Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-04 / 284. szám

Péntek, 1970. dec. 4. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Hatékonyabb ügyintézés Beváltak a körzeti tanácsok Négy világrész huszonhét országába Is BIBUSZ utazási programja 1971-ben A sátoraljaújhelyi járás­ban sok a kis település. A helyi tanácsok hatáskörének kiterjesztésével járó megsza­porodott feladatok ellátásá­hoz ezekben a néhány száz lelkes falvakban külön-kii- lön már nem jutott elegendő szakember, s előnytelenül szét forgács.hódolt a tanácsi költségvetés is. Az egésx; égés fejlődés érdekében szüksé­gessé vált az új körülmé­nyeknek jobban megfelelő körzeti tanácsok létrehozása. A körzeti tanácsi székhely mindenütt a természetes von­zási központ lett. így például a Hegyközben Pál háza már régóta közle­kedési, kereskedelmi és kul­turális központja a környező völgyekben meghúzódó tele­püléseknek. Az ottani lako­sok nagyobb bevásárlásaikat itt intézik, ide járnak orvos­hoz, s a felső tagozatos ta­nulókat is az itteni körzeti általános iskolába hozza na­ponta az iskolabusz. A taná­csi körzetesítés csupán hiva­talosan szentesítette a már korábban kialakult, gyakorla­tot Decentralizáció és fepesztés- politika Hasonlóképpen nőtt körzeti központja e tájon Füzérkom­lós és Mikóháza. odébb a Bodrogközben pedig Cigánd, Kiese, Tiszakavád, Zemplén- agárd, s a Bodrogzugban Ke­nézlő. — Az eddig eltelt időszak tapasztalatai azt igazolják, hogy a körzeti tanácsok lét­rehozása alapvetően helyes tépés volt — mondja Jaskó Sándor, a járási tanács vb- elnökhelyettese. — Ezek a nagyobb apparátusokkal ren­delkező tanácsok szervezeti­leg alkalmasak a decentrali­zált hatósági jogkörök betöl­tésére. Másik előnyük, hogy ebben a szervezeti formában lehetővé vált a helyi fejlesz­téspolitika megvalósít ásá hoz szükséges anyagi és szellemi erők kedvező összpontosítása, s helyes sorrendben való gazdaságos fel h aszn ál ás a. A sárospataki és sátoralja­újhelyi járási TIT-elnökség tegnap Sátoraljaújhelyen ülésezett. Az elnökségi ülé­sen részt vett dr. Bariba István, a Sátoraljaújhelyi városi Pártbizottság titkára. Porkoláb Aladár, a Sátoral­jaújhelyi járási Pártbizottság osztályvezetője, dr. Tóth De­zső járási főügyész és Deák Imre. a járási tanács műve­lődésügyi osztályának veze­tője. A részvevők értékelték az 1970-ben tartott előadások színvonalát, hatását a válla­latok életére. 1970-ben külö­nösen hasznosnak bizonyul­A hosszúra nyúlt enyhe őszi időjárás hatására több mint egy. hónappal később kezdődött meg a sebespiszt­rángok násza a Bükk hegység hidegvizű patakjaiban. A zu- hatagok sziklái között meg­búvó ízletes húsú és sport- horgászásra kiválóan alkal­mas halfajtát a Lillafüred feletti garadnai tógazdaság­ban mesterséges megtermé­kenyítéssel szaporítják. Az rnyahalakból kifejt, borsszem nagyságú, narancssárga színű pr'ikei kel tel őt álba helyezik, nr'ki a hím fejét az ikrákra IV -s'rendezik. Az így megter­mékenyített peték oxigéndús vízben 6 hét alatt kelnek ki, A körzeti tanácsok tiszt­ségviselői megnövekedetl le­hetőségeikkel élve. körülte­kintőbben foglalkozhatnak a lakosság ügyeivel. A hatósági, igazgatási munka javulását meggyőzően bizonyítják az. ügyintézés statisztikai adatai is: az. ügyiratforgalom a kör­zetesítés előtti időszakhoz, vi­szonyítva az elmúlt évben a járási szerveknél 4700 da­rabbal. a községi szerveknél 2300 darabbal volt keve­sebb. Ez. azt jelenti, hogy számottevően csökkent a bü­rokrácia. a túlzott leve'.ezge- tés. a felesleges papírmunka. Kevesebb a fellebbezés A hatékonyabb