Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
Seombat, 1970. nor, 7. ÉSZM-MAGYARORSZAG 5 A munka becsülete Mór tizenhatévesen először lépte át a gyárkaput, még jóformán csak születőben volt a hejőcsabai üzem. 1953-mat írtak, akkoriban kezdett termelni a cementgyár első klinkerégető aknakemencéje. A háború miatt Mazsarofí László késéssel fejezte be az általános iskolát. Segédmunkásnak vették fel. A legnehezebb munkahelyen dolgozott. — Most is nagy itt a por, de ami akkoriba.! ' el sem tudom mondani. Zsebkendőt kötöttünk orrunk, szájunk elé, hogy valahogy kibírjuk — emlékszik vissza. — A kemence ürítő részénél kellett kezelnem \ gépeket. No, meg a gépek tisztántartása, a takamas is a mi dolgunk volt. — Tulajdonképpen engem mindig a villamos berendezések érdekeltek. Technikumba is akartam menni, do anyagilag nem bírtam volna — folytatja. — Azért egy év múlva, mégis átkerültem a villamosműhelybe. Ott adtak könyveket, meg figyelhettem is, mit csinálnak a többiek. Tanultam. És újabb két év múlva vizsgabiztosok jöttek a minisztériumból. Felszabadultam, villanyszerelő lettem. Amikor megkérdezem, hány és hányféle gépet, berendezést kell javítania, üzemképes állapotban tartania, alig tudja abbahagyni a felsorolást. Malmok, motorok, kapcsolószekrények, különféle automaták. Aztán az dektrofllter, a ZAB-malom Már o iiühánv bonyolult, szabályozó feladatokat ellátó mérlegberendezése, a kötélpálya jelzőrendszere, a világítás — megannyi különböző, mindig új és új szakmai feladat. éve a villanyszerelők nappali csoport- vezetője. De nem tudná ösz- szeszámolni, hányszor keltették fel éjszaka, hányszor kellett bejönnie öt percre, egy-két órára, vagy egészen reggelig. Ha ünnepen hívták, akkor sem mondott nemet soha. Egyszer karácsony estéjén támadt a gyárban súlyos üzemzavar. És másnap a delelő nap még odabenn találta Mazsaroff Lászlót. Az elromlott berendezést megjavították, a gyár évi tervének teljesítése múlt akkor ezen. — Nézze, én jól keresek, azt is mondhatnám, hogy jobban, mint az átlag. De valahogy úgy vagyok vele, hogy nemcsak pénzkereseti forrás nekem ez a gyár. Nem is kértem még soha, hogy emeljék az órabéremet. A munkát észre kell venniük a vezetőknek. Mindig jóleső érzés, ha meg tudok csinálni valamit. Sok itt a piszkos, poros munkahely, néha nagyon nehéz. De szerintem lehet örömet találni a munkában. Azt mondják róla, hogy a gyár egyik legjobb dolgozója. Sok-sok bonyolult hiba kijavítása, néhány újítás is fűződik a nevéhez. Ha valamit megcsinált, ha valami kisebb ésszerűsítéssel tökéleMai magyar üvegművészet Kiállítás a Miskolci Galériában tesiteft egy berendezést, nem beszél róla. „Észreveszik azt úgyis” — mondja. A gyár bármelyik berendezése kerül szóba, a legapróbb részletekig elmondja, hogyan működik, melyek a kényes pontjai. Így aztán, ha valami nehéz feladatról van szó, mindig megkeresik. Most éppen az elektrofilter tökéletesítésében vesz részt. Nemrégiben, amikor a német szerelők a modern ZAB-malom üzembe helyezésén dolgoztak, gyakran látták a környéken Mazsaroff Lászlót. Nem kellett volna ott lennie, más volt a feladata. De ha csak tehette, ha egy félórányi üres ideje volt, máris ott termett, hogy . ellesse az új berendezés titkait. A szakmáról, a gépekről szívesebben beszél, mint önmagáról. S hogy nehéz-e a munkája? — Szerintem