Észak-Magyarország, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

Cselek — Találkozások —- Mal^^áűk Szilveszter... Az esztendő utolsó napja. Az utolsó lap a naptárban. Mielőtt azonban becsuknánk, s a zseb­naptárt cltennénk a,z íróasztal fiókjába a meglelt, s már „kiírt” jegyzetfüzetek mellé, mint egy gyorsított film, újra lepereg előttünk az esztendő. Események, esetek. Találkozások, érdekes, izgalmas kalandok. Az újságírás nehéz, roppant felelősségteljes, de nagyon szép foglalkozás! A mindennapi nrunka, az „anyaggyűjtés” során gyakran kerül az újságíró külö­nös helyzetbe. Kalandja is akad, nem is egy. De a ri­port. a tudósítás szigorú műfaji törvényei nem enge­dik meg, hogy ezeket közzétegye. Csak ilyenkor, ami­kor az esztendőről mi is mérleget készítünk, jut eszünkbe: ez is, az is milyen érdekes volt! S ilyenkor ügy érezzük: nem maradhatunk adósai az olvasóknak. Ami megtörtént, le kell írni. Talán érdekes, szórakoz­tató lesz. Az Olvasónak, akit szolgálunk. Mielőtt be­csuknánk a kis noteszt, egy csokorra valót átnyújtunk eseteinkből, melyek velünk történtek — önök között járva. Így lettem Elkéstem a filmfesztivál nyitó ünnepségéről. Film- átvételi bizottság tagja­ként nézegettem filmeket a város másik végén, nem is ismertem a járást, s míg valami Izeveréknyel- ven megmagyar áztattam magamnak, hol tartják a fesztivál vetítéseit, el­múlt a kezdés ideje. A baráti ország filmesei pontos embereknek tűn­tek. Nemcsak hajszálpon­tosan kezdték az ünnepsé­get, hanem a bejárától is lezárták, hogy a későnjö- vok ne zavarják mászká- fásukkal a. szónokokat Igaz, az előcsarnokban több televíziókészülékről nyomon követhettük, mi történik a teremben . tgy álldogáltunk ott, ki­csit bosszúsan, igen sokan. Ott volt többek között a magyar hivatalos delegá­ció vezetője és közvetlen társasága is, s együtt néz­tük a bent pergő ünnep­séget. A vendéglátó ország filmügyekkel foglalkozó miniszterhelyettese be­szélt, s éppen meleg sza­vakkal köszöntötte a ma- ggar delegáció vezetőjét a magyar művelődésügyi miniszter személyes kép viselőjét, mint a nyitó ünnepség legmagasabb rangú külföldi vendégét Néhány perc múlva valaki észrevehette, hogy a. ran­gos vendég kánt ácsorog. fotótéma mert kis csoportunkhoz lepett egy úr, s beinvi­tált a terembe. Szavára azonnal megnyílt az ajtó a magyar vendég előtt. Én is beléptem, s mert más­hol nem volt. hely, leül­tem a fenntartott sorba, amelynek két végénél rendezők ügyellek, hogy csak az oda illetékesek foglalhassanak helyet. .4 magyar delegáció vezetője mellé kerültem, s az ün­nepség végén nekem is petott a virágcsokrokból, meg a foto és tv-riporte­rek fénycsóváiből. Így ke­rültem másnan a lapok- b a, meg a tv-híradóba. Azt persze, csak később tudtam meg, hogy a, ven­déglátó ország filmügyi núninzterhebyettesének he­lyén ültem. így lettem fotó- meg híradó-téma egy napra, egy kiilorszo''- ban. Ugyanazon a fesztiválon találkoztam Andrzej Waj- dávál, a mlághírű. lev,gyel filmrendezővel. Be is mu­tatkoztunk egymásnál-, s néhány percig egy asztal­nál ültünk a fesztinai egytíc pihenőjén. Én azóta is emlegetem ezt a talál­kozást, de nem hagy nyu­godni a kétkedés-: vajon Wajda is büszkélkedik-e mindenfelé, hoc-- egy fesz­tiválon összeismerkedhe­tett velem? ihm) Újoncavatás Több banyában hagyomány az újoncavatás. Aská először lép be a fekete gyémánt birodalmába, a hu­moros kedvű emberek „megfürösztik”. Emlékszem, az egyik újságíró gyakornoknővel a légaknát mé- szarttáík meg, úgy, hogy a legbizalmasabb fehérneműk is átvették a szén fekete színét. Egyszer rámkerült volna az avatas sora. — Járt már az elvtárs a 'bányában ? — Nem emlékszem rá. Két kísérőm szeme összevillant, s a szakák moz­gásából leolvastam. — Megúsztassuk a bódvt? — Meg! A lejtaknan eljutunk a robbanoanyag-raktang. Em­lékeztem rá, hogy a jobb oldali ajtó nyílik a jól ki­épített aknafolyosóra. Ám kísérőim a bal oldali vas- ajtót választják. Bejutottunk a szállítóaknába, nagy óvatossággal átsegítettek a végtelen kötélszálak alatt, s megálltak egy kissé' összenyomott vágat előtt, amelyben az ácsoláshoz szükséges rönkökre, s távo­labb tisztes pocsolyákra villant a lámpa fénye. — Nagyon tapasztalatlan vagyok — mondom, za­vartan, — Tessenek már elöl menni. Es magyarázza­nak meg nekem mindent. Két kísérőm négykézláb, olykor a tócsákban hason csúszva haladt előre, áldogatva a bányászmesterség nehézségeit. Én meg visszabújva a vegtelen kötélszá'lak alatt, egy légajtón keresztül beléptem a lefelé vonuló aknafolyosóra Eleinte gyors, futó lépésekkel, később nyugodtan baktattam lefelé. A bányairoda falán levő térképről elozöen leol­vastam hogy az akna végén van a front. Én az itt dolgozó emberekkel akartaim beszélni — hivatalos kísérők nélkül. Sikerült Már éppen végeztem az anyaggyűjtéssel, amikor megcsendült a telefon, .— Valami újságírót keresnek, nincs itt? — kérdez­te a gépkezelő. Kiderült: az egész bányát vegigkutat- i;ák utánam, s utolsó mentsvárként hívták fed a fron­tot, azt a helyet, ahol nem is számítottak rám. Nem­sokára megérkéztek a kísérőim. — .Jól megfürödtünik — mondta nevetve egytfiknik. — Pedig mi akartuk végigcsüsztatni az újságírót a bányán Csorba Barna, Az elmaradt találkozás November 2-n. volt. Cél­talanul, munka nélkül és —- igen — éhesen kódo- rogtam. Budapest utcáin, Lapunkat, a, közlíedvcll budapesti bulvárújságot elsöpörte, munkatársait szétszórta október vihara. Az Esti Budapest szer­kesztőségébe a. hírhedt. Dudás József, a maga ál­tal kreált Magyar Nem­zeti Bizottmány vezére fészkelte be magát fegy­vereseivel és adta ki lap­ját délelőtt, délután. Egy­szer nekünk, az Esti Bu­dapest volt munkatársai­nak is felajánlotta a tol­lat („Mától kezdve pedig azt írják, amit én mon­dok!”), de egyik külpoli­tikosunk kivételevei (ha­marosan disszidált) sar­kon fordultunk. Szóval céltalanul rót­tam az utcákat, igyekez­tem a. Kender- és Juta­gyár felé eljutni, Juci megígérte, hogy ott dol­gozhatom majd, a műn kástanáccsal elintézi, Elő­ször segédmunkásként, de talán még bérelszámoló is lehetek. Délben ettem valami darán tésztát, (ez volt a legolcsóbb), aztán irány újra a város. Nem tudtam, hová, s miért. Korán sötétedett. Fel ;3 táj ban fáradtan léptem be. a Bartók Béla utcai ház kapuján, A házmester — rclclleniil-c. vagy szán­dékosán — a folyosón tartózkodott, s egyenesen felém sietett. Körülnézett, majd hal­kan közölte, hogy del táj­ban kerestek. — Kicsoda.? — Egy férfi... valami Müller, vagy Miller. . nem értettem jól a nevét. Ö az! A nyáron írtam róla. Elfekelézte azt n bontásból maradt, téglát, amit a várból a csepeli ■ házépítőkhöz kellett volna eljuttatnia. Az I. kerületi pártbizottság segített. (Izéi­méi leleplezésében, A nagy hatású cikk nyomán nem maradt el a bírósági felelősségre vonás. ás most es az ember keresett! Úristen! — Segíthetek valami­ben? — kérdezte bizony­talanul a házmester. — Köszönöm, Józsi bá- esi. A következő napon na­gyon sokat sétáltunk Ju­cival, és véglegesítettük: hétfőn dolgozni megyek a Kender-Jutába. Nagyon késón értein haza,. Más­nap, 4-én fegyverek za­jára. ébredtem . .. .4 törvényesség, a rend helyreállítása, után Müller már nem látogathatott meg. A találkozó elmaradt. Becze Károly Ezt még tanulni kell!.,, Jó barátságban vagyok a könyvekkel. Egyszer ar­ra voltam kíváncsi, hogy vannak ezzel mások. így tanakod tam magam bar,. mi sem egyszerűbb, hogy megtudjam. Egy na p ' i felcsapok eladónak. El­adónak egy könyvesbolt­ban. Választásom a Kazin­czy könyvesboltra esett. Feltárcsáztam a boltot, s előadtam kérésemet. — Szívesen látják — hangzott a vont*! végéről. — Akikor holnap ott le­szek. S másnap reggel egy teljes napra a könyves­boltban „ütöttem fel sát­ramat”. Hogy csináljuk? A leg­egyszerűbb, ha nemcsak szemlélődöm, hanem ma­gam is foglalkozom a v e­vőkkel, így is történt. Mi előtt. felöltöttem volna az. eladók barna köpenyét, természetesen körülnéz­tem. Ismerkedtem a „te­leppel”. Hogy ne legyen baj. Tipegtem, topogtam a miit mögött. Vártam a ve­vőket. Azok jötték is Igaz, többnyire a tősgyö­keres e tanokhoz, fordul tak. Már kezdtem etked vefáen-edm. Végre! Egy idős bácsi lépett be a boltba. Kicsit brzonyía tanul, nézett körül — nem tartozott a gyakori vásár- lök közé. Határozott lep bekkel tv dúltam feléje. — Segíthetek valami ben ? — Egyelőre körülnézek —- hangzott a válasz. Mindenesetre a nyoma ban maradtam. Nem akar­tam elhalasztani az al­kalmat. Kis idő múlva * bácsi hozzám fordult. Nem látom, nem ia tóm. Unokám azt mondta, vegyem meg neki Váci Mihály .otelé't Tudja, kedves, ö mér girrrwazts- te. Megörültem. S mar lep­tem volna, amikor eszem­be jutott: hol van a könyv? Ezt, bizony, nem tudtam. A „kollégák”, alak ár­gus szemekkel figyeltek, óvatosan hozzám léptek. — Ott, fenn — sugtas. Elő a létrát. Indulás fölfelé. De bizony még így is beletelt néhány perc­be, amíg megtaláltam. Jönnék lefelé, hát nem megcsúsztam. Kis híján üzemi baleset történt. S bárhogy igyekeztem, a bá­csi észrevette. — Ezt. még tanulni kel! kislányom — mondta, s barátságosan megsimogat­ta fejemet. Ugye nemrég van meg a boltban? Szabadkoztam volna, de a csak mosolygott. Elné­zően. Ha tudta volna, mennyire igaza van. A riport persze elké­szült. De nemcsak én les­tem meg az embereket. Ok is engem. Csutora is Annamária Esetem az i Szeretem a sportot, tisz­telem azokat, afesk az éle!, mindennapi, apró örömeit alárendelik egy-egy ne­mes célkitűzésnek. Van sportág, mely közel, áll hozzám és van, amelyik érdeklődési köröm perifé­riájára került. És uram bocsa, van kedvenc csa - paitom is.,. A repüléshez számos emlékezetes élményem es több baráti kapcsolatom is fűződik, mégis ikisse meglepődtem, amikor ta­vasszal a klub vezetői fel hívtak telefonon, és szánté minden bevezetés nélkül közölték, hogy engem is beneveztek a XI. felsza­badulási nemzetközi csál- Jagtúrára. Nem volt áp­rilis elseje, mégis tréfá­nak vettem a dolgot, s közöltem, hogy csak. sze­mélygépkocsi. vezetésére van jogosítványom. Ha a kocsi megegyezik a Tré­ner, vagy a PZE, sebes­ségváltó fokozatával — vállalom. A féteeériesek, s a szé­pén karbantartott repülő ­elkerülése végéit felvilá­gosították, hogy a gépet nem én fogom vezetni, hanem arra csókkal érde­mesebb személy. Nekem csupán az lesz a dolgom, hogy segítsek a navigálás­ban C!!), figyeljem a mű­szerekek keresgéljek a tér­képeken, azonosítsam a? ott látható jeleket'az alat­tunk suhanó tájjal, meg­fejtsem a zárt borítékban kapott szellem! Intőt Ír­lak egy szép «portod vagy tudasstas.1 róka, mi­lyen a Donárrból és az Alföld a magasból, részt vegyek néhány hivatalos es berrati fogadáson, ama­a startig — így megkoc­káztattam, hogy inkább megtanulom annak a, bi­zonyos trénernek, vágj' a műtrágyázásra is kiválóan tőr sanvonalú fényképek alapján felismerjek egy- egy szaimatetős házat az Alföldön, vagy csonk tomyú templomot vala melyik útha eső varosba, — a többire már nem ein lí&Kaem, tfctt vagy mistol hw»r Lenksy Zoltán mtjm alkalmas PZL-nek a. ve­zetését. Udvariasan, de nagyon egyértelműen le. beszéltek róla Hogy mennyire igazuk volt repülős barátaimnak, arról már akkor meggyő­ződtem, amikor a sok vi­hart: átrepült Juhász György pilóta jobbján, kétfedeles masinánkon — az SBA fedélzetén — el­hagytam a földet, s abu- da! hegyek felől érkező szél jól megdobott ben­nünket. Én e pillanattól kezdve többet foglalkoz­tam emésztő szerveimmel, mint az imént felsorolt feladatokkal. (Milyen más volt a TU- meg az IL- csálád gépein.) Ijesztő viharba keve­redtünk Egy-egy nagyobb zuhanás után csak az adott újabb erőt, hogy a fák és a háztetők még mindig elég távol voltak, és az ejtőernyőn ültem. Siófoknál nagyobb em­bercsoport csodált vala­mit a Balatonban. Szűkös lett az amúgy is kicsi ülés, amikor a vízben fel­ismertem egy repülőgé­pet. „Mégis jobb volna a part fölött repülni . •­— kockáztattam meg. de ettől a véleménytől is el­álltam, mert a város szé­lén éppen akkor vontat­tak ki a szántóföldekről egy másik gépet. Csodálatos szépnek lát­tam a siófoki repülőteret a magasból, de még szebb­nek, amikor már magam alatt éreztem talaját. A lehetó leggyorsabban ki­szálltam a gépből, megír­tam tudósításomat, és egy üdvözlőlapot haza a kol­legáknak. a következő szöveggel: .1 kibírnék semmi sem draga. avagy ne örüljetek, nem én es­tem, a Balatonba. Üdvöz­lettel Pa ulovits Ágoston itt 5$ I8W8ÜU

Next

/
Oldalképek
Tartalom