Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-08 / 287. szám
Fénybe öltözik a város Akik jár lak mostanában Kazincbarcikán, bizonyára észrevették, hogy az esti órákban valóságos fényárban úszik a város főútvonala. Nemcsak a lámpák égnek, s a kirakatok világítanak, hanem egyre több színes, viliózó reklám teszi igazán városivá az utcaképet. A főtér felől bekanyarodva a bareikai főutcára, rögtön az Állami Biztosító új, CASCO-reklámja tűnik a ■szemünkbe. Megjelent nem is oly rég a Volán közismert fényfelirata, s hamarosan kigyullad a BVK emblémáján is a fény. A vegyiüzem azt is ígéri, hogy az ünnepekre külön lámpatesteket szerelnek fel a város legfontosabb pontjain. A Ssőke rjs 1» I msn delejen Mezőcsáton a Szőke Tisza Halászati Termelőszövetkezet elődjeként már sok évtizeddel korábban is szerveztek lársulást a halászok. Ez a társulás az ország legrégebbi halászszövetkezetei közé tartozott. A nagy múltú mezőcsáti Szőke Tisza Halászati Szövetkezet nemrégiben egyesült a getep Petőfi Mezőgazdasági . Termelőszövetkezettel, mely egy hatalmas víztárolón folytat halgazdálkodást. Az ■egyesülést mindkét szövetkezetben egyhangú szavazással határozták el. Negyedmilliárd reklámra Az utóbbi négy évben a belkereskedelmi áruforgalom mintegy 40 százalékkal, a reklámköltség viszont — az állami és szövetkezeti belkereskedelemben és a termelőeszköz kereskedelmi vállalatoknál — több mint kétszeresére, évi 250 millió forintra emelkedett. Ez az összes kereskedelmi forgalomnak 0,12 százaléka. Dr. Sághy Vilmos, a bel keres kod el m i miniszter első helyettese említette meg ezeket a tényeket hétfőn, amikor a Technika Házában megnyitotta a 2. reklámkonferenciát. Hangsúlyozta, hogy a vásárlóknak mind szélesebb köre tart igényt olyan felvilágosításra, tájékoztatásra, amely kellően , útbaigazítja a szinte naponta bővülő áruválaszték cikkeinek tömkelegében. Dr. Sághy Vilmos többek között elmondotta. hogy most már mindinkább előtérbe kerül a tervszerűbb és a megfelelő tudományos kutatásokon alapuló reklámozás. 500 ezer ügyfél A megyei IBUSZ az esztendő végéig várhatóan 10 százalékkal teljesíti túl évi tervét. A jelentős fejlődés a bel- és a külföldi csoportos utazás növekedésének, a több valuta vásárlásának és eladásának, a 130 beutazó csoport fogadásának köszönhető. Az idén először Tapolcán SZOT-üdültetést is szervezeti. az IBUSZ; a vendégek családoknál laktak, a programokat és az étkezést pedig a SZOT biztosította. Szervezlek nyugati országokba mezőgazdasági tapasztalat csere- utakat. Az iroda ügyfélforgalma az idén — előzetes kalkuláció szerint, — félmillió ember. A legmesszebbre megyénkből az IBUSZ szervezésében Kanadába, illetve Japánba, a világkiállításra jutottak el ebben az évben. Kapós leli a ródli Leesett az első Iw, s az üzletekben egyszerre megnövekedett az érdeklődés a. téli sport kellékei iránt. A legtöbben a szánkót keresik. A Centrum Áruházban — mig az elmúlt héten tíz-ti- zenkét ródli fogyott naponta — szombaton viszont több, mint hetvenet vittek el gyermekeiknek a. szülök. Lehetőség halászatra « «* Ügyeletes riporterünk jelenti: Ködfátyol Miskolcon Borsodban a vizek mentén élő emberek közül sokan szeretnének állami halászengedélyt kapni, melynek birtokában emelöhá lóval halászhatnának. Több embernek van ugyan ilyen engedélye, most azonban az Országos Halászati Felügyelőség lehetőséget biztosít rá, hogy újabbak is megszerezhessék a halászjegyet. A jelentkezők részére Tatán, a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolában március 1'5-e és április 3()-a között egy-egy hetes, bentlakásos taníolyamot szerveznek, melynek költségét, előreláthatólag körülbelül 500 forintot, a jelentkező viseli. Aki a taníolyamot elvégzi és sikeres vizsgát tesz, megkapja a halászengedélyt. Természetes, hogy az engedélyek számát egy-egy megye vízterülete, a vizek, úgynevezett „halászati kihasználtsága” korlátozza. Ezért az érdeklődőknek a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályára kell beküldeniük jelentkező lapjukat, ahonnan a megyei halászati felügyelő javaslatával küldik tovább Tatára, kedvező elbírálás esetén. A tanfolyamira a mezőgazdasági dolgozók szakmai továbbképzésére biztosított nyomtatványon lehet jelentkezni, február 1-ig. A tárgyalóteremből „Mindenkit kinyirok'' Ralesel-clöiiipiug Az óriás fenyő útja Nemcsak leli puttonyát hozta a miskolci gyerekeknek Télapó, hanem szakállál is megrázta jócskán a Mik- lós-napra virradó éjszakán. A hófehérbe öltözött domboldalakat, az Avas hólepte lejtőit vasárnap reggel megszállták a szánkózó gyerekek. Sokfelé hóemberek álllak őrt — míg enyhébb nem lett az idő, s elolvadtak. Tegnap. Ambrus napján sár, küdszitálás és csípős szél fogadta az utcákon a munkába siető embereket. A sűrű ködfátyol egész nap beborította a várost. Szerencsére különösebb zavart'nem okozott Miskolc közlekedésében. Mintha a’ járművek vezetői óvatosabbak lettek volna. mint máskor... '* Annál szomorúbb a hét - ■ ors/á’vis baleseti króni- S/omls'lon ül. vásárit, a prő b; (i! közlekedési baleset - nem egyszer súlyos sérülés — történt az országutakon. A. múlta hét utolsó napján kél közúti baleset végződött halállal — egyik son megyénkben történi. lyos, de nenv életveszélyes | sérülést szenvedett. * Az idei parlamenti karácsony főszereplőjét, a húsz- ! méteres óriás fenyőt a zemp- j leni hegyekben lelteik meg az ! úttörőelnökség megbízottai. Vasárnap különleges jármű vön, az erre a célra biztosított útvonalon szállították : Budapestre a fenyőfát. A zöld fenyőt csak december 21-én állítják fel az Országház kupolacsarnokában — addig a Parlament előtt fogadja csodáiéit. A 26 éves Ősze Sándor, aki a Borsod megyéi Mélyépítő Vállalatnál dolgozik mint segédmunkás, verekedő ember hírében áll. Amióta elköltözött Sátáról, szinte alig fordult elő rendbontás a faluban. Garázda magatartásáért Ősze börtönben is többször volt már. Az alkoholelvonó kezelés nem járt eredmény- nyel, ugyanúgy iszik, mint korábban. A közelmúltban újból otthon járt, falujában, s útja 4/ üzletek nyitva tartása ni ünnepek előtt A Borsod megyei Tanács V. B. és a Miskolc városi Tanács V. B. kereskedelmi osztályai — Kékes szil i re vb illőit a szonda. mid' r ín szombaton i ste Mii skolcí m i> tapolcai útelágazá ;snál P, J. beleielicit. Nem v letten, hisz Bö.iát beva Ilii:,a szerint t is három „stamp” műink át ivott, mielőtt : 1 voi ónhoz üli. így történt • aztán. hogy ; az i ttas vezető a szabályosul ál győrsebban ha ji ott. S ei ütötte s'/cinélyg :pkrr ■si jóval az últest be' r'c\n bin gy alogosan 'haladó . ’ÓT iS 1 ,-rjosl. aki súMinőségi próba A Videoton gyárban az új típusú televíziókészülékek egyes sorozataiból néhányat fárasztási próbáknak vetnek alá. Órákon át, gépekkel rázzák, ejtik, majd klímaszekrényekben ellenőrzik, kibírja-e a —25 és +90 Celsius hőfokot, vagy a > gőzös helyeket. A minőségi ellenőrzés fontos része a fárasz- , tási próba, melyet rendszeresen végeznek. | a KPVDSZ megyei bizottságával egyetértésben — a 2058/1961. (II. 4.) Korín. sz. határozat 4. paragrafusa alapján, az üzletek, vendéglátó egységek, piacok és vásárcsarnokok nyitva tartási rendjét, Borsod megye és Miskolc város területén, az alábbiak szerint szabályozzák: 1970. december 18. (ezüstvasárnap) : A megye városaiban, járási székhelyein' és egyes kiemelt nagyobb településeken, valamint Miskolc területén az iparcikkboltok közül: ajándék-, játék-, kötött divatáru-. Centrum-áruházaik, OFOTTiíRT-, óra-ékszer-, könyvesboltok 9-től 13 óráig tartanak nyitva. A többi élelmiszerbolt, vendéglátó egységek, valamint piacok és vásárcsarnokok a szokásos vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. 1970. december 20. (aranyvasárnap) : A megye városaiban, járási székhelyein és egyes kiemelt * nagyobb településeken, valamint Miskolc területén az iparcikk- boltok közül: illatszer-, ajándék-, játék-, sportszer-, vas-műszaki-. OFOTERT-, óra-ékszer- és könyvesboltok 9-föI 13 óráig tartanak nyitva. A megye városaiban, járási székhelyein és egyes kiemelt nagyobb településeken, valamint. Miskolc város területén valamennyi, a ruházati szakmába tartozó bolt és a Centrum-áruház 9-től 16 óráig tart nyitva. A többi élelmiszerbőlt, vendéglátó egységek, valamint piacok és vásárcsarnokok a szokásos vasárnapi nyitva lármás szeri ni üzemelnek. :.w.. ..■ , •: r : iíí: :-r ■ í,v ? A Télapó Miskolcra is meghozta az idei első havat, a gye- rekek nagy örömére. Fotó: Mécs Károly. megint a kocsmába vezetett. Jól felöntött a garatra, majd kötekedni, és verekedni kezdett. Elővette kését, és azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit' kinyír. Be kellett zárni az italboltot:, csak így lehetett a rendet helyreállítani. Az Ózdi Járásbíróság Ősze Sándort visszaesőként elkövetett garázdaság miatt 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte. — K — UJ REALIZMUS Fiatal grafikus- és szobrászművészek tárlata nyílik december 9-én délután öl órakor a leninvárosi Derko- vits Gyula Művelődési Központban. Megnyitót Rideg Gábor műkritikus mond. A tárlat tizenhat fiatal művész munkáiból mutat be néhány darabot. FELÚJÍTOTT KUTAK A Bodrogközben és a Hegyközben azokban a falvakban, ahol nincs vízvezeték, a községi tanácsok felújították, rendbe hozták a közkutakat. A .jő ivóvíz biztosítása érdekében megyénk számos, más területén is elvégezték már ezt a munkát. JÁTSZÓTEREK — FALUN Jövő tavaszra az enesi járás néhány községében játszóteret építenek. Hernádvé- csén, Hidasnémetiben, Felsővadászon, Vilmányban