Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-10 / 263. szám

Oszd divat Zöld anyaibból készült alkal­mi turbánkalap. i ' Méltán emlegetik Kiizinc- harcöcát a fiatalok városá­nak. Az átlagos életkor jóval alacsonyabb az országosnál, s asm örvendetes: sok a gye­rek, évről évre gyarapodik az ifjú szocialista város la­kóinak száma. A természetes aiepszaporo- dás, és nem utolsósorban az ipar vonzására bevándorló családok előidézik azt a hely­zetet; hogy bár növekszik a Az EszakanagytMtÄszagi Vízügyi Igazgatóság szakem­berei befejezték a Tisza, Bodrog, Hemád, Sajó és a Tana több mint 540 kilomé­ter hosszú gátrendszerének őszi bejárását, illetve védké- pességük vizsgálatát. Az idén a gátak fenntartására. 23 millió forintot költöttek és a tavaszi nagy árvíz­től meggyengült, vagy meghibásodott töltéssza­kaszok kijavítására még J0 millió forintot irá­nyoztak elő. Ennek az összegnek a fel­használásával a leginkább bölcsődei, óvodai férőhelyek száma, új iskolákat épít a város — mégis kevés ma még. A városi tanács összeállt- tóttá fejlesztési koncepcióit a következő ötéves terv idő­szakára. Ezek szerint 375 óvodás diétására kell helyet, biztosítani, s legalább negy­ven általános iskolai tanter­met kell felépíteni. wszélyeztotetl, gsk/resaeket most megerősítik. így például a Eeisö-Tiszán, Zemplénagárdfól lefelé csak­nem tíz kilométer hosszú­ságban a védelmi vonalat kiszélesítik és magasítják, Tiiszadob térségében az úgy­nevezett Szenterdönél —ahol tavasszal erős vízszivárgáso­kat pátricilemezből készült acéttadlal zárták el — a gát szárazföldi oldalát nyomó - padkával látják el, Tiszattar- ján és Tiszakeszi közötti víz- faikadásos területein pedig ál­landó jellegű etHewnyomó medencéi: létesítenek körsé­táik: kiépítésével. A Bodrog sárospataki szakaszán a "Viola utcánál befejezik az új, 3 kilo­méter hosszúságú gát építését, a Hemád véd­vonalain terméskővel erősítik meg a szakadó parkrészeket, a Tárnán moderszabáiyozási mun­kákat végeznek. Ezen a kis folyón az idén 13 árhullám vonult le és az erős áradattól a meder sok he­lyen kiszélesedett és elérte a töltések alját. Ez pedig ve­szélyezteti. a gát állékonysá­gét. Ezért a folyó medrét kotrással mélyítik, s a tölté­seket, ahol szükséges, széle­sítik és magasítják. A nagy fontosságú munkák minde­nütt jó ütemben folynak, s előreláthatóan az év végére befejeződnék. * A /íöw’ífcé*« ötéves tervben Űi óvodákat, iskolákat építenek Bareikán IMm&rms öl íníyó mmém Erősítik a gátakat A h&tgmes&msi hónap eredménye Az (Ózdi Kohászati Üzemek acélmű gyárrészleigenek szo­cialista brigádjai 20 ezer tonna, terven fe­lüli acél gyártását vállal­ták év elején, s a kong­resszusi munkaverseny során 30 ezer tonnára módosították terven felü­li felajánlásuk»,t. Október végén értékelték ed­digi teljesítményüket, s ki­tűnt, hogy tíz hónap alatt több mint 25 ezer tonnával csapoltak több acélt a ter­vezettnél. A kongresszusi hó­nap fokozott versenylendü­lete megmutatkozott az ok­tóberi termelési eredménye­iknél. Az acélmű szocialista brigádjai 82 ezer tonna havi ter­vüket 6483 tonnával túl­teljesítették, s ezzel újabb havi rekordot ér­tek el. Teljesítményük értékéi eme­li, hogy a többlettermelés nem ment a minőség rová­sára. Kitüntetés ■Ünnepségei, tartottak no­vember 7. ajkaiméiból a Bor- sod-Abaúj-Zembtlén megyei Beruházási Vállalatnál. Az ünnepségen Fügedi Péter, a megyei tanács vb osztály- vezetője mondott ünnepi be­szédet, majd kiváló dolgozó kitüntetést adott át Nagy Ottónak, a vállalat műszaki igazgatóhelyettesének és Bal ­ta Mihály gazdasági igazgató- helyettesnek. Ezt kővetően dr. Bueskn Mihály, a vállalat igazgatója 11 embernek adott át kiváló dolgozó jelvényt. m -M Ügyeletes riporterünk jelenti: Feliér «I a Bükk Lombnélküli iák Tavaly november 7tón esett le az első hó a Bükk- ben. Az idén egy napot ké­sett. November 8-án, vasár­nap kezdtek szállingózni az első hópelyhek és a két és fél órai havazás tiszta fehér­be öltöztette a Bükk erdőit. A havazás sok kirándulót ta­lált a hegyekben, sokan ak­kor indultak el, amikor már esett. A hőmérséklet kelle­mes volt, többen csak puló­vert viseltek. Ennek ellenére a forró tea voll a sláger a bánkúti turistaházban. De nem sokáig tartott a téli hangulat, mert hétfő reg­gelre már nyomna sem volt a vasárnapi hónak. Tegnap es­te újra esni kezdett, de az már csak havas eső volt. Versenytárs helybenhagyta. A vádlottak kegyelmi kérelmet az Elnöki Tanács elutasította. Az ítéle­tet végrehajtották. Késtek a vonatok B'eltétóleahetőein a tegnap beállít őszi időjárás is közre­játszott abban, hogy több vonat jelentős késéssel ér­kezett a miskolci Tiszai pá­lyaudvarra. A reggel jövő Tokaj expressz csaknem fél órával később ért be, a 402- es gyors is 9 óra 37 perc helyett 9 óra 57 perckor ér­kezett Budapestről. A menet­rend szerint 17 óra 5 perekor érkező pesti személyvonat is löbb mint húsz percet ké­Nagyjából egyenlő távol­ságra van Budapesttől ha­zánk két legnagyobb mész- kőhegysége: a Bükk és a Mecsek. A Baranyából érke­zett híradás szerint az 1971- es évben igen jelentős fej­lesztési programot hajtanak végre a déli mészkővidéken. Üjabb üdülőtelepeket képez­nek ki Orfün. Siklóson, Aba- 1 igeien és Harkányban. A Misina-telőn — ahol már , víz- és csatornahálózat vis van _ kötélpályát építenek, j Jó lenne, ha ebben a ver- | senyben a Bükk sem marad­na le! Megtámadta a csapost Baleset Balesetet szenvedett tegnap délután a felsőzsolcai Mező- aazdasági Gépjavító Válla­latnál B. József 17 éves fia­talember. Forró alumínium- öntvény folyt a cipőjébe. Harmadfokú égési sérülések­kel vitték kórházba. Fotó: Eaczó József. i\en» kapíalt kegyelmet Boldizsár László apci, és Kovács Bede Bálint mátra- szelei lakos 1970. február 16- án anyagi haszonszerzés cél­úiból megölte Varga Márton 82 éves recski lakost. Az eg- ri Megyei Bíróság mindkettő­jüket halálra ítélte. A Leg­felsőbb Bíróság az ítéletet I Iványi János 36 éves ka­zincbarcikai bányászt egyszer már megbüntették garázda­ságért. Nemrég a berentei italbolt­ban a kelleténél több ital ■ lal ünnepelték munkatársa gyermekének születését. A két cimbora alaposan felön lőtt a garatra Iványi annyi­ra, hogy a csapos V. Piroska már ki sem szolgálta. Iványi ezért meg nem engedett sza­vakat használt, sőt tettlege­sen is bántalmazta a fiatal nőt. Két esetben arcul ütöt­te V. Piroskát, aki az üzlet­vezetőnél keresett, menedé­ket. A fékevesztett iszákos megtámadta az üzletvezetői is, T. Zoltánt, őt már csak a helyszínre érkezett rendőréi l u diák megvédeni. Iványi t a rendőrség elfog la, s az ügyészség garáz­daság miatt adott ki ellene vádiratot. A Miskolci Járás- bíróság ugyanezért mondta ki bűnösnek, s öthónapi szabad­ságvesztésre ítélte. , Megállapította a bíróság, hogy Iványinak a büntetést szigorított büntetés végrehaj­tási munkahelyen kell letöl­tenie. Kötelezte a bíróság a vádlottat, hogy az ezután esetleg felmerülő bűnügyi költséget az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 13 napon belül fizesse meg. Az ílélel. nem jogerős! Cs. E. Szezon végén Vege máj' a zöldpaprika­szezonnak. Egyre kevesebb paprika van a zöldségboltok­ban, g standokon. Az a kevés pedig már korántsem olyan egészséges, mint valaha. Topped!, romlani készülő zöldpaprikák. Miskolcon, a Fórum eszpresszó melletti utcai elárusítóhelyen igen aranyos, szellemes módszert talált ki az eladónő, hogy ba j nélkül eladja azért azt a ke­veset is. — Egy kilo paprikát kérek. — Parancsoljon, válogas­son. A vevő válogatna, ha tud­na, de ép paprikát már nem talál. De azért válogal. Es egy szava sem lehel, nem reklamálhat, hiszen ö maga válogathat. Ellenkező esetben biztosan reklamálna, ami persze fölösleges lenne, mert vége már a paprika-szezon nak. I. tsy. MŰSZAK! ÄTADÄS A Miskolci Házgyár tér, lilékéiből készült első lakó­ház műszaki átadása novem­ber 4-én volt Özdon. A jövő héten történik a gáz bekö­tése, s a hónap végén, vagy a jövő hónap elején beköl­tözhetnek a lakók a 120 csa- ládos épületbe. JÁRDA A TANYÁN Csincsetanyán eddig 3000 méternél hosszabb járdát építettek meg. A járdaépí­tést a tervek szerint a kö­vetkező évben folytatják. ÓZDI JUBILEUM Hetvenöt esztendős az Óz­di Népművelési Intézmények fúvószenekara. A jubileum alkalmából november 14-én, szombatom este 6 órai kez­dettel ünnepi díszhangver­senyt rendeznek a Liszt Fe­renc Művelődési Központban. A jubiláló együttest Gazsik György vezényli. TÖBB MŰTRÁGYÁT HASZNÁLNAK Az cdelényi járás termelő­szövetkezetei négy évvel ez­előtt holdanként átlag 170 kilogramm műtrágyát hasz­náltak fel talajeröpótlásra. A jelenleg felhasznált műtrá - gyamennyíség több mint 230 kilogramm. IGAZOLVANYCSERE A MÁV-nyugdíjasok 1971. évi arcképes igazolványának 'kiáihíá.sa megkezdődött, és 1970.' december 10-ig tart. A kiállításhoz szükséges 1 db 4x4 cm-es fénykép, darabon­ként 4 forint kiállítási díj, továbbá a jelenlegi arcképes igazolvány és nyugdíj-csekk­szelvény. Gyermekeknél 16 életév betöltése után isko­lai igazolás szükséges. ÚJÍTÁSOK Fellendült az újítási kedv a MÁV Miskolci Járműjaví­tó Üzemében. Az év utolsó negyedének eddig eltelt ré­szében 28 újítást: adtak be az üzem dolgozói. SZENVEDÉLY Ingram Bergman, a nálunk is mind ismer­tebb svad filmrendező elkészítette első színes filmjét, a Szenvedélyt. A felvételek Farö szigeten, a. rendező lakhelyén ké­szültek, csakúgy, mint több korábbi munkája, például a nálunk