Észak-Magyarország, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-01 / 1. szám
Cselek — Találkozások —- Mal^^áűk Szilveszter... Az esztendő utolsó napja. Az utolsó lap a naptárban. Mielőtt azonban becsuknánk, s a zsebnaptárt cltennénk a,z íróasztal fiókjába a meglelt, s már „kiírt” jegyzetfüzetek mellé, mint egy gyorsított film, újra lepereg előttünk az esztendő. Események, esetek. Találkozások, érdekes, izgalmas kalandok. Az újságírás nehéz, roppant felelősségteljes, de nagyon szép foglalkozás! A mindennapi nrunka, az „anyaggyűjtés” során gyakran kerül az újságíró különös helyzetbe. Kalandja is akad, nem is egy. De a riport. a tudósítás szigorú műfaji törvényei nem engedik meg, hogy ezeket közzétegye. Csak ilyenkor, amikor az esztendőről mi is mérleget készítünk, jut eszünkbe: ez is, az is milyen érdekes volt! S ilyenkor ügy érezzük: nem maradhatunk adósai az olvasóknak. Ami megtörtént, le kell írni. Talán érdekes, szórakoztató lesz. Az Olvasónak, akit szolgálunk. Mielőtt becsuknánk a kis noteszt, egy csokorra valót átnyújtunk eseteinkből, melyek velünk történtek — önök között járva. Így lettem Elkéstem a filmfesztivál nyitó ünnepségéről. Film- átvételi bizottság tagjaként nézegettem filmeket a város másik végén, nem is ismertem a járást, s míg valami Izeveréknyel- ven megmagyar áztattam magamnak, hol tartják a fesztivál vetítéseit, elmúlt a kezdés ideje. A baráti ország filmesei pontos embereknek tűntek. Nemcsak hajszálpontosan kezdték az ünnepséget, hanem a bejárától is lezárták, hogy a későnjö- vok ne zavarják mászká- fásukkal a. szónokokat Igaz, az előcsarnokban több televíziókészülékről nyomon követhettük, mi történik a teremben . tgy álldogáltunk ott, kicsit bosszúsan, igen sokan. Ott volt többek között a magyar hivatalos delegáció vezetője és közvetlen társasága is, s együtt néztük a bent pergő ünnepséget. A vendéglátó ország filmügyekkel foglalkozó miniszterhelyettese beszélt, s éppen meleg szavakkal köszöntötte a ma- ggar delegáció vezetőjét a magyar művelődésügyi miniszter személyes kép viselőjét, mint a nyitó ünnepség legmagasabb rangú külföldi vendégét Néhány perc múlva valaki észrevehette, hogy a. rangos vendég kánt ácsorog. fotótéma mert kis csoportunkhoz lepett egy úr, s beinvitált a terembe. Szavára azonnal megnyílt az ajtó a magyar vendég előtt. Én is beléptem, s mert máshol nem volt. hely, leültem a fenntartott sorba, amelynek két végénél rendezők ügyellek, hogy csak az oda illetékesek foglalhassanak helyet. .4 magyar delegáció vezetője mellé kerültem, s az ünnepség végén nekem is petott a virágcsokrokból, meg a foto és tv-riporterek fénycsóváiből. Így kerültem másnan a lapok- b a, meg a tv-híradóba. Azt persze, csak később tudtam meg, hogy a, vendéglátó ország filmügyi núninzterhebyettesének helyén ültem. így lettem fotó- meg híradó-téma egy napra, egy kiilorszo''- ban. Ugyanazon a fesztiválon találkoztam Andrzej Waj- dávál, a mlághírű. lev,gyel filmrendezővel. Be is mutatkoztunk egymásnál-, s néhány percig egy asztalnál ültünk a fesztinai egytíc pihenőjén. Én azóta is emlegetem ezt a találkozást, de nem hagy nyugodni a kétkedés-: vajon Wajda is büszkélkedik-e mindenfelé, hoc-- egy fesztiválon összeismerkedhetett velem? ihm) Újoncavatás Több banyában hagyomány az újoncavatás. Aská először lép be a fekete gyémánt birodalmába, a humoros kedvű emberek „megfürösztik”. Emlékszem, az egyik újságíró gyakornoknővel a légaknát mé- szarttáík meg, úgy, hogy a legbizalmasabb fehérneműk is átvették a szén fekete színét. Egyszer rámkerült volna az avatas sora. — Járt már az elvtárs a 'bányában ? — Nem emlékszem rá. Két kísérőm szeme összevillant, s a szakák mozgásából leolvastam. — Megúsztassuk a bódvt? — Meg! A lejtaknan eljutunk a robbanoanyag-raktang. Emlékeztem rá, hogy a jobb oldali ajtó nyílik a jól kiépített aknafolyosóra. Ám kísérőim a bal oldali vas- ajtót választják. Bejutottunk a szállítóaknába, nagy óvatossággal átsegítettek a végtelen kötélszálak alatt, s megálltak egy kissé' összenyomott vágat előtt, amelyben az ácsoláshoz