tervezik többek között, hogy április 4-re avatják fel az úttörők játszóhelyét. EXPORTÁL A SZÖVETKEZET Az új szövetkezeti alapszabály tág lehetőséget adott a Sajószentpéteri Vegyesipari Szövetkezet további fejlődéséhez. A korábban csupán kisipari szolgáltatásokat végző lelsz ina már több millió forint értékű árut készít exportmegrendelésre. EGY DARAB ÉLET György István filmrendező, a miskolci filmfesztivál igazgatója befejezte Egy darab élet című szociológiai filmjét, amelyben nagyüzemi munkások beszélnek életkörülményeikről. gondjaikról, terveikről. A rendező hasonló témájú korábbi, filmje Miskolcon a diósgyőri, üzemekben és (i drótgyárban készült. SZÉP HAGYOMÁNY Az elmúlt négy évben immár hagyománnyá vált, hogy a Miskolci Nemzeti Színház műsorainak tv-felvételéi v Mneghívia a diósgyőri nyugdíjas vasmunkásokat. December 9-én délelőtt Korin: A nagy karrier című darab televíziós felvételére, a DIGÉP és az LKM szakszervezeti bizottságain keresztül ismét meghívták a vállaló-, tok nyugdíjasait. AUTÓBUSZ LENINVÁKOSBAN A 3. sz. AKÖV-höz kél csuklós autóbusz érkezett. Ebből az egyiket Eeninvá- ros kapja. Ez lesz a város első csuklós autóbusza. ALAPTÉRKÉPEK Megyénkben napjainkig 107 település rendezési alaptérképe készült el. Az utóbbi években 29 település rendezési terveit is elkészítették. PATRONÁLOK Sátoraljaújhelyen kél olyan óvoda működik, melynek udvara szűk és meglehetősen sivár. A városi tanács tervei között szerepel: üzemeket kérnek - lel az óvodák patronálására. Az udvari játékok felújítását, a felszerelések bővítését várják a pat- ronálóktól. FELÚJÍTOTTAK AZ ELSŐ HAZAT Kazincbarcika legöregebb épületét, az Újváros 1953- ban emelt, .legelső lakóházát valósággal újjávarázsolták az építők. Kívül-belül felújítói- ták, átfestették a lakásokat, s mindenhová bevezették a távfűtést és a gázt. A KORSZERŰ FŰTÉSRŐL A miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház „Otthongondok” című rendezvénysoroza - tónak következő előadására december 9-én este 18 óra>r kerül sor. Ezúttal a lakás gazdaságos, korszerű fűtéséről beszél Ftilöp Lajos, a gázművek technikusa. KÜLFÖLDI TAPASZTALATOK Csehszlovákiában es Romániában járt a közelmúlt ban a Magyar Agrártudományi Egyesület talajtani • szakosztályának néhány tag - ja. Érdekes tapasztalataikról ma. kedden délután :! órakor a miskolci MTESZ székházban számolnak bo a talaj ta ni s za ke m bér ek n e k. ÉSZAK-MAGYAUORSZAí* A M-u’yar Szocialjsia Munkáspárt Borsoo menyei Bizottságául lapja Főszerkesztő: l ODOB LÁSZLÓ Szerkesztősé#: Miskolc. Bajcsy-Zs u ií> Központ: 36-132. 16-672. 35-380 86-579 TJtkársáE I6-8RF Gazdaságpolitikai rovat K>-035 Fártrovai 16-078. Belo-Umuu rovat: 16-450 Kultúrrovat: Sportrovat, tft-049 Munkáslevc- lezés. oanas7t)cv°k íR-ínr Kladi* a Borsod megyei Lapkiadó Vállalni Miskolc. Balcsv-Zs. u iá Felelő« KiadC VVIRTH LAJOS Telefon: 86-131 * Hirdet és felvétel: Miskolc. Széchenyi u ü>— n Telefon: 16-21? Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: o helyi postahivataloknál és a kézöesltőkne* A7 előflzeléi 111a 20 forint Index • ?RP5rKészUii i Borsodi \iv-jn.uauan Felelő« Yi?zei,ő SZl-.MI-S tsr\ \N