ko­rábban bemutatott, Szé­gyen. OVODA Mezőkeresztesen az elkö­vetkező években új óvoda építését tervezik. A negyven­személyes, új létesítményt a nagyközség II. kerületében kívánják felépíteni. STRAND A BARLANGHOZ Az aggteleki barlang fej­lesztési terveiben továbbra is szerepel a külszín rende­zése, szépítése, sőt, felszíni létesítmények megteremtése. Aggteleken például verseny­zésre is alkalmas strandfür­dő megépítését tervezik. TOVÁBBKÉPZÉS Ma, november 10-én kez­dődik meg a megyei MHSZ által szervezett továbbképzés a szövetség klubtitkárai ré­szére. Az egyhetes tovább­képzésen, amelyet az MHSZ megyei székházában tarta nak, valamennyi klubtitkár részt vesz. MEGNYÍLT A HORGÁSZ-KLUB M iskolcon, a Vő rös ma r i y utcában újra megnyílt az Észak ma gyár országi Hor­gászegyesület klubja. A klub programjában szakmai elő­adások, élménybeszámolók tartása, valamint filmvetíté­sek szerepelnek, keddi es péyácki napokon. ÖT NAP ALATT TIZENKILENCSZER November 1—5-e között ti­zenkilenc alkalommal vonul­tak ki a tűzoltók a megye különböző községeibe tüze­ket lokalizálni. A kárérték több százezer forint. PALOTAI BORIS ESTJE A Miskolci Művészklub es a TIT miskolci szervezete ma, este 7 órai kezdettel ren­dezi meg Palotai Boris író­nő szerzői, estjét a Kazinczy klubban. Bevezetőt Kardos László mond, közreműködik Kulcsár Imre, a. Miskolci Nemzeti Színház tagja. A SZÁLLODÁI ARAKRÓL A belkereskedelmi minisz­ter — az Országos Anyag- és Arhivatal elnökével egyetér lésben — utasítást adott ki a szállodáénak módosításá­ról. A változás lényege az. hogy az A—II., A B és C osztályú szállodákban január 1-től 10—20 százalékkal nö­vekszik a fürdőszobás, a tel­jes komfortot nyújtó szobák ára. A változtatás nem érinti a szabadáras luxus- és a A—I. kategóriájú szállo­dák, valamint az egyéb szál­láshelyek árát.. LEHETŐSÉG Várhatóan növekedni fog 1971-ben a kohászatban KST-tagok száma. Ugyanis a kővetkező évben már na­gyobb lehet a kölcsönkérés összege, s ez a lehetőség az. mely szélesíteni fogja a ta­karékoskodók táborát. MEGJELENIK •Jövőre a mi útjainkon is megjelennek a szovjet Togliatt i gyárból k i k e r ü 1 <» személygépkocsik. Ami a jö­vő évi importot illeti: összes­ségében 48 ezer személygépko­csival i m portál u nk többet, mint; 1970-ben. * I ÉSZAK-M AGY AROHSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borson mee.yet Bizottságának la pia L>’őszei kész Lő: FODOR I./VS7.10 Szerkesztőség j MiskoJe Bajcsy-Zs u U> ; Központ 3(5-102. 16-672 35-380. ; 3(5-579 Titkársás ifi-RBi ,ia/- ! daságpolitikaj rovat iM)35 Pártrovai lb-078 ön untai j rovat: 16-450. Kultúrrovat H:*(T7 I Sportrovat: 16-049 MunkasJeve- | lezés. panaszügyek ifi-046 | Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Batcsv-vr u 15 * !• elelŐc- «jack, WIR l'H LAJOS Telefon 36-13» lii rdetésfeJ vétet ' Miskolc. Széchenyi u I5~ 17. I Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető • a helyi postahivatalokn.n és a kézbesít ők-1- [ / előfizetés díja ?ey ”r-napra 20 forint Index 25655 ; KészuJi a Borsodi Nv Lindában Felelős vezető: i SZEMES ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom