Észak-Magyarország, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-04 / 2. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1971. január 4., hétfő A KÉPERNYŐ ELŐTT Szilveszteri bunda avagy: Rádió — Televízió nyilvános frocli 0:0 Nincsen róla még statisztika, vajon hányán nézték a Televízió szilveszteri műsorát, de évek óta mór-mór országos közüggyé nőtte ki magát ez az évenként visszatérő adás, s most, hogy a Rádióval közös volt a szórakoztatás, bátran tarthatjuk legalább a fél ország nyilvánossága előtt elkövetett, egészében jól szórakoztató cselekedetnek. A NulUNulla című, négyórás műsor egészében tetszeti, mert érezhetően nem akarta az egész országot megmozgatni, nem akart „játszani” ötmillió emberrel, nem akarta minden nézőjét és hallgatóját percnyi pihenő nélkül figyelemre késztetni, legfeljebb pár tucat pestit mozgatott meg. Tetszett azért is, mert a hagyományos szilveszteri szórakoztatás eszr közeivel — villámtréfák, jelenetek, magánszámok, dalok, paródiák stb. — operált, s a számok többsége jó volt. Azért is tetszett, mert egy alapvetően jó ötletre, mint vázra épült, a két népszerű riporter — Szepesi György és Vitray Tamás évódése — sok humorlehetőséget szolgáltatott. jó volt az intézmények gebinbe vételének ötlete, s a műsor szerkezete, azaz egy rádiószám, egy tv- szám és igy tovább. Meg 'azért is tetszett, mert nem iH>lt benne túl sok, harsány beat muzsika, a zene is kellemesen szórakoztatott. Jó, tetszetős volt, hogy mindkét helyszínen közvetlen légkört tudtak a riporterek teremteni. (Még a pénzügyminiszter sem maradt ki az aktív részvételből.) Végül nagyon tetszett, hogy a műsor hagyott vacsorázni, beszélgetni, nem láncolt a képernyő elé, lehetett közben lazítani is. Hat pontban foglalható össze a sokféle pozitívum, ami a tetszést indokolja. Nem tetszett viszont, hogy a jó alapötlet meglovagolá- sában nemegyszer erőltetett volt a két riporter froclizása. Bosszantott, hogy a többségben jó számok között helyet kaptak mégis olyanok, amelyek erősen csökkent értékűek. Az is bosszantó hogy a Televízió nem tud szakítani azzal a koncepcióval, amely szerint a közönséget még szilveszter este is aktivizálni kell, s néhány tucat pestit bevont, valami, előttünk befejezetlen és értelmetlen mozgolódásba. Hiányzott a műsorból a hagyományos po litikai kabaré, s az a két jelenet, amely ezt igyekezett pótolni — az égi interjú az úristennel, meg a kanadai nagynéni lamentálása — mindkét esetben kívülálló valakivel mondatta el a mi belső gondjainkat. Nem magunk vettük észre és tettük szóvá a hibákat, hanem másnak kellett azokat felfedni. Este tíz óráig jól pergett a műsor, élvezetes volt; akkor jött a 40 perces hercehurca a szaladgáló pesti né zőkkel, a műsor kettétört, és korábbi ritmusa már nem tért vissza. Végül a jóból is megárt a sok, s Hofi Géza ötször szerepelt a programban. A kifogások is hat pontba tömörültek. így az eredmény 6:6, ami nagyjából annyi, mintha 0:0, azaz Null:Nulla lenne. Különösképpen tetszett a budapesti olimpia megrendezéséről folyó tanácskozás (bár kicsit elnyúlt), s azon belül is Garas Dezső; Kibé- di Ervin magánszáma az Ady-képes ötszázasról; Hofi Géza paródiája az egyik sportriporter meccsközvetítéséről; Koncz Zsuzsa énekszáma; a Kulcsár Istvánról látott paródia; az Éjszakai Rádiószínház paródiája; Pál- fy József és Gedeon Pál külpolitikai dalos tájékoztatója (még ha a két szereplő ilj'etén fellépése meg is hökkent; roppant szellemes volt az első tréfa egy bonyolult családi kapcsolatról (Huszti Péter és Bánki Zsuz; ' tetszett Galambos Erzsi száma; nagyszerű volt Vértessy Sándor és Heltai András kettőse, amint bemutatták, milyen lenne a híradó a gebines televíziónál; végül csak tetszéssel és elismeréssel lehet szólni a négy órányi, több helyszínes élő adás zavartalan lebonyolításáról, zökkenőmentességéről, s ezért a Horváth Ádám rendező irányította stábot csak őszinte tisztelettel emlegethetjük. Nem tetszett Kabos László avas maganszama, amelynek napjainkban már kis falvak kocsmai dobogóin sem lehet létjogosultsága; Kazal László ugyancsak avatag énekórája; Alfonzé rövidségében is fárasztó paródiája, amelynél az ötletesség a jó címadásnál megállt; várakozáson alul szerepelt Szűcsi Pál énekes; amennyire tetszett a zene kulturáltsága, annyira nem tetszett, hogy megengedték a Bergendi együttes dobosának, hogy nőies hajkoronáját, vagy inkább sörényét széles szalaggal szorítsa le ez' volt egyébként az egyetlen kirívó ruházati, vagy megjelenési megnyilvánulás); végül ismételten el kell mondani : nagyon nem leiszett a Vörösmarty cukrászdában megrendezett „kihelyezett szilveszter", amelyben a két riporter is valami „fiók- froclizást” játszott, s máig sem tudjuk, mi lelt az oda- csődített emberekkel, minek kellett odamenniük. miért invitálták őket többször azzal, hogy „nem bánják meg ha eljönnek”, s egyáltalán mire kellett ez, a műsort kettétörő utcai közjáték. Szilveszteri bundát emlegettünk kritikai jegyzetünk címében. Határozottan az, mert a 0:0, azaz a NulLNul- la itt aztán tényleg előre kicsinált valami volt. A két testvérintézmény, a Rádió és a Televízió évódése, egymást ugrató nyilvános froclija 0:0-ra végződött ugyan,' de fél ország szórakozott rajta. Ki jobban, ki kevésbé jól, kinek ez, kinek az a szám tetszett. Egészében így, ilyennek láttuk, s az említett fenntartásokkal együtt is jónak tartjuk. Hangulatos volt a befejezés ■ a Láncúidnál, bár amennyire szép volt a hóesés, annyira rontotta is a látásviszonyokat. Nem láthattuk a főváros ünnepi kivilágítását, de erről a műsor alkotói nem tehetnek. Benedek Miklós A műyésztelepen Medve András szobrászművész a kecskeméti művésztelepen csendes környezetben készül a következő kiállítására. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes munkájuk elismeréseként nyugállományba vonulásuk alkalmából Vértes Jenőnek, a Kossuth Könyvkiadó szerkesztőjének a Munkaérdemrend aranyfokozata. Víg Vilmosné- nuk, a Kossuth Könyvkiadó szerkesztőjének a Munkaérdemrend ezüstfokozata kitüntetést adományozta. Vietnamban jártunk Lapunk január 5-i, keddi számában kezd jük meg Szűcs Lászlónak az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tanárának vietnami tanulmányútja tapasztalatait, élményeit ismertető útibeszá- moló.ja közlését. Szűcs László a Művelődésügyi Minisztérium pedagógusképző küldöttségének tagjaként töltött a múlt cv októberében egy hónapot Vietnamban és Kínában. A küldöttség — mint erről az útibeszámoló is tanúskodik —, a Vietnamban töltött néhány hét alatt megismerte nemcsak az ország közoktatásának szervezetét, intézményeit, de képet nyert egy hősies nép harcáról, helytállásáról, s nagyszerű eredményeiről is. Feivétel előtt és diploma után A Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központ 1971-ben több érdekes témával foglalkozik, kutatásokat végez a felsőoktatás életére — szervezetére, tartalmi munkájára és továbbfejlesztésére — vonatkozóan. Többek között az egyetemi felvételeknél világszerte jelentkező gond, a képesség és alkalmasság megállapítására folytatnak kísérleteket. Az egyik kísérleti módszert a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen próbálják ki. Itt nyomon kísérik az egyetemi előkészítőre jelentkezett, és azt elvégzett fiatalok sorsét,- szociológiai, lélektani vizsgálatok mellett egyetemista korukban is figyelik életútjukat, elemzik tanulmányi eredményeiket, összevetik egyetemi munkájukat az érettségivel és a felvételi vizsgával. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a fizikai dolgozók egykor hátrányos helyzetű 'gyermekeinek a diploma kézhez vétele utáni életét figyelik, misét. Összevetik az egyetemen elért teljesítményt, a későbbi érvényesüléssel. Kísérletképpen 50, tehetségesnek ítélt orvostanhallgató pályafutásának további alakulását is nyomon követik. Mindezeken felül kísérleteket folytatnak a tudományostechnikai módszereknek és eszközöknek a felsőoktatásban történő alkalmazási lehetőségeire vonatkozólag is. A Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központ 1971-es kutatási programja életközeli, Az interjú AZ ESZPRESSZÓ majdnem üres volt. Néhány korai vendég itta ki gyorsan kávéját, s indult a dolga után. Az ajtóval szemben ültem le. Ahogy belépett, tudtam, hogy ő az. Körülnézett, s felém indult. Jóképű, negyvenes munkásember. Nagy kezekkel, kissé imbolygó járással. Bemutatkoztunk. Leült, Megnézte a kávémat, majd két konyakot rendelt. Rám mosolygott. — Ne féljen, menni fog! Olyan riportot csinálunk, hogy még! Meglepődtem, s nyilván értetlenül mosolyoghattam, mert mindjárt megmagyarázta. — Hallottam, hogy maga kezdő. Hát én nem. Sokszor megjelent a nevem az újságban. Pestiben is. Sok újságírót ismerek. Barátaim is vannak köztük. Tudom, hogy megy az ilyesmi. Ki itta a konyakját. Rám nézett. — Vegyen elő papírt, ceruzát. Kérdeznie sem kell, majd én diktálom. Szót fogadtam, s ő elkezdte. Több mint hetven percen át beszélt. Közben csak any- nyit pihent, míg még két újabb konyakot eltüntetett. Nemigen tudom, hogy mit mondott. Az első tíz perc után oda sem figyeltem. Néztem emberemet. Látszott rajta, hogy most is a két keze munkájából él. De valami furcsa, természetellenes hanghordozás idegenné, antipati- kussá tette. Az ötvenes évek brossúrái jutottak róla eszembe. Idegesítő volt, s kicsit sajnálnivaló. Gondolkoztam, hogyan lehetne megállítani ezt az értelmetlen szó- zuhatagot, hogyan lehetne előcsalni azt, aimire tulajdonképpen kíváncsi vagyok, az embert. — Nézze, esik a hó! MEGÄLLT a mondat közepén. Csodálkozva és döbbenten. Rámnézett, majd ki az ablakon. Valósággal összeesett. Most vettem észre, hogy testtartása is merev volt eddig, egyenes háttal, összezárt lábakkal ült. — Esik. Egye meg a fene. Cigarettára gyújtott, eltolta maga elől a konyakos poharat. — Nem szeretem a havat. Hallgattunk. Azon törtem a fejem, hogyan is indítsam el újból a kettétört beszélgetést.. Most én akartam konyakot rendelni. Szinte rám förmedt. — Nem kell. Kis szünet után beszélni kezdett. Lassan beszélt, néha megállt, gondolkozott, úgy folytatta. — Az apám favágó volt a Bükikben. Hámorban laktunk egy kis házban. Öten voltunk testvérek. Nem éltünk köny- nyen, de legalább mindig jó meleg volt nálunk. Mindig szerettem a fenyő, a gyanta szagát. Ha volt disznónk, nem szalmát, hanem forgácsot, meg fűrászport tettünk alá. Azt is hozhattunk a telepről. Az anyám nagyon tiszta, rendes asszony volt. De az apánk ivott. Sokszor jött haza részegen. Ilyenkor tanácsos volt gyorsan lefeküdni. Goromba ember volt, anyánkat gyakran megverte. Hatalmas, hosszú nyelű fejszéi voltak. Némelyiket fel sem bírtuk emelni. Hajnalban indult, s késő este jött haza. Nyáron, ha nem túl messze dolgoztak, ebédet vittünk neki. De télen hideget vitt, legtöbbször szalonnát. Egy kis üvegben meg pálinkát. Gyakran hozott haza anyátlan nyúlfiakat, félig megfagyott madarakat, egyszer még őzet is, de azt mór nem tudtuk megmenteni. Karácsonykor nekünk volt a legszebb fenyőfánk. Már hónapokkal előbb kiválasztotta a legjobb formájút. Olyankor nem dolgozott. Felkelt, megborotválkozptt, vette a fejszéjét és elindult. A kocsmában találkoztak a többiekkel. Megittak egy deci pálinkát, s mentek fel a fenyvesbe. Mindig a mennyezetig ért a fánk. Aznap már nem ivott többet. Ilyenkor anyánk is boldog volt. — Egy februári napon reggel még szinte nem is volt semmi hó. De egész nap esett, olyan sűrűn, hogy estére talán félméteres is lett. Akkor nem jött haza az apám. Reggelig vimasztott anyánk, hiába. Délelőtt elindult utána, de nem találta. Csak napokkal később lelték meg, a nagy hóban, félig eltemetve. Részeg volt, elesett, és megfagyott. Azóta nem szeretem a havat. Hallgattunk. Néztük a hóesést, a siető embereket. — Régen volt — legyintett. — Ámbár a télben is van sok jó. Télen, a tűz mellett az ember még inkább otthonának érzi a lakását, mint nyáron. SOKÁIG beszélgettünk még ezután, mindenféléről. Emberekről, gyerekekről, munkáról, családról. Csak a hóesésről nem. Egyszer aztán megkérdezte: — Na, mi lesz azt interjúval? Megfelel, amit mondtam? — Meg. Köszönöm. Meg fogom írni. Szatmári Lajos ként illeszkednek be az új társadalmi környezetbe. Napirendre tűzték a fiatal értelmiségi szakemberek helyzetének, szociális viszonyainak megfigyelését, elhelyezkedésük, szakmai és művelődési körülményeik elemzégyakorlati kérdések vizsgálatát célozza. A kutatási eredmények minden bizonnyal már a közeli jövőben menetközben hasznosíthatók, legalábbis a témák egy részében, például az egyetemi felvételeknél. Tizenhét napot töltenek pihenéssel az idei téli szünetben a szakmát tanuló fiatalok. A vakációt legtöbben családjuknál töltik, ám nem mindenkit várt haza a családi otthon. Az árvák, félárvák, rossz családi körülmények között élő szülők gyermekei /— akiket az állam vett gondozásba — részint a barátok, ismerősök, tanulótársak vendégszeretetét élvezik, részint pedig kollégiumokban üdülnek ezekben a napokban. Több mint 400, zömében 16—17 esztendős fiatal budapesti, illetve győri diákotthonokban tölti a vakációt. A kollégiumokban sok szeretettel veszik körül őket azok a pedagógusok, akik a maguk családias ünnepeit feláldozva, önként vállalták, hogy otthonos melegséget varázsolnak a sok szeleteire szoruló fiatalok köré. A téli vakáció minden napjára színes, változatos program jut. Budapesten üdülő, vidéki szakmunkástanulók' két estét, színházban töltenek, több alkalommal mennek moziba, múzeumokat látogatnak, sporteseményeken vesznek részt, s közben ismerkednek a főváros nevezetességeivel is. amelyekkel több fiatal most találkozik első ízben. A Budapesten élő szakmunkástanulók lakják a győri kollégiumot, számukra Győr és Sopron jelenti az újdonságot, a téli táj szépsége mellett a történelmi emlékhelyek, a ’■'állítások ' ~ PortűrákÖSf kőfejtő A szakmunka- anulók téli szünete január 6-án ér véget. Janói 6-iij Jarí a szakmunkástanulók íéli vakációja
