Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-04 / 284. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Péntek, 1970. dec. 4. Rendelet a társadalmi ünnepekről Megjelent a művelődés- ügyi miniszter rendelete a névadás r a házasságkötés társadalmi ünnepeinek, valamint a polgári gyászszertartás megszervezéséről. A rendelet értelmében az említett családi események lebonyolításáról — ha ilyen irányú kívánság az egyének, az állami, szövetkezeti és társadalmi szervek részéről felmerül — a tanácsok igazgatási szerve, illetve osztályai mellett külön e célra létrehozott iroda gondoskodik. Az érdekeltek díjtalanul vehetik igénybe a névadó, valamint a házasságkötés ünnepségeinek céljaira a berendezett helyiséget és az erre az alkalomra javasolt kulturális műsort — szavalatokat, köszöntőket, gépzenét, — s'ugyancsak díjtalan a hivatalos személy — az anyakönyvvezető — közreműködése. Hasonló feltételek vonatkoznak a polgári gyászszertartás megtartására is. Ha azonban az említett külsőségeken kívül már igény is felmerülne, a tanács végrehajtó bizottsága külön díjazást állapíthat meg. A névadó ünnepséget — hangsúlyozza a rendelet — csakis a gyermekanyakönyvi bejegyzés után, általában a születést követő egy éven belül lehet megrendezni. A rendelet 1971. január 1-én lép életbe. Közművelődés Mádon A hagyományokra támaszkodva Töprengés, tervezgetés — ez jellemzi Mádon a közművelődési munkát. Mert bizony a korábbi években — apránként, sz. r észrevétlenül — egyre kevesebb történt ezen a téren. Lassacskán elfogytak a művelődési ház klubjainak tagjai, a csoportok nagyobbik része pedig. mondhatni, majdnem teljesen megszűnt. Ebben az esztendőben — legalábbis úgy tűnik — megváltozott a helyzet. Biztosítani a feltételeket A tíz évvel ezelőtt felépült művelődési ház „maga is megkopott”. A karbantartásra nem nagyon jutott pénz az előző években, s arra sem volt módjuk a művelődési ház gyakorta váltakozó vezetőinek, hogy gyarapítsák, kicseréljék a bútorzatot. A rozoga székek, a hiányos felszerelés pedig nem nagyon vonzotta a község lakóit. Az épület felújítása — legalábbis részben — megkezdődött a nyáron. A községi tanács költségvetéséből 80 000 forintot biztosítottak erre a célra. Ebből az összegből már jutott a csatorna kijavítására, kifestették a nagytermet, függönyöket vásároltak. A még meglevő pénzösszegből pedig tovább csinosítják a klubszobákat: szőnyegeket, új székeket vásárolnak, s ha jut még rá a pénzből, akkor lemezjátszó, magnetofon és keskenyfilm- vetítő is gazdagítja a művelődési házat. — Olyan sok minden hiányzik — mondotta Draskó- czi Sándor, a művelődési ház vezetője —, hogy kevésnek bizonyul ez a pénz. Csak a legalapvetőbb berendezésekre, szemléltetőeszközökre futja. De talán kapunk még. A hegyközség közgyűlésén megszavaztak 20 000 forintot. Az ásványbánya is ígért még pénzt, ök egyébként már adtak, s egy tv-t. is kaptunk tőlük. Újra szervezzük a szakköröket Nemcsak a művelődési ház felújításában tették meg az első lépéseket. Megindult. •megkezdődött a tartalmi munka is. — Mádon gazdag hagyománya van a kulturális tevékenységnek. A színjátszás, a díszítőművészet, szép múltra tekinthet vissza. Elsődleges célunk éppen ezért MAC) Mezőgazdasági üzemek ! Jelentős szállítási, raktározási, kiszórási költséget takaríthatnak meg, ha hagyományos 25 százalékos és 34 százalékos ni trogéntarlalmú műtrágyák helyett 46,3 százalékos KARBAMID-ot használnak szilárd formában műtrágyázásra. i jr j • i — szilárd formában elsősorban alaptrágyaként, lehetőleg /V karba mid szuperfoszfáttal és káliműtrágyával együtt alkalmazható, — kezdetben gyore, majd tartós hatást biztosít, — termésnövelö hatása egyenértékű a hagyományos műtrágyák hatásával, — a szilárd nitrogénműtrágyák közül a legtöményebb nitrogénforrás, — kémiailag semleges anyag, ezért a műtrágyaszórót nem károsítja, — repülőgépről is jól szórható, — fej trágyázásra és permetező lombtrágyázásra is felhasználható. Forgalomba kerül 20. 50 kg-os csomagolásban, polietilén és papírzsákban. Ára: polietilén zsákban 282,20 Ft/q. Forgalomba hozza a B.-A.-Z. megyei AG ROKER Vállalat, Miskolc, Besenyői u. 14. sz. Telefon: 37-141. Érdeklődésükre részletes felvilágosítást adunk: ezeknek a régi hagyományokkal rendelkező szakköröknek. csoportoknak az újraszervezése. A hagyományokhoz való ragaszkodást bizonyítani is lehet. Az újjászervezett díszítőművészeti szakkörbe például ötvenen jelentkeztek. A Szálljatok, szép szavak! pályázat kapcsán pedig a község három KlSZ-alapszerve- zetéből már verbuválódik egy színjátszócsoport. Megkezdte a foglalkozásokat a népitánc- szakkör, az iskolás és az ifjúsági csoport egyaránt. A barkácsolók egyelőre ugyan „házon belül” dolgozgatnak, de a tervekben már különböző vasmunkák elkészítése is szerepel. Két klubot is indítanak a művelődési házban. A KISZ- fiatalok első összejövetele decemberben lesz, s valószínűleg otthont kapnak a községben élő értelmiségiek is. Ezeken kívül még egy zenekar is alakul Mádon heveset, de azt jól! — Ügy véljük, hogy a művelődési ház új vezetőinek, a község és a különböző gazdasági szervek vezetőivel együttműködve, mindenekelőtt az alapokat kell megteremteniük. A „sokat marko- lasnak” nincs értelme. Keveset, de azt jól! Legalábbis így kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy az emberek ismét szívesen menjenek be a művelődési házba. Ezért mindenek felett szem előtt kell tartanunk a meglevő igényeket. Ezt az elvet bizonyítja a gyakorlat: a KISZ-esekkel történt megbeszéléseik, s a megbeszélések alapján életre hívott KISZ-klub. Mert igaza van Draskóczi Sándornak, Mádon is él az igény a közösségi életre, a közös szórakozásra. Csak támaszkodni kell rá, s megfelelő felelősséggel kell hozzáfogni a munkához. Cs. A. Népművelési ín pasztalaícserc Ondóit A Népművelési Intézet a művelődési otthonok közös fenntartásának eredményeiről. problémáiról és kultúrpolitikai hatásáról kétnapos tapasztalatcsere-ankétot ren • dez Ózdnn december 9-én és 10-én. Az ankét rendezésében a SZOT. valamint az ózdi helyi szervek is részt vesznek. A cél: szúmbaven- ni a közös fenntartás eredményeinek szervezeti, gazdasági, kultúrpolitikai tapasztalatait. körvonalazni a fejlődési tendenciákat, elsősorban az Ózdon létrehozott egységes népművelési intézményhálózat működésének tükrében. December 9-én reggel 9 órakor Léka Tivadar, az Ózdi Kohászati Üzemek szb-titká- ra nyitja meg a tanácskozást, majd az ózdi népművelési munkáról készülő filmet vetítik. Ezt követően Patkó Imre, az Ózdi városi Tanács művelődésügyi osztályának vezetője a város .szocialista fejlődésének néhány fontos mozzanatát és a közös fenntartás létrejöttét ismerteti, Sárközi Ferenc, az Ózdi Népművelési Intézmények igazgatója pedig a közös fenntartást és az intézmények munkájának tartalmi vonatkozásait értékeli. Délután a tanácskozás részvevői átutaznak Kazineb r- cikára az Egressy Béni Mü- 'velődési Központba. ahol Serfőző Sándoi igazgató tájékoztatója után folytatódik a tanácskozás, illetve a vita a két délelőtti referátum fölött. Este Ózdon a csillagvizsgálót tekintik meg. A tanácskozás második napján a Borsod megyei közös fenntartású művelődési intézmények tapasztalatairól Gulyás István, a megyei tanács népművelési csoportjának vezetője tart előadást, majd ismét folytatják a tanácskozást, amelynek végén a minisztérium, a SZOT és a Népművelési Intézet képviselői válaszolnak az elhangzott kérdésekre. Végül Szrogh Károly, az Ózdi városi Tanács vb-elnökhelyel- tese zárja be az anketot. Studymuster