Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-29 / 303. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 0 Kedd, 1970, dec, 29 Tudósítónk leled on jelentése Oroszlányból Lobog a láng a „fekete gyémánt44 városában! OLIMPIA — ez a szó a felnőttekhez hasún lóál), lábul ejti a kicsinyeket is, különösen akkor, ha nekik lobog a láng, az ő szemük tapad áhítattal az ötkarikás lobogóra, mint például most Oroszlányban, a VI. téli úttörő-olimpia versenyein. A borsodiak kissé fárasztó utazás után érkeztek Tatabánya-Alsóra. Itt már várta a küldöttségei az oroszlányi szervező bizottság. A sakkozók különváltak a többiektől, autóbuszba szálltak, s azzal hajtottak a verseny színhelyére. Nekik kora délután már elkezdődött a nagy seregszemle. Valamennyi meg3o és a főváros versenyzői, is rendben megérkeztek, és 17 óra 40 perckor már fel is sorakozott a 287 részvevő, az ábécé sorrendjében, a feliratos megyei táblák mögött, a városi tanács előtti téren emelt olimpiai magaslat tövében. A helybeli bányász zenekar és a szolnoki úttörő zenészek m-uzsikája vezette be az ünnepélyes nyitányt. Tekauer Péter, az Országos ÁIST elnökének szavai után Havasi Márton, a városi tanács vb- elnöke köszöntötte a részvevőket. Ezután a Himnusz hangjai mellett felkúszott az árbocra az ötkarikás olimpiai lobogó ós Böhm Ferenc, úttörő-olimpiai bajnok, fáklyája segítségével, lángra Iofobaritotta az olimpiai tüzet A nyitóünnepség az Ady filmszínházban folytatódott, ahol Kroszner László, a megyei tanács vh-elnöke és Szabó László, országos úttörőelnök szólt a versenyzőkhöz. Megható pillanat volt az eskütétel, mely a diszelgés ''égét jelentette. Ezután vidám hangulatban vonultak a versenyzők szállásihelyeikré és készülődtek a nagy seregszemle küzdelmeire. Sakkozóink már ^nonstop” jelleggel tologatják a bábokat. Vasárnap az utazástól kassá fáradtan játszottak, s cz_ meg is látszott az eredményeken. Csupán Mátyus, Gáspár és Mackó szerzett győzelmet, Schotz döntetlenül mérkőzött, a többiek vereséggel álltak fel az asztal mellől. Hétfőn lényegesen jobban folytatták a versenyt. A kisdobosok közül Schotz egy győzelem, egy vereség, Petercsák 2 győzelem, Ga- láth 2 győzelem, Sándor 2 vereséggel zárta a délelőttöt. Az úttörők versenyében -Juhász és Fábián kétszer győzött, Oi gován ós Béres egy- egy győzelmei és egy-egy vereséget szerzett, Kövér egy győzelemmel ós egy döntetMint ismeretes, a megyei TS elnöksége elfogadta a jövő esztendei versenynaptárt, azonban ebből hiányzott néhány program, amelyet a Miskolci Sportcsarnokba reméltünk. Kecskeméti István, az MTS Borsod megyei Tanácsának módszertani előadója elmondta, hogy a megyei versenynaptárban nem szoktak szerepelni nemzetközi rendezvények. Az országos versenynap- tárban sem találtunk néhány olyan rendezvényt, amelyeL a szárnyra kelt hírek Miskolcra helyeztek, ezért kerestük fel Menyhért Lászlót, *a Miskolci Sportcsarnok igazgatóját, — Sajnos korántsem biztos még az 197t-es programunk — kezdte az igazgató —, azokat az eseményeket, amelyeket, tervezünk, csak részben igazolták' vissza a szövetségek. Őszintén meg kell mondanunk azt is, hogy sokkal több eseményt vártunk. . . Átnéztük a tervezett programot. Kétségtelen, hogy a legrangosabb esemény — akárcsak a nyitány — ismét ökölvívásban lesz (fea lesz). lennel, Mátyus két dönttf- lennel, míg Mackó 2 vereséggel, Gáspár 1 vereséggel állt fel az asztal mellől. Az asztalitenisz versenyek ünnepélyes megnyitójára is hétfőn délelőtt került sor. Ugyanakkor álltak mérlegre a birkózók is. Mindkét sportág versenyei délután kezdődtek el. Egyébként a televízió kedden 9 órakor a birkózásról, szerdán pedig 9.30 órakor az asztaliteniszről ad helyszíni közvetítést. K érék gyár tó 1 m re tanár A szeptemberi baráti hadseregek ökölvívó tornája az olimpiai ós az Európa-bajno- ki küzdelmek után a legreprezentatívabb nemzetközi versenye ennek a sportágnak. Márciusra tervezték a Magyarország—Szlovákia nemzetek közötti női kosárlabda- mérkőzési. Valószínű, sok nézőt vonz majd a januári országos vidéki asztalitenisz bajnokság is, és a februári tőr-, párbajtőr és kardbajnokság. Egyébként egyre biztosabb — amit Sidó Ferenc kezdeményezett —, hogy a városi sportcsarnokban rendezik meg a magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot, melyen a sportág legjobb európai képviselői szoktak részt venni. Még egy ide tervezett sporteseményről tudunk; tavasszal lesz a nagy érdeklődéssel várt országos X. osztályú súlyemelő bajnokság. * Gondoljuk, nemcsak nekünk, hanem valamennyi miskolci és megyei sportrajongónak, szurkolónak csalódást okoz a szerény műsor —- amely ráadásul még nem is biztos. A Miskolci Sportcsarnok jelenleg — de sokszor leírtuk már! — az ország legkorszerűbb fedett sportlétesítménye. Kiválóan alkalmas a. teremsportokra. A nyitány pillanatában úgy látszott, hogy sokan felfigyeltek erre a vidéki sportcsarnokra, azonban az idő múlása, mintha elíeledtette volna; legalábbis erre utal a sovány program. Sajnos az az érzésünk, hogy a sportcsarnok s Miskolc egy kissé magára maradt. .. mintegy azt példázva, hogy egyesek szemében azért a vidék, csak vidék. Nyitray Péter Dobozokat alkalmaznak A földmunkát Gépesítő Vállalat felvételre keres budapesti és vidéki, miskolci, leninvárosi munkahelyeire dolgozókat a következő szakmákra: tehergépkocsi- és tíömpervezető (darus kocsira is), nehézgépkezelő (kotróra, dózerre), férfi segédmunkás (szállító, raktári), gépkezelő gyakornok (kenő), éjjeliőr, portás. Jelentkezés: Földgép. Miskolc, Zsarnai-tclej). Ácsokat, ívhegesztőket, csőszerelőket, hegesztő lakatosokat, íöidmunkagépészeket, gépkezelőket, autó kotró kezelőket, gépjármű- és dömperveze- löket (darusokat is), villanyszerelőket, esztergályosokat, motor- és gépszerelőket, valamint kubikosokat, fúró- és cölöooző* gépekhez segédmunkásokat felveszünk budapesti vidéki munkahelyekre Jelentkezés cpi- tésvezetöségeinken Sal •.ótanún, Sztalianov u.; Gyöngyös. Kertész u. 2. sz.; Székesfehérvár, Tálra u.; Győr. Fehérvári u. 27. sz.; Szombathely. Vcpi út; Mosonmagyaróvár. Városközpont; Budapest, VTI., Wesselényi u. 4. sz. Közmű- és Mélyépítő Vállalat. A Semmelweis Kórház, Miskolc, Csabai kapu 9., fűtöket és aegédf ütőket felvesz. Miskolc m. j. városi Tanács V. B, építési és közlekedési osztálya pályázatot hirdet a Miskolci Közlekedési Vállalat főkönyvelői állás betöltésére. Pályázati feltételek: Érettségi és mérlegképes könyvelői vizsga, 10—15 éves számviteli gyakorlat. A közgazdasági egyetemi, okleveles könyvvizsgálói, illetve számviteli főiskolai képesítéssel és megfelelő számviteli gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Fizetés megegyezés alapján! Az Északborsodi Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége elnöksége REVIZORI ÁLLASRA pályázatot hirdet Pályázati feltételek: Irodavezetői állásra: okleveles könyvvizsgálói képesítés (mezőgazda- sági mérlegképes) és több éves szákmai r vakolja t. Revizori állásra: mezőgazdasági mérlegképes könyvelői képesítés, es több éves szakmai gyakorlat. Beküldési határidő: 197.1. január 10. Északborsodi Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége, Kazincbarcika, Széchenyi u. 85. Bérezés megegyezés szerint! A sportcsarnok programíjából Vidék esalt vidék Csecsemogendozónőt keresek. £b. r, Ságvári 13. (Üj lakótelep.) Hordozható cserép- kályha, rekamié, fotelek. szőrmatrac, asztal. konyhabútor, előszobafal eladó. Debrecen yi utca 10. Eladó ti00-as szalag- fűrész. Szeles u. 17. Kei né n y f a i ü rész; >o r füstöléshez kis és nagy mennyiségben kapható állandóan. Szeles u. 2. sz. CS rendszámú Trabant OOl-es eladó. Ónod, Rákóczi u. 99. Eladó villamos ösz- szeadogep. Mátyás király u. 86. „Trowa” dobfelszerelés, MV3 erősítő, hangfalak eladók. Miskolc, I., MAV-telep 43 3. Eladó hathónapos foxi, meleggarázs kiadó. Tapolca, Aradi u. 12. sz. Eladó asztaltűzhely, samottos kályha, két- szárnyas vaskapu, ajtófölé üveges esővédő jó állapotban. Miskolc, IL, Hock János u. 7. Halász Tivadar. i i iaknás kályha eladó. Miskolc. Debreee- nyi u. 6. Eladó a mezőkövesdi Zsóri gyógyfürdő üdülőterületen felig- kész, 40 négyzetméteres nyaraló telekkel. Érdeklődni: Mezőkövesd, Gaál 1. u. 1. sz. Eladó Mádon föld, szőlő, ház, ingatlan és takarmány, egy ló gazdasági felszereléssel. Érdeklődni: Miskolc, Martintelep, Eg- ressy G. u. 4. 