Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

Péntek, 1970. dec. 25. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 A jó közérzet tervezése Szerencsen „Meggyőződésünk, hogy ha dolgozóink második otthonává tesszük az üzemet, jobb munkakörülménye­ket teremtünk; messzemenően előnyösen befolyásoljuk a termelékenység növelését, s anyagi jobbíétünk fon­tos feltételét biztosítjuk.” Ezek a sorok egy gyári munkaterv bevezetőjében olvashatók. A Szerencsi Cso­koládégyárban a termelési tervvel együtt szociális terv is készül, immár a második esztendőre. Otveii eve karácsonykor , * As álomtól as ötéves tervig — A gyár nem csupán ter­melési mechanizmus, hanem emberi kapcsolatok bonyo­lult rendszere is — indokol­ja az új terv szükségességet Leskó Istvánná vegyészmér­nök. a minőségellenőrző osz­tály vezetője. — Ma mar külön tudományág, az ergo­nómia foglalkozik az ember és munkahelye kapcsolatá­nak összetett problémáival. Nálunk, az édesiparban evek óta beható munkalélektani vizsgálatokat folytatnak er­re hivatott szakemberek. A szociális terv annak az elv­nek gyakorlatra váltása, hogy a tudományos megis­merésnek és irányításnak az üzemen belül nemcsak a mű­szaki-gazdasági. hanem az emberi tényezőkre is ki kell terjednie. A munkahelyi jó közérzet ugyanis igen fontos termelé­si feltétel. A szociális terv fő célja pedig éppen az hogy a gazdasági szervezetet, hu­manizálja. alkalmas embeii környezetet alakítson ki az üzemben. Nem csodaszer Persze, nem valamiféle modern ’csodaszer az üzemi szociális terv, amely egyik napról a másikra minden gondot orvosol. Az adott kö­rülményekkel mindenütt szá­molni kell, a szándékot a le­hetőségekhez kell ' igazítani. Nyilvánvaló, hogy a szoci­ális célokra fellui.sznalhato anyagi fedezet sem Darius kincséből röpül ide, valdmi- létevarázsszóra. Kétszer is meg kell gondolna, hogy a sok szükségesből melyek a legsürgősebbek. S kerteles nélkül meg kell mondani az érdekelteknek: mennyiből mire telíik íiz leien, s számíthatnak jövőre. Kényelmesebb lett volna Szerencsen elodázni az V1 feladatok vállalását addig, míg befejeződik a gyár el­kezdett nagyszabású rekonst­rukciója. Nyomos indokkal inthették volna még egy kis türelemre az elavult csarno­kokban dolgozókat. Hivat­kozhattak volna gazdasági érvekre is: megéri-e a fel­számolásra ítélt, korszerűt­len munkahelyre például drága porelszívó berendezést felszerelni, hiszen ha eddig kibírták enélkül, arra a kis időre még kibírnák. Aztán majd úgyis minden igényt kielégítő munkahelyük lesz az új gyárépületben. Egészség és szépség A csokoládégyárban azon­ban merték az azonnali vá­lasztani. Mert nem mindegy, hogy például a fondan-osz- tályon már 1070-ben a be­szerelt négy porelszívó be­rendezés nyeli a port. s nem az, emberek. Vagy hogy a bonbonföző konyhán nem csupán fei jegyezték Erdos Zoltánné panaszát („Nem­csak nyáron, hanem még té­len is nagy itt a hőség. Né­ha olyan sok a gőz. hogy látni is alig lehet”), hanem már az idén elkészült itt is az elszívóberendezés. Azokon a munkahelyeken, ahol a csúszós padló hátrál­tatta a közlekedést, csúszás- mentes keramittapokat rak­tak le a balesetveszély elhá­rítására. A nehéz .anyag- mozgatást pedig az idén már öt hidraulikus 1 targonca könnyíti, s jövőre' újabbakat szereznek be, l átszólag kis iígv: az olyan meleg munkahelyeken, ahol nvitott ablakoknál kényel­mesebb dolgozni, az ablak­keretekre szúnyoghálót sze­reltek fel. horv az édességr° ácsingózó méhek, dm-^zsa'- 1 "»vei: ne reniilhessenek bé­rlő a friss leverő n ^ -í 1 vt a - lanul áramolhasson. X nők Javára Olykor szinte úev kell rá­tok má 1 ni az emhe-"kre. ami a tavukra szolgál. A nő’ Mú- cár, és az pnészeécrvédelem vonóit összedtkö-^shö, ami­kor a honbonfőző'-omdiá.n dolgozó lányokat. fia*alasz- szonvotkat is hosszú nadrág­ba bú'tat+ák. honv ezzel véd­jék lábukat a forrázás ve­szélyétől. Nem könnyen nyu­godtak bele, hogy a munka­idő alatt ne érvényesüljön formás lábuk, aztán mégis megértet télé, hogy szépségük megőrzése céljából is jobb az óvatosság. Ahol viszont lehetőség vai\ az esztétikai szempontok érvényesítésére, ott figyelmes a gyár vezető kollektívája: ezért szerezték be például a munkásnőknek a régi kendők helyett a sok­kal mutatósaibb, s kényel­mesebb, átlátszó hajihálókat. Higiéniát és szépséget egy­aránt szolgál a női fürdő mellett üzemeltetett fodrá­szat. Az ottani műszakon könnyít viszont, hogy a gyár igen jutányos használati díj­ért praktikus háztartási gé­peket kölcsönöz munkásai­nak. A nők érdekeit itt mindig, mindenütt előtérbe helyezik. Ez érthető, ha tudjuk, hogy a gyár 2200 dolgozójából 1200 az asszonyok, lányok száma. Az is szinte jelképnek te­li inthető, hogy a rekonstruk­ció első létesítménye az új üzemi bölcsőde, óvoda, ahol majd 100 kisgyermekről gon­doskodnak, míg édesanyjuk a gyárban dolgozik. A gyár­ból átlag 200 kismama van szülési, vagy gyermekgondo­zási szabadságon. A munká­ba visszatérőknek már nem lesz gondjulr: ki vigyázzon gyermekükre. Ha pedig ke­vesebbet kell magángondok miatt töprengeni, fürgébben j jár a kéz a munkaasztalon, i 50 évvel, ezelőtti álmok újságírók, írók, közgazdasá­gi és Ipari .szakemberek ve­tették papírra — és tudták hogy utópia, amit írnak. Ar­ról szóltak cikkeik, mi min­dent lehetne építeni, terem­teni a Sajó völgyében. A magyar Ruhr-vidék. a ne­hézipar fellegvára lehetne ez a környék. Természetesen álmaik az álmok egyszerű­ségével kerültek papírra, nem ismerve akadályokat, lehetetlent, csak a kész tényt jegyezték fel, a hozzá vezető utat — a beruházást, az építkezést — nem. Hiszen csak azt írhatták le. ami — akkor még — utópia volt. ami azonos volt a megvaló- síthatatlannal. o Hatalmas vegyi centrumot álmodtak meg az akkor tol­lat ragadok, hiszen tudták, mekkora szénlelőhelyek van­nak ezen a vidéken. A meg­levő gyárak mellé új, nagy kohókat, hengerműveket képzettek, s álmodták, hogy naponta több vonat is ki­gördül az állomásokról, vi­szi a kész termékeket szerte az országba a magyar Ruhr- vidék. a Sajó völgye termé­keit. Álmodik a nyomor — idéz­hetjük József Attilát. Az 1920-as miskolci Reggeli Hír­lap karácsonyi számában megjelent álmok u nyomor álmai voltak. Az országban és a megyében dühöngött a fehérterror. Horthy daru­tollasai tíz- és tízezreket zár­tak börtönbe, működött' a puskatus és a bikacsök. szü­net nélkül dolgozott a hóhér — az újság mégis elég hú kénél festett a helyzetről. A vezércikk ,— Karácsony címmel — így ír: „Négy vé­res karácsony után ... a vér­áztatta földből nem a béke, a nyugalom olajága zsendült ki, de a fájdalomnak, a szen­vedésnek. a nyomornak le­veleden katángja ...” Aztán kevésbé lírai hangon a té­nyek. „Hány kommunista ügyében van vizsgálat Mis­kolcon?” — ez az egyik tu­dósítás címe. „A Miskolci Királyi Törvényszék ötös ta­nácsa eddig ötszáz ügyben hozott ítéletet. Még 80 ügy­ben terjesztettek elő vádat. Negyven ügyben előkészítés folyik. Ezenkívül még 700 miskolci áll felügyelet és in­ternálás alatt.” (Miskolc la­kóinak száma ekkor még nem haladta meg az 50 ez­ret) o Milyen is lehetett akkor tájt az ipar a Sa j óvölgyben ? Nem sokkal az első világhá­ború után jelent: meg a Reg­geli Hírlap eme karácsonyi száma, a lap karácsonyi pa­naszai, a tollat ragadók bú­ja, keserve. A világháború alatt a diósgyőri és a többi gyár fegyvereket, hadianya­got állított elő. Volt munka, sőt. a hadiüzemek sola új munkáskézre is igényt tar­tottak. De 1920-ban a mun­kanélküliek száma már ha­talmas volt. Az emberek nem jutottak pénzhez, rossz volt az élelmezés, s az infláció „előszele” is megérkezett. A perecesi és az cgy-két ki­sebb bánya az állam kezén volt. de bányaiparról akkor még nem lehetett beszélni. A tüzelőt a miskolciak a