IIjhelyen Az idegennyelvi tanítás úttörői közé tartozik a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, öt esztendeje fejlesztik a nyelvi laboratóriumot. Az első berendezéseket még házilag szerelték fel. Munkájukat dicséri, hogy már akkor országos hírnévre tettek szert a nyelvi laboratórium felszereltségével. Azóta is a nyelvszakos tanárok kerekik a legjobb módszereket; hogyan lehet még jobbá tenni az oktatást. A Studymas- ter elnevezésű, svéd liccnc megvásárlásával Magyarországon készülő, nyelvlaboratóriumi felszerelést alkalmaznak majd a gimnázium egyik termében. A berendezés előnye egyebek között, hogy a diákok a saját haladási ütemüknek megfelelően tanulhatnak, s nem kell alkalmazkodniuk társaikhoz. A Studvmaster-t a fővárosi központi nyelviskolákban már alkalmazzák, s a tervek szerint Sátoraljaújhelyen — az országban másodikként — 1971. harmadik negyedévében szerelik fel a berendezést. A Kossuth Lajos Gimnáziumban nemcsak a nappali tagozatos diákok, hanem a felnőttek nyelvtanfolyamán az idősebbek is tanulnak idegen nyelveket, s a Sludy- masler-rel az oktatást bizonyára eredményesebbé teszik majd számukra is. Bevált a keszthelyi Megszűnő és új vonatok A MÁV MISKOLCI IGAZGATÓSÁGÁN minden évben összegyűlnek az üzemek, vállalatok, intézmények képviselői, hogy a vasút illetékeseivel közösen tárgyaljanak az új menetrend-tervezetről, egyeztetve a különböző érdekeket, kívánságokat. Az idei tanácskozást tegnap, december 3- án tartották Miskolcon. Az új menetrend készítőit továbbra is az a cél vezeti, hogy a lehetőségeken belül minél gyorsabban, minél kényelmesebben juttassák el az utasokat rendeltetési helyükre. A Lenin Kohászati Művek, az Ózdi Kohászati Üzemek, a Borsodi Ércelőkészítőmű és több más vállalat, intézmény képviselői mondták el a menetrend-változtatással kapcsolatos javaslataikat. Ezek egy részére már most választ tudtak adni, más részüket pedig szintén a lehetőségeken belül figyelembe veszik majd az új menetrend elkészítésénél. A Miskolc—Keszthely gyorsvonat bevált, ez a jövő nyáron is közlekedik. Mint ismeretes, ez a vonat a téli időszakban nem megy Keszthelyre, de a Budapestre való utazást továbbra is biztosítja. Miskolcról szombaton és hétfőn reggel indul a fővárosba, onnan pedig pénteken, vasárnap este jön vissza. Az LKM dolgozói kérték, hogy a vonat a nyári idényben Fonyódlige- ten is álljon meg, ahol a vállalat dolgozói közül sokan üdülnek. Pontos válasz a kérésre még nincs, de lehetséges, hogy sikerül azt teljesíteni. Az új menetrendben a Nyíregyházáról induló Tokaj-expressz megszűnik, helyette viszont Miskolcról indul gyorsvonat 13 óra 18 perckor. Erre a vonatra nem kell helyjegyet váltani. Az új gyorsvonat Füzesabonyban, Kálkápolnán, Vámos- györkön és Hatvanban is megáll. A moszkvai gyorsvonat az új menetrend szerint nem Miskolcon át, hanem — a villamosítási munkálatok miatt — Nyíregyháza—Debrecen vonalon halad tovább. Figyelembe veszik annak lehetőségét is. hogy Miskolcról Sátoraljaújhelyre a reggeli órákban az eddiginél korábban, délután pedig Újhelyből Miskolcra később indítsanak vonatot. A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT képviselője elmondotta, hogy a vállalat már akkor is köny- nyebben tudná lebonyolítani a városi utasforgalmat, ha a csúcsidőkben néhány vonat érkezési idejében 2—3 perccel nagyobb különbség lenne. A több ezer embert hozó vonatok ugyanis majdnem egyidőben érkeznek a Tiszaira és a villamosok, az autóbuszok nem bírják a túlterhelt forgalom megfelelő lebonyolítását. A MÁV szakemberei szerint elképzelhető a néhány perces időeltolás, mely Miskolc belső közlekedésén sokat segítene. A JÖVŐ ÉV MÁJUS 23- TÓL az 1971—72-es menetrend szerint közlekednek majd a vonatok. Tanácskozás a menetrendről