720 négyszögöles házhely szőlővel, belterületen eladó. Érdeklődni: III.. Hollo u. 15. Egész nap. Magányos nőt felveszek külön bejáratú szobába, fürdőszoba- használattal. Katowice u. 15.. magasföldszint, 4. ajtó. Külön bejáratú, bútorozott szoba kiadó, ugyanott egy fél hízott sertés eladó. Batthyány sor 29. (Po- cogó.) Külön bejáratú, üres szoba gyermektelen, dolgozó házaspárnak albérletbe kiddé. Üttö- röpark, Jegenyén utca 26 . sz. Keresünk Nysa gépkocsinknak január 1- töl garázst, lehetőleg a Kilián környékén. Cím: Könyvesbolt, Bajcsy-Zs. u. 16. 1-1 a jd úszoboszlón, a g y óg y í ü rd öhö z k ö z el. a csónakázó tóval szemben, 3 szoba, összkomfortos lakásomat 1971. április 1-ével vállalat löszére üdültetés céljából bérbe adom. Érdeklődni lehet: Molnár Istvánná Hajdúszoboszló. városi tanács. szu farkú, négerbarna német vizsla vadászkutya. Jele: mellkasán fehér kereszt lalálha tó. lábfején fehér beütés. Becsületes megtalálóját vagy nyomra- V eze tó. j é t j utaló m ban részes! lem. G y őri -kamt 132. téti. Menyasszonyi i uhák kölcsönzése Gyopár u. 3. (Győri-kapu 40. sz. mi llett.) Táska írógép tanulónak bérbeadó. Széchenyi u. 54,, rí. emelet. Fekete Károlynó tüzelökereskedö és Fe- kete Sándor béríűré- szes nevére szóló telefon szám a in egváltozott. Uj szama: 17-819. Kérjük kedves vevőinkéi, hogy rendelésüket ezen a számon adják le. Fekete Károlyné tüzelőkereskedő és bér- ! 11 réí zes. Komoly özvegyen ibci\ 70 eves. nyugdíjas 50—65-ig keres élettársai. Ház, szőlő van. ,,Megértés” jeligére az ózdi hirdetőbe. V áíii alictiak közű letek, in aigán osOk, figyelem! MOST JAVÍTTASSON a Miskolci Villamosipari ütsz motorkerékpár javitó részlegével! Minden kétütemű motor és motorkerékpár futó- és generáljaívítátiát, rövid határidővel és garanciával vállaljuk. Cím: Miskolc, Arany János u. 32. Tel.: 35-967, Í3-438, 3-as mellék. FEG VETEKRE KERESÜNK ttmrn-gazdás'zi munkakörbe fiatal, férfi, közgazd. leohnikumd végzettségű munkaváll al ót., gyártás- tervező, előkalfculátor ímmjkaíkcxrbe gépipari technikumi végzettségű fiatal, férfi munkavállalót, tehergépkocsi vezetőt, esztergályos, marót;, lakatos, hegesztő szak- és betanított munkásokat, segédmunkásokat. JELENTKEZNI LEHET: Cementipari Gépjavító, Miskolc -Hej őcsaba, Mésztelep u., munkaügyi osztályon, ahol bővebb felvilágosítással szolgálunk. ELCSERÉLNÉNK GAZ 69 pk, 30 006 km-t futott szemé 1 y gépkocsink at VOLGA vagy FIAT gépkocsira továbbá MULTICAR tehergépkocsit 2000 km-rel IFA vagy ZSUK 0,75 t tehergépkocsira \! kil egészségiig y j Állomás Miskolc, Fazekas u. 2. Tél.: 35-603 Ügyintéző: Losonczky László Szakma nélküli, 18 éven (elüli férfidolgozókat felveszünk aki- m in i u in ön tödébe. íVl un kassza 11 á s t, hazautazást, napi egyszeri étkezést biztosítunk. Kismotor- és Gépgyár 4. sz. gyáregység. Budapest,. xm.. Frangepán u. 30. Vizvezetéi\-szerelőt, szakképzett eukrász-szakáes szakmunkásokat azonnal felveszünk. Jelentkezni lehet.: Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Zsoleai kapu l. Megtöri szívvel tudatjuk mindazokká], akik ismerték es szerettek, hogy a 1 cgd rá gáb b edesap a, i iá gy- apa, dédapa, keresztapa, sógor és rokon, SVIDERSZKY ANDRÁS nyugd. kováesmester 8b. evében rövid szenvedés után elhuny t. Temetése december 29-én délután 2 órakor a Szent Anna temető kápolnájából az ottani sir- ke-ftbe. A gyászoló család KÖSZÖNETN YILV A NITA S Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. Berzl Erika temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a selyem réti általános iskola pedagógusainak. tanulóinak, valamint a megyei tanács gépkocsivezető m unka társaim - nak. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILV ANITAS Hálás szívvel mondunk köszönetét; mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, Szalay Gyula temetésén megjelentek, sírjára koszolni és virágot helyeztek, ezzel fájdalmunkat. enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet.ünket fejezzük ki a miskolci pártbizottságnak, Önöd község pártszervezetének és a községi tanácsnak. A gyászoló család Kö SZÖNETN YIL V ANIT A S Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Veres Gyula temetésem reszt vettek, sírjára virágot hoztak és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az LKM vízmű dolgozóinak, a tüdő- kórház konyhai dolgozóinak, valamint a DVTK birkózó szakosztályának. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága édesapánk, Kósch János ny. gimnáziumi tanár tern értésén megjelentek, sírjára virágot hoztak, s részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. Kulik Jánosné temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak, hogy ezzel fájdalmunkat enyhítsék, ezúton mondunk hálás köszönetét. Kulik János cs családja Mély fa j dalom m al t.udal- juk, hogy a legdrágább édesapa, testvér, nagyapa és rokon, KAKA! ÁRPÁI) december 27-én, 62 éves korában, hosszú, türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Temetése december 30-án délelőtt 10 órakor a Mindszenti temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a legdrágább édesanya, anyós, nagymama. dédmama, özv. mlinarcsik GYÖRGYNE Pctrusovíts Anna 86 éves korában elhunyt. Temetése december 30-án délután 3 órakor a diósgyőri temetőben. A gyászoló család Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy özv POLAGYJ janosné Wagner Mária életének 70. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december 29-én déli 12 órakor a Mindszenti temető kápolnájából. Rejtő család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, anyós és rokon, özv. TOPORNICZKY eörincné Kubinszky Gizella életének 77. évében hirtelen elhunyt. Temetése december 30-án, szerdán délután 3 órakor a vasgyári Faxból. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, anyós és rokon, özv. SZÁSZAK ANDRASNE Lukács Erzsébet életének 81. évében, rövid sz en ved és u tán clh uny t. Temetése december 30-ári, szerdán délelőtt 1.1 órakor a közös temető ravatalozójából. A gyászoló család Mely fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, testvér és rokon. TÓTH BÁLINT életének 53. évében, h u-teien elhunyt. Temetése december 30-an, szerdán délei ölt 12 órákor a hejŐösabai reform átus temetőben. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, após* bestver, sógor és rokon, RAKSZ! ISTVÁN 70 éves korában, türelemmel viselt betegsége, után, december 26-án csendesen elhunyt. Temetése december 29-en, kedden délután fed 1 órakor a diósgyőri katolikus temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya. nagymama és rokon, ÖZV. LÉVAI SANDOKNE Geller Margit ciciének 69. évében, rövid, de .súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése december 29-én, kedden délután 3 órakor a diósgyőri református temetőből. A gyászoló család Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen, drága férj. édesapa, após. nagyapa es rokon. HIN EK VIKTOR 1970. december 24-én, 76. életévében, hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunk hamvasztás előtti búcsúztatása december 30-án délután 1 órakor lesz a vasgyári temető ravatalozójában. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj. édesapa, nagyapa. GAAL ISTVÁN életének 56. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 30-án. szerdán délután 2 órakor a diósgyőri római katolikus temetőben. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás k ö szó n etet mindazoknak, alak felejti íetetlen. drága halottunk. Takács Imre temetésén megjelentek, sírjára virágot vagy koszorút helyeztek el és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. a eyászoló család