szükséges rönkökre, s távolabb tisztes pocsolyákra villant a lámpa fénye. — Nagyon tapasztalatlan vagyok — mondom, zavartan, — Tessenek már elöl menni. Es magyarázzanak meg nekem mindent. Két kísérőm négykézláb, olykor a tócsákban hason csúszva haladt előre, áldogatva a bányászmesterség nehézségeit. Én meg visszabújva a vegtelen kötélszá'lak alatt, egy légajtón keresztül beléptem a lefelé vonuló aknafolyosóra Eleinte gyors, futó lépésekkel, később nyugodtan baktattam lefelé. A bányairoda falán levő térképről elozöen leolvastam hogy az akna végén van a front. Én az itt dolgozó emberekkel akartaim beszélni — hivatalos kísérők nélkül. Sikerült Már éppen végeztem az anyaggyűjtéssel, amikor megcsendült a telefon, .— Valami újságírót keresnek, nincs itt? — kérdezte a gépkezelő. Kiderült: az egész bányát vegigkutat- i;ák utánam, s utolsó mentsvárként hívták fed a frontot, azt a helyet, ahol nem is számítottak rám. Nemsokára megérkéztek a kísérőim. — .Jól megfürödtünik — mondta nevetve egytfiknik. — Pedig mi akartuk végigcsüsztatni az újságírót a bányán Csorba Barna, Az elmaradt találkozás November 2-n. volt. Céltalanul, munka nélkül és —- igen — éhesen kódo- rogtam. Budapest utcáin, Lapunkat, a, közlíedvcll budapesti bulvárújságot elsöpörte, munkatársait szétszórta október vihara. Az Esti Budapest szerkesztőségébe a. hírhedt. Dudás József, a maga által kreált Magyar Nemzeti Bizottmány vezére fészkelte be magát fegyvereseivel és adta ki lapját délelőtt, délután. Egyszer nekünk, az Esti Budapest volt munkatársainak is felajánlotta a tollat („Mától kezdve pedig azt írják, amit én mondok!”), de egyik külpolitikosunk kivételevei (hamarosan disszidált) sarkon fordultunk. Szóval céltalanul róttam az utcákat, igyekeztem a. Kender- és Jutagyár felé eljutni, Juci megígérte, hogy ott dolgozhatom majd, a műn kástanáccsal elintézi, Először segédmunkásként, de talán még bérelszámoló is lehetek. Délben ettem valami darán tésztát, (ez volt a legolcsóbb), aztán irány újra a város. Nem tudtam, hová, s miért. Korán sötétedett. Fel ;3 táj ban fáradtan léptem be. a Bartók Béla utcai ház kapuján, A házmester — rclclleniil-c. vagy szándékosán — a folyosón tartózkodott, s egyenesen felém sietett. Körülnézett, majd halkan közölte, hogy del tájban kerestek. — Kicsoda.? — Egy férfi... valami Müller, vagy Miller. . nem értettem jól a nevét. Ö az! A nyáron írtam róla. Elfekelézte azt n bontásból maradt, téglát, amit a várból a csepeli ■ házépítőkhöz kellett volna eljuttatnia. Az I. kerületi pártbizottság segített. (Izéiméi leleplezésében, A nagy hatású cikk nyomán nem maradt el a bírósági felelősségre vonás. ás most es az ember keresett! Úristen! — Segíthetek valamiben? — kérdezte bizonytalanul a házmester. — Köszönöm, Józsi bá- esi. A következő napon nagyon sokat sétáltunk Jucival, és véglegesítettük: hétfőn dolgozni megyek a Kender-Jutába. Nagyon késón értein haza,. Másnap, 4-én fegyverek zajára. ébredtem . .. .4 törvényesség, a rend helyreállítása, után Müller már nem látogathatott meg. A találkozó elmaradt. Becze Károly Ezt még tanulni kell!.,, Jó barátságban vagyok a könyvekkel. Egyszer arra voltam kíváncsi, hogy vannak ezzel mások. így tanakod tam magam bar,. mi sem egyszerűbb, hogy megtudjam. Egy na p ' i felcsapok eladónak. Eladónak egy könyvesboltban. Választásom a Kazinczy könyvesboltra esett. Feltárcsáztam a boltot, s előadtam kérésemet. — Szívesen látják — hangzott a vont*! végéről. — Akikor holnap ott leszek. S másnap reggel egy teljes napra a könyvesboltban „ütöttem fel sátramat”. Hogy csináljuk? A legegyszerűbb, ha nemcsak szemlélődöm, hanem magam is foglalkozom a v evőkkel, így is történt. Mi előtt. felöltöttem volna az. eladók barna köpenyét, természetesen körülnéztem. Ismerkedtem a „teleppel”. Hogy ne legyen baj. Tipegtem, topogtam a miit mögött. Vártam a vevőket. Azok jötték is Igaz, többnyire a tősgyökeres e tanokhoz, fordul tak. Már kezdtem etked vefáen-edm. Végre! Egy idős bácsi lépett be a boltba. Kicsit brzonyía tanul, nézett körül — nem tartozott a gyakori vásár- lök közé. Határozott lep bekkel tv dúltam feléje. — Segíthetek valami ben ? — Egyelőre körülnézek —- hangzott a válasz. Mindenesetre a nyoma ban maradtam. Nem akartam elhalasztani az alkalmat. Kis idő múlva * bácsi hozzám fordult. Nem látom, nem ia tóm. Unokám azt mondta, vegyem meg neki Váci Mihály .otelé't Tudja, kedves, ö mér girrrwazts- te. Megörültem. S mar leptem volna, amikor eszembe jutott: hol van a könyv? Ezt, bizony, nem tudtam. A „kollégák”, alak árgus szemekkel figyeltek, óvatosan hozzám léptek. — Ott, fenn — sugtas. Elő a létrát. Indulás fölfelé. De bizony még így is beletelt néhány percbe, amíg megtaláltam. Jönnék lefelé, hát nem megcsúsztam. Kis híján üzemi baleset történt. S bárhogy igyekeztem, a bácsi észrevette. — Ezt. még tanulni kel! kislányom — mondta, s barátságosan megsimogatta fejemet. Ugye nemrég van meg a boltban? Szabadkoztam volna, de a csak mosolygott. Elnézően. Ha tudta volna, mennyire igaza van. A riport persze elkészült. De nemcsak én lestem meg az embereket. Ok is engem. Csutora is Annamária Esetem az i Szeretem a sportot, tisztelem azokat, afesk az éle!, mindennapi, apró örömeit alárendelik egy-egy nemes célkitűzésnek. Van sportág, mely közel, áll hozzám és van, amelyik érdeklődési köröm perifériájára került. És uram bocsa, van kedvenc csa - paitom is.,. A repüléshez számos emlékezetes élményem es több baráti kapcsolatom is fűződik, mégis ikisse meglepődtem, amikor tavasszal a klub vezetői fel hívtak telefonon, és szánté minden bevezetés nélkül közölték, hogy engem is beneveztek a XI. felszabadulási nemzetközi csál- Jagtúrára. Nem volt április elseje, mégis tréfának vettem a dolgot, s közöltem, hogy csak. személygépkocsi. vezetésére van jogosítványom. Ha a kocsi megegyezik a Tréner, vagy a PZE, sebességváltó fokozatával — vállalom. A féteeériesek, s a szépén karbantartott repülő elkerülése végéit felvilágosították, hogy a gépet nem én fogom vezetni, hanem arra csókkal érdemesebb személy. Nekem csupán az lesz a dolgom, hogy segítsek a navigálásban C!!), figyeljem a műszerekek keresgéljek a térképeken, azonosítsam a? ott látható jeleket'az alattunk suhanó tájjal, megfejtsem a zárt borítékban kapott szellem! Intőt Írlak egy szép «portod vagy tudasstas.1 róka, milyen a Donárrból és az Alföld a magasból, részt vegyek néhány hivatalos es berrati fogadáson, amaa startig — így megkockáztattam, hogy inkább megtanulom annak a, bizonyos trénernek, vágj' a műtrágyázásra is kiválóan tőr sanvonalú fényképek alapján felismerjek egy- egy szaimatetős házat az Alföldön, vagy csonk tomyú templomot vala melyik útha eső varosba, — a többire már nem ein lí&Kaem, tfctt vagy mistol hw»r Lenksy Zoltán mtjm alkalmas PZL-nek a. vezetését. Udvariasan, de nagyon egyértelműen le. beszéltek róla Hogy mennyire igazuk volt repülős barátaimnak, arról már akkor meggyőződtem, amikor a sok vihart: átrepült Juhász György pilóta jobbján, kétfedeles masinánkon — az SBA fedélzetén — elhagytam a földet, s abu- da! hegyek felől érkező szél jól megdobott bennünket. Én e pillanattól kezdve többet foglalkoztam emésztő szerveimmel, mint az imént felsorolt feladatokkal. (Milyen más volt a TU- meg az IL- csálád gépein.) Ijesztő viharba keveredtünk Egy-egy nagyobb zuhanás után csak az adott újabb erőt, hogy a fák és a háztetők még mindig elég távol voltak, és az ejtőernyőn ültem. Siófoknál nagyobb embercsoport csodált valamit a Balatonban. Szűkös lett az amúgy is kicsi ülés, amikor a vízben felismertem egy repülőgépet. „Mégis jobb volna a part fölött repülni . •— kockáztattam meg. de ettől a véleménytől is elálltam, mert a város szélén éppen akkor vontattak ki a szántóföldekről egy másik gépet. Csodálatos szépnek láttam a siófoki repülőteret a magasból, de még szebbnek, amikor már magam alatt éreztem talaját. A lehetó leggyorsabban kiszálltam a gépből, megírtam tudósításomat, és egy üdvözlőlapot haza a kollegáknak. a következő szöveggel: .1 kibírnék semmi sem draga. avagy ne örüljetek, nem én estem, a Balatonba. Üdvözlettel Pa ulovits Ágoston itt 5$ I8W8ÜU
