Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-24 / 301. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 Csütörtök, 1970. dec. 24. I Filmjegyzet { télen-nyáron Gyula vitéz Gyula vitéz harcban a törökkel. Aligha csalódunk, ha Bácskai Lauró István most bemutatandó új filmjének nagy sikert jósolunk. Régen pergett magyar mozikban ilyen jól sikerült filmszatí­ra, amely egyaránt célba- vesz minket, nézőket első­sorban televíziónézői minő­ségünkben, és célbaveszi azo­kat is, akik a kalandos tör­ténetek gyártásának szorgal­mazását igazolandó, minden­kor a közönségigényre hi­vatkoznak, és az egyes mű­alkotásoknál a szempontokat hellyel-közzel nevettető mó­don méricskélik. Célbaveszi ez a film a kalandos lv- filmsorozatok már-már tö­meghisztériává 1 okozódéi imádatát, a gyorsan kala­pált .sztárok iránti tömegra- jongast, a nemzeti önbecsü­lés vadhajtásait, s nem utolsósorban mindezeknek hatását tömegkommunikációs munkánkra. Gyvla vitéz kalandjai címmel filmet készít a Ma­gyar Televízió. A főszerepre civilt keresnek, s hosszas, mulatságos válogatás után egy állandó kocsmatöltelék sörgyári kocsikísérőre. Pro- háseka Ferire esik a válasz­tás. Egész rövid idő alatt sztár lesz belőle, emberek ezrei rajonganak érte, egy­kori kocsmatársai nagy iz­galommal figyelik kaland- iait. szeretnének beleszólni filmbeli alakja sorsának fordulataiba, s lassan Gyula vitéz alakja fogalommá lesz, olyan fogalommá, amely egyben a nemzeti önbecsü­lés túlzásainak karikatúrája is. Felbukkannak a filmben a sztárokra éhes nők, az el­fogulatlanul rajongó szom­szédok, a kalandfilm-soroza­iot búsmagyarkodó. nacio­nalista propagandára fel­használó kocsmai intellek- tuelek, s a mindenféle fel­sőbb elképzelést egyformán egykedvű hozzáállással meg­valósítani kész filmemberek. Herczenik Miklós novellá­jából Polgár András írta a filmet, az operatőr Herczenik Miidós. Bácskai Lauró Ist­ván rendkívül merészen mu­tatja fel társadalmunk előtt az enyhén görbe tükröt, min­den fontoskodás nélkül, de mindvégig mulattató formá­ban, szórakoztató társada­lombírálattal tárja elénk: íme, ilyenek vagyunk mi. Nem ti, mi vagyunk ilye­nek, akik a nézőtéren ülünk, és azok is, akik a filmeket csináljuk. (Még akkor is. ha a filmben tv-film készítésé­ről esik szó.) Koncz Gáborra kiválóan illik Prohászka Feri figurá­ja. Kitűnő kocsmahős, aki egész természetesen fogadja, hogy őt filmfőszerepre vá­lasztják, s hogy rajong érte mindenki. Hiteles, természe­tes az alakítása. Kállai Fe­renc ragyogóan érzékelteti a határozatlan, mindig a fel- sőbbségével egyetértő tv- funkcionáriust, Öze Lajos pedig az egykedvű rendezőt. A kisebb szerepekben Egri István. Suka Sándor, Vére­béin Iván és Zelk Zoltán, a költő ajándékozott meg em­lékezetes alakításokkal. Vit- ray Tamás, Benedek István, Elbert János, és a televízió­ból ismert más személyisé­gek nagyszerűen játsszák önmaguk karikatúráját. A női szereplőknek általában csak ' szépnek, vonzóknak kellett lenniük. Almást Éva, Szilvássy Annamária, Su- nyovszky Szilvia ennek ma­radéktalanul eleget is tett. Karácsonyi szórakozásként, de az azt követő hetekben is kellemes, tartalmas idő­töltést jelent ez a film. Benedek Miklós A hé! további filmjei Csütörtöktől, a már említett magyar filmen kívül, továb­bi három új filmet mutatnak be a miskolci premiermozik. Elsősorban a gyermekek örömére szolgál az APRÓHIRDETÉSEK- ------ - - ......................................................................­K ombinált szekrény eladó. Megtekinthető: i<{ órától. Mészáros Bálint. Tizeshonvéd u. 19.. II 4. Saját teVmésü bor eladó. Melinda u. 4. CO írsz. FIAT 500- as. karambolos gép­kocsimat. megegyezés­sel eladom. Megte­kinthető: Kovács Ist­ván, Lorántfiy Zsu­zsanna úti gépmühé- j 3yében. Árajánlatot január 5-ig ..Kilián- ' déli műhely” jeligére • kerek a kiadóhivatal- j ha, Széchenyi u. 15— I ! Televíziót, üzemkép- ( telem is átveszek. Feld, Kazinczy u. 4. Skoda Ociávia Su­per Combi, sürgősen eladó. Hidasi Antal, Miskolc-Selyemrét. Éder György u. fszt. 1. Telefon: 17­157. ! Eladó sertésöléshez I új sózóteknő, 25 1-es zsírosbödön. Ságvári I u. 18. sz. Boxerkölyök. cseh­szlovák import kan, eladó. Miskolc. III., Bartók u. 38. sz. Eladó Skoda 1000 MB-s személygépkocsi. Rejőcsaba, Futó u. 20. sz. Zasztava eladó. 3 éves. 46 000 Ft-ért. Bádogos u. 5. Használt rádiót, hanglemezt, lemezját­szót.. t.v-t vesz és el­ad használt rádiúke- ad használtrádió-ke­reskedés, Szeles u. 24. Kertes villa központ­ban, 250 Ö00-! tanácsi garzon cserével be­költözhetően eladó. Érdeklődők ..Igényes” jeligére írjanak a hir­detőbe, pf. 13. Garázs kiadó. Kun Béla u. 62. sz. Beköltözhető csa­ládi ház részben, vagy egészben eladó. Miskolc, Dankó P. u. 54. 800 négyszögöl sző­lő eladó. Mád, Rákó­czi u. 184.. Fehérek­nél és Alsózsolcári, j 600 tojásos keltelő eladó. Hernádnémeti, Vörösmarty u. 6. Trabant 601 -es Co b i eladó (CS-es). Ér­deklődni: Benke Jó­zsef u. 12. D o b e rm a n n k ö 1 y kök, feketék kitűnő • vér­vonalból. szuka és kan. nyolchetesek. Dr. H a n k ö. Ke nneljéb öl eladók. Kívánságra el­viszem. Makó, Dózsa 1 Gy. u. 24. Eladó középtermeire szép, barna női irha­bunda, prima fűrész­poros kályha, barna ágy sodronnyal, fehér sírkő-fejláp, garázsaj­tó kerettel, 2 ajtónak is használható, ezüst férfi cigarettaszelen­ce. Csabai kapu 41. sz., emeleten. Bocskai u. 30. Encs, Május 1. u. 28. sz. alatti kétszo­bás. összkomfortos családi ház eladó. Olaszliszka, Csontos- dűlőben 1 kát. hold tiszta furminlszölö el­ació. Érdeklődni : Mol­nar Györgynél, Petd­ti utcában. Eelsözsolcán, Kos­suth U. 22. sz. alatti háromszobás, kertes családi ház eladó. Hétvégi teleknek al­kalmas ingatlan gyü­mölcsfákkal, műút, gáz-, ivóvíz-, villany- vezetékek mellett el- adó. Telefon: 17-433. Külön bejáratú, bú­torozott szoba gyer­mektelen házaspárnak azonnal kiadó. Mis­kolc, III., Lankás u. 9. Elcserélném 2 szoba, konyha, előszoba, spéjz (W. c. bent), nagy pincés. saját la­kásomat 2 szoba, összkomfortos, bérhá­zi lakásért, megegye­zés szerint. Ajánlato­kat ..Nem házgyári” jeligére kérek a ki­adóhivatalba. M un t< á sszá I lás cél j á - ra üres helj ségeuei berbe vesz a Miskol­ci Mélvépitó Vállalat Szerződéskötés a mun­kaügyi osztályon. Par­tizán u. 2. sz. alatt. Hirdetmény! Simon i Zoltán Miskolc. Fesz- ty Árpád u. 58. sz. alatti lak*bs nevére a ti rt ló-ma rh a le ve 1 ét a mai napon érvény­telenítem Miskolc m. j. város I kér. Ta­nács V. B. mezőgazd. és éleim, csoportja. | Parketta helyett esi- náltasson melegpad­lót. Olcsó, tartós, min- 1 den tele színben, min- J den anyag hozzáadá­sával négyzetméteren­ként ino Ft. Vidékiek és közti letek részére j is. Budai László Mis­kolc. IIT.. Fürst Sán­dor u. 25. (Győri ka­puból nyílik.) I ukács szűcs bun­dák. gallérok készítő- ! je Szem ere u. 5. Te­lefon. 17-147. Női ruhák, blúzok, ágy huzat géphímzését vállalom. Gyula u. iG., Hí, 3. Telefon: 17-943. Elveszett dec./ 19-én férfi fekete balos kesztyű, fehér kötött béléssel. Megtalálója jutalom ellenében Vasgyár, Kerpely A. u. 13. sz. alatt adja le, Nagyéknál. „Dédy” kozmetika i elköltözött, Hoffmann Ottó utcai új bérház, III. épület, fszt. alá. Aladdin és a csodalámpa című, magyarul beszélő szí­nes, francia rajzfilm, amely az ismert mese újabb fel­dolgozása. Jóllehet, az egész, műsort betöltő rajzfilmeket felnőttek is szívesen nézik, s ez a történet általában vonzó is lehet számukra, azért ajánljuk mégis elsősor­ban gyermekeknek, mert az Ezeregyéjszaka történetébe beapplikált, modernkedő mozzanatok a felnőttek örö­mét inkább rontják, mint a gyermekekét. A másik filmet szovjet filmalkotók készítették. A címe: Az Abwehr ügynöke Ebben a filmben egy má­sodik világháborús szovjet elhárítótisztnek izgalmas ka­landjait kísérhetjük nyomon Ez az elhárítótiszt beépült a német Abwehrbe, azaz az elhárításba, és ott, az ellen­, ség között fejtette ki tevé­kenységét. Sok izgalmat ígér e film a kalandos fil­mek kedvelőinek. Hasonló ehhez az NDK- ban készült Hogyan lobiam el az őrnagyomat? című film, amely egy két­balkezes német szakaszveze­tő. valamint szovjet kato­nák kalandos, sok humorral szín-zeM történetit meséli el Erről is csak azt mondhat­juk, hogy akik a művészet helyett a művi izgalmat ke­resik inkább a moziban, bi­zonyára megtalálják szóra­kozásukat. *imm &, * Égj kocka az Aladdin és a csodalámpa című filmből. é.'óié --<.0' Ifivel® A CENTRUM ÁRUHÁZ minden kedves vásárlójának KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÜJ ÉVET KÍVÁN December 24-én 8-tól 16 óráig. December 31-én 8-tól 17 óráig TART NYITVA. 600 millió zsemle A Magyar Szabványügyi Hivatal a gyakori panaszok hatására felülvizsgálta a péksütemények 1964-ben ki­adott szabványát. A vizsgálatok során meg­állapították, hogy a sütőipar nagy mennyiségben csak zsemlét és kiflit hoz forga­lomba — zsemléből évente mintegy 600 milliót, kifliből pedig csaknem 900 milliót —, a többi péksüteményt az előbbiekhez viszonyítva el­enyésző mennyiségben gyárt­ja. A megkérdezetteknek csaknem egyötöde elégedet­len a péksütemények vá­lasztékával. A minőséggel a vidéki megkérdezettek fele, a fővárosi fogyasztók csu­pán 40 százaléka elégedett. A fővárosi és vidéki váro­sokban a háztartások egy- harmada. a településeken és falvakban ötödrésze sosem, az összes háztartás negyed­része pedig csak változóan elégedett a sütemények mi­nőségével. A leggyakoribb kifogások: súlyhiány, amely általános jellemző, kis tér­fogat, sütési és kidolgozási hibák, vagy pedig az. hogy a termék nem friss és nem tartalmazza az előirt ada­lékanyagokat. A Szabványügyi Hivatal megállapította, hegy a mi­nőségi hibák okai nem a szabvány előírásaiban, ha­nem éppen a szabvány be nem tartásában keresendők, ezért a jövőben fokozott gondol kell fordítani a szab­vány betartásának ellenőr­zésére. A B.-A.-Z. megyei Állat­forgalmi és Húsipari Vállalat az alábbi munka­körökbe alkalmaz dolgozókat: Gépírni tudó adminisztrátor, labortechnikus, felvásárló a mező­kövesdi kirendeltségre, raktáros, gépkocsivezető, gáztüzelésű kazánhoz kazámfűtőt-gépészt, segédfűtő, férfi, női segédmunkás, lakatos. A segédfűtői munkakör­ben 42 órás, egyéb mun- ' kakörökben 44 órás mun­kahét. A vállalat termékei­ből vásárlást és kedvez­ményes étkeztetést bizto­sítunk. Jelentkezni lehet: Miskolc, Vágóhíd u. 16. sz. alatt. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazon jó ismerősöknek és jó szomszédnak, akik szeretett jó édesanyánk, Szilvássy Istvánné (volt Néme.thy Gusztávné) teme­tésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyez­tek és ezzel is fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az LKM műszerészüzem összes dolgozóinak, megemlékezé­sükért. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédok­nak, utcabelieknek, isme­rősöknek és a 2. sz. Kise­gítő Iskola egész tantestü­letének. akik drága, felejt­hetetlen halottunk. Nyltrai András temetésén megjelen- 1 tek, sírjára koszorút, virá- j got helyeztek és rész.vétük- I kel fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. _________A gyászoló család M ély fájdalommal és megrendült szívvel tudat­juk', hogy a forrón szere­tett férj, édesapa, nagy­apa. testvér és vö ANTAL KAKOLY életének 44. évében hosszú, de türelemmel viseli beteg­ség után elhunyt. Temeté­se december 24-én délután 3 órakor, a hejdcsabai ka­tolikus temetőben. A iVH'/t'ú ••»!! Utfl

Next

/
Oldalképek
Tartalom