Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-18 / 296. szám
Péntek, 1970. dec. 18. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 SS Megvalósult javaslatok Űj utak, iskolák9 üzletek az ú jhelyi országgyűlési A legutóbbi és tanácsi választások jelölő gyűlésein sok közérdekű javaslat hangzott el. Az újhelyi járás tanácsi szervei a választások óta eltelt időszakban a lakosság célszerű javaslatait a költségvetési és a helyi társadalmi erőforrások gazdaságos kihasználásával jórészt megvalósították. Szinte minden településén sürgették az utak, a járdák építését, javítását. A választási ciklus kezdetén 235 kilométer kiépítetlen földút volt a községi tanácsok kezelésében. A társadalmi munkát is számítva, 25 millió forint értékben 45 kilométer köves utat építettek még ez év végéig, nagyobbrészt a leginkább elhanyagolt Bodrogközben, Gyöngytarló, Tiszakarád, Ti- szacsermely, Cigánd. Karcsa és Vajdácska térségében, a Hegyalján pedig elkészült a sárazsadányi összekötő út. Több mint száz kereskedelmi partner A Szovjetunió jelenleg 106 országgal tart fenn kereskedelmi kapcsolatokat. Külkereskedelmi forgalma az utolsó négy esztendőben évente több mint 8 százalékkal emelkedett és 1969-ben a növekedés értéke 1,8 milliárd rubel volt. A Szovjetunió külkereskedelmi forgalmának kétharmadát a szocialista országokkal bonyolítja le — ez 1969- ben elérte a 12,9 milliárdot az 1964. évi 10,1 milliárd rubellel szemben. Bővülnek a szovjet kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok a kapitalista országokkal is. Az áru- esereíorgalom értéke 1969- ben 6,9 milliárd rubel, míg 1965-ben 4,5 milliárd volt. Jelentősen fokozódott a forgalom Ázsia, Afrika és La- tin-Amerika fejlődő orszá- | gaival is. A Szovjetunió korszerű vegyipari, petrolkémiai, gépkocsi — textil-, papír- és cellulóz- — élelmiszeripari stb. berendezéseket vásárol külföldről, sok vasúti kocsit, hajót, elektrotechnikai és más felszerelést is rendelt, 1969-ben 3,5 milliárd rubelért, az ötéves terv első A esztendeje alatt összesen 11,5 milliárdért. ELADÓ 1 db felújított, fixplatós, D 350-cs Csepel gépkocsi. Tárcái Vezér Mg. Tsz, Tárcái. Értesítés! Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1970. december 22-én 7—15 óráig a Tetemvár mindhárom sorén az áramszolgáltatást munkálatok végzése miatt szüneteltetjük. EMÁSZ I. sz. kireiul. A Miskolci Közúti Igazgatóság felújította a járás területén a Ricse-Semjén, Ti- szakarád-Nagyhomok, Sárospatak—Tiszaesermely és Patak—Kenézlő, a Mikóháza— Szilkeháza, a Pálháza— Nagybózsva közötti útszakaszokat. Négy év alatt 20 kilométer járda is cpiilt a falvakban. A lakosság jobb kereskedelmi ellátását szolgálják a fogyasztási szövetkezetek bolthálózatuk nagymértékű fejlesztésével és korszerűsítésével: erre a célra a legutóbbi négy évben összesen 31 és fél millió forintot: fordítottak, Egyebek között 3 kis áruház, 8 új vegyesbolt, 6 kisvendéglő, 9 eszpresszó épült Hollóháza, Pálháza, — Azért vásároltam 21)30 forintért gáztűzhelyet, hogy a főzést, sütést gyorsan elvégezzem. Ha tudom, hogy ezzel a vásárlással csak bosz- szúságot szerzek, nem dobtam volna ki a pénzein — mondja Kovács Lajosné. Hasonlóan járt KuruczAl- bertné és még több levélírónk, akik örömmel vitték haza a főzés munkáját megkönnyítő, meggyorsító gáztűzhelyet. Igaz. a készülék hibátlan, azonban egyelőre csak konyhadíszül szolgálhat, ami bizony 2030 forintért egy kicsit drága dolog. Nem is vették volna meg, ha tudják, hogy a bekötésre, használatba vételre csak 1972-ben kerülhet sor. — Addig vagy gyönyörködünk benne, vagy visszavisszük a boltba — ha ugyan Sárazsadány, Révleányvár, i Cigánd, Riese, Tiszakarád, i Zemplénagárd és Tolcsva ! községekben. Az oktatási és a közművelődési lehetőségeket javította a megépült 7-es új általános iskola, összesen 35 tantermével, s még ebben a ciklusban kezdődött el egy újabb 10 tantermes iskola építése a bodrogközi Jliesén. Üj művelődési otthont ka^ i pott Hollóháza, Kishuta, Vá- I gáshuta, Pusztafalu, Fűzér, j Felsőregmec, Bodroghalom, Pácin, Semjgn és Zemplén- agárd. Tolcsván, Olaszlisz- j kán, Kenézlőn, Karcsún, Mi- kóházán, Tiszakarádon pedig korszerű szabadpolcos könyvtárak szolgálják a köz- művelődés céljait. visszaveszik — írja bosszúsan Nagy Sándorné. A panaszokkal kapcsolatosan a TIGÁZ miskolci üzemegységének vezetőjét, Katona Zoltánt kerestük meg, aki a következő választ adta:..Az országos propán-bután gázellátási nehézségek miatt 1970. október 1-től a palackok eladását vagy cserepalackok vásárlását leállította a VASÉRT Vállalat. Dr. Léváról Ferenc nehézipari miniszter legutóbbi rádiónyilatkozatában mindezeket megerősítette, mert a pb-gázel- látással ténylegesen problémák vannak. Üzemegységünknél napjainkig közel 1000 felhalmozódott igénybejelentés van, amit beérkezési sorrendben október 1-töl ütemezünk bekapcsolásra. A novembertől jelentkezőknél A TERMELŐSZÖVETKEZETI mozgalom fennállása óla alapvetően megváltozott a falvak képe. Az egyéni gazdálkodás éveiben könnyű volt felismerni a paraszt- ember portáját: a szalmakazlak, a takarmányos kazlak, a csűr nagysága egyszersmind azt is elárulták, hogy tulajdonosuk a kispa- rasztok, vagy a középparasztok rétegébe tartozik-e. Ma a falusi porták legtöbbjén csak annyi takarmány látható, amennyi __ a háztáji állatállomány ellátásához szükséges; a legtöbb helyen régen lebontották már a csűrt is, hiszen nincs fogat, szerszám, mert annak idején a közösbe vitték be. A falusi porták azonban nem maradtak kopárak, elhagyatottak: a csűr helyébe cseréptetős melléképület került, a gazdasági udvart feltörték és a háztartást kiszolgáló kert lett belőle. Rendezettebbek, tisztábbak, kulturáltabbak lettek és mindinkább azzá válnak a falust udvarok. A KÖZÖS gazdaságok létrejöttével egyidejűleg megkezdődtek az építkezések az erre kijelölt területeken. Gépszínek, magtárak, korszerű istállók. megannyi gazdasági épület. sorakozik egymás mellett. Különösen az utóbbi esztendőkben, tehát a termelőszövetkezetek politikai, gazdasági megszilárdulásával párhuzamosan soha nem látott méretű építkezés kezdődött a falvak belterületén kívül is. Olyan építési feladatok adódnak most, amelyek szorosan összefüggnek a termelés fejlődésével. A IV ötéves tervben például előtérbe keiül az előre gyártott, könnyű szerkezetek fejlesztése, ami jelentősen lerövidíti a gyártási, felépítési időt, csökkenti a munkaerő-szükségletet. Borsod megyében az elmúlt néhány évben előbbre Gönc főutcáját sár borítja. Csúszós, ragadós sár. Hideg szél jár a házak között, és bebújtatja a permetező novemberi ködöt az utcára merészkedők ruhája alá. Fázós idő. Az öregek napközi otthonában már az előszobában kellemes meleg fogadja a vendéget. És a frissen festett: falak mészillata. Még csak alig két hete, hogy először begyújtották az olajkályhákat, és hogy gazdára mar csak 1972. évre tudjuk , vállalni a bekapcsolást. Pár évvel ezelőtt megszüntették a pb-gázpalack kiutalásos rendszerét, azóta azt szabadon vásárolhatja mindenki. Tervezés szerint a jelenlegi, országosan több mint 1 millió 300 ezer pb-gázfo- gyaszlói létszámot csak 1975- re tervezték. Ebből adódott a jelenlegi korlátozás, illetve a palackvásárlási lehetőség leállítása. mert. ma már a meglevő fogyasztók gázellá- j tása is nehézségeket okoz. A legkellemetlenebb, hogy a kereskedelem a gáztűzhelyek eladásánál nem hívja fel a vásárlók figyelmét arra, hogy a bekapcsolásra csak 1972-ben kerülhet sor. őszintén sajnáljuk, hogy a jelentkező igényeknek — rajtunk kívül álló okok miatt.— j nem tudónk eleget tenni.” | léptünk az állattartó telepek korszerűsítésében: széles körben elterjedtek a könnyűszerkezetes épületek, s kísérletek történnek a komplex állattartó telepek építésére is. Ugyanakkor a sertéstenyésztésnél is sokrétű próbálkozásoknak lehetünk szemtanúi. A sertéstenyésztés építési, műszaki fejlesztési feladatait az is meghatározza, hogy az elkövetkező években várható az intenzívebb hússertés fajták, hibridek fokozottabb elterjedése és a nagyüzemi, háztáji gazdaságokban a ke- véréktakarmányok íélhasztaláltak az ebédlő székei, a társalgó foteléi. — 1965. október elsejétől van öregjeinknek napközi otthona — kezdi a beszélgetést Volják Béla né gondozónő. — Azóta összeszoktunk, megszerettük egymást — folytatja tovább. — A kezdet kezdetén mindösz- sze egy helyiség jelentette azt, amit most az ebédlő, a társalgó, a fürdőszoba, az előszoba stb. jelent, öt év. és megváltozott itt minden Most már maguk az otthon lakói is szívesen jönnek. Hamarosan dél lesz. Mindenki az ebédlőben ül. De az asztalokon kártya, dominó, hímzés és megkezdeti horgolások. A kezek azonban pihennek. Bennünket várnak. Ritkán jön hozzájuk vendég. Amikor belepünk, félbe marad a halk beszéd és megilletődöU csend ül a szobára. Hogy felengedjen a feszélyezettség, megkérjük Grahogy nénit — ' akinek férje hajdan parádéskocsisa volt itt Pálffv grófnak, s akinek családja azt megelőzően dohányos volt Szabolcsban —, hogy énekeljen, mint máskor, mint mindig. — Énekeljek? Aztán mit? — kérdezi. — A legkedvesebb nótáját. — No jó. „A halászi lebúj, lebúj, [lebúj, Én előlem Jakab Samu ne /bújj Hiába bújsz erdő sűrűjébe. Mert megfog a vármegye [rendőrje. Hálásának fokozódása. A sertéstartás mellett új feladatokat ad a tervezőknek és építtetőknek a juhtartás korszerűsítése, a zöldségtermelés, a gyümölcs-, szőlő- es bort árolás-fel dolgozás fejlesztése. AZ AESOZSOLCAI Betonelemgyár, az épülő mező- gazdasági , épületelemgyár, több szövetkezeti üzem segíít a korszerűbb építkezést. A megye tsz-portáin is napról napra tanúi lehetünk a korszerűsítésnek, a modern technológiák bevezetésének. Szépen kérem a vármegye lurakot. Ne láncolják össze [Jakabot. Kiszakad a gyémánt [gyűrüköve, Kit a felesége adott neki [jegybe. Ne sírj, ne sírj kedves [feleségem, Visszasegít majd az Isten. Vissza, vissza, de nem [tudom mikor, öregasszony leszek már én [akkor.' — Most lámpalázas Grahogy néni. Máskor szebben szokott sikerülni — erősít- getik többen is. — És menynyi szép nótát tud még! — Mindig énekeltem életemben, az biztos. Dohánykötözéskor is. meg nyárba is. ha mentünk haza a mezőről. Csak úgy hasított a határ a dalunktól — szól felénk fordulva Grahogy néni. De vízkék szeme messzire kutat, túl az ablakon, túl háztetőkön és túl a házak fölé magasodó csupasz fakoronákon . . Néhány pillanatig mozdulatlan marad szikár kis alakja. összefonott ujjú. s vékony erektől sűrűre hálózott száraz bőrű kezét ölébe ejtve pihenteti. Az asztalokon cannak a donfinókockák, keresik a kezekben helyüket a kártyalapok, színes cérnái; bujkálnak a rajzos fehéi anyagokban, s ismét táncolnak — mint karcsú kötél- áncosok — a horgolótűk : ieszes fonalakon. A gönci öregek napközije ismét éli megszokott életét És az otthonból az udvarol át a kapuig, elkísér me; bennünket Grahogv néni éneke. Bíró Péter Kisbárányok szinkron ban Űj módszert alkalmaz a bárányozásban a Högyészi ÄG I által vezetett juhtenyésztést és értékesítési társulás egyik : tagja, a tengelici Petőfi Tsz. Az úgynevezett szinkron ‘ módszer két év alatt három bárányozást biztosít a juhászaiban. .Jelenleg az idei év második bárányozása tart, 1300 anyajuh eddig több mint hétszáz kisbárányt ellett. Az új évre czerkétszáz kisbárányra számítanak a szakemberek. Exportra is küldenek a 16—20 kg-os szopósbárányokból. Decembertől folyamatosan mintegy hatszázat szállítanak Olaszországba. Képünkön: az utolsó szálak, amelyek az anyát újszülött bárányához kötik. A vásárlók figyelmébe! Gáztűzhely, vagy konyhadísz? O. M. Hol késik a busz? Fojtán László felvétele i Ének az otthonból Rendezett falusi udvarok