Észak-Magyarország, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-18 / 91. szám
ÍSZAKMA&YABOBSZAG Jói (ize! a pap pisziiái Újfajta gyógynövény, a gyapjas gyűszűvirág, „hivatalosan”: digitalis lanata termesztésére vállalkozol!, néhány borsodi gazdaság. A szívgyógyszereknek ez a nélkülözhetetlen alapanyaga igen jó bevétel! biztosít. Az elmúlt esztendőben például néhány háztáji gazdaságban is bevált. Marcizs József mezőkövesdi termelő 000 négyszögölről 19 000 forint értékű gyapjas gyűszűvirágot, takarított be. Az idén a bükkábrányi Béke Tsz például 50 j holdon termeszti ezt a gyógy-j növényt. A Herbaria számi- | tásai szerint a tsz egymilliós I bevetett várhat. 23 mii Hói hagytak jóvá. A Miskolci városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, ez év februárjában hagyta jóvá azt a versenypályázatot, melyet a város ipari, kereskedelmi és áruszállítási szolgáltatásának fejlesztésére hirdettek meg. A fejlesztésre 23 millió forintot hagytak jóvá. Ezért versenyeztek a különböző vállalatok. Kilenc pályázat érkezett be, s ebből egyet nem fogadtak el. A verseny- pályázat eredményéről az érintett vállalatok a napokban értesültek. A 23 millió forintból 11-et lakéskarban- tartásá, 9-et. autójavítás!, 3-at elektromos és háztartási gépek javítási szolgáltatásának fejlesztésére ítéltek meg. Növényvédelmi szaktanács Parkolóhely Élőlényben Ma'/mmíT Miklós kiállítása Muemiyhm Megyénk gyümölcsöseiben a rarasodás kirajzott spórái a jelenlegi időjárási viszonyok mellett már fertőzést okozhatnak az alma- es körtefákon. Az alma- és körtevarasod ás egyik feltétele, hogy a levelek 10—14 órán árt nedvesek legyenek. Az ai- mafe-lisztharmat is jól teleit, így ez a fertőzés is fenyeget. Megyeszerte, de kü- | Ionosén a miskolci, a szerencsi és az encsi járásban nagy a fertőzés valószínűsége. A varasodás elleni védekezőszerekhez (Orthocid, Bitna-ri M—45, Cuprosan Super D, Zineb, Buvaeid K. Ortho-phalten 0,2—0,3 százalékos oldat) ajánlatos liszt- harmat elleni szereket (Mo- restan 0,05 százalékos, Ka- rathan 0,1 százalékos, i,yagy Dunakoll 0,7 százalékos olOtiit Ihet, hetet kan Olcsó 1 BUSZ-üti ii I és Kényelmes szállodákban, gyönyörű helyen, a Balaton és a Velencei-tó partján biztosit olcsó üdülési lehetőségeket a miskolci IBUSZ az előidényben, A miskolci XBUSZ-irodában még elfogadnak jelentkezéseket a balaton-máriafürdői, a aa- márdi, a szántódi, az agárdi es a Foki-hegyi Touring- hotelokba. Május )6-a és- június 12-e között nagy kedvezmény vár az üdülőkre. öt nap befizetése ellenében hél napig pihenhetnek. Az egyheti szállás és bőséges reggeli a kényelmes Touring-hotelokban, fürdőszobás szobákban 330 forint, fürdőszoba nélkül csak 280 forint: (—) datál) hozzákeverni. Az egészségügyi rendszabályok betartására ügyelni kell. Tegnap délben a mucso- nyi . Cfj Élet Termelőszövet - kezetben ünnepélyes külsőségek kozott nyitották meg Mazsaroff Miklós festőművész kiállítását. A Hazafias ~ ” Ügyeletes-riporterünk jelenti: Tűz Sályban Gyorshajtás miatt A szép idő ki csalta tegnap az embereket a természetbe. A Rakacai-tó mellett is több napozót láttunk, közöttük fürdőruhás hölgyeket, pedig még a szélnek is „foga van”. Sokan építkeztek a parton, mások meglevő házacskáikat íestegebték, természetesen horgászokat is láttunk — igaz, amíg ott jártunk, csak botot fogtak, ám estig bizonnyal gazdag fogásra tehettek szert. Miskolc-Tapolcán pedig már a jó időre készülnek. Tegnap a strand medencéjét takarították, meszelték, lassan minden alkalmas a május elsejei nyitásra. Akik addig keresik fel Tapolcát, a termálfürdőben lubickolhatnak, húsvétkor például hatszázan voltak, legutóbb néhány diák kirándulócsoport és szovjet turisták törődtek ott. Ároktő es Mezőcsat között gyorshajtás következtében fának ütközött a mezőcsá- ti TÖVÁLL kocsija. A balesetnél két könnyebb sérülés történt, Vira László 30 éves művezető, mezőcsáti lakos pedig 8 napon túl gyógyuló súlyos, de nem élet- veszélyes sérülést szenvedett . A vizsgálat folyamatban vari. ★ Dolguk akadt tegnap a mezőkövesdi tűzoltóknak, akik délután háromnegyed 3-kor két kocsival Sályba vonultak, ahol a Toldi utca 13. szám alatt kigyulladt Farkas Mihály ' 14x5 méteres zsúpfedelű lakóháza, • és a szomszédos 4x4 méteres szalmatetős gazdasági épület. Sajnos — pedig az oltásban részt vettek a sályi önkéntes tűzoltók is — az erős szélben csak a környező épületeket lehetett megmenteni a tűzvésztől. Gyermekek játéka okozta a tüzet, hozzávetőlegesen 11 ezer forint a kár. Nem sokkal lapzárta előtt, a miskolci és diósgyőri tűzoltókat riasztották, Miskolcon, a Miklós utca 6. szám alatti házban pincetűz ütött; ki. Népfront Borsod megyei Bizottsága több mint két évvel ezelőtt programot hirdetett a területen élő képzőművészek számára falusi tárlatok rendezésére. Ennek a mozgalomnak élenjárója j Mazsaroff Miklós, aki azóta * több mint tíz alkalommal mutatta be legújabb alkotásait nagy sikerrel a termelőszövetkezetekben. Az idén Edelény ben, B őrsodszi rá kon és Mucsonyban láthatta a művész új munkáit a falusi közönség. A termelőszövetkezetek vezetői a megnyitókon kivétel nélkül hangoztatták: a jövőben is igényi tartanak a művész kiállításaira és már most érezhető a kiállítások ízlésíormálo hatása a tagok körében. tsmerkedéH um áruval \ A Miskolci Élelmiszer Kis | kereskedelmi Vállalat boll-j jaiban is alapvető követelmény, hogy a dolgozók ismerjék az áruk anyagát, biológiai tulajdonságaii; stb Ezért a vállalat vezetősége és a KISZ-szervezet úgy döntött, hogy a legjobban dolgozó fiatalokat tapaszta latcserére viszi különböző élelmiszeripari üzemekbe. Most, legközelebb hétfőn utazik egy 30 tagú csoport a Compackit Vállalathoz, kedden pedig negyvenen látogatnak el a Debreceni Baromfifeldolgozó Vállalathoz. A tárgyalótererrvbol Garámdák a vádlottak padj ám * Riporter kerestetik "Az 1371. április 17-i, szombat, esti televíziós elődöntőjéből Lódi György (Miskolc) jutott a! középdöntőbe, azonban a közönség a kel kiesett versenyzőt, is — Nyakas Szilárd (Miskolc) (azonos pontszámmal végzett, mint Lódi, de a zsűri szavazása döntött), Tóth Ferenc (Eger) — segítheti szavazataival, hogy a legjobbak között szerepeljenek. Az alábbi szavazólapra olvasóink egy versenyző nevét írják. A szavazólapot postai levelezőlapra ragasztva a következő címre kell küldeni; Magyar Televízió, Budapest, Posta 5. Postai lók 250 A levelezőlapra írják rá: „Riporter kerestetik". A ..Riporter., kerestetik” középdöntőjébe .... .............................................. jutásat javaslom. G erő Gábor 21 éves és Orosz Lukács 24 éves miskolci lakosokat korábban már elítélték garázdaság miatt, de nem okultak belőle. Az elmúlt év vegén együtt s/.orakoztak a miskolci Katowice étteremben, A közelükben levő asztalnál ült H. János és T. Lajos. Arra lettek figyelmesek, hogy a két ismeretlen fiatalember cigarettacsikkeket dobál asztalukra. Tettükért kérdőre vontait őket, majd heves szóváltás kerekedett köztük. Gerő a sértettek asztalához ment, s még ö kérte ki magának, s nyomatékként ököllel már ütni is kezdett. A verekedésbe Orosz is belekapcsolódott. Már széket ragadták, hogy azzal folytassák a virtuskodást, amikor egy harmadik, ismeretlen személy megtámadta H. Jánost, és leütötte. T. Lajos barátja védelmében ruhájánál fogva megragadta Orosz Lukácsot, erre mindhárman rátámad- taik, s valóságos tömegverekedés keletkezett, aminek az étterem személyzete vetett véget. A Miskolci Járásbíróság a két vádlottat visszaesőként., es együttesen elkövetett garázdaságért hat-halhónapi börtönbüntetésre ítélte. Ugyancsak börtönbüntetéssel végződött Golenyák Zoltán 23 éves mezőzombori lakos harciaskodása is. Egész napi italozás után munkahelyére, a BVK-ba akart bemenni. A szolgálatot teljesí- . tő portások nem engedték a gyár területére. Golenyák a főbejárat kapuját rázva, rugdosva sértegette a portásokat. Randaliroaásának csak a kiérkező rendőrök tudtak véget vetni. A Miskolci Járásbíróság 4 hónapi szigorított börtönbüntetésre ítélte. — na •— KOMMUNISTA SZOMBAT Miskolc KISZ-szervezet ei — a városi KISZ-bizottság felhívására — ezekben a, napokban kommunista műszakokat szerveznek az üzemekben cs vállalatoknál. A Borsodi Nyomda KTSZ-íia- laljai — csaknem százan — tegnap, április 17-én — szabad szombatjukról lemondva, tartották meg a Lenin születésének cid'orduló ja tiszteletére megszervezett kommunista műszakot. ■SZERKESZTŐ—OLVASD TALÁLKOZÓ 1971. április 21-én 18 órai kezdettel szerkesztő—olvasó találkozót tart Filyó Mihály, a. Filatéliai Szemle ■ szerkesztője, az SZMT-székház éttermében, a Miskolci városi Bélyeggyűjtő Kör ösz- szejöveteli helyiségében. SZERZŐI EST Baranyi Ferenc költő szerzői estjét rendezik meg április 19-én, hétfőn 18 órai kezdette! Miskolcon, a megyei művelődési központ klubjában. Az esten Dénes Margit zeneszerző és Merényi Judit elő a d o m ű vész működik 150 EZER FORINT ÉRTÉKBEN Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat negyvenhárom KJSZ-fialalja mi kommunista vasárnapot (art Miskolcon. Körülbelül 150 ezer forint értékű kábel - munkát végeznek el a tüdő- kórház környékén. TÖBB A JAVÍTÁS Az Edelényi Javító es Szolgáltató Szövetkezel. az edelényi járás 58 községében javít, szolgáltat a különféle szakmákban. Tavaly például az előző évi 44 ezerrel szemben 53 ezer pár lábbelit javítottak, 2783 órát hoztak rendbe, a rádió- és a tv-részleg dolgozói 221 készülékkel javítottak többet az elmúlt évinél. ELSŐ VÁLASZTOK NAGYGYŰLÉSE - ENCSEN A KISZ és a Hazafias Népfront encsi járási bizottsága holnap, április 19-én, hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel Encsen. a járási művelődési központban nagygyűlést tart az először választó fiatalok részére, A nagygyűlés szónoka Simaliá- zi Sándor országgyűlési képviselőjelölt lesz. SZORGALMAS1 ÚTTÖRŐK Megyeszerte szorgalmas gyűjtőmunkába kezdtek az úttörők, hogy ,ió eredményeket érjenek el a MÉH által meghirdetett ..rongy- gyűjtő hetek” során. Az ízsófalvi pajtások már eddig 800 kiló, a görömböiyi iskola Tyereskova őrsének tagjai csaknem 200 kiló textil hulladékot gyűjtöttek. KIÁLLÍTÁS A párizsi komniün címmel kiállítást rendez az LKM Ifjúsági Klubja április 19-én 14 órától 26-án 20 óráig, A kiállítást Kovóts György, a Rónai Sándor Művelődési Központ igazgatója nyitja meg, NAPIRENDEN: A TÖRZSGÁRDA Több fontos napirendi pont között, a lörzsgárda- szabályzatok k észítésének tapasztalatait és a kollektív szerződések megkötésével kapcsolatos problémákat tárgyalja meg e havi ülésén a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksége. Az ülésre szerdán, április 21-cn kerül sor. FALUGYŰLÉS Hejőpapi közös községi Tanácsa április 19-en, hétiön este 7 órára falugyűlésre hívja össze a község lakóit, a termelőszövetkezet tanácstermébe. A falugyűlés léniája a klubháaépítés lehetőségeinek megvitatása lesz, ITTA A SZAKSZERVEZETRŐL A szakszervezetek pártirányítása, önállóságuk, jogaik gyakorlásának tapasztalatai címmel tart vitaindító előadást Vas János, a SZOT központi iskola igazgatója április 22-ón 9 órai. kezdettel Miskolcon, a szénbányák igazgatóságának székházában. 1 NÓTÁRA KÉSZÜLNEK Az Ózdi Népművelési Intézmények honismereti köre évtizedes gyűjtő-, kutatómunkájával többször kivívta, az elismerést. A lelkes gyűjtők hamarosan birtokukba vehetik az új gyártörténetJ kiállítótermet, ezt megelőzően azonban Inotán — május 6—7-én — a vasas kul- túrotthonok szakköreinek tanácskozásán mulatják be gyűjtéseiket. SEGÍTSÉG A GÉPJAVÍTÁSHOZ A különböző mező- gazdasági gépek javítását sokszor hátráltatja az alkatrészhiány. Ezen kíván segíteni a, borsodi AGROKERés a putnoki Egyetértés Tsz kooperációja. A tsz vállalta, hogy gépműhelyében különböző pótalkatrészeket gyárt, amelyeket az AGEOKER juttat el a társgazdaságokba. VÖRÖSKERESZTESEK TOVÁBBKÉPZÉSE Az ózdi vöröskeresztes titkárok a közelmúltban háromnapos továbbképző tanfolyamon vettek részt. Az előadások programjában aktuális politikai és egészségügyi felvilágosító előadások szerepeltek. A VÍZELLÁTÁS A- MEGYEI VB ELŐTT A megyei tanács végrehajtó bizottsága április 20- án ülést tart, ahol többek között megtárgyalják a \ éves vízellátási terv eddig' végrehajtását, s az 1971-rc jutó feladatokat. KONFERENCIA-SOROZAT Az elmúlt héten Miskolcon megtartott vegyipari anyagmozgatási konferenciát további, az anyagmozgatás, a szállítás ct> a raktározás problémáival foglalkozó szakmai ‘ konferenciák követik. Már meghirdették a kohászok tanácskozását, amelyre május első napjaiban, ugyancsak Miskolcon kerül sor. .10 IVÓVÍZ. A szerencsi .járás több községében ma még nem megfelelő a vízellátás. A sürgősségi sorrend figyelem- bevételevei a IV. ötéves terv időszakában Mádon, Monokon, Tállyán és Taktahaf- leányban építenek ki korszerű vízvezeték-hálózatot, a meglevő vízműkapacitás bővítésével pedig Szerencsen, Tarcaion és Tokajban 11. kilométernyi új vízvezeték készül el. VAS Alt. SZIKSZÓN Holnap, április 19-én, hétfőn országos állat- cs kirakodóvásár! tartanak Szikszón. ÉSZAK -MAGI’AROKSZA0 a Magyar Szociálist» Munkáspárt u Borsod megye:» Bizottságán»* lapja l'őüzerkeszíó: KO DÓR LÁSZLÓ Szerkesztőség: tviJskuJe. Ba.1cs.v-Zt- u 19 Központ: 36-13?. 16-672. 35-38«' 36-570. Titkárság: 16-886 Q**' da Ság politika} rovat: Pártrovat: 16-078. Belpolitikái rovat: 16-450. Kultúrrovat: Sporirovöt: 16-649. Munkósievc* lezéa, oanaszüeyek: 16-046Kiadja : n Borsod megyei Laokjadf Váljál»' MJskole Balcsv-Zfí u i0o ^lelöt kiadé : WirtTH LAJOSI Telefon. 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. lb—l7' Telefon: le-ílí Terjeszti a Magyar Posta KI őrizethető « helyi oostahiVöiaioknáJ és 9 kézbesítőknél a? előfizetés illa -»ey hónaP1^ £0 fotinf Index: 25655 Készült a Borsodi Nyomdát*®^ Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Tapolca készül.