Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-18 / 296. szám

É52AK-MAGYARORSZÁG 4 Péntek, 1970. dec. 18. A gyermekek érdekében Ma ílélníán tanácsko­zásra ül­nek össze Kazincbarcika vá­rosi tanácsának, a városi pártbizottságnak vezetői az ott levő üzemek, vállalatok igazgatóival és szakszervezeti titkáraival. Olyan témáról lesz szó ezen a tanácskozá­son, mely mindannyíukal érinti: hogyan lehetne bőví­teni Kazincbarcikán az óvo­dai helyek számát. A fiatal szocialista város­ban jobbára fiatalok laknak, s majdnem minden család­ban akad óvodáskorú gyer­mek. Jelenleg a tanácsi és az üzemi kezelésben levő óvodákban „hivatalosan” 631 gyermeket tudnak elhelyez­ni. Ennél természetesen jó­val nagyobb az igény. Ez év szeptemberében a meglevő férőhelyekre 836 óvodáskorú gyermeket vettek fel, s még így is több - mint 200 jogos kérelmet kellett elutasítani Érthető hát, hogy Kazinc­barcika vezetőit foglalkoztat­ja ez a téma. Hiszen ha ar­ra gondolunk, hogy a jövő­ben még több óvodáskorú gyermek elhelyezéséről kell majd gondoskodni — vissza­térnek ugyanis a munkába azok a mamák, akik kivették a hároméves gyermekgondo­zási szabadságot — nagyon kevésnek bizonyul a jelenleg meglevő lehetőség. S a jövő esztendőben — az eddigi ter­vek alapján — mindössze egy 75 férőhelyes új óvoda átadására kerül sor a város­ban. A mostani tanácskozáson ezen az égető gondon sze­retnének segíteni. A város vezetői — a különböző üze­mekkel történt előzetes kon­zultációk alapján — többféle tervet is készítettek: hogyan lehetne bővíteni az óvodai Egy középiskolai munkaközösség tevékenysége (Tudósítónktól.) A sátoraljaújhelyi közgaz­dasági szakközépiskola köz- gazdasági munkaközössége december 16-án részletesen elemezte a vállalati jövede­lem és bérszabályozás rend­szerében 1971-től bevezetésre kerülő változtatásokat. Az is­kola szaktanárai megállapí­tották. hogy a megváltozott jövedelemszabályozási rend­szer az intenzívebb gazdál­kodást ösztönzi, fokozza az élő munkával szembeni ha­tékonysági követelményeket. Az iskola közgazdászai rész­letesen foglalkoztak azzal, hogy a nyereség központilag irányított megosztására még szükség van azért, hogy a népgazdaságban helyes arány alakuljon ki a felhalmozási és fogyasztási alap között. Sokoldalúan elemezték az egy főre jutó bér- éá nyere­ség mutatójának előnyeit. Ez a mutató érdekeltté teszi a vállalatokat a nyereség nö­velésében, az ésszerű lét­számgazdálkodásban és a ter­melékenység fokozásában. A közgazdasági munkaközösség tevékenysége megmutatkozik az oktatás színvonalának emelkedésében, a bővülő tu­dás azonban nemcsak az is­kola falain belül kamatozik, mert a szaktanárok az üze­mekben tartandó TIT-elő- adásokon is ismertetik a közgazdasági szabályozóesz­közök lényegét, hatását a vállalatok életére. Takács Imre mai mohi adja [wdcm ütUmld lapjait k cöomagjat T.c. NE VÁRJON AZ UTOLSÓ“ PILLANATIG A VOLÁN 3. sz. Vállalat (volt AKÖV) azonnali belé­péssel alkalmaz NŐI '"’S FÉRFI GÉPKOCSIVEZETŐKET. A gyakorlattal nem rendelkezők kiképzéséről gondos­kodik. A vezetői engedély érvényes „D” rovatával rendelkezők részére 1200 Ft-ot fizet, melyet téríteni nem kell, ha autóbuszvezetést vállal. Autóbuszvezetőknek egyenruhát, a gépkocsivezetők­nek munka- és védőruhát adunk. A családtagok az .ország bármely részén, autóbuszon kedvezményes uta­zásban részesülnek. A munkábajáráshoz kedvezmé­nyes vasúti utazást és járatainkon térítésmentes au- ' óbuszjegyet biztosítunk Felvételi helyek: ' Miskolc. József Attila u. 70. sz. Bejárat a Tüzér utca felől. Kazincbarcika, Mucsonyi u. 1. sz., Ózd, Zrínyi u. 32. sz., Sátoraljaújhely, Kossuth u. 58. sz., Leninváros, Debreceni u., Mezőkövesd. Széchenyi u. 2. sz. ■ helyek számát. Tanácsi költ­ségvetésből és az üzemek hozzájárulásából ugyanis több lehetőség is kínálkozik Az. hogy melyik elképze­lés valósul meg, hogy hány újabb gyermek nyerhet fel­vételt az óvodába, végső so­ron ezen a tanácskozáson dől majd el. Több vagy keve­sebb. Attól függ, hogy az ál­lami és a gazdálkodó szer­vek milyen mélyen nyúlnak bele saját pénztárcájukba. Mennyire érzik önnön érde­küknek is, hogy újabb óvo­dai csoportok kezdjék meg működésüket. fin .I,,,... gondolunk, hogy iid arra újabb ó’vodBai csoportok beléptetésével az üzemek helyzete is könnyeb- bedik, hiszen saját dolgozóik gyermekeiről van szó — ak­kor az tűnik logikusnak, hogy a tanácsi szervek és az üzemek egymással karöltve, egymást segítve mind, több támogatást nyújtsanak e szép feladat megvalósításához. A városban már eddig is na­gyon sok példa van arra, hogy közösen, együttes erő­vel valósítottak meg ha­sonló, mindenkit érintő el­képzeléseket. Remélhetőleg most is sikerül majd „meg­egyezésre jutniuk” az érde­kelteknek: a tanácsnak és a tanácskozásra meghívott nyolc üzem, vállalat képvi­selőinek. S ha így lesz, ak­kor az elkövetkezendő évben talán már kevesebb szülő ké­relmét kell visszautasítani. Cs. A. Megjelent Aczél György könyve Aczél György elvtársnak, az MSZMP Központi Bizott­sága titkárának könyve Esz­ménk erejével címmel megje­lent a Kossuth Könyvkiadó­nál. A válogatott cikkeket és előadásokat tartalmazó kötet átfogó képet nyújt kulturá­lis életünk ideológiai kérdé­seiről, tudománypolitikánk­ról, közművelődésünkről. Három nap múlva kezdődik a vizsgaidőszak. Sürget tellát az idő. December 21-ig meg kell szerezni az összes gyakor­lati .jegyet, az összes aláírást, A. műszaki egyetemek, műsza­ki főiskolák diákjai ilyenkor döbbennek rá, hogy milyen sok is valójában a néhány hete még kevésnek tőn' rajzolni­val ó. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóit is a rajzasztalok mellett lehet csak megtalálni ezekben a na­pokban. Mezőkövesd kulturális életéből A Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitünteteti Művészegyüttese december 14-én a járási mű­velődési házban nagy siker­rel mutatta be Hogy is volt című műsorát. A zenés, tán­cos visszapillantást az elmúlt 25 évre történelmi dokumen­tumokból és kortársak írá­saiból Molnár Gál Péter és Balogh Géza szerkesztette, rendezte Mezei Éva. ★ A mezőkövesdi állami ze­neiskola december 16-án nyil­vános növendékhangverseny keretében emlékezett meg Bartók Béla halálának 25. és Beethoven születésének 200. évfordulójáról. A hangverse­nyen részt vevő nagy számú közönség élvezettel hallgatta a zeneiskolás növendékek produkcióit. * A matyó népművészeti Ha­gyományok ápolására együtt­működési szerződést kötött a Matyó Háziipari Szövetkezet és az I. László Gimnázium KISZ-szervezete. Kertész Ist­vánná, A népművészet mes­tere vezetésével a gimnázi­umi tanulók szakkörön sajá­títják el a matyó hímzés mű­vészetét. A hímző szakkör a téli szünetben kezdi meg munkáját. Cseh énekesnő sikere Nagy érdeklődés előzte meg Kazincbarcikán a hang- versenyévad második bérle­ti előadását. A Miskolci Szimfonikus Zenekar Mozart C-dúr szimfóniáját, Sinfonia concertante című művét és Exsulate, jubilate c, motettá­ját adta elő. Ez utóbbit a Magyarországon élő, neves cseh énekesnő, Dagmar Wan- keová közreműködéséve) hallhatták a hangverseny hallgatói. A műsoron szere­pelt még Haydn G-dúr szim­fóniája is, A meghirdetett program­tól eltérően a zenekart Mi­los Zelenka karmester diri­gálta — szép sikerrel. A hangversenyen közreműkö­dött még Bákonyi Tamás oboa-, Novák József klari­nét-, Mészáros Imre kürt- és Nemes Ferenc fagottmű­vész. Fémmunkás Vállalat, Angyalföldi Gyár, Budapest, XIII., Frangepán u. 7—11. FEL FESZ lakatosokat (épület-, általános, gép-), betanított mun­kásokat, női és férfi segédmunkásokat, darakötözőket, fűtőket alacsony nyomású kazánokhoz, portásokat, éjjeliőröket, főportást, több éves gyakorlattal aszta­losokat. Karácsonyra a legszebb ajándékot az Universal árucikkeiből választhatja ki! Grundig-licenc alapján gyártott, kétsávos és négysávos ZK-magnetofonok, elektromos háztartási hűtőszekrények, camping-gázkészülékek, turisztikai felszerelések, sportfelszerelések. Exportáló: az Qüsoicreyci cgssäcl KÜLKEKESKEDELMI VÁLLALAT, Varsó — Lengyelország. Korszerű, tetszetős, könnyen tisztítható A PALMATEP FALTÓL FALIG SZŐNYEGPADLÓ Gyártja az OGV Palma Gumigyár, Nyíregyháza. Kapható a RÖLTEX szőnyegszaküzleteiben: Budapest, V., Kígyó u. 4,, V., Tanács körút 18., VI., Lenin körút 62., IX., Tolbuhin körút 11. OGV gumiáru szaküzlet: VI., Nagymező u. 21. A közületeket az OGV kereskedelmi központ szolgál­ja lei: Budapest, VI., Liszt Ferenc tér 10. A PALMATEP szakszerű lcragaszlását elvégzi az OGV szolgáltató és továbbfeldolgozó osztály: Buda­pest, V., Rosenberg házaspár u. 10. . Műszaki fejlesztési osztályunk keres 1971.1. 1-ei belépéssel kohó- és gépészmérnököket, gépipari technikusokat, műszaki rajzolót és adminisztrátort, valamint gya­korlott gyors- és gépírónőket KERESÜNK TOVÁBBÁ hegesztő, marós, esztergályos, lakatos, TMK-lakatos és szerszámkészítő szakmunkásokat. Bérezés: a gyakorlati évek figyelembevételével, meg­egyezés szerint. Jelentkezés: Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Felső zsolca. Állomás u. 5. Munkaügyi csoport

Next

/
Oldalképek
Tartalom