ügyintézés mércéje a kérelmek, pana­szok számának alakulása. A tanácsok körzetesítése óta a kérelmek és panaszok száma járási szinten egyharmadára, a községeknél pedig 30 szá­zalékkal csökkent. Amióta következetesen érvényesül az. az elv. hogy az ügyekkel le­hetőleg otl foglalkozzanak, ahol azok keletkeztek, s a döntés joga a lakossági ügyekben javarészt a közsé­gi tanácsok hatáskörébe ke­rült első fokon — megnyug­tató tapasztalat, hogy nem szaporodott a határozatok el­leni fellebbezések száma. A társadalmi közérzet meg­nyugvását jelzi, hogy a já­rás lakosságától a különbö­ző szintű párt- és állami szervekhez, a sajtóhoz, rá­dióhoz, televízióhoz küldött panaszok száma a vizsgált időszakban az előző évi 391- ről 20-ra csök>»-‘ Nagyobb anyagi lehetőségek A ’ gazdaságirányítás re­formja a tanácsok gazdaság- szervező munkájában, s a közvetlen tanácsi gazdálko­dásban is kedvező változáso­kat hozott. Növekedtek a tanácsók anyagi lehetőségei, s bővült döntési jogkörük. A tanácsok rendelkezésére lak a közgazdasági, agrár- gazdasági és közigazgatási szabadegyetemek előadásai; neves előadók ismertették tudományáguk legújabb eredményeit és hasznosításá­nak módozatait, A szabadegyetemi előadá­sokra a következő évben is sor kerül. A vezetői hatás­kör decentralizálása, az üze­mi demokrácia fejlesztése a jövőben szükségessé teszi a jogpropaganda fejlesztéséi. Az elnökség megvizsgálta a szlovák nemzetiségű köz­ségekben végzett ismeret- terjesztés tapasztalatait 1. Takács Imre s a vékonytörzsű lárvák más­fél hónap múlva formás kis halakká fejlődnek. A telep törzsanya-állománya már meghaladja a 150 darabot és ezekből, a nagyobbrészt kilós súlyon felüli halakból a szak­emberek szerint szakaszosan, január közepéig átlag 1000— 1200 petét fejnek ki. Így az idei télen mintegy 200 ezer sebespisztráng ivadékot ne­velnek, amelyeket megerősö­désük után az ország tiszta vizű, hegyi patakjaiban he­lyeznek el. A tógazdaságban a sebespisztrángok fejesét és mesterséges megtermékenyí­tését most kezdték meg. bocsátott anyagi alapok cél- | szerű csoportosításával síké- I rült megvalósítani a legfon- ! tosabb fejlesztési feladatokat. Korábban nagyon akadályoz­ta a járás községeiben a köz­oktatás korszerűsítését a tan­teremhiány. A most befeje­zett III. ötéves tervben 40 új általános iskolai tanterem épült, annyi, mint azt meg­előzően húsz év alatt! Ezzel lehetővé vált az általános is­kolai körzetesítés majdnem íeljes megvalósítása. Az egészségügyi és a szo­ciális ellátás fejlődése még inkább szembetűnő: megfe­lelő szolgálati lakások, új rendelők építésével sikerült annyi fiatal orvost idevon- zani, hogy a járásban 2470 főre jut egy orvos, s ez az arány jobb a megyei, sőt. az országos átlagnál! A már eléri eredmények azzal biz. tatnak, hogy hasonló körül :e- kintő munkával a járás köz­ségei minden területen fel- i zárkózhatnak az elől haladók I közé. Bereez József Járt már ön működő vul­kán belsejében? Ismeri ho­gyan tombol, tör, zúz a táj­fun? Ilyen élményben volt részük tízezreknek Osakában. a világkiállításon. Szemlé­lői voltak a működő tűzhá­nyó összes borzalmának, s jószerivel azt hihették: hát­ralevő életüket már csak percekben számlálhatják. A repülő törmelék, a föld mor- mogása a kiömlő láva a lá­togatókban leírhatatlan fé­lelmet keltett. Ugyancsak felőrölte az embereknek az idegeit a süvítő, fákat tépő, házakat gomboló tájfun is. Pedig mindez nem volt életveszélyes. Az osakai vi­lágkiállítás egyik hirdető cé­ge ilyen módon egy életre megjegyeztette a látogatók­kal a nevét. Aki az igen