szénpiacon szerezték be, ahová a magánbányák tulaj­donosai szekéren vitték el­adni a fűtőanyagot. A ma- gánbányák döntő többsége csak két-három embert fog­lalkoztatott, s télen a pa­rasztok mentek oda bérmun­kásnak. A Sajó völgye, a magyar Ruhr-vidék — utópia, álom volt. A közgazdasági és az ipari szakemberek, az írók. az újságírók — az 1920-as karácsonyi szám szerzői — vajon mertek volna gondol­ni például Kazincbarcikára, Leninvárosrá, Diósgyőr. Ózd mostani iparára? Sajókazinc és Barcika különálló telepü­lés volt. S ipar? El tudták volna képzelni a félévszáza­dos cikkek írói, hogy a Bor­sodi Vegyikombinát a megye egyik legnagyobb üzeme, a hőerőmű íredig az energia­szolgáltatás egyik eenta-uma lesz? A mai Leninvárosnak, az akkori kis településnek, Tiszaszederkénynek egyetlen ipara, a nyolc fővel dolgozo kavicskotró vállalat volt.^ El lehet mondani, le lehet irm egy-két mondatban azt az ipari bázist, amely manap­ság jellemző Leninvárosrá? Még álmodni sem tudták az akkori cikkírók, hogy évente lehet beharangozni egy-egy új ipari létesítmény létrejöt­tét. Mondhattak volna olyan biztosan, hogy hamarosan 350 ezer tonna kapacitású olefinüzem épül Ixminváros- ban. mely még a barcikai vegyikombinátot is — csőve­zetékeken — ellátja etilén­nel, a műanyagipar egyik fontos alapanyagával? Ahol valaha a kavicskotróvállalat jelentette az ipart, az elkö­vetkezendő néhány esztendő­ben kőolajíínomító és egy kétezer meagawattos hőerő­mű épül fel. Csupán egy számadat: az idén 17 ezer 422 tonnával több terméket szállítottak ki a diósgyőri Lenin Kohászati Művekből, mint a korábbi esztendőben. Ez a szám magában hatal­mas. Cjkkünk elején arról ír­tunk; a fél évszázaddal eze­lőtt megjelent Reggeli Hír­lapban az álmok írói papír­ra vetették, hogy naponta gördülnek ki a Sajó menti nagyüzemek termékeivel a vonatok a pályaudvarokról... És említsük ezután a szén­bányászat fejlődését, ^ az óz­di kohászok termelésének vo­lumenét? & 1970-et írunk, ötven esz­tendővel az utópista hangú karácsonyi cikkek után vá­jom miről számolhatunk oe? A magyar Ruhr-vidék a Sa­jó parttán felépült, az ország nehézipari centi-urna valóság. És ma már lehet lövőbe látni. Álmokról a mai közgaz­dász. ipari szakember. író. újságíró már nem ír cikket. A jövőnket pontosan felvá­zolt tervek programok ko­ordinálják. Nem utópia a lö­vő, hanem az ötéves tervek­ben határozzuk meg a fej­lődést. biztosítjuk az elkö­vetkező évek. évtizedek ered­ményeit. ötven év. s az álmokból valóság lett. A következő 50 évet pedig már nem álmok­ban képzeljük el Gergely László Berecz ^József Mint egy gépész, olyan a mai bányász. Nem kézi erővel, hanem gépek segítségével dolgozik a feketevölgyi I-es akná­ban Húsóczki Mihály aknacsatlós. Külszínre irányított csil­iekhez ritkán nyúl kézzel. Megfelelő kapcsolókar clforditá- sával vezérli az automatikus csilletovábbítót, amely a tele csillét a felvonóba továbbítja, majd jelt ad a gépháznak az indításhoz. (Fotó: Laczó József) nak egymásról, nem ismerik, nem ismerhetik egymást. S ha ismernék is; egymást meg tudnák-e ma már érteni. Minden R. A. és minden B. L. hiszi és mondja, öreges­keménységgel, hajlíthatatlan makacssággal, vagy fiatal iz­zással, szenvedéllyel hirdeti nemzedéke igazát. Én amolyan köztes lény vagyok; már régen nem ti­nédzser, de még nem is de­leidig jutott, vagy az élet délutánjába kopaszodó éskö- véredő koros felnőtt. Mert az élet tisztességtelen játéka kortól, korszaktól és rendtől függetlenül szembe­nézni kényszerít minden öre­get és minden fiatalt egyszer. Nem kétséges, hogy ebből a szembenállásból a fiatal kerül lói győzelmesen min­dig; nem azért, mert mindig igaza van, hanem mert ő a fiatal. Győzelmét egyetlen dolog igazolja, magyarázhat­ja csupán. Holnap már ő veszi fel a munkát, amit ma este az öregek letettek. Hogy éppen ma este kinek van igaza? Erről legfeljebb a letett munka tudna beszélni. S én egyetlen szép és tisztességes, emberi eszményt ismerek: a becsületesen elvégzett munkr eszményét. A munkáét, a/mely nem hivalkodó, zajos varázs lat, hanem kevés szavú, egy­szerű emberi felelősség. VOLTUNK, vagyunk és leszünk kissrácok ezután is. De aztán fel leéli nőnünk, vé„ gig kissrácok nem marad­hatunk. Ennyit még a cikkhez, R. A. és B. L. leveleihez. Papp Lajos Vitatkozó levelek JUTÁM néhány hete egy cikket. Kicsit több indulattal, ha­raggal, gúnyorossággal írtam, mint általában. Ahogy mon­dani szokták, afféle szubjek­tív írás volt. De ez most nem fontos. Az írásra érkezett néhány levél a szerkesztőségbe. Egyik di­csérte az írást, a másik két­ségbe vonta igazát, a harma­dik vitázott vele, a negyedik viszont megrótta elfogultsá­gáért, az ötödik ... Kiválasztottam kettőt a le­velek közül. Hadd álljak félre szemé­lyes indulatommal, elfogult­ságommal! Hadd szóljanak most a levelek szerzői, vitat­kozzanak egymással! Mert az emberi élet örök, mégis oly­annyira mai vitája ez. „Valljuk be — írja R. A. Miskolcról, a Gagarin utcá­ból —, ilyen srác nagyon sok van és ezek kerülnek ne­künk sokba; nem a nyugdí­jasok kerülnek sóikba ne­künk, mert azok becsületes munkával már előbb megke­resték azt az összeget, amit nekik a későbbiek folyamán kifizetünk. Hanem ezek a kü­lönböző, úgynevezett együt­tesek, akik a nemzeti jöve­delemhez ugyan csak annyi­ban járulnak hozzá, hogy ar­ról az asztalról bőségesen el­vesznek. amelyre semmit sem adtak...” „Amikor én kissrác vol­tam — .írja B. L. ugyancsak Miskolcról — engem s a velem együtt kissrácokat érte, éri annyi hatás, ami fel­ér az Ön, s az önnél idő­sebbek kissrác korával. Ezért azt hiszem tisztesség­telen az Ön kissráckorát szembehelyezni a mi kissárc korunkkal...” „Egy évben — írja R. A. — egymillió: ez 33 becsüle­tes. jó munkásnak a bére. Hát hol itt az igazságosság és a munka becsülete! Akik­nek fiataljaink közül ezek tetszenek, azok a mi fiaink­nak kb. 20 százaléka . . . Mert nézzük csak az üzemben: akik ilyenek, azoknak a leg­többje még szakmát sem ta­nul. de fizetést azt akar. töb­bet. mint amit az kap. aki rendesen dolgozik. S ha szak­mát tanult véletlenül, akkor sem sok köszönet van a munkájában.” „S bizonyára — írja B. L. — úgy van: az együttes ke­res évi egymilliót, de akkor az ORI-nak. meje tízet. Amed­dig nem tudunk teljesebb, emberibb eszményképeket állítani, mint — egyébként a műfajában kitűnő, s ebben egyetértünk — beat-együt- test, addig ne csak az imá­dókat és imádottakat szidjuk, hanem magunkat is ...” „Persze — írja R. A. —, mi mindig azt mondtuk, és ez így is volt, hogy a be­csületes munkáinak van csak becsülete; most is ezt mond­juk.” „Vallom — írja B. L. —, hogy aki vét, az megbüntes­sék. A büntetés legyen kö­vetkezetes: ezt vétetted, ez a büntetésed. Az Idő legyen konkrét, a büntetés pedig teljes.” „Ezt az országot — írja R. A. — a becsületes munkások és a parasztok az értelmi­séggel magunknak építjük; nem pedig az Ilyenféléknek, és ezzel nem is fognak soha egyetérteni azok. akik ezt az országot annak idején a semmiből felépítették.” „Amikor és kissrác vol­tam — írja B. L. —. az em­berek rémültén összehúzták a függönyöket; 500 százalé­kot értek el a termelésben: s én verset írtam és bombáz­tak Koreában. Vietnamban: és apám azt mondta, ne po­litizáljak: s azóta felnőttem, s azt hiszem, kommunistává váltam.” „Mi kidolgozzuk — írja R. A. — a lelkünket is 2500— 3000 forintért, csak azért, hoav ezeknek édent teremt­sünk, megkíméljük őket a munkától, élhessék a vilá­gukat, mi pedig kínlódjunk aztán tovább.” Írtam néhány hete egy cikket. Azzal végeztem: mert meg­magyarázni lehet mindent. Megérteni olykor azonban ennél sokkal kevesebbet le­het. R. A. és B. L. nem tud­Az üzem: emberi közösség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom