Észak-Magyarország, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-01 / 1. szám
7 a fáik ozások Csak néhány betű Meg a nyáron történt, a lengyelországi Katowicében. Barátommal, M.- mel, egy ottani lan tehetséges munkatársával barangoltunk a város csodálatos kultúrparkjáhan. M a házigazda büszkeségével kalauzolt, végig a ha 'talmas kiterjedésű, sport és kulturális létesítményekkel feli ligeten. Erre meg is volt minden oka. hiszen ö maga is, akárcsak Katowice legtöbb lakója személyesen is részt vett a varos büszkeségének megalkotásában; a kuitürpark az utolsó kapavágásig, az ut.olso leg Iáig társadalmi munkából született. Barátságunkat csak ke vésse' zavarlak a nyelvi nehézségek. Pedig ezek nek aztán igazán böv. n voltunk. A lengyelt és a magyart, mint; egymás számára teljesen ismeretlent, eleve kizártuk aszóba jöhető' társalgási nyelvek közül. Ami pedig » közÓLS harmad 1 illeti: n a franciában, jómagam meg inkább az angolban voltam otthon. Szó. arm szó: az angolnál marad tunk. így fordulhatott e;o hogy’ ha én történetesen valamelyik, szobor alkotóját tudakoltam, ö azonnal, es készségesen meg kinádi — cigarettával Amikor pedig a park kiterjedésére lettem volna kiváncsi — tömör, határozott „igen”-nel válaszolt. Mondom, az ilyen ap röcska félreértések ellené re igen jó barátok lettünk. Egyszer M. r páratlanul érdekesnek ígérkező kiállítás megnyitójára vitt magával. Míg j kuitürpark kiállítási csarnoka felé ballagtunk, elmondta, hogy öt világrész kiállítói jöttek el szóval nem mindennapi élményre számíthatok. És, hogy mit látunk majd? — Aqua ... aqua . . — keresgélte a megfelelő szót. S látva, hogy nem értem, széles kézmozdulatokkal tette hozz;': — wonderful colours .. • picturesque . .. — Aquarell? — csaptam le rá azonnal. — Yes, yes .. Szóval egy. képzőművészeti tárlatra megyünk Öt világrész művészei. Ezt valóban nem szabad kihagyni. A kiállítási csarnok ajtaja nyitva volt. Odabenn félhomály. Már sokan várakoztak. Az élen magas vendegek. protokoll, ahogy ilyen alkahn akkor illik. Az ünnepi beszédből egy szót sem értettem. Aztán láttám, hogy elvág j; : a bejáratot elzáró szalagot. Mint egy gombnyomásra, hirtelen szökőkút ugrott a magasba. Kigyúl- Iak a reflektorok. Es odabenn. igazán wonderful colors, azaz csodálatos színekben pompáztak 'v világrész legszebb — halai, öt világrész aquáriu- mai. Planck Tibor rím un iir I !íItes a cigánylayal Fiatalabb éveimben H hosszú, s igen tanulságos || szolgálatot töltöttem le a Néphadsereg című újságnál. Több okból változatú.- a katona-újságíró élete: sokat utazik, új tájakkal. emberekkel ismerkedik. életre szóló barátságokat köt: félig katona, félig civil, mindazonáltal a szerkesztőségben első számú követelmény a katonás pontosság, a fegyelem Valamiért Kecskemétre utaztam. Előzőleg a vasárnapot egy barátomnál töltöttem, természetest-i i civilben. Katonai egyenruhámat bőröndömbe csomagolva vittem magam múl. s mivel első számú követelmény a rend. a fegyelem. a vonatról le szállva sietve vágtam ke resztül egy kis parkon, - szálloda irányába, bog-.' átöltözve mielőbb megjelenhessek vezényelt heI Ivemen Június végi nyári délelőtt volt, ám hétfő lévén, a park meglehetősen SHdHBUQHBmH! kihalt, néptelen. Szeretem a természetet, a virágokat, a fákat, s bármennyire sietős volt. is dolgom,, undalogva lépkedtem az apró kavicssal felszórt sétányon. A cigánylány- aki oly maradandó élményt sz- zett nekem ebben a kis parkban, egy pádon üit igéző szemekkel — igen — áldozatra lesve. — Fiatalúr — szólító-1 ■ m Öngól A harmadik letartoztatasom után kezdtem magam nak gyanús lenni. Nein volt ugyan egyik sem igazi letartóztatás, de mégis! Az első. a legártalmatlanabb dolog Mezőkövesden történt, a kora hajnali órákban az állomáson. Az őrszem igazoltat, felír. Még dics«- rém is magamban: lelkiismeretes ember, hiszen ul kalomadtán, ha netán szükség lesz rá, tel tudja so rolni, kik jártak a községben. Néhány nap múlva Miskolcon, délután egy civilruhás fiatalember, mi után igazolta magát, a pénzügyőrségre invitált. Mim később kiderült, éppen orkáncsempészeket „gyújtót tek be”, és