a munka ott nehéz, ahol az emberek nem értik meg egymást. Mi nagyon jól megvagyunk egymással. Csipkelődünk, viccelünk, ha por van, vagy, ha hideg van, ha a fülünkbe jut, hogy valamelyik kolléga az este kimaradt. És az a jó, hogyha valamit sürgősen meg kell csinálni, mindenki úgy van vele: legfeljebb később ebédelünk. Harminchárom éves. Tizenhét éve dolgozik a gyárban. Munkakönyvé mégsem üres. Beleírták, hogy 1958- ban az építőanyagipar kiváló dolgozója lett, s hogy azóta hatszor kapott kiváló dolgozó kitüntetést. lUSflCt építkezik. KamatIn UM mentes hitelt kapott a vállalattól. Megbecsülik. Mert a munkában ő is tudja, mi a becsület. Flanek Tibor A meqbotozottak fia A csengő akadozva berreg. A látogató úgy érzi, hogy a lassan nyíló és záruló ajtó kettémetszi a. világot. Kívülre- keszti a rohanó, a lüktető életet, a ház előtt robogó villamos-, autóbusz-, s emberáradatot. Az elérhetetlenbe tolja a gyáróriást, ahol a házigazda, a halk. megfontolt szavú ember hosszú-hosszú éveken át a vezető négyszög egyik tagjaként, a fejlődés erős motorja volt. És mi maradt? A lakás- falak által határolt, összeszűkült mikroviláa, a szépségek, s a küzdelmek emléke? Ilyen gondolatokkal lépek be a lakásba. Nemeskéri János fáradt, mégis derűs pillantással néz rám. A fáradtság okát ismerem. A tanonckodástól kezdve, a nagyüzemi párttitkárságig 43 kemény évet töltött el a diósgyőri kohászatban. Az évek bevésték kézjegyeiket, s különösen az utóbbiak, amelyek betegséggel, fájdalmakkal rohanták le, s meg- lcínozták őt. — Miért lett kommunista, pártmunkás? Van-e értelme az emberi küzdelmeknek? — Ezt szeretném kérdezni, de a szavak szétporladnak a „nyugdíjas párttitkár” barátságos mosolyán, s csak ez a közhely marad. — Hogy telnek a nyugdíjas napok? Nyugodt, kohásztempóban előkészíti a cigarettát, megkínál, rágyújt. — Sokat olvasok, sétálgatok. Négy gyermekem, s négy unokám van. Most jön az ötödik. S tegnap — moso- lyodik el — nagyapai feladatot kaptam, nekem kellett vigyázni az egyik kis- unokára. A cigaretta a tálcához ér. A mozdulat olyasmit árul el, itt van, él a mában, de gondolatai. emlékei fél évszázadot ugrottak vissza. „Gyermekkoromból van egy érdekes emlékem. Diósgyőrben, a Szinva-híd egyik karfáján ücsörögtem. Vöröskatonák jöttek. Az egyik rámpillantott, valamiért nagyon megsajnálhatott. Zsebébe nyúlt, s egy csokoládét adott nekem. — Nesze, kóstold meg, hogy mit zabáinak a gazdagok csemetéi. Apám is vöröskatona volt. Sok száz diósgyőrivel együtt a Bükk rejtekein menekült ki Miskolcról, amelyet a fehérek már elfoglaltak. Ernődön bevagonérozták őket. s apámat a. tengerészdandárolc- hoz osztották be. Részt vett a ludovikások elleni harcban is.” A cigaretta újból a tálcához ér. A hamu szétporlad. — Mi kilencen vagyunk testvérek. Egyik közülük alapszervi titkár... Valaha feljegyeztem Nemeskéri elvtárs életének történetét. Ügy érzem, tudok olvasni a gondolataiban. Arcára komor árnyék te- i lepszik. „Az indítóok. hogy kommunista lettem, anyámmal kezdődött... Apámat már elhurcolták. Egy reggel két román csendőr rontott be otthonunkba. Minden használható holmit, összeszedtek. Aztán anyámmal cipeltették a csendőrségre. Gúnyosan röhögve mondták. — Ne várjátok vissza anyátokat! Akkor öten Ősrégi, mégis örökszép, fiatal anyag az üveg. A. belőle formált tárgyak körülölelik mindennapjainkat, hiszen az egyszerű pohártól a szépívű vázákig, a faliképektől a térplasztikáig _ sok mindent készítenek belőle. A Miskolci Galériában tegnap, november 6-án délután megnyitott, a mai magyar üveg- művészetet bemutató kiállítás ékesen bizonyítja: az üveg örökifjú anyag maradi és marad, mert képes önmaga megújítására, az igényekhez való alkalmazkodásra. Az Iparművészeti Tanács és a Miskolci Galéria közös rendezésében bemutatott gazdag, a szó szoros értelmében sokszínű anyag kettős jellegű. Egyrészt átfogó képet nyújt az Üvegipari Művekhez tartozó gyárak ipari tervezőinek tevékenységéről, másrészt pedig megismertet bennünket azokkal az iparművészekkel, akiknek munkássága az üveghez kapcsolódik. Így láthatunk gyári szériatermékeket, amelyek azonban iparművészetileg mindenképp igényes termékek és egyedi alkotások. Huszonhat alkotó anyagát mutatja be a kiállítás. Döntő többségük gyári ipari terveSzöwetkezet és V Ör W'á* Megyénk számos községében születnek új létesítmények közös erőből az arra alkalmas vállalatok, intézmények összefogásából. Mező- keresztesen nemrég készült el a terve egy új épületnek, amelyben a takarékszövetke- ya- ■■ n iröowzér Van majd he' . íz. emeletes épület a takfi- rekszövetkezet és a helyi tanács közös beruházásaként épül. A földszinten a szövetkezet. íz. emeleten pedig a kírtvvlnr rendezkedik be. A nr a"községnek ezt a létesítményét a tervek szerint már a 'iövő évben elkezdik építező. De mellettük megismerkedhet a miskolci közönség — többek között — Báthory Júlia és L. Szabó Erzsébet Munkácsy-díjas iparművésziek sajátos hangulatú alkotásaival is. A kiállítás, amelyet a rendezők az Üvegipari Művek és a Szilikátipari Tudományos Egyesület közreműködésével állítottak össze, bemutatja az elmúlt két esztendő üvegművészeti pályázatainak díjnyertes alkotásait is. A mai mágyar üvegművészetre — ezt bizonyítja a kiállítás — az egyszerű formáik kedvelése, a színek __ gazdag skálája jellemző. Külön figyelmet érdemelnek azok a térbeli kisplasztikák, melyek helyet kérnek, s kaphatnak a mai lakásban is. Felhasználásuk feltétlenül gazdagítja egész lakáskultúránkat. Cs. A. A borsodi úttörők küldték: Csaknem 300 ezer forint az árvízkárosult iskoláknak Egy példamutató, legifjabb nemzetdékünk lelkesedését, segítőkészsógét tükröző mozgalom érkezett el hajrájához. November 15-én zárul az országosan meghirdetett, „úttörők az árvízkárosult iskolákért” akció. Megyénk úttörőinek körében nagy visszhangra talált ez a kezdeményezés. Nagyszerű felajánlások születtek az árvízikárosult iskolák és úttörő- csapatainak megsegítésére. A borsodi kisiskolások elsősorban a népgazdaság számára hasznos hulladékok gyűjtéséből származó forintjaikat ajánlották fel a rászorulóknak. A gyűjtőmunka versenyszerűen folyik, a segíteni akarásból jelesre vizsgázó iskolák értékes jutalmakat is kapnak. Megyénkben eddig csaknem 300 ezer forint gyűlt össze az „508—5351-es, Magyar Vöröskereszt, úttörők az árvízkárosult iskolákért” elenevezésű egyszámlán. A hátralevő egy hét alatt még számos borsodi iskola rendez gyűjtőnapokat, hogy a vas-, fém-, textil- és papír- hulladékért kapott további forintokat küldhessenék az árvízkárosult pajtásoknak. voltunk testvérek. Én voltam a legidősebb. Hétéves... Borzalmas nap volt. Anyám estefelé mégis hazajöhetett Borzalmasan összeverték... Apám másfél év múlva szabadult Amikor megjött, levetette a ruháját. Teste csupa heg volt. Ma is ott vannak testén az ütések nyomai. A „Szám szanatóriumában” kínozták. Hetvenöt botütést kapott...” Az emlékek újabb éveket ugranak át. „Négy polgárit végeztem. Nem tudtam továbbtanulni. Lakatos szakmát tanultam a gyárban. Hetvenketten szabadultunk, de csak 11-et hagytak meg közülünk. Segédként kevesebbet kaptam, mint utolsóéves tanulókoromban. Azok borzalmas évek voltak, A nagy diósgyőri kohászatban alig dolgoztunk 2300-an. Az emberek tömege állt a kapuk előtt...” A cigaretta ismét a tálca felé közeledik. „1945 elején lettem párttag. Májusban már beválasztotÉPÍTŐK CEnyedi Zoltán felvétele) tak a vezetőségbe. Nagy alapszervezet volt a diósgyőri. 2400-an tartoztunk ide. Volt 210 utcabizalnii. Az ő irányításuk volt az én feladatom. Ekkor ismertem 'meg a pártmunka, a szervezés nehézségeit, szépségeit, s a harc eredményeit... Később alakultak meg a gyári szervezetek... Az apparátusba 1949 végén kerültem. Egyik nap. Hajdú Rezső, az akkori nagyüzemi párt- titkár pénteken leüzent, hogy a következő hétfőn pártis- kolán kell jelentkeznem. Visszatértem után a káder- osztályra helyeztek át. Mozgalmas idő volt. Tömegével kellettek rátermett emberek a pártba, az állami apparátusba, a katonai akadémiákra. Emlékszem, egyszer egy őrnagy lejött, s közölte, hogy három napon belül 250, leendő katonatisztre van szüksége.” Fogy a cigaretta, gyűlik a hamu. Vendéglátóm láthatóan töpreng. „Talán szólnom kellene a pártf óiskoláról. 1950-ben kezdtem. Utána magas pártfunkcióba emeltek. De hát a szívem visszahúzott ide. 53- ban másodtifkár, s később nagyüzemi párttitkár lettem. .. Az ellenforradalom után egy ideig részlegvezető voltam. Anyagilag jól jártam, de hiányzott a párt- munka. .. Egy ízben napokon át gyúrtak, vállaljam el az igazgatói posztot egy másik üzemben. Lebet, hogy jól csináltam volna? Nem vagyok benne biztos. Az ember csak azt vállalja, amit teljes meggyőződéssel tód végezni.” Szokványos dolgokról beszélünk. A lakás az jó lenne. De hát velük lakik a lánya a férjével. S bár rendes fiatalok, de hát mégis az az élet rendje, hogy azok saját otthont formáljanak ki. „Beszélnem kellene az eszméről. Itt van az LKM. Fejlődésének minden sejtjében benne van a pártmunka. Ötször kaptuk meg egymás után az MT SZOT zászlót. Hát ez nem véletlen. Sok pártmunkás, vezető és tag, sokszor láthatatlan munkájának a gyümölcse.”. Ujja megmozdul. hamu hullik a tálcára. „Szerettem volna még egyszer, utoljára összehívni az alapszervezetek titkárait. Elköszönni tőlük... Nagyon szép, s emberi volt ahogy a gyárból nyugdíjba bocsátottak. Megkaptam a Munkaérdemrend arany fokozatát. A városi pártbizottságra tegnap hívtak. Jutalmat kaptam. És.. a búcsúzásról beszélek. Pedig nincs róla szó; nem fejeztem be a pártmunkát. A gyárban mindig szívesen látnak. Mennem is kell. A városi pártbizottság tagjának választottak, s ez kötelezettség is a számomra. Most még betegeskedem. Alig várom a tavaszt ■ Akkorra talán megerősödöm. Van egy munkáskertem. Ott akarok dolgozgatni. ." Nemeskóri János kíváncsian néz rám — hoy nvu««llias pártmunkásról akar >rni? Kérdezzen! Van másfél óra időm. Akkor tart az alapszervezetünk ünnepi megemlékezést. Igen. november 7- ről... Csorba Barnabás