ere­detinek • tűnő filmvetítést és hangokat végigszemlélte és hallgatta, az élmény hatásá­ra el nem felejthető emlék­ként véste agyába a cég ne­vét. A különös és bizonyára igen eredményes, az oda te­vődök idegeit felborzoló hir­detést szerencsére nálunk Akár karácsonyi ajándé­kul is kedveskedhetünk sze­retteinknek külföldi társas­utazással. Az IBUSZ már ló­val előre, december elején közzétette jövőre tervezett programjait: 100 útvonalon, négy világrész huszonhét or­szágába. A kiutazási tervek közűi néhány érdekesség! A meg növekedett igényeket figye­lembe Véve, több férőhelyei biztosítottak a szovjet ten­gerparti üdülőhelyeken. Bő­vítik az ausztriai utazási le­hetőségeket. Már 1400 fo­rintért üdülhetnek üzemi csoportok Steiermarkban. S az ötnapos bécsi utat az el­múlt évi árnál olcsóbban kí­nálják. Különrepülőgéppel utaztatják a turistákat az olasz tengerpartra. A több országot érintő körutazások közül az Oslo—Stockholm— Koppenhága, az Alpoktól Pá­rizsig, vagy a Leningrad —Lvov—Krakkó—Kassa út­vonalak számíthatnak nagy érdeklődésre. Indítanak kü- lönvonalokat a Szovjetunió­ba, külföldi vásárokra, kl- i fásokra, sporteseménye .< - re. Olcsóbb utakat is kínálnak — néhány napos, hétvég; kirándulásokat a Tátrába, sítúrát Lengyelországba, ma­gánszálláson történő elhe­lyezéssel Jugoszláviába. S még egy könnyítés: a két­ezer forintnál magasabb árú utakat a szocialista or­szágokba OTP hitellevélre t_ árusítják. Belföldön 107 IBUSZ-iro- da, szállodai és határkiren- rieltség áll az utazóközönség rendelkezésére. Foglalkoz - nak bel- és külföldi vasúti, hálókocsi, autóbusz-, hajó-, szárnyashajó és repülője­gyek. 30 napos menettérti jegyek árusításával, útlevél, vizűm- es valutaügyek inté­zésével, autóbuszsos IBUSZ —TIT országjárás, külföldi Október 4-i számunkban „Kell-e a kultúra az ózdiak­nak?” című cikkünkben az ózdi népművelési intézmé­nyek vitatható intézkedésé­ről írtunk. Ózdon tavaly ősszel avatták a 400 szemé­lyes, új, modern, Béke-tele­pi művelődési házat, azon­ban a várakozás ellenére, az új kulturális létesítmény .nem eredményezte a mozi­kínálat es a moziválaszték növekedését a gyárváros­ban. Az új kultúrház átadá­sa után ugyanis a felére csökkentették a vetítési na­pok számát a Liszt Ferenc Művelődési Központban,, s az innen „elcsípett” napo­kon ugyanazt a filmet a Béke-telepi Kun Béla Mű­velődési Házban vetítik. Nemcsak nem bővült a mo­zikínálat a gyárvárosban, hanem a sok évtizedes ha­gyomány ellenére, vasárnap például egyáltalán nem ve­títenek a város szívében, a Liszt Ferenc Művelődési Központban. Cikkünk megírására az ózdi népművelési intézmé­nyek újabb tervei ösztönöz­tek. A mozik férőhelyének statisztikai adatokkal bizo­nyítható kihasználatlansá­ga miatt ugyanis a mozikí­nálat csökkentését tervez­ték, oly módon, hogy a na­pi kétszeri vetítést egyre csökkentik. Azért emeltünk szót az újabb intézkedés el­len, mert gazdasági okoktól függetlenül, a kultúra kíná­latának és választékának csökkentése kultúrpolitikai szempontból, a lehető leg­helytelenebb. Sőt, ennek el­lenkezője lenne kívánatos. A népművelési* intézmény társasutazások szervezésével, egyéni utasok számára ide­genforgalmi szolgáltatások biztosításával bel- és kül­földön városnéző körséták, kirá n d ulások, szórakoztató programok szervezésével, szüreti és disznótoros túrák, sítúrák, iskolai kirándulások rendezésével. Téli utazáso­kat indítanak a fővárosba, különböző eseményekre kü­lönjáratokat. Az IBUSZ farsangi, szilveszteri és más nagyszabású rendezvényeire utakat szerveznek. Növelni kívánják a Ma­gyarországra utazó turisták lehetőségeit is. A Balatonon nyaraló külföldiek 30 féle program közül válogathat­nak. Üj idegenforgalmi ki- rendeltségeket nyitnak. Nö­velik a kölcsönözhető gép­kocsik számát, az autóbusz­parkot. Több nemzetközi rendezvényt bonyolítanak, például a virológus, a neuro- kémiai kongresszus, a bélyeg világkiállítás, a vadászati vi­lágkiállítás idegenforgalmi részét. gondjait is feltáró és elis­merő cikk megjelenése után az intézmény igazgatósága vitafórumot hívott össze, melynek célja a kultúrmun- kások és a mozilátogatók véleményének kicserélése, és a hogyan tovább kialakítása volt. A vitafórumon kialakult terveket a napokban hagyta jóvá a MOKÉP es a Műve­lődésügyi Minisztérium Film Főigazgatósága. Febru­ár 1-től így megváltozik az ózdi moziprogram, s ez a változás a mozikínálat bő­vülését jelenti. Jelenleg két premierfilmet, négy napon, összesen nyolc alkalommal vetítenek Ózdon. Február 1- től a két premierfilmet és egy, korábban sikert aratott reprizfilmet mutatnak be a gyárvárosban, s ezzel a ve­títési napok száma négyről hatra, s esetenként hétre emelkedik. A Liszt Ferenc Művelődési Központban va­sárnap fél 4-től (esetenként hétfőn), szerdán és pénte­ken fél hattól, a Béke-tele­pi művelődési házban va­sárnap 6-tól, kedden és csü­törtökön fél 6-tól lesz film­vetítés. Sárközi Ferenc, az ózdi népművelési intézmények igazgatója elmondotta, hogy az említett változásokon kí­vül más intézkedéseket is t esznek a mozinézők vissza - hódítása érdekében. Például főfoglalkozású moziüzem­vezetőt állítanak munkába, a propagandamunka meg­javítása. illetve a nézőtéren a fegyelem biztosítása érde­kében. T. I. ,VVVVV\rt/V\AVVArt/VVWWW\0/WVvA0VVWWVVWVl'. Oktat az automata Budapest, Keleti pályaudvar, lij kétjorintos be: kopp. Gombnyomás: zümm. És a gyanútlan delikvens földbegyökerezett lábakkal, findzsa-szemekkel bámul az automata kis ablakára. Erős sugárban megindul a szénsavas málnaié, s azonmód lecsorog a rácson. Miután az utolsó csepp is eltűnt a „süllyesztőben”, két pici fémkar komótosan letesz a rácsra egy makulátlan műanyagpoharat; utó­lag. Vége. Es — nyilván oktató céllal — egy másik automata is megismétli a fenti példázatot. Bizonyítja a filozófikus természetű, szomjas utasnak, hogy a népi bölcsességek sem örökérv ényűek. A Keleti „ok­tató” automatája győzött meg róla, hogy nem igaz a szólás, miszerint: „akár a tojást a kőhöz, akár a kö­vet a tojáshoz. . .” í> 2x2 forintot, ugue. e; is megér? Bak —) Wí-elnökségi ülés Sátoraljaújhelyen Pisztrángnász Faszénégetők a Bükk ben Vulkán — fájl u ti, pingponglabda nem alkalmazzák. De a ke­reskedelem és a termék­propagandának az országban egyre eredményesebb formáit kísérletezték ki. Az új gaz­daságirányítási rendszerben a reklámnak rendkívül növek­szik a szerepe. Az ötlet, a ta­lálékonyság a kereskedelem- propagandában a hirdetett termék utáni kereslet növe­kedését eredményezi. S ta­lán ezért, is dicséretes az a reklám, amellyel az egyik miskolci vállalat jelentkezett: repülőgépről olyan ping­ponglabdákat dobáltak az utcára, amelyeken kereske­delmi propagandaszöveg volt És vitatkoznunk kell levél­írónkkal, egy sajóhídvégi asszonnyal, aki kifogásolta a hirdetés eme ötletes fajtá­ját. Manapság a reklámpszicho­lógia már komoly tudomány­ág. És ha hasznosan, érdem­belien alkalmazzák, csak tá­mogatni kell. A népgazda­ság egyik egészséges folya­mata a vállalatok közötti konkurrencia. S a reklám, a termékhirdetés ennek jele. tel) Cililiiiiili nyomán Megváltozik az ózdi moziprogram

Next

/
Oldalképek
Tartalom