összetévesztettek egyikükkel a renkivüii hasonlóság, valamint egyéb körülmények miatt. Ami- az ügy nem tisztázódott, addig is rendkívül udvari asan tárgyaltunk egymással és magamban — azóta több helyen hangosan is — dicsérem eme szervünk képviselőit, korrekt magatartásukért. A harmadik eset viszont kezdett, idegesíteni. Nem maga az eset, hanem csupán az, hogy már a hamm (dik. Ugyancsak pár nap múlva történt Mádon, a köz 'ségi tanácson, fényes napival. A község vezetőivel tárgyaltunk, amikor két fegyveres es egy civil lépett be az ajtón. Értem jöttek, mint a Mátyás templomi betörők egyikéért. Templombetörd. Ez már mégiscsak több, mint az orkáncsempész, nem is szólva a- egyszerű „gyanús elemről!” Az eset magyarázata különben az, hogy az egyik mádi ember észrevette a falujában kószáló idegent, pontos szeméiyleírással je lentette az illetékes szervnek, ahonnan dicséretes gyorsasággal a helyszínen termettek. Vagy egy fél óra elteltével sikerült összetalálkoznám ezzel a figyelmes mádi emberrel is, aki elővette az újságol, es megmutatta a körözött betörő fényképét. Ö mar úgy tájékoztatta az illetékeseket, hogy a keresett, betörő járkál a faluban. Szóval az újság voM az oka. Ez bt zóny öngól a javából! Jót nevettünk mindannyian, de azért kezdtem ma ganttna-k gyanús lenni. Mégis! Háromszor egymás után! Valami mégsdnea nalam rendiben! Az utóbbi években mint a lap rendőrségi tudósítója sokat beszélgettem betörőkkel, markocolókkal, szélhámosokkal és egyéb bűnözőkkel. Az egyik filozófus szerin!, aki sokáig néz az örvénybe, arra a-z örvény visszanéz. Neki lenne igaza? hő) meg. amikor alhaáadtaim előtte —, megjósolom a jövőjét... Már az első szerkesztőm megmondta gyakornok koromban, hogy az újságír- alaptermészete a kíváncsiság legyen: soha semmit nem szabad kihagyni ... A „téma” ezúttal a kecskeméti parkban ült, s bár a helv most Kevés rá. hogy a szép cigánylány ‘bájait ecseteljem, elégedjenek meg annyival, hogy nem tudtam ellenállni Tenyeremet nyújtottam, a cigány- lány hosszan vizsgálta az óletvonalakat, rovátkákat, amelyek sok mindent elárulnak annak, alá tud olvasni belőlük. Hogy ez a lány miket mondott nekem! Boldogság, pénz szerelem... — minden volt abban. Marhaság! — mondtam, s mert eszembe jutott.kö telességém. kikaptam a tenyerem a cigánylány kezéből, és öt forintot kötő- jébe ejtve a szállodába rohantam. Tévednek, ha azt hiszik,, hogy ezzel lezárult az ügy Volt valami a cigánylány tekintetében. Mhitha delejes erő von zott volna, immár átöltözve ugyanarra menteni el. A lány most is ott ul 1. mozdulatlanul, mint öev szép szobor. — Hadnagy úr! — szolt ram —, eszem a száját, hadd jósoljam meg a jövőjét. — Joso-ld — mondtam, mert kívánt n a keze melegségét. Elfordítva fejem, nehogy felismerjen tízforintost csúsztatva markába, s odatartottam lenyerem. — De szépekei mondjál nekem ... — Csak a tiszta igazai ami ide írva van — felelte önérzetesen, es megint alapos vizsgálat alá vett« az életvonalakat. Hát mondott is: Olya nokat, hogy az meg misének is hihetetlen. Nen adhattam, meg: — Te lány! — pintot iám rá —, az előbb t i lalkozfcam egy civillel Annak is jósoltai, de nen ilyeneket. . A lány gondolkodoU, : alighanem meg is talah: akit emlékezetében kere sett, mert azt felelte: — Hát az csak óttonfi tot adott, hogy süljön k a szeme.. Onodvári Miklós p Egyszer akartam... Eddigi, rövid pályafutásom negyedik éveben történt, hogy meghív a kaptam egyik új nagyüzemünkhöz arra az országos jelentőségű tanácskozásra, amely a fiatalok eddigi, szocializmust építő tevékenységéi vök hivatott, értékelni. Megérkeztem. Mint lapom delegált munkatársa. Persze, nem a kocsimmal, mert még akkor sem volt. Tehát, csak úgy. autóbusszal es gyalogosan, keverve. A gyár kapujához mindenesetre csak gyalogosan . TI ledelmesen köszönt ót - lem a szolgálatos portást. Mutattam az igazolványomat, s mondom: „A fogadásra megyek.” .'.Minek-?'' így ő. „Mert meghívtak, ,s mert a tanácskozás előtt .szeretnék beszélgetni a legfifob nagyokkal.” így én. ..Akár hívtak, akár nem, akár akar beszélni, akar nem, itt nincs sein miféle fogadás, es aminek maga jött. az csak egy óra múlva kezdődik ". I- megint ö. Erre azt an mar en nem feleltem semmi!. Inkább sétáltam egyet, ismer kod lem a fiatal varossal. A tanácskozáson aztán igv- fogadott az a legtöbb nagy, akivel beszelni akartam: „Nem lattaiak a foga dason ...” „Nem, mert a portásotok nem engedett be,” Válaszomat, persze, nem hallotta az én emberem, mart mhx? megszólaltam, már messzire viharzott. Mást nem tehettem, minthogy, jó nagyot ■ nevettem Mert egv.szer akartául: jöt odamondani valakinek.;, s akkor sem sikerüli;. Ha ragondolok, még ma is nevetek ... — hiro — Elősxör diktálta m A Magyar Hírlap sport - rovataiban kezdtem az újságírást. Ae első napon, ahogy elfoglaltam a helyem , az íróasztalnál, máris kaptam rmmfcát — az éppen áfakor folyó ;afck -ívj jiKikeágrói kellett, írnom. Ideges, izgatott voltam. Elmentem a színhelyre. Az egyik sakkbí- róval beszélgettem. Nehezen ment a kérdezés, teleírtam egy füzetet. Indultam vissza a szerkesztőségbe. Az anyagomat — ugyancsak nagy' lámpalázzal — a Hungária kávéháziján írtam, le egy papírra. Loholtam fel a Lapkiadóba, gondoltam, gyorsan kész leszek, már csak le kell diktálnom. És itt következett a tragédia. Első cikkem legnehezebb félórája. A rovat titkárnője, a rendkívül bájos, csinos Tóth Erzsébet kérdő szemekkel várta a mondataimat. Ujjal az írógép billentyűin voltak, s az első elhangzó hangra azonnal reagáltak volna. A szituációt — amely számomra nagyon keserves volt — inasképp nem tudtam feloldani, minthogy benyúltam a zsebembe és kihúztam a zsebkendőmet, trombitál tam egyel. Erre a pár másodpercre Erzsiké levette kezét, a gépről, s szemével igyekezett ki fejezni sajnálatát: a nátha nagyon sok bajjal járó betegség Eltettem zsebkendőmé! , Erzsiké pedig újra a gépre helyezte ujjait, a szemével igyeke- j zeit kicsikarni belőlem az első mondatot. Ez sajnos nem ment neki, mert olyan feszültséget éreztem magamban, mint a színész az első fellépésekor. Megmentettem a helyzetet. Megkínáltam egy cigarettával, s rendkívül komótosan tüzet adtaid neki. Aztán visszaállt az előző helyzet. Meleg szavakkal érdeklődtem: „ugyebár nagyon fáradt?” Majd: „boldogan leírom en az anyagot.” Erzsiké megnyugtatott.: ö bizony nem fáradt, s szívesen gépel nekem. Igv nern maradt más, mint két- három sóhaj között elmondtam az első három szót. Erzsiké nem bírta tovább, arca igen érdekesen megváltozott: kicsi! piros, majd nagyon piros lett, s végül óriási nevelés törte meg a szoba csendjét. Aztán már csak kisebb kacajok jelezték, hogy úribb három szót lediktáltam. Megkínlódtam ez alatt a fél óra alatt. Azóta — sokak szerint —. én vagyok a gépirónők átka. mert igen lelkesen és sokat diktálok nekik. Mostanság pedig keresem az alkalmat, hogy újból odaülhessek Erzsiké írógépéhez. , mint egy gyakorlottabb újságíró nevetés- mentes cikket diktálhassak neki. Gergely László Mi (öríéi#( egésui * elY Meleg njári nap voll. az anyavalh,; mól érkézA reggeli órákban hív- ‘ek vendegei-.. Leni van lám telefonon - az ■ nak a üzemben miskolci vállalatot. Né- nem indok, mit tanácsol hány adatra volt szüksé- ni . . gém. Az igazgató titkár - Hat s-oi-n ,i ez ságán érdeklődtem ki nap .... nevetett a titkár t ud segítem. nő a következő híváskor. — Csak az igazgató - Képzelje, megérkeztek i Ivtars — mondta a Itt- holnapra vart üzleti parti-unió. — De sajnos, mos1 ncrek S egédről. Tudja nem tudom kapcsolni mii?! Feljegyzem a szas/ob.ija . mert munkáéi- mal. es visszahívjuk ieaezlet van. Talán egy majd . ii-1 múlva Közben perse-, dél is Másfél óra múlva újra elmúlt, kel óra is. három tárcsáztam. áru is Közeledett a vál■— Még nincs vége ,<■- la lat munkaidejének ve értekezletnek. Must vit- ge Újra megpróbáltam, 'em he a második kávét. Furcsa nanaon jelem Kiesi! később hívjon. kezeli u titkárnő. Fel óra múlva ktsvre! — Juj. szörnyű dolog lein meg ismét. lóriéin' Mu.-l vittek el a- Micsoda pechje van': mentők az g;->',g»iónkat. Un öt perccel előbb tele Nem tudom, mi történt fonál, nuá itt ;:>lálja a<- - ey - nyel, Oss/ve.-elt az igazgatói. Az értekezlet • 'érlekezleien. nek már vége. de közben >• e.v.
