Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-13 / 292. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 4 Vasárnap, 1970. dec. 13. Borsod példája Mint az elmúlt héten arról tudósításokban beszámol­tunk, a Népművelési Intézet kezdeményezésére országos jellegű tanácskozás volt Óz- dem. (Érdemes megjegyezni, hogy fél esztendőn belül im­már másodszor volt e borso­di iparvárosban országos népművelési eszmecsere.) A választás azért esett Borsod megyére, és azon belül is Öalra, mert megyénk a köz­művelődési intézmények kö­zös fenntartásában országo­san is figyelmet érdemlő eredményekkel büszkélked­het, s mert Özdon különö­sen jó példája található en­nek. Özd eredményeire nemcsak a helyiek büszkék, hanem egész Borsod megye is szívesen vállalja magáé­nak, és egy későbbi alkalom­mal érdemes is lesz vele megismerkedni. Előbb azon­ban a Borsod megyei ered­ményekkel ismerkedjünk meg, melyeknek egyik, igen fontos összetevője az "a te­vékenység. amit a kétnapos tanácskozás „ózdi modell”, ként emlegetett. Borsod megyében már a 4/196'5-ös művelődésügyi mi­niszteri rendeletet jóval megelőzve jelentkeztek a kö­zös fenntartás első jelei. A közmüvelési munka haté­konyságának növelése, az intézmények tevékenységé­nek összehangolása, az anya­gi, személyi feltételek meg­javítása érdekében egy sokat ígérő folyamat indult meg 1962-ben Borsodban. A me­gyei tanács és a Szakszerve zetek Borsod megyei Taná­csa az „egy falu, egy könyv­tár” elvből ikiindulva határo­zatot hozott, hogy egy tele­pülésen csak egyfajta könyv­tár működjék, ne versengjen oktalanul egymással a taná­csi és szakszervezeti fenntar­tású intézmény, kössenek megállapodást közös fenn­tartásra, és az a szerv le­gyen az intézmény működ­tetője, amelynek egysége erősebb, életképesebb. E ha­tározat nyomán elsőként Oz- don született megállapodás a könyvtárak közös fenntartá­sára, és azóta a városban e feladatot a szakszervezeti könyvtár látja el. A példát több helyen követték, első­ként Rudabányán, Királdon és Hollóházán. Az 1965-ben megjelente­tett, és már előbb hivatko­zott 4/1965-ös. a közös fenn­tartást szabályzó művelődés- ügyi miniszteri rendelet ered­ményeként született meg Miskolcon a Borsod megyei Művelődési Központ. az SZMT, a megyei, a Miskolci városi és a Miskolci járási Tanács közös fenntartásá­ban, majd 1967-ben Özdon létrejött Ózdi Népművelési Intézmények címszó alatt a város közös fenntartású köz- művelődési intézményhálóza­ta (amelyből sajnálatos mó­don, még ma is hiányzik a farkaslyuki és bánszállási művelődési intézmény be­kapcsolódása). 1967-ben Le- ninvárosban, 1969-ben Sajó- bábonyban és Kazincbarci­kán született ilyen megálla­podás. Jelenleg öt közműve­lési intézmény működik Bor­sod megyében közös fenntar­tásban. Ez a szám sajnálato­san kevés a megye nagysá­gához képest, s arra kell tö­rekedni, hogy a hálózat bő­vüljön. szaporodjék Borsod­ban az ilyen módon működ­tetett közművelési intéz­mények száma. Az eddigi ta­pasztalatok, melyek immár országos például szolgálnak, megyei szinten is, meg kell. hogy győzzenek sok fenntar­tó szervei. A közös fenntartás elő­nyeit. eredményeit az intéz­mények tartalmi munkájá­ban, a munka színvonalá­nak emelkedésében. tevé­kenységük hatékonyságának növekedésében határozottan lehet tapasztalni. A megnö­vekedett anyagi lehetőségek, a jobb feltételek, a szemé­lyi erők koncentrálása erő­teljesen éreztetik pozitív ha­tásukat. A települések kulturális éle­tében — különösen Leninvá- rosban és Özdon — döntő helyet foglal el a közös fenntartású intézmény, Ka­zincbarcikán a város egé­szére kiterjedő munka még csak elkezdődött, megfelelő következtetéseket levonni még nem lehet, de az eddigi tapasztalatok biztatók. Borsod megyében mind az öt közös fenntartású intéz­mény működtetője a szak- szervezet, támogatói a taná­csok. A közös fenntartásról szóló megállapodások min­denütt rögzítenek bizonyos jogokat a működtető és tá­mogató szervek számára. A tanácsok és szakigazgatási szerveik állami felügyeleti jogai sok esetben keverednek a támogatót megillető jogok­kal, s ebből adódóan helyen­ként kisfokú bizonytalanság tapasztalható. A közös fenn­tartású intézmények irányí­tása több csatornás, talán kissé bonyolult. A szakszer­vezeti területen túlzottan centralizáltnak tűnő szak­mai irányítás napjainkban esetleg felülvizsgálatra szo­rul. Á helyi szerveknek több jogi lehetőség kívánatos. Ér­demes még egy gondolatra itt kitérnünk: nem jó, ha a támogató szervek a támoga­tási összeg átutalásával le- tudottnak vélik a közös fenntartás rájuk eső részét. A Borsod megyei közös fenntartású közművelődési intézmények működési ta­pasztalatai alapján egyre jobban kirajzolódik a műve­lődési központok sajátos pro­filja, melyet nagy mérték­ben a helyi igények formál­nak. Tervszerű, összehangolt munka van kibontakozóban, bár néha érződik, hogy a központi intézmény — a ki­sugárzó pozitív hatás mel­lett — árnyként is nehezedik i a peremkerületek hozzácsa- ! tolt fiókintézményeinek te- \ vékenységére. Az eddigi ta- j pasztalatok egyben már a feladatokat is meghatároz- 1 zák. Legelsőként azt. hogy további felvilágosító, meg­győző munkával növelni kell a közös fenntartású intéz­mények számát. Küzdeni kell a munka hatékonyságát gátló, rossz értelemben veit tulajdonosi szemlélet ellen. Az üzemeken kívül állami gazdaságokat, . szövetkezete­ket, ktsz-eket is meg kell nyerni e célnak. Az irányító­ellenőrző munkában nagyobb szerepet kell biztosítani a ta­nácsoknak, jobban törekedni a differenciált, szakosított tevékenységre, a település sajátos kulturális arculatá­nak kialakítására. Minde­nütt még több figyelmet kell fordítani a betanított és se­gédmunkások, valamint a be­járó dolgozók kulturális el­látására. A borsodi tapasztalatok az elmúlt évek tükrében ked­vezőek, de további munkára sarkalták is. Az ózdi orszá­gos tanácskozás — bár pél­daként állított minket — kötelezettségeket is rótt ránk. Benedek Miklós A Miskolci Kamarakórus és a szimfonikusok kamarazenekarának hangversenye Vexényelt: Reményi János Egy-egy város szellemi epülete a kultúra köveiből rakódik egymásra. Az intéz­mények munkája, az oktatás, a közművelődés, a tudomány és a művészetek egyaránt hozzájárulnak. Megépítése, kialakítása hosszú, tervszerű áldozatos munkát kíván anyagiakban. szellemiekben egyaránt. Ehhez a szellemi épülethez a művészetek is nélkülözhetetlenek. Egy-egy kiállítás, hangverseny egy­másba kapcsolódása eredmé­nyezhet kisugárzó hatást, alakítja egy-egy város szel­lemi levegőjét, hagyományait. Jelen esetben a zeneművé­szeti élet megnyilvánulásaira fordítva figyelmünket, nem lehet közömbös, milyen na­gyobb. a város mindennapi zenei életén túlmutató alkal­mat tud nyújtani az érdeklő­dőknek és a hazai zenemű­vészeinek. A Miskolci Kamarakórus néven szereplő együttes és a Miskolci Szimfonikus Zene­kar kamarazenekara Purcell Anlhemjét és Bach 21. sz. kantátáját mutatta be Re­ményi János vezényletével. Forgács Éva, Pekker Zsuzsa, Prévoz János, Marczis Deme­ter ének-, Virágé Endre or gona-, Bátfonyi Tamás oboa-, Bianki Iván gordonkaművé­szei; közreműködésével. Elő­adásra került még Händel B- dúr orgonaversenye, Erich Piasetzky NDK-beli orgona­művész tolmácsolásában. A vállalt feladat a kórus­nak a mindennapokat meg­haladó, de azt dicséretesen megoldó teljesítmény volt. Bach hatalmas fúgáinak megszólaltatása zeneileg és fizikailag egyaránt nagy pró­ba. Bemutatásukat — a fel­adat nagyságából eredően — feszültség kíséri. Nem sokkal kisebb igényű a nagy angol zeneszerzőnek, Purcellnek a műve sem. Ez a belső foko­zott koncentráció néha alig észrevehetően, máskor talán erőteljesebben érződött, kü­lönösen a kényesebb szólam­belépéseknél. S bár korrekt, nagyszabású hatást eredmé­nyezett, a szólamok áradását olykor lefékezte. Az összha­tás mégis felemelő, impozáns volt, különösen a Bach kantáta záró része, diadal­mas ragyogásával. A szólis­ták nehéz szerepükben mű­vészien helytálltak. Reményi János mindvégig töretlen biztonsággal, a mű­vek teljes értésében olyan produkciót eredményezett, amelyet zenei életünk szem­pontjából örömmel számon lehet tartani. A közönség megérdemelten ünnepelte a szereplőket. Az átélést a ma­gyar szöveg jobban szolgálta volna az óangol és német helyett. A Händel orgonaversenyt ilyennek képzeljük, mint Erich Piasetzky játszotta. Ilyen ünnepinek és szépen formál tnak. V. Zalán Irén Tájak9 gond, önállóság Az I. miskolci léli túriul néhány íanulsá«*» Váróterem. TÍZ OKSZAGOS kiállítás után, s azok egyenes folyta­tásaként idén először miskol­ci téli tárlat néven nyílt meg képzőművészeink e hagyo­mányos, kétévenként rende­zett seregszemléje. Indokol a kérdés: a névváltozás mi! jelent, mire utal? Vajon csak a megrendezés feltételeinek szerényebb voltát kívánja ér­zékeltetni? Vagy az új név új kiállításszervezö koncep­ciót is jelöl, tartalmi válto­zást, megújulást, a profil ka­rakteresebb érvényesítését? Azt kell mondanunk, hogy az első téli tárlat sok rokon­szenves vonása mellett épp e kérdéseikre nem tud egyér­telmű s meggyőző választ ad ­ni. Vagy épp ezt a sokértelmű­séget és heterogenitást, ezt a szemléleti oldobtságot kell ka­rakternek, megkülönböztető s meghatározó arculatnak te­kintenünk. s egyben felelet­nek is? Van-e, lehet-e sajá­tos arculata, szellemi rokonu- láson alapozott önállósága, érzékelhető szemléleti közös­sége tájunk képzőművésze­tének? A kérdésekre újabb kérdések sorjáznak feleletül. A galéria meglehetősen korlátozó szűkössége mellett is 135 alkotás fogadja a tár­lat vendégeit. 54 festmény mellett 45 grafikai lap és 34 kisplasztikái mű alkotja a műfajilag — legalább is szémszerűségében — arányo­san válogatott, szerkesztett anyagot. A festmények leg­többje olajfestmény, s a mé­reteket tekintve a táblaképek hagyományos arányai érvé­nyesülnek. A grafikai művek annál változatosabb képet mutatnak technika dolgában s ez természetes is; bár a sokszorosító technikák a réz­karc, a fa- és linómetszet és Kentaur. Felcdy Gyula rajza. ^ntrcsil; János raj/.a. a kőnyomat meghatározóan érvényesül az anyagban. Kü­lönösen érdekes, hogy a ko­rábbi évekhez képest művé­szeink mintha nagyobb kedv­vel alkalmaznák a litográfiái eljárást. Hogy nem véletle­nül. azt az bizonyítja, hogy a tárlat grafikai anyagának talán legemlékezetesebb al­kotásai Feledy Gyula litográ­fiái s Czinke Ferenc A szen­vedés virágai című lapja. A szobrászati anyagból Asszo­nyt Tamás nagyon szép érem­plasztikáira s id. Szabó Ist­ván egyszerűségükben lenyű­göző expressaivitású faszob­raira, Németh Mihály Tánco- lók-jára. Varga Imre Derko- vfts-szobrára figyeltünk fel. MIELŐTT AZONB AN rész­letesebb elemzésre térnénk, külön szólnunk kell a tárlat meghívott művészeinek, a mai magyar képzőművészet reprezentánsainak a tárlaton való örvendetes jelenlétéről. Igaz ugyan, hogy e jelenlét a joggal elvárhatónál lényege­sen korlátozottabb s eléggé esetlegesnek tűnik, ez azon­ban nem a kiállítás szervező­in és rendezőin múlt nyilván. Mindenesetre arra figyelmez­tet, hogy a következő tárlato­kat időben is hosszabb s in­tenzitásban pedig alaposabb, gondosabb előkészítésnek kell majd megelőznie. Bernát Au­rél, Kmetty János, Bálint Endre. Domangvszky Endre, Kokas Ignác, Csohány Kál­mán, Kerényi Jenő munkái emelik e tárlat értékét, rang­ját képzőművészetünk életé­ben. Kívülük a következő téli tárlatoikon reméljük, talál­kozhatunk majd piktúránk s szobrászatunk más reprezen­tánsaival is. Szúr esik János kapta meg Miskolc város nagydíját ki­állított képeiért. Három rea­lista fogantatású képe közül különösen az öregség és a Váróterem ragad meg. Em­berábrázolásából humánum, s mély együttérzés sugárzik; monumentális látásmódja, s a széles ecsetvonásokból szaba­dabban kibomló, élő színvi­lág költői erejűvé emeli az egyszerű emberek mindenna­pi életének ellesett pillanata­it. Lehetne talán az emberáb­rázolásnak e realista mély­sége és tisztasága, e drámai pátoszé humanizmus is útja s része azon karakter kibon­takozásának. melyről a beve­zetőben szóltunk. Művésze­inktől nem kéri senki, hogy kohókat s gyárkémónyeket, hazug pózokba merevített ol­vasztárokat fessenek; de hol van piklúránkban a munka való és megélt, át érzett meg­jelenítése, a munkásé, akinek naponkénti helytállása füst­ben, porban, hőségben, ez a minden erőt igénybe vevő minden izmot, ízületei meg- sajdító küzdelem hősiesebb, nagyszerűbb emberi tett, semhogy ne lehelne alkotá­sok méltó témája. A vásár­helyi piktúra a paraszti élet, a paraszti munka megörökí­tésében maradandót alkotott. S éppen azzal, hogy szakított a hamis pózokkal, az illú­ziókkal. Őszinte és hiteles, szinte szociografikus pontos­ságú kép bontakozik ki e mű­vészek alkotásaiból immár az új, a megváltozott paraszti életről is. A munkásság éle­tének, napi munkájának ilyen őszinte, pózoktól mentes áb­rázolásával azonban mind­máig adós kén- "'művészetünk, EGY MÄS1K irány, más­féle lehetőség érik mind tel­jesebbé a Miskolcon ás Bor­sodban élő s munkálkodó képzőművészek, elsősorban grafikusok jelentékeny cso­portja munkásságában. Fele­dy Gyula, Lenkey Zoltán, Lu- kovszky László, Pető János müvei, de más alkotók mű­vészete is tükröz intellektuá­lis elmélyülésre való hajla­mot és tudatos törekvést. Ezen a kiállításon Feledy Bartók-sorozatára s Lenkey groteszk hatású, asszociatív szerkezetű grafikai lapjaira, mint e tendencia jellemző s egyben művészileg is kiemel­kedő reprezentálólra utal­nánk. Feledy absztrahált folt- és vonalkultúrája, a látványt grafikai jéllé átlényegesítő gondolatisága minden vonzó szellemi töltés, lebilincselő artiszitikum mellett is zsákut­cával fenyeget, az absztrakt művészet zsákutcájával, a szubjektivizmus céltalansá­gával. Lenkey szürrealiszti- kus komp oná ltságú művei nem szakadnak el annyira a látványtól, a láthatótól, mint Feledy. Hol vidámabb, hol keserűbb gunyorosságuik, a groteszk látás egyedisége te­szi őket vonzóvá itt is. Is­métlődéseiben azonban az ő művészete is veszthet erejé­ből. i Nem borsodi ugyan, de szellemében jellegzetesen ide kapcsolódik Czinke Ferenc, aki egy, a népi formák, nép- művészeti motívumok világá­ból táplálkozó absztrakt ki­fejezésmód, a látványfestést túllépő asszociatív szerkesz­tés és jelképrendszer kialakí­tásán munkálkodik művésze­tében. Lapjai — a már emlí­tett litográfiája mellett a Karcsai legenda két famet­szete — szépek, megragadó- ak. Jó érzéssel láttuk Barcsi Pál lapjait, amelyek a művész megnövekedett alkotókedvét mutatják; árvízi sorozatát e lapok kifejezésbeli szépsége, ereje mellett a friss élmény, a téma igényes, művészi meg­ragadása is dicséri. Kunt Er­nő különleges technikával, papírkivágással formált ké­pe, az Ősz a művész két szép olajfestménye mellett újabb bizonyítéka el nem apadó újító, kísérletező kedvének. A már említett Lukovszky Lász­ló Emlékezés-sorozatának lapjai, Pető János Csodaszar­vasa és Holdutasa mellett szí­vesen gyönyörködtünk Seres János olajfestményeiben és grafikai lapjaiban. Mazsaroff Miklós három igen szép s művészetének további tel­jesedését mulató ola.itempe- rájában. Papp László és Zsig- nár István táikéoeiben. A MISKOLCI téli tárlat egészében méltó folytatása a korábbi országos kiállítások­nak. Az a törekvés, hogy ne váljon provinciálissá, ne vi­déki rajztanárok kiállítási le­hetőségét jelentse, ez a ro­konszenves igényesség nyil­ván töretlen marad a követ­kező téli tárlatokon is. ame­lyek majd a most megvála­szolatlanul maradt kérdések­re is választ adhatna'­I’app Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom