifjúsági szocialista brigádokban dolgozókat, hogy vállaljanak részt; a Borsodi Szénbányák, illetve az

Borsod megye egyik vízben legszegényebb vidékén, a szerencsi öbölben sikerült

ció. A legnagyobb üzem, a Mályi Téglagyár még a nyáron átáll a földgáztüzelésre. Nehezebb lesz a tavalyihoz hasonló mennyiséget termelni azért is, mert az elmúlt évi, rendkívüli esztendőben sok túlóra, sok feláldozott szabadnap is volt az eredmények mögött, az idén pedig ezt nem engedhetik meg. Túlórák nélkül, a rendes műszakokban kell ugyanannyit termelniük.

A vállalat ma is munkaerőgondokkal küzd. A kemencék melletti munkát nehezen szokják, nehezen szeretik meg az emberek. Mégis: a mintegy hatvan szocialista címért küzdő brigád versengése bizonyítja: a vállalatnak igen sok olyan dolgozója, olyan közössége van, amelyik megtalálja ennek a nehéz munkának a szépségét, s akar is, tud is mindig jobban és jobban dolgozni.

A létszámhiányt, s a túlórák csökkentéséből keletkező „időhiányt” műszaki fejlesztéssel, a munka jobb megszervezésével, a fegyelem megszilárdításával, a munkaidő minden percének hasznosításával akarja pótolni a vállalat.

Feladataik nagyok. De az a kollektíva, amely az elmúlt esztendőben bizonyságait adta tudásánál! és akaraterejének, most sem riad vissza a nehézségektől. Helytállnak a sáros agyagbányákban és a kemencék hevében is.

Flanck Tibor

Ózd vidéki Szénbányák előtt álló feladatok eredményes megvalósításából, tegyenek felajánlásokat a munka hatékonyságánál! további növelésére, a szervezeti élet erősítésére. Felhívják a KlSZ-alapszervezetek tagjait, hogy csatlakozzanak a mun- kaverseny-felhíváshoz, és vállalásaikat juttassák el az üzemi KISZ-bizottságokra.

bőhozamú kutat fúrni. A Tállya és Golop községek között telepített kút napi 4 ezer köbméter egészséges ivóvizet szolgáltat és hasznosítására több mint 50 millió forintos beruházással körzeti vízmüvet építenek.

A költségekhez az érdekelt községek, Monok. Golop, Tállya és Abaújszántó lakói is hozzájárulnak, akik a munkák mielőbbi elvégzését anyagilag is segítik. A jelentős összeg felhasználásával a víznyerőhelyen szivattyú- és tisztítótelepet létesítenek és a négy község ivóvízrendszerének kialakítására 23 kilométer hosszú gerincvezetéket és csaknem 50 kilométernyi elosztóhálózatot építeilek.

A körzeti vízmű több mint 10 ezer ember ellátását biztosítja majd és azt 1974-ben adják át. A vízmű temjei már elkészültek és építését a napokban kezdik meg.

Tavaszi munka a borsodi földeken

(Foto: Laczó Józsefi

Versenyfelhívás a KISZ Vili. kongresszusa előtt

Körzeti vízin# épiii a szerencsi öiiölben

A boldogulás etikája

kajáról, vagy a tehetségéről. Azaz, hogy hallani a dolog eme oldaláról is, de a legtöbbször olyasmit, hogy így meg úgy ügyeskedett, ha ugyan nem csalt, lopott, saélhá- moskodott.

, Hát lehetséges lenne, hogy az említett sok-sok egyéni, családi gyarapodás csupa hamisságra, vagy éppen becstelenségre épül? Ezt a nyitott szemű, tárgyilagosan gondolkodó ember nem állíthatja. Éppen ellenkezőleg, elismeréssel szól arról a kemény és

— ne resteljük kimondani — verejtékes munkáról, ami a gyarapodást sokaknál lehetővé tette. Hogy a sok és eredményes munka nem minden esetben részesül a megillető és a mi viszonyaink között megérdemelt anyagi elismerésben — az is nyilvánvaló. ■ De az nem kevésbé, hogy a végzett munka igazságosabb és arányosabb elismerése és jutalmazása irányában haladunk — hozzátehetjük: — előre.

Igaz, az sem titok, hogy akadnak nem a szó jó értelmében „ügyesek”, akik igazi, vagy elégséges ellenérlék nélkül, azaz a társadalom, mindnyájunk kárára, jutottak és jutnak hozzá az irigyelt anyagi javakhoz. Nem az a hiba, ha érzékenyen reagálunk erre

— csupán az, ha minduntalan rémeket látunk —, de még fontosabb: olyan irányba fejlődik gazdaságunk, hogy határozottabban képes jutalmazni a társadalmilag hasznosat, méltánylás nélkül hagyni a haszontalant és kivetni magából a károsat!

Rendkívül fontos, hogy ez a reagáló- és cselekvőképességünk; tökéletesedjék. Ahogy a gazdaságirányítás új módszerei számos hibát — és hibás gazdasági ténykedést •— most könnyebben felszínre hoznak, és ez jő, úgy leplezi le a fejlődő, demokratikus vonásaiban erősödő közgondolkodás az olyan magatartást, amely szemben áll szocialista elveinkkel, az egyéni boldogulás szocialista erkölcsi normáival. Az esetek, a viszonylatok, az élei; fordulatai lehetnek bonyolultak, nem könnyen áttekinthetők, helyes ítéletünk alapja azonban egyszerű, magától értetődő. „Mi azt valljuk és hirdeíjük — mondotta Kádár János a kőbányai munkásgyűlésen —, hogy az emberek joggal gondolhatnak önmagukra, családjukra, hozzátartozóikra; s a természet törvénye az, hogy ke- keressék a boldogságot önmaguk, családjuk számára, de ennek igazi útja csak a néppel, a közösséggel, az összes dolgozóval való együttes felemelkedés lehet, s nem történhet a közösség rovására.”

A

lii kiemelkedő odaadással, nagy hozzáértéssel, különös tehetséggel dolgozik, vagy olyan szerencsés adottságú ember, hogy mindezt együttvéve is el lehet mondani róla, az sok, igen sok hasznot tud hajtani a közösségnek, mindnyájuknak. És altikor megérdemli, hogy többet Is kapjon, hogy „könnyebben” boldoguljon, ha ezi könnyű boldogulásnak lehet nevezni. És minél inkább képes és hajlamos a társadalom arra, hogy ilyen következetességgel jutalmazzon, annál többen állnak be a sorba, keményen megdolgozni önnön boldogulásukért és mindnyájunk boldogulásáért.

Balog János

H

ogyan élünk? — ősrégi és valószínűleg örök kérdés ez. A válaszok azonban nemhogy koronként, de még egyidő- ben is felettébb különbözők, s nem is feltétlenül őszinték. Amit nem is lehet zokon venni, hiszen annyi minden befolyásolhatja a válaszadót. Egy azonban bizonyos. Tíztizenöt évvel ezelőtt alig-alig emlegettük, jószerével számon se tartottuk, hogy ez, meg amaz hogyan él; talán a magunk boldogulására is kevesebb gondot vetettünk. Pedig akkor is akadt, hogy' úgy mondjuk, tollasodó ember. Igaz, sokkal kevesebb, mint manapság, és az is kevésbé tűnt föl. Mert ugyan mit is csinálhatott? Legfeljebb épített egy kis házat, vagy vett egy jobb lakást és belebújt, ha meg nem, hát elszórakozta a pénzt.

Ma másképpen van. Először is mind többen és többen keresnek városban is, faluhelyen is, munkás- és parasztcsaládok, iparosok, értelmiségi foglalkozásúak, tehát mindenféle társadalmi réteghez tartozók olyan pénzt, hogy a gondtalanabb, vagy — számosabb esetben — nagyon is beosztott életvitel mellett, már egyébre, különösebb, ha úgy tetszik, feltűnőbb kedvtelésre is futna belőle, olyasmire, ami kisebb-nagyobb mértékben a luxus látszatát kelti. Természetesen, továbbra is a lakás, a ház áll az első helyen, azzal a különbséggel, hogy az építkezők — tehetségük és ízlésük szerint — sok esetben már nem csupán fedelet akarnak a fejük fölé húzni, hanem szebbet, tágasabbat igyekeznek összehozni. Évről évre több városi lakos hétvégi telekkel, házzal, esetleg nyaralóval „tűnik ki”, az autósok száma közben már évi 40—50 ezerrel növekszik, nem kevesen költséges külföldi utakat tesznek, sokan drága ruhákban, elegáns szórakozóhelyeken mutogatják magukat és — ha nem is nagy számban — akadnak olyanok is, akiknek minderre, vagy megközelítőleg minderre van módjuk, tehetségük.

Mindez, mondanunk sem kell, nemhogy nem bűn, hanem többé-kevésbé államilag ösztönzött dolog, hiszen azért vannak építőanyag-ipari, meg építő vállalataink, hogy maguk az állampolgárok is — lehetőleg minél többen — építkezzenek, helyesnél! tartjuk az üdülőhelyi parcellák kialakítását, hivatalosan támogatjuk az automibilizmust, s állami boltokban, szalonokban pompás ruháikat, sőt ékszereket kínálnál! a vevőnek, az utazási irodák pedig jobbnál jobb külföldi utakra csábítanak Hogy a jó italoknak, szívnivalóknak és az ínyenc falatoknak is akad elég reklámja, nem is említjük, hiszen furcsa mód, nálunk sohasem szólták meg igazán azt, aki az effélére költött mértéktelenül, sokkal gyakrabban azt, aki esetleg hosszú évekig szívósan takarékoskodva jutott házhoz, autóhoz, vagy mondjuk, egy vitorláshajóhoz.

Egyáltalán, nálunk sokkal többet beszélnek az emberek — és a leghangosabban nem feltétlenül a legjobb szándékúak — arról, amit ez, meg az a család vesz, épít stb., mint arról, amivel a gyarapodáshoz az alapot megteremti, a szorgalmáról, a kitartásáról, az átlagosnál